BTS Youth 2015 Augusztus 15. (part 1)

BTS YOUTH

2015. Augusztus 15.

Myungie hajnalban leszédült az ágyáról, és fel sem ébredve mellettem folytatta a szunyát. Persze minden mozdulatára felébredtem, így körülbelül négy óra alvással kellett beérnem. Fél hattól nyolcig, míg a gyerek ébredezni nem kezdett, kiteregettem, és az elektromos gitárral az ölemben folytattam a dallamok finomítgatását. Nehéz volt játszani az előző napi horzsolás miatt, ami folyton húzódott a tenyeremben, így inkább újra bekötöttem, és a gépen babráltam a dallal, majd a szöveget kezdtem finomítgatni.

Fél kilenckor hívott Kookie, hogy most keltek fel.

Myungieval már régen megreggeliztünk, és nagyban játszott az ágyamon a dínóival, akik a csodálatos játszótérre mentek, ahol felültek egy nagy kerékre, ami körbe vitte őket az egész lakásban. Csak reménykedni tudtam hogy nem hagyta szana-széjjel a játékait a lakásban, vagy hogy nem felejtette a párnám alatt, és a szekrények mélyén a bújócska során elrejtett plüssöket és műanyag vackokat.

Tíz órakor TaeHyung rontotta ránk az ajtót, mögötte érkezett meg a kis csapat, nagy hátizsákokkal felszerelkezve.

-Csá Zsebibaba! - Huppant le Suga az asztal túloldalán álló székre a szívószálát rágcsálva, majd maga felé fordította a kis füzetet, amibe éppen rímeket kreáltam.

-Szia! - Nyomta az állát JungKook a vállamra, majd egy gyors ölelés után vigyorogva ment kamerázni TaeHyungot aki újfent összetalálkozott Myungieval.

-Ezt a két szót átírod valami rokon értelművel pofára fognak tőled esni, mikor előadod. - Adta vissza a füzetemet YoonGi, és bekarikázta a szóban forgó két pontot.

-Majd megnézem. Köszönöm. - Mosolyogtam rá, majd feltápászkodtam az asztaltól. Jin a szakácskönyveimet lapozgatta, HoSeok a fürdőből jött elő, a maknae-line a kölcsöngyereket nyúzta, NamJoon pedig töprengve állt az ajtóban, mert beljebb nagyon nem tudott jönni.

-Túl nagy a népsűrűség. - Állapította meg nagy bölcsen a kávéját szopogató szőke rapper.

-Igyekszem összeszedni magunkat. - Mentem a szekrényhez, majd odébb tolva a földön ülő Jiminniet kinyitottam a hatalmas üvegajtós szerkezetet, hogy kivegyem belőle a conversem, és a farmerdzsekim. Myungie ruháit már előzőleg összeválogattam és bepakoltam egy hátizsákba, így rá már csak a cipőjét kellett ráimádkozni. Persze ha TaeTae mondja minden könnyebben megy, így hamar indulhattunk is.

-Majd segítünk összepakolni. - Ígérte Jimin, mikor utolsóként kijött a lakásomból, és végre bezárhattam az ajtót.

-Megoldom, ahogy eddig is. - Tettem el a kulcsokat a hátizsákomba.

-Myungiera felhúzták a maszkot és a sapkát? - Kérdeztem a vörös vokalistát, és a lift előtt nagy táskával várakozó Kookiet. A csapat többi része már valószínűleg a földszinten várakozott ránk.

-Ja, NamJoonie Hyung ráadta. - Bólintott a maknae társam, mikor visszapörgette fejben az eseményeket.

-Nem öltöztél túl a mai naphoz? - Érdeklődött Jimin, miután beszálltunk a liftbe, és Kookie megnyomta a földszint gombját.

-Merthogy? - Néztem végig magamon a lift tükrében. Farmerdzsekim alá fekete topot, combközépig érő farmershortot, térdig érő fekete zoknit és fekete converst vettem, pluszba a kedvenc fekete maszkomat húztam az orromra, és az egyik fekete baseball sapkám takarta a copfba kötött hajam.

-Az erdőbe megyünk. - Emlékeztetett, a saját egyszerű pólójára, farmerére és barna bakancsára utalva. Kookien is hasonló volt, de ő ha teheti mindig így öltözködik.

-Hyung hagyd már. - Morogta JungKook rosszallón, a tükörben a sapkáját igazgatva. Nem voltam hülye, Jimin soha nem kérdezett rá ilyen dolgokra, sőt szerette megdicsérni a szerelésem, és többször mentünk el együtt vásárolni. Ismerte a stílusom, amihez a mai szettem is passzolt. Valamit terveznek, és a kis vöröske elszólta magát.

-Szóval mit terveztek ellenem? - Vontam fel a szemöldököm szembe fordulva a két fiúval. Azok ijedten pillantottak össze, majd a fiatalabb elnevette magát.

-Majd megtudod. - Biztosított a nem túl szép dolgokkal kecsegtető, valószínűleg valami bugyuta ötletről.

A lift ekkor nyílt ki, és YoonGi megkönnyebbülten jelentette, hogy végre-valahára indulhatunk.

A háztól nem messze megálló busszal mentünk ki a város forgalmából, majd a túraösvényen baktattunk a hegynek felfelé az erdőben.

Jimin rásózva JungKookra a legnehezebb táskát az utat övező fák mögött sétált, TaeHyung nyakában Myungieval lelkesen ugrabugrált felfelé az ösvényen. NamJoon és SeokJin elmélyülten beszélgettek valamiről a csapat elején, JungKook és HoSeok szintén előttünk haladva tárgyaltak valamiről, míg mi ketten, a szőke rapperrel csendes sereghajtókként sétáltunk felfelé a lejtőn. Már a második kávéját itta a kulacsából, amit a jól kitömött hátizsákjából szedett elő. Furcsálltam, hogy nem árt meg neki, hogy lassan a vére helyén is koffein folyik. A karjaimat és a hátamat nyújtóztattam menet közben, majd sóhajtva engedtem le a karjaimat.

-Úgy tűnik nem aludtál túl sokat. - Jegyezte meg Suga, majd kedvesen felém nyújtotta a fekete italt tartalmazó üveget.

-Inkább idd meg te, rád is rád fér. - Ráztam meg a fejem. - Ha most megszúrnád az ujjad tutira fekete koffein csöpögne ki belőle. - Folytattam, ha már megtörte a kettőnk közötti kellemes csendet.

-Lehet. - Nézett a kulacs aljába. - De így legalább megkóstolhatom az összeset, és még jól is járok. - Utalt a kedvenc kávézója kínálatára.

-Lazítanod kellene egy kicsit. - Szúrtam le, ahogy Unnie tette volna a helyemben.

-Nincs egy hónapom, hogy elutazzak Egyiptomba. - Vont vállat, majd visszatette a kávés kulacsát a helyére. - És amúgy is lassan össze kell raknunk az albumot. Nem várathatjuk meg az ARMYkat. - Tette hozzá.

-Tudom, hogy bagoly mondja, de erre az egy délutánra felejts el mindent. - Húztam le a maszkot az államra, és rámosolyogtam a szemét forgató szőkeségre.

-Mennyire lettél letolva a vidámparkért? - Váltott témát, és a pulcsija zsebébe nyomva a kezeit pillantott rám.

-Nem tudják. - Húztam el a szám. - Bár úgy tűnt nem akarják leszedni a fejem, mert látszott a gyereken hogy élvezi. - Folytattam, majd felnevettem, mikor Jimin nem figyelt oda, és nekiment az egyik vékonyabb fa törzsének. YoonGi is jót mulatott a vörös hajún, egyedül TaeHyung és Myungie nem röhögte ki őt, akik újfent elvesztek a varázslatos világukban.

-Jiminnie vigyázz magadra! - Kérte NamJoon, miután befejezte a hahotázást. A vöröske csatlakozott a társaságukhoz, ahol jól hallhatóan a legidősebb Bangtan tag szóviccekkel kezdte ostromolni a mellette sétálókat.

-Na, már megint kezdi. - Sóhajtott YoonGi, és lehúzta az állára a maszkját.

-Pedig nincsenek rossz viccei. - Mosolyodtam el, mikor Jiminnie hahotázásától zengett az egész erdő.

-Nem tudod mire képes. - Húzta el a száját a rapper.

-Olyan vicces ahogy felidegesíted magad rajta. - Nevettem ki a frusztrált szőkeséget, aki újból a kávéjáért nyúlt.

-Igazából miattad vagyok ideges. - Monda, miután nagyot kortyolt az italából. - Mert nem hagysz csendben gondolkodni a rímeken.

-Hát Oppa, ezt megszívtad. - Vigyorodtam el angyalian, mire csak horkantott egyet. - Mázli hogy csak óránként jár a busz, és nem tudsz visszamenni.

-Megnyugtat ez a környezet. - Ellenkezett, még mindig a kulacsát szorongatva. - Csak nem tudom otthagyni a dalokat. - Sóhajtotta. Teljes mértékben megértettem, velem is mindig ez volt. Azért akartam ezzel foglalkozni, mert szeretem. És amit szeretek abból nem tudok egyszerűen kikattanni. Jó, talán előző nap a hullámvasút kikapcsolt egy kicsit, de reggel óta a "Homokdűne dal" szövegét próbálom megkreálni.

Ezután beszélgettünk YoonGi pillanatnyi lelki állapotáról, az új albumuk dalairól, sőt még azt is kiszedtem belőle, hogy YoungKival való kapcsolatát már nem érzi annyira erősnek, mint régebben. Nem mondta ki, de láttam rajta hogy hiányzik neki a lány, ahogy nekem is hiányzott a drága Unniem.

-Ha több időnk lenne együtt, lehet megpróbálhatnánk újra. - Sóhajtott egyet a szőke rapper miután pár percig csendben sétáltunk egymás mellett. - Túl keveset beszéltünk az elmúlt időben. - Tette hozzá lemondóan, néhány kavicsot odébb rúgva a sötétbarna bakancsával. - Forgatott, aztán a családjával nyaralt, amik persze nem rossz dolgok, csak furcsa hogy nincs közel. - Magyarázta. Meg tudtam érteni, hiszen nekem is hasonló volt, mind a katonai szolgálatot teljesítő csapattársaim, mind a fogadott nővérem szempontjából.

-Tudom, hogy nem nyugtat meg a tudat, de velem is keveset beszélt. Lehet megunta a folytonos pesztrálásom, és jobb elfoglaltságot keresett. - Próbáltam viccel elütni a dolog komolyságát, ami úgy tűnt hatásos volt, mert YoonGi elmosolyodott, miután megforgatta a szemét az újra hahotázni kezdő előttünk haladók hallatán.

-Túl sok gondot okozol te lány! - Karolta át a vállam nevetve. - Köztudott, hogy a karikáimnak is te vagy az oka. - Mutatott a szemei alatt meghúzódó sötét foltokra.

-Na de Oppa! - Ráztam le magamról a támaszkodó karját, mire HoSeok hátranézett.

-Hyung, ugye nem az egyetlen kishúgom bántod? - Várt meg minket Hobie, és a beszélgetőpartnere, a hatalmas táskát cipelő JungKook.

-Nem bántottam. - Ellenkezett a szőkeség, mire megböktem az oldalát. - Látod? Ő piszkál. - Bizonygatta a másik rappernek, miközben utolértük őket. Nem tudom hogy szándékosan-e, de rálépett a cipőfűzőmre, ami így szépen kibomlott.

-Hyung végre kikapcsolt. - Elemezte a látottakat a maknae társam mosolyogva, míg én lehajoltam, hogy megkössem a conversem fűzőit.

-Foglalkozzál csak a saját dolgoddal Baby JungKookie. - Lapogatta meg a vállát szeretett Hyungja elhaladva mellette, és egy kicsit felém lökte a fiút.

-Na szép, most meg csak úgy itt hagysz? - Kiáltottam Suga után, mikor megszorítottam mindkét fűzőt, de nem reagált.

-Legalább felvidítottad. - Mosolyodott el Hope mellém szegődve. Kookie előttünk haladt pár lépéssel, mert túl keskeny volt azon a részen az út ahhoz, hogy hárman sétáljunk egymás mellett.

-Daebak! - Torpant meg a maknae társam előttünk, majd leguggolt, és a kavicsos, poros út szélén kezdett matatni.

-Mi az? - Kérdezte HoSeok, lehajolva hozzá. - Ez tényleg királyul néz ki. - Ámuldozott ő is. - Zsebibaba, megnézed? - Invitált közelebb magukhoz. A két fiú fölé hajolva néztem JungKookie telefonjának képernyőjén keresztül a fényben kékesen csillogó fekte nagy bogarat.

-Hyung, hazavihetem? - Emelte fel lelkesen Kookie az állatot, miután minden oldalról lefotózta.

-Nem hozol fel állatot a lakásba. - Ellenkezett Hobie. - Ez nem az az egyiptomi szent bogár? - Nézte meg jobban a másik fiú tenyerén gyalogoló lényt.

-Lehet. - Vontam vállat. - Még nem láttam ilyet. -  Hajoltam közelebb Kookiehoz.

-Voltál Egyiptomban, és egyetlen ilyet sem néztél meg? - Kérdezte szemrehányóan hármunk közül a legidősebb.

-Ha ez tényleg szkarabeusz, akkor messziről el kell kerülni, mert Ré megharagszik rád. - Figyelmeztettem a bogárba habarodott velem egyidőst.

-Akkor most egy szent állatot tapizok? - Kérdezte JungKookie lelkesen, miközben a bogár fekete lábacskáit lökdöste az ujjaival. - Ez annyira király! - Lelkendezett, miközben mint egy játékot csesztette azt a kis állatkát. Már kezdtem sajnálni szegényt, hogy a szeme elé került.

-Yá! Ne maradjatok le! - Kiabált valahonnan a látóhatárunkon túlról NamJoon. Az út elkanyarodott, így a fáktól nem láthattuk őket.

-Mindjárt megyünk! - Biztosította HoSeok a társaság többi részét. - Tedd vissza, és menjünk tovább. - Szólt Kookiera.

-Hyung, biztos nem hozhatom haza? Tök jó helye lenne az üres müzlis üvegben, és piszkálhatnám vele Jimint. - Nézegette még mindig a szerzeményét a legfiatalabb.

-Nem, tedd le, és menjünk tovább, mert itt hagynak. - Zárta le a vitát Hobie, majd visszament az útra.

-Engedd el, mielőtt Ré végleg megátkoz. - Léptem én is vissza az útra, és leszedtem a térdzoknimra ragadt növényi szálakat.

-Csak egy utolsó fotót! - Vette kérlelőre Kookie, majd reményteljesen rám nézett. - Itt van a zsebemben. - Fordult meg. A szemem forgatva vettem ki a farzsebéből a mobilját, majd lefotóztam a vigyori képét a bogárral.

-Gyertek már! - Siettetett Hobie. - Le fogunk maradni. - Aggodalmaskodott a kanyar felé bámulva, ami mögött a többiek már régen eltűntek.

-Van egy rövidítő út. - Ráztam meg a fejem. - Bár én sem akarok arra menni. - Húztam el a szám, majd visszaadtam a maknae társamnak a telefonját.

-Milyen rövidítő út? - Tépett egy hosszú fűszálat Kookie az út mellől, és azt forgatva az ujjai között sétált mellettünk, a lassan kiszélesedő úton.

-A sziklás meredek rész, a kis patak mellett. - Emlékeztettem rá. Párszor voltunk már azon a titkos helyen velük együtt, és egyszer vele, Jiminnnel és Ahn-Oppával azon a bizonyos rövidítő úton mentünk fel.

-Ú, menjünk arra! - Lelkendezett kis gondolkodás után, gondolom míg felélesztette emlékeit.

-Nem is tudom... - Ráztam meg a fejem menet közben.

-Most biztosan nincsen sár. - Csiklandozta meg az állam a fűszállal. - És utolsókból lesznek az elsők. - Vigyorodott el győzedelmesen. Úgy tűnt a Hyungját sikerült meggyőznie, kíváncsian figyelték a reakciómat.

-Múltkor is majdnem beleestem a kövekről a vízbe. - Ellenkeztem összefont karokkal.

-Naa, majd ott segítek. - Karolta át a vállam a maknae társam.

-Azzal a táskával lehet nem kellene akrobatikáznod a sziklákon. - Méregette Kookie hátizsákját HoSeok.

-Lepasszolom Jimin Hyungnak, és megvárlak titeket. - Nyomta a kezembe a fűszálát, majd előre sietett.

-Ha csak az öledben nem viszel át, nem megyek arra! - Kiáltottam távolodó alakja után.

-Megbeszéltük! - Jött a hangja messziről, már a kanyaron túlról. Talán az összes madár felrepült az erdő azon részéből, mikor elkiabálta magát. - JIMIN-SHI!

Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

-Komolyan gondolta. - Állapítottam meg sóhajtva.

Úgy tűnt jócskán lemaradtunk a többiektől, mert nagyjából minden érdekes témát kibeszéltünk Hobieval, mire JungKookot megtaláltuk. Egy kidőlt fán egyensúlyozott az út mellett széttárva karjait.

-Ah, mi tartott ilyen sokáig? - Ugrott le a fatörzsről, majd átsétálva az úton elindult az erdő mélye felé. Mi pedig utána.

-Itt balra. - Szóltam neki előre, mikor a csapás elágazásánál megtorpant.

-Kezd ijesztő lenni. - Állapította meg Hobie, mikor a csapás nagy bokrok közé vezetett.

Felszisszentem, mikor egy inda beleakadt a combomba, és a bekötött kezemmel próbáltam levadászni a kis tüskéket magamról. Szerencsére csak egy fehér karcolást hagyott maga után, de nem akartam többet kapni.

-Jól vagy? - Fordult meg Hobie. Persze a melegítőjébe nem akadtak bele azok a szörnyűségek, ahogy Kookie nadrágjába sem. Lehet tényleg igaza van a drága Jiminninek...

-Asszem. - Próbáltam kikerülgetni a többi indát.

-Itt merre? - Érdeklődött Kookie, aki jóval előttünk, már a bokrok között járt.

-Várj meg! - Kértem tőle, miközben próbáltam úgy lépkedni hogy ne sértsék meg a lábam a kiálló szederindák.

A bokrosban valamivel egyszerűbb volt menni, ott csak arra kellett figyelnem hogy ne csapják ki a szemem az ágak. A farmerdzseki valamivel többet védett mint a shortom vagy a zokni.

Kookie letörögette maga körül az ágakat, mire odaértünk hozzá.

-Miért vagytok ilyen lassúak? - Vont kérdőre minket.

-Ha az úton maradunk nincs baj a szederindákkal. - Kerültem ki a keskeny úton a maknae társamat.

-Hyung megmondta hogy nem ehhez a környezethez öltöztél. - Vont vállat lazán Kookie.

-Nem fogok még egy ilyen dög meleg napot hosszúnadrágban végigszenvedni. - Közöltem vele, majd elindultam a helyes irányba.

Csendben folytattuk utunkat az egyre alacsonyodó növényzetben, a magas fák között.

-Ha ilyen lassan megyünk Tae előbb fog odaérni, mint mi. - Nyafogott Kookie, aki már unalmában bottal csapkodta Hobie mögött baktatva a hosszabbra nőtt aljnövényzetet.

-Hülyén néznék ki a gólyalábaiddal, szóval maradj csöndben. - Vágtam neki vissza, mire HoSeok jól kinevetett minket.

Pár perc múlva, mikor a maknae társam újra nyavalyogni kezdett az általam diktált tempó miatt, végre megérkeztünk a kis patak mellé, mely a fele utat jelntette.

-Ha fogsz halat ehetünk sushit. - Intettem JungKooknak cinikusan, hogy ne a bosszantásommal foglalja el magát, hanem nézzen értelmes dolgok után. Nem mintha bármilyen hal lett volna a kis patak hideg vizében, de ezt nem kell tudnia. Egy nagy bottal felszerelkezve sétált a menetünk legelején és a vizet pásztázva leste a zsákmánynak valót.

-Ott kell majd felmennünk? - Mutatott előre Hobie, a hatalmas sziklák felé.

-Íme a csodálatos rövidítő út, ami fele olyan rövid, viszont kétszer annyira szívatós mint a másik. Tádám! - Emeltem a karjaimat a természet által összedobált halom felé.

-Á, ebben nincs is hal! - Méltatlankodott Kook, és elhajította a botját a víz túloldalára.

A kis ösvény a sziklákon folytatódott. A nagy, mohás kövek közé beékelődő magas, vastag törzsű fák azt mutatták hogy jó régen omlott le a fal, aminek a tetején terült el az a bizonyos hely, ami felé igyekeztünk.

A patak felett könnyedebben át tudtunk volna ugrani akkor, mikor Kookie is tette, azonban régebben feljebb is volt egy keskeny rész. Ami azóta eltűnt. Három nagy szikla volt ékelődve a patak közepébe, amit körülfolyt a víz, régebben azon közlekedtünk.

-Pedig ez volt. - Sóhajtottam a mindenhol folyó vizet nézve. - Vissza kell mennünk. - Fordultam volna meg, de őreménysége megakadályozott benne.

-Ha nagyot lépünk át tudunk menni. - Lépett elém HoSeok, majd lábfejével ellenőrizte a vízben lévő kisebb köveket, amik csalódásunkra mozogtak, és kicsit sem tűntek biztonságosnak. Pedig azokon keresztül eljuthattunk volna a három nagyhoz.

-Nem jöttök? - Érdeklődött már méterekkel felettünk állva JungKookie.

-Most jön az a rész, hogy ölben viszel át. - Emlékeztettem felkiabálva hozzá, mire hatalmas vigyorral az arcán jelent meg a túloldalon. Könnyedén átszökkent a meredek fal előtt elhelyezkedő három sziklán, majd az állát vakargatva nézett körbe az utolsó tetején állva.

-Akkor rögtönzünk. - Vont vállat, majd megpróbált a sziklafalba kapaszkodva közelebb jönni hozzánk a kő lejtősebb részén. - Hyung próbálj meg oda lépni, majd oda, miközben oda kapaszkodsz. - Mutogatott a vízben lévő kövekre, majd a sziklákon lévő kiállásokra.

Hobie nagy bátran rám bízta a telefonját, majd elindult a dongsaengje által magyarázott kissé bizonytalan útvonalon.

-Elég ijesztő. - Próbálta megtalálni az egyensúlyát Hope, miközben ujjaival a sziklafalon keresett fogást.

Kookie a második lépésnél már elérte, és fél kézzel felsegítette, vagy inkább húzta a Hyungját, akinek a szikla oldalán kellett felfelé lépdelnie. Durván megfeszültek az izmok mindkettőjük karján, de a legidősebb sikeresen átjutott.

Hobienak is hatalmas lépésekben kellett haladnia, és bármilyen hajlékonynak is mondhattam magam kissé ijesztőnek tűnt. A lábaim sokkal rövidebb az övékénél, és nem akartam beleesni a vízbe.

-Ez nem tűnik úgy, mintha az én méretemnek lenne tervezve. - Pakoltam be a hátizsákomba J-Hope telefonját, majd mindenhol leellenőriztem a cipzárokat, nehogy elhagyjak valamit.

-Csak próbáld meg ugyan ott, mint Hobie Hyung. - Csúsztatta lejjebb a lábát Kook, mire HoSeok megfogta a szikla tetejéről a vállát. Már az a helyzet ahogy ott állt nagyon durván úgy tűnt, mintha simán lecsúszna a sima kövön.

Sok mindent csináltam már életem során mégis félve léptem az első kőre, ami billegni kezdett a talpam alatt, míg jobb kezemmel a sziklafalon kerestem fogást.

-Visszafelé nem ezen jövünk. - Biztosítottam a srácokat, miközben a következő lépés megtételére fókuszáltam.

-Akkor majd mész a többiekkel. - Mosolyodott el JungKook.

-Kössz. Nem látom hogy a karjaidban lennék. - Gúnyolódtam, ugyanis pont erre a részre céloztam az elején. Hiába nincsen sár a kövek attól még mozognak és csúszósak.

Óvatosan léptem rá a következőre, mikor Kookie ujjai a csuklómra fonódtak. Bekötött tenyeremmel nehezen tudtam csak belé kapaszkodni.

A fogamat összeszorítva feszítettem meg a karom, és legyűrve a tenyerembe nyilalló fájdalmat koncentráltam arra, hogy ne húzódjon meg a vállam.

A következő pillanatban már a szikla oldalán álltam. Kooknak sokkal mélyebbre kellett hajolnia mint Hobinál, és gondolom nem az én súlyommal szokott edzeni.

-Érzem ahogy csúszik a kötés miatt. - Fogott rá még erősebben a csuklómra JungKook.

-Csak húzz fel. - Kértem, és a másik kezemmel is a nyújtott karjába kapaszkodtam. A Szikla oldalán próbáltam lépkedni, de a nedves moha miatt a cipőm talpa folyton le akart csúszni, így csak támaszkodni tudtam, míg Kookie odafent elhelyezkedett. Hogy Hobie hogyan sétált ezen olyan magabiztosan felfelé nem tudom, de az én lábam nem maradt meg egyhelyben rajta.

-Túl sokat reggeliztél? - Kérdezte szurkálódva a maknae társam.

-Ne szórakozz már! - Szólt rá HoSeok valahonnan, mert sajnos a zöld mohán és a sziklákon kívül nem láttam semmit.

-Feszítsd meg! - Kérte Kookie, mire ellöktem magam a mohától, és az atlétikai tudásomra alapozva felfelé húztam magam.

A következő pillanatban már a térdelő Kookie nyakába kapaszkodva húztam fel magam a viszonylag egyenes sziklára.

-Tessék, a karjaimban vagy. - Vigyorodott el a lelkes vokalista, mire csak morcosan elengedtem a bekötött kezemmel a csuklóját. Ő még mindig tartva a jobb karom felsegített a szikla tetejére, majd utánam ő is fellépett.

-Következőnek többször meggondolom merre jövök. - Pillantottam a vállát masszírozó maknae társamra.

-Még nem vagyunk fent. - Vigyorodott el ő, majd Hobie előtt haladva indult felfelé a kövek között kanyargó ösvényen.

A sziklák között nem voltak olyan nagy szintváltások, így nagy lépésekkel tudtunk haladni, esetlegesen egy fába kapaszkodva segítettem magamon.

Az utolsó kereszteződés után már nem kellett az útmutatásom ahhoz, hogy feltaláljanak. Mindketten jócskán lehagytak, főleg úgy, hogy az egyik fa ága leszedte a sapkát a fejemről, ami miatt meg kellett állnom. Miután összeszedtem a fekete fejfedőmet lehúztam a farmerdzsekit, és a derekamra kötöttem, mert melegen sütött a Nap.

Reméltem hogy Tae még az erdőben és az árnyékban van Myungieval, mert utunk elején nem kentem be a kisfiút naptejjel, és az anyja leszedné a fejem ha néhány árnyalattal sötétebben adnám vissza.

Ittam pár korty vizet, majd visszazártam az üveget és éppen a táskába nyomtam vissza, mikor Kookie megjelent.

-Azta, sütizabáló hegyi kecskét is látni erre! - Mosolyodtam el, mikor egyik szikláról a másikra ugrálva érkezett az irányomba.

-Hallottam ám! - Méltatlankodott, mire kinevettem.

A pulcsiját már levette, egyszerű fekete rövid ujjú póló volt rajta, és nem mellesleg láthatóan nagyon jól érezte magát.

-Mi vagyunk az elsők. - Adott okot lelkesedésére.

-Egyébként szóltál nekik, hogy másik úton jövünk? - Kérdeztem, miközben visszavettem a táska pántjait a vállamra.

-YoonGi Hyung tud róla. - Ugrott le a hozzám legközelebbi sziklára, majd a kezét nyújtotta, hogy felhúzzon.

-Kössz. - Fogadtam el a felém nyújtott karját.

-Ő érte el Jiminnél, hogy átvegye a táskát. - Vigyorodott el, majd átlépett a következő kőre. - Ilyenkor nagyon szeretem a morcos Hyungomat. - Magyarázta visszafordulva.

-Szerintem csak nem akarta letörni a lelkesedésed. - Lépkedtem utána.

-Mindegy, akkor is király, hogy erre jöttünk. - Fogta meg a csuklóm, hogy átsegítsen egy nagyobb résen két szikla között.