Bangtan Karácsony (One Shot Suga (BTS))

Bangtan Karácsony BTS Suga OneShot

Kezdem úgy érezni, hogy soha nem lesz vége a napnak.

Az még hagyján, hogy karácsony van, de hogy ilyenkor miért kell dolgozni… Értem én, hogy a kedves vendégek (akikhez annyi kedvem van, mint nyáron a szúnyogokhoz) szeretnének jól kinézni szenteste, vagy a karácsonyi partiban, de ez eszükbe juthatott volna, mondjuk egy nappal előbb is.

Ma már a százharmincadik hölgyikének vigyorgok, mint a vadalma, miközben azt magyarázza, hogy a férje mit vesz neki karácsonyra (egy manikűrszalonba valami bérletet, meg a mi fodrászatunkhoz szintén bérletet, és egy csomó ruhautalványt). Igen, annyira érdekelt, hogy csak, na.

Inkább azon agyaltam, hogy hogyan lehetne felpörgetni az időt, és hogyan élhetném túl a karácsonyt.

Végre elkészültem a nőci frizurájával, és fellélegezhettem.

-HaeWon, szerintem ennyi elég lesz mára. Délig voltunk nyitva és már nyolc óra van. A túlórád ki lesz fizetve, és nagyon köszönöm, hogy nem hagytál cserben, és a karácsonyodat is a munkára áldoztad. – Jött oda hozzám Unni, a főnököm, és egy csomagot nyújtott át. – Boldog karácsonyt.

-Köszönöm. – Vettem el a csomagolópapírba borított dobozt. – Én nem vettem neked semmit…

-Nem baj. – Legyintett. – Legyen szép karácsonyod! – Terelt a kijárat felé. Megöleltem Unnit, miután felvettem a kabátomat, és a sapkámat.

-Neked is! Szia! – Kiléptem a hóesésbe, és hazafelé indultam. A latyakban mentem el a metró aluljáróig, aztán a szinte kihalt peronon vártam a szerelvényt.

Nagyon fura volt, mert soha nem láttam eddig még ennyire üresen. Most csak páran toporogtak mellettem. Az még furább volt, hogy nem volt tömegnyomor a szerelvényen, sőt még ülőhelyem is volt. Kész csoda. Hat éve járok metróval naponta kétszer, és ilyen még sohasem történt, pedig végállomástól végállomásig megyek. És olyan is volt, hogy hajnalban indultam haza, és akkor is minimum kétszázan utaztak mellettem. Akkor meg alig lézengtek… Különleges alkalom.

Miközben a metró suhant ellenőriztem a telefonomat. Nem volt nagy meglepetés, hogy nem hívott senki. Anyáék külföldön vannak a rokonoknál, én meg itthon, egyedül. Barátaim nem nagyon vannak, max a szalonban a négy munkatársam. De velük is csak a szakmai dolgokat beszélünk meg. És akkor ott van még Suga. Tegnap értek haza a turnéról, és nem tudom, hogy el tud-e jönni hozzám.

A végállomáson leszálltam a szerelvényről, és felmentem az utcára. A hó még mindig esett, és az úttest is fehér foltos volt. Ahol rendes munkát végeztek az útszóró autók ott azonnal elolvadt, de foltokban mégis megtelepedett. A latyakot is kezdte befedni a takaró, és a talpam alatt a járdát is.

Fellifteztem a tizedikre, és bezárkóztam a lakásba.

Ledobtam a táskámat, és kimentem a fenyőmért. Idén dézsásat vettem, és egészen idáig az erkélyen pihent. Lesöprögettem az ágairól a fehér dunyhát, aztán becipeltem a nappaliba. Nem volt túl nagy, így elbírtam egyedül is.

Felállítottam a kis asztalka tetejére.

A szekrényből előszedtem a díszeket, és felrakosgattam a kis fenyőre. Felkapcsoltam az égősorokat is rajta. Aztán alápakoltam az ajándékokat, Unni dobozkáját, és a másik három munkatársamtól kapott meglepetést, és azokat, amiket én akartam adni a szeretteimnek.

Átvettem a munkaruhámat farmerre és kötött pulcsira, és a hajamat is kibontottam, hogy száradjon meg. Sajnos nem tudom begyűrni a sapkám alá, így a vége mindig elázik. Megfésülködtem, aztán készítettem egy bögre fahéjas teát, és elkortyolgattam.

Leültem a kanapéra, szemben a fácskával, és a támlára döntöttem a fejem. Igazából abban reménykedtem, hogy Suga el tud jönni.

Együtt akartuk tölteni az ünnepet, már megismerkedésünk óta, de eddig még egyszer sem sikerült. Három éve én voltam külföldön, a rokonoknál, ahol most a szüleim vannak, két éve január nyolcig turnén voltak Amerikában, tavaly pedig a szülei elrángatták egy családi karácsonyra, ahová kerekperec megmondták, hogy nem mehetek, mert nem tartozom a családjukba, bárhogy is erősködött.

Bár a családja szeret engem, mármint a szülei (és a testvérei?), de a nagyszüleihez mentek az ünnepekre, akik közölték, hogy ez családi ünnep, nem házibuli, úgyhogy semmi keresnivalóm nincs ott.

Fintorognom kellett a gondolatra. Bár idén semmi akadálya nem volt a dolognak mégsem reméltem, hogy el tud jönni. Olyan hihetetlen lenne, mint ha teljesen üres lenne a metró, mondjuk csúcsidőben (és nem javítani vinnék).

A párnák szélét piszkáltam, és vártam.

Közben persze eluralkodott rajtam a fáradtság. Hajnali kettőkor keltem, és indultam el, mert Unni megkért, hogy ha tudok, menjek be, mert rengeteg vendégünk lesz. Négykor kezdtem, és este nyolckor végeztem. Tizennégy órát dolgoztam. Karácsonykor.

Egyszóval nagyon elfáradtam, és egyre hosszabbakat pislogtam. Aztán már nem bírtam nyitva tartani a szemem, és bealudtam.

*

Arra ébredtem fel, hogy Suga az arcomat puszilgatja. Elmosolyodott, amikor meglátta, hogy kinyitottam a szemem.

-Szia kicsi! – Vigyorgott. Felhúzott a kanapéról, és magához ölelt.

-Annyira örülök, hogy végre, három év után sikerül együtt töltenünk ezt az ünnepet. – Suttogta a fülembe.

-El sem hiszem. – Motyogtam, és még szorosabban öleltem. Pár perc múlva elengedtük egymást, és Suga megsimogatta a pofimat.

-De hidd el, itt vagyunk. Illik hozzád ez a kis fenyőfa. Még a pulcsidhoz is megy. – Mutatott a fehér díszekre a kis fán. – Csak én vagyok a képbe nem illő. Lila helyett valami világosat kellett volna felvennem.

-Múltkor itt hagytad a világoskék ingedet. Ha szeretnéd, azt felveheted.

-Hm… A kék az illik hozzád. Oké, akkor merre találom? – Indult el a szobám felé. Utánamentem, mert éreztem, hogy nem fogja megtalálni. Előérzetem beigazolódott, ugyanis a szoba közepén ácsorgott tanácstalanul.

Kinyitottam a gardróbot, és elsőre kihúztam az inget.

-Ó, kicsi! Hol lennék én nélküled? – Felé nyújtottam a ruhadarabot, mire elvigyorodott.

Lehúzta a pulcsiját, aztán kigombolta a lila csíkos ingét. Végig a reakciómat nézte. Mindig is szerette mutogatni az absét, és én mindig belepirultam. Felkuncogott. Éreztem, hogy a pír kúszik fel az arcomon. Gyorsan elfordultam, hogy ne lássam.

-Olyan aranyos vagy ilyenkor. – Suttogta a fülembe, és átkarolt. Kivette a kezemből a kék kockás ingét, és elengedett. Hallottam az anyag súrlódását, aztán ahogy morog.

-Hae, megint félregomboltam. – Morogta. Nevetve fordultam meg, hiszen ez is totál rá jellemző. Próbáltam nem elpirulni, miközben begomboltam neki az inget. A végén lábujjhegyre álltam, és úgy gomboltam be az utolsót is, aztán egy puszit nyomtam a szájára, és gyorsan elhúzódtam.

-Kicsi, nem kapok többet? – Kérdezte felvont szemöldökkel.

-Most nem. – Néztem rá úgy, mint egy  parancsnok a kiskatonára. Erre sóhajtott, és ledobta a pulcsiját az ágyamra.

-Hogy vagy mostanában? – Fogta meg a kezem.

-Fáradtan. – Néztem fel rá.

-Ugye ma nem dolgoztál? – Piszkálta a karkötőmet, amit tőle kaptam még szülinapomra.

-De. – Rosszalló pillantására megvontam a vállam. - Unatkozzak itthon, egyedül? És amúgy is jól fog jönni a plusz pénz, ha meg akarjuk venni azt a lakást.

-Nekem van pénzem, kicsi. Emiatt ne törd magad. Sokkal szebb vagy kipihenten. – Puszilta meg a tenyerem.

-Megbeszéltük, hogy én is beállok a költségekbe. – Ütögettem meg a mellkasát. – Ebbe ne menjünk bele még egyszer.

-Jó, de ne dolgozd magad halálra. – Simogatta meg a vállam.

-Jól van, szépfiú! – Somolyogtam, mire megint magához ölelt.

-Szóval, mit eszünk? – Kérdezte egy kis csend után. Felnevettem, és a konyha felé húztam. Tipikus Suga. Először az, hogy cuki vagyok, aztán aggódik az egészségem miatt, aztán megkérdezi, mit lehet enni. De én szeretem, és szeretek neki főzni, mert ő értékeli minden művemet, és ha nem sikerült tökéletesre a kaja, akkor viccel üti el a dolgot.

Elővettem a hűtőből a karácsonyi ételeket, és a tűzhelyre pakoltam mindet.

-Kell nekik egy kis idő amíg megmelegszenek. – Kevergettem a levest.

-Annyit tudok várni. – Nyitotta ki a felső szekrényt, és kivette onnan az ünnepi tányérokat.

Miután megterített a rádiót kezdte piszkálni. Egy darabig keresgélt a zenék között, végül nem talált kedvére valót, így csatlakoztatta a telefonját a Hifi rendszerhez, és benyomta a BTS legújabb zenéit.

Leültünk enni.

Amíg én megettem azt a kevéske levesemet ő kétszer szedett magának.

-Éheztetnek otthon? – Kérdeztem nevetve.

-Nem, csak a többiek mindent megesznek előlem. – Mondta miután lenyelte a falatot. – De azok, amiket mi „főzünk” otthon azok soha nem érnek fel a te tudományodhoz. Még mindig nem értem miért hagytad abba a szakács sulit.

-Én sem. – Kotortam ki a tányérom. – De most már fodrász lettem.

Miután elfogyasztottunk a másodikat… helyesbítve Suga ette meg mindet, én csak csipegettem, előszedtem a sütiket.

Kimentünk a nappaliba, és a kanapén ücsörögve hallgattuk a csapata dalait, miközben sütit rágcsáltunk. Suga eldünnyögte a saját részeit, meg verte az ütemet az ujjaival a derekamon.

-Táncolni van kedvem. – Szólalt meg az egyik szám után.

-És mi akadálya? – Néztem fel rá, félig teli szájjal.

-Táncolsz velem? – Kérdezte.

-Nem tudok táncolni. – Ráztam a fejem.

-A ballagásodon tudtunk keringőzni. – Kivette a sütis tálat a kezemből, és letette a karácsonyfa alá az asztalra. Meghajolt előttem, és a tenyerét nyújtotta. Megfogtam a kezét.

-De várjál, hogy had… - Kezdtem, de felhúzott, és átkarolta a derekamat. A számba vettem a kekszet, és megfogtam a vállát.

A zene ütemét figyelmen kívül hagyva mozogtunk. Nem nagyon emlékeztem a lépésekre, de segített, így nem estünk ki a saját ritmusunkból.

Közelebb húzott magához, és leharapott a sütimből egy nagy darabot. Kivettem a számból a maradékot, és a vigyorgó fiúra néztem.

-Hé! Az az enyém volt! – Erre csak felnevetett, és megcsókolt. – Azért még haragszom. – Morogtam, mikor eltávolodott tőlem.

Újra táncolni kezdtünk, és nem akartam összekenni a ruháját, úgyhogy újra a számba vettem a sütit, és lerágtam belőle egy darabot.

-Kekszes puszi. – Suttogta vigyorogva Suga, és a maradékot kihúzta az ajkaim közül, aztán azt ropogtatva nyomott egy puszit a számra.

-Ugye nem vagy éhes? – Kérdeztem, mire perverzen rám vigyorgott.

-Kicsi, én csak rád éhezem.

-Pukkadj meg! Akkor ne az én sütimet edd meg! – Fintorogtam, mire felnevetett.

-Még így is cuki vagy. – Ráléptem a lábára, mire még jobban nevetett.

-Ne nevess ki! – Ütögettem a vállát. Egy idő után lefogta a kezem, és újra megcsókolt.

-Szeretném odaadni a karácsonyi ajándékomat. – Suttogta. – Egy pillanat, és jövök.

-Oké. – Kiszaladt az előszobába. Kis idő múlva a háta mögé rejtett kezekkel jött vissza.

Megállt előttem, aztán fél térdre ereszkedett.

-Erre az alkalomra várok már egy csomó ideje. – Kezdte felnézve rám. Ilyen sem sokszor van, mármint hogy ő néz fel rám, általában fordítva szokott lenni. Igaz, hogy a csapattársai magasabbak nála, de nálam mindig is egy fejjel magasabb volt. Megköszörülte a torkát, és folytatta. – HaeWon, én szeretném ha… lennél a menyasszonyom?

Végig a szemembe nézett, ahogy felállt, és előhúzta a háta mögül a kezét. Átnyújtott egy szál vörös rózsát, aztán kinyitott egy fehér dobozkát.

A szemében remény csillant miközben kivett belőle valamit. Végig az arcát néztem, és próbáltam nem elsírni magam a boldogságtól. A kezemet piszkálta elmélyülten, aztán a szemembe nézett.

Mintha megdöbbent volna, amikor látta, hogy könnycseppek indulnak el a szemem sarkából.

-Kicsi, ne sírj! – Törölte le a pofimat.

-Nem sírok. – Válaszoltam, és megöleltem.

-Akkor ez most igent jelent? – Kérdezte miközben úgy fordította a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

-Szerinted? – Erre egy kicsit elkomolyodott, aztán szomorúan nézett rám.

-Én azt hittem, hogy örülsz majd neki. – Szontyolodott el.

-Igent jelent! Igen, leszek a menyasszonyod Min Yoon Gi! – Ugrottam a nyakába. Felemelt, és úgy lógtam rajta, mint egy kisgyerek, miközben öleltük egymást. Éreztem, hogy elindult, és leültünk a kanapéra.

Suga elengedett, és úgy fordított, hogy a mellkasának döntsem a hátam. Felemeltem a kezem, és megnéztem a gyűrűt.

Apró csillogók voltak benne körbe, és a szélein cikcakk minta futott végig.

-Tetszik? – Kérdezte halkan. A nyakának döntöttem a fejem, és úgy nézegettem a kezemen lévő ezüstgyűrűt.

-Szerinted? – Kérdeztem vissza.

-Nem tetszik ez a játék. – Motyogta. – Most én kérdezek, és te válaszolsz. – Bökte meg az oldalam.

-Nagyon szép. Köszönöm. – Pusziltam meg a nyakát. – És a virágot is. De most az én ajándékom jön. – Bújtam ki a karjai közül.

Odaléptem a karácsonyfához, és kihúztam alóla az egyik lapos csomagot.

Visszaültem mellé a kanapéra, és a kezébe nyomtam.

-Törékeny? – Kérdezte, miközben a csomagot forgatta.

-Nem. – Vontam vállat. Erre rázogatni kezdte. Jól van, én így is szeretlek.

-Valami nagy, és nehéz. – Mormogta.

-Nyisd már ki! – Szuggeráltam, de nem rám figyelt. Lassan elkezdte lehúzni a papírt. Aztán egyszer csak megakadt, és nem ment neki tovább. Addig-addig rángatta, míg a papír szétszakadt.

-Hupsz. – Nézett a markában tartott csomagolóanyagra. – Majd jövőre sikerül.

Lenézett az ölébe, az ajándékra, aztán kihúzta a könyvecskét.

-Kicsi receptkönyve Szépfiúnak: alapoktól az ehető kajákig? – Olvasta fel a címet. Aztán felhúzott szemöldökkel rám nézett. – Írtál nekem egy könyvet?

-Csak összegyűjtöttem néhány dolgot, és kiegészítettem.

-De… úgy is te fogsz nekem főzni. Minek akkor nekem receptkönyv? – Forgatta az ajándékot.

-Én azt hittem, hogy szeretnéd megtanulni valami kaja elkészítését, a zacskós ramemen, és a mirelit pizzán kívül. – Hajtottam le a fejem miközben a most kapott gyűrűt piszkáltam.

-Hé! A zacskós kaja, és a pizza normális, és tápláló ételnek számít. De biztos sokat dolgoztál vele, szóval mindenképpen bele fogok olvasni. – Simogatta meg a hajam. A mellkasához bújtam, és átöleltem. - Oké, hogy szeretek enni, de amit Jin főz azon is lehet élni egy darabig, meg te is főzöl nekem, és... – Piszkálta a hajam.

-Majd segítek, és megtanítalak főzni. Tavaly ez volt az újévi fogadalmam.

-Te rólam tettél fogadalmat?

-Miért, baj? – Kérdeztem, mire elnevette magát.

-Nem, csak fura volt. Bár… Én meg azt fogadtam meg, hogy egyrészt együtt töltjük a karácsonyt, másrészt valamikor az évben megkérem a kezed. És mind a kettő sikerült, sőt, egyszerre.

-Milyen kis takarékos vagy! – Kuncogtam.

-Két legyet egy csapásra. – Nevetett fel.

-Hé! Ne hasonlítgass egy buta rovarhoz! - Ütögettem meg a mellkasát.

-Nyugi Kicsi! – Fogta le a kezem, majd a szájához emelte őket, és sorban megpuszilta mindet.

-Szóval, akkor most… - Kezdtem, de megakadtam. Túl sok kérdés volt bennem.

-Igen? – Nézett fel, és még közelebb húzott magához.

-Kezdhetsz gondolkodni az esküvői ruhádon. – Kuncogott. – Meg hogy hogyan csinálod meg a hajad.

-A te hajadat fogom én megcsinálni. – Böktem meg a vállát. – Ezt már tök régen megbeszéltük.

-Persze, persze. Tudom én. – Legyintett, miközben a szemét forgatta.

-Hé, ez nem fair! Elcsórtad a sütimet, lerovaroztál, és még… - Nem tudtam befejezni, mert ajkaimra tapadt. A hátamat simogatta, aztán a tenyerét felhúzta a tarkómhoz, és a hajamat kezdte el piszkálni.

Egy kis mosollyal az arcán húzódott el, miközben végigsimított az arcélemen.

-És még?

-Mindig ezt csinálod, amikor leszidlak. Ez sem fair. – Durciztam be. Elfordultam tőle, és összefontam a karjaim.

-Én sohasem szidtalak le téged. Ezért nem tudod ezt csinálni. – Kuncogott fel, és hátulról átölelt.

-De ne csináld ezt. Nem vicces. És ne mondj rám csúnyákat. – A vállamra támasztotta az állát. – Különben nem főzök neked, és eheted a mirelit pizzáidat, meg a zacskós rament.

-Kicsi… – Suttogta a fülembe. – Sajnálom. Ezentúl kisangyal leszek, és… - A kanapé szélén lévő telefonja rezegni kezdett. A képernyőn a többi Bangtan tag jelent meg.

-Ú, de cukik vagytok! – Aegyozott TaeHyung.

-Sziasztok! – Mosolyogtam.

-Mi van? – Kérdezte Suga, mire RapMon odébbrakta a kamerába mászó Jint és Jimint.

-Holnap koncertünk lesz, szóval ne maradj sokáig.

-Komoly? Nemrég értünk haza. – Mérgelődött a mellettem ülő.

-Ez van. – Vont vállat a leaderük. – Déltől lesznek a próbák, majd reggel tudjuk meg pontosan, hogy hová is kell menni, majd elküldöm SMSben.

-Köszi.

-És még! – Tolta odébb RapMont JungKook. Egy telefon képernyője jelent meg, amin Suga egy nyári képe volt, amikor félmeztelenül áll a medence szélén, és a hajába túr. – Boldog karit Hae!

-Maknae! Ne köcsögösködj, húzd el onnan a képed! – Mielőtt Jin befejezhette volna a szidást Suga kinyomta a hívást.

-Szóval… - Ölelt át újból. – Hol is tartottunk?

-Nem tudom, de majd kérd már meg Kookot, hogy küldje el nekem azt a képet.

-Hé! Nekem nincs bikinis képem rólad. Szóval neked sem lesz abs-es képed rólam.

-Bla-bla-bla. – Ráztam a fejem. – Úgyis megszerzem.

-Cserébe… - Kezdte, de megakadt.

-Kooktól szerzem meg, szóval te nem kapsz cserébe semmit. – Pöcköltem meg az orrát, mire magához ölelt, és velem együtt hátradőlt.

-De téged megkaplak. – Suttogta. Valami nagy puffanással a földre esett, mire gyorsan elengedett. Mindketten felültünk.

A szakácskönyv esett le, amit gyorsan fölvett, és áttett a karácsonyfa alá. Visszasétált hozzám egy perverz mosollyal, aztán hátradöntött, és fölém mászott.

Abban a pillanatban, ahogy lehajolt az arcomhoz megszólalt a telefonom.

-Igen? – Vettem fel.

-Szia kincsem! – Szólt bele anya. Suga motyogott valamit, aztán a nyakamat kezdte puszilgatni.

-Szia anya!

-Csak boldog karácsonyt szeretnénk kívánni neked. – Szólt bele apa. - És Yoon Ginak is.

-Nektek is boldog karácsonyt! Majd még beszélünk, de most… - Kattogott az agyam. Mi lehet jó kifogás? – Éppen főzök, szóval sziasztok! – Kinyomtam a hívást, aztán a felhúzott szemöldökű szépfiúmra néztem.

-Mit főzöl te? – Kérdezte.

-Kifőzök egy tervet. – Mosolyodtam el. – Azzal kapcsolatban, hogy hogy rángassalak oda a tűzhelyhez.

-Hm… Én tudom hogy hol tartottunk. – Váltott témát, aztán megcsókolt.
Úgy éreztem ez lesz a legeslegszebb karácsonyom életem során...