ByulWoo Fanfictions

Olyanok vagyunk, mint a robotok, vagy valami bábuk. Teljesítjük, amit mondanak, és ide-oda rángatnak. Nem emlékszek, hogy ez normális lenne, de hát én választottam magamnak ezt a szakmát. Mindegyikünknek a saját döntése. Szeretem a zenét, és a színpadon állni, de az hogy az éjszaka közepén felhív a manegger, hogy rohadtul siessünk, mert munka van… Még Linre sem jut (sokszor) időm. Ami azt jelenti, hogy elég keveset vagyunk együtt. Nem is tudom hogy áll már hozzám. Nem vagyok ott, pedig kellenék. Az évfordulókat sokszor elfelejtem, és nincs olyan rendszeres időpont, amikor tudnánk beszélni, vagy találkozni. Szörnyű vagyok. Délben értünk haza, mögöttünk pedig több mint húsz ország, és sok órás repülőutak állnak. A srácok kidőltek a kanapén (az idősebbek), a többiek meg a földön feküdtek el. A repülőn végig aludtam, de a turné utáni időszak, éjszakázások, és utazás eluralkodott rajtam, és elmentem aludni. Pedig fel akartam hívni Lint. De már nem volt hozzá erőm.

  Ez az iromány már készül egy ideje, és most eljutottam a végéig. Még csak annyit, hogy senki sem tökéletes, tehát a szemüveg sem hátrány... Byul Woo  -Megjöttem! – Léptem be a lakásomba. Miközben vettem le a cipőmet hallottam, ahogy a nappaliban nagyon matatnak. Szemforgatva mentem be a legnagyobb helyiségbe. A két jómadár, JaeHwa és Nickhyun a kanapén ültek. JaeHwa blúza félregombolva. -Komolyan, akkor legalább ne a nappaliban! – Kértem őket már vagy ezredjére, miközben a konyhába mentem. -MiCha… - Kezdte a barátnőm a magyarázkodást, miközben a kezét tördelte. -Figyelj, engem nem érdekel hogy mit és miért, de legalább ne a nappaliba, oké? Tudom, hogy szeretitek egymást, és maradjon is így, én csak annyit kérek, hogy menjetek be a hálószobádba. – A megjelenő fiúra néztem. – Neki sem tenne jót a hírnevének, ha valaki rátok rontana. -Köszi. – Suttogta JaeHwa, aztán a fiúja karjai közé vetette magát. Mint mindig most is inkább bemenekültem a szobámba. Nem volt

-Ne menj el! – Kérte már vagy ezredszerre. – Miért nem maradhatsz még egy kicsit? -Egy hét múlva kezdődik a tanítás. – Dobtam fel az ágyra a pulcsiját, amit ledobott a földre. -Minek neked Stockholmba menni? Közelebb nincsen orvosi egyetem? – Durcizott. Amúgy nem volt megható. Még cukinak sem lehetett mondani. Van akinek jól áll, de ő olyan fiú, akinek szerintem nem. A rajongók mit gondolnak… Az más tészta. -Ezt már megbeszéltük. – Tettem a helyére a telefontöltőm. -Hiányozni fogsz. – Feküdt hasra az ágyamon. -Nem lesz rá időd. – Morogtam magam elé, hogy ne hallja. Állandóan a tagokkal van elfoglalva, vagy a munkájával. Én meg a tanulással. Ösztöndíjasan megyek Stockholmba, orvosira. Igaz, nagyon messze van Koreától, de legalább kicsit elszabadulok itthonról, és világot látok. Anya úgy is mindig azzal nyaggat, hogy betöltöttem a 20-at, de még soha nem voltam külföldön. Így hát… -Lucy, figyelsz rám? – Kopogtatta meg a vállam. Nagyot sóhajtva hátrafordultam, és a sze