Négy Évszak Chapter 2. 3

NÉGY ÉVSZAK

GONE - Elveszett

II:III

A sötétség leple alatt léptem ki az erdőből, ahová sikeresen harmadjára teleportáltam. Még mindig nem sikerült hosszabb távokat teleportálnom, pedig sokféleképp próbálkoztam.

Lassan haladtam a fák között az erdő széle felé, átlépve a széles fák törzsén. A sötét fűszálak selymesen érintették a vékony cipőm talpán keresztül a bőrömet.

Óvatosan lépkedtem, vigyázva száraz ágakra, gallyakra.

Ha mozgást érzékeltem beléptem egy fába, de csak az éjjeli állatok motoszkáltak, és a legnagyobb lény, akivel találkoztam egy róka volt.

A hely csendes volt. Túl csendes.

Óvatosan haladtam előre a füvön.

Éreztem, ahogy a testemben lüktet az erő, ami sohasem jelentett jót. Szerencsére nem kezdett el égni, vagy fagyott meg mellettem a táj. A bőröm halványan világítani kezdett, mire jobban beletekertem magam a köpenyembe.

Halk léptekkel mentem fel a dombtetőre, ahol félig-meddig láthatatlanul, lehasaltam a fűbe, és kilestem a dombtetőn.

A látványtól a rosszullét kerülgetett.

Rengeteg víztócsa, és elszáradt virág vette körül a nagy, vörösesbarna szörnyetegeket. Magas, vörös szemű alakok voltak, akik tűzrakások körül ültek.

Az arcuk kifejezetten ronda volt, ruhájuk fémesen csillogott, mozdulataik szaggatottak. Hasonlítottak a téliek robotjaihoz, csak ezek még rondábbak, és réz-színűek voltak.

Levettem az övemről a távcsövet, majd azon keresztül kezdtem vizsgálni a csoportosulást.

A horizontig elnyúltak a tábortüzek, egészen a két birodalom széléig. A szigeteken már nem csak pislákoltak a vöröses fények, hanem folyamatosan égtek. Mintha lámpák lettek volna.

Hatalmas fém-és betonházak meredtek ki a földből. A fű elsárgult, és sok helyen csak a csupasz föld látszott a furcsa házak, és a tűzrakások körül. Sehol semmi, ami élő lenne.

A legtávolabbi kis szigetecskén a Paradicsom szigetek csoportja közül, mintha másmilyen fény világított volna.

Óvatosan feljebb emelkedtem a fűben, hogy jobban lássam a legnagyobbnak tűnő szigeten lévő erődítményt. Erős vörös fény világított a magas, masszívnak tűnő rideg falak és bástyák mögül. A legmagasabban lévő torony sima tetején a fény sokkal erősebb volt, de az egész erődítmény azzal a vörös fénnyel volt megvilágítva.

Furcsa fuvallatot éreztem a hátam mögül, mintha valakik közelednének, mire levágtam magam a fűbe, és teljesen beleolvadtam a növényzetbe. A fejem hirtelen fájni kezdett, és a hányinger kerülgetett.

"Egyszerűen elszívják az erőnket." Jutottak eszembe JooHeon szavai.

Nem adhattam fel az álcám.

Fullasztónak éreztem a levegőt, és mintha a látásom is sokkal homályosabb lett volna.

Két magas, vörös szemű alak közeledett, és majdnem hogy mellettem haladtak el.

Beljebb merültem a földbe, amennyire tudtam, de szerencsémre nem vettek észre. Majdnem felsikoltottam a fájdalomtól, ami a homlokomba nyilallt, mikor azok ketten elhaladtak mellettem.

Ahogy érzékeltem a tompa szervezetemmel, nem beszéltek semmit, és egyenesen haladtak előre. Minden lépésüknél fémes koccanás hallatszott.

Éreztem, hogy remegek, szörnyen fájt mindenem, de nem adhattam fel. Nem győzhettek le.

Ahogy kikerültek a ködös látóteremből, egy kissé mintha csillapodott volna a fejfájásom.

A fejfájásom mértékéből tudtam, mikor értek kellő távolságba tőlem. A fájdalmam fokozatosan megszűnt.

Mikor már nem fájt semmim, lassan újra a föld fölé emelkedtem, és megállapítottam, hogy nagyjából 10 méternyi távolság az, ahol már nem tudnak hatással lenni rám.

Ha kettőtől én ilyen fájdalmakat élek át nehéz lesz legyőzni őket.

Ki kell találnom valamit, ami kirekeszti a fájdalmat.

Újra a szemem elé emeltem a távcsövet, és a szigeten lévő erődítményt próbáltam tovább vizsgálni.

Nagyon messze volt tőlem, így a fényeken, és a tornyokon kívül nem sokat láttam belőle. Masszívnak és erősnek tűnt. Olyan misztikus helynek, ahol több erő lakozott, mint elképzelni mertem volna. Oda teleportálni veszélyes lett volna, hiszen ki tudja mennyi ott az ilyesmi... nevezzük robot-nak.

A szemeimmel teljesen feltérképeztem a területet, majd, még pirkadat előtt, visszahúzódtam a fák közé. Mivel semmilyen mozgást nem észleltem azóta, így nyugtalanul, de vissza teleportáltam a palotába, a ruhásszekrényembe.

Körbenéztem, hogy nincs-e senki a szobámba, de megnyugodhattam, mert senki nem látta, hogy nem voltam ott éjszaka. A gondolatfal, amit emeltem oda még ép volt, tehát nem járt bent senki, aki át tudta volna lépni a falat, vagy képes lett volna átmenni a zárt ajtón.

Átvettem a ruhám, majd lebontva az egyik gondolatfalat, ami a szobámat védte az idegenektől, lementem a tárgyalóterembe, ahol már a tanács csak rám várt.

-Ansa Linney! - Szólalt fel a vörös nő, név szerint Yoma Sina, ahogy beléptem. - A küldöncök még nem tértek vissza.

-De van egy férfi, aki önnel óhajt beszélni. - Folytatta az egyik tiszt.

-Vezessék be! - Mondtam, mire a fal mellett álló két őr eltűnt, majd nemsokára egy hajlott hátú, öregemberrel jelentek meg a nehéz ajtót kinyitva. Megvártam, míg az öreg leül, majd elővettem a legkedvesebb mosolyomat, és úgy néztem rá. - Mit szél hozta jó uram? - Érdeklődtem.

-A fiam... a küldöncei között volt. - Kezdte reszelős hangon, majd kis csend múlva folytatta, a reszelős, mély hangján. - Ma hajnalban jégbe fagyva találták meg az egyik folyóparti erdőben. - Mondta lassan, küzdve a szavakkal. - Ott, ahol az Azúr-tengerbe folyik a Nagy folyó.

-Sajnálom a fiát. - Mondtam együtt érző hangon. Tényleg szörnyen rosszul éreztem magam amiatt, hogy ez történt. Belül pedig valami teljesen más kezdett kibontakozni bennem.

-És voltak mások is. - Folytatta elhaló hangon az öreg. - Mások, a faluból. Akikre ugyan így találtak rá. Megpróbáltuk kiolvasztani őket... de mindannyin tulipánná váltak...

Erre elpattant bennem valami. Bármennyire is próbáltam nyugodtságot erőltetni magamra, az egyik gyertya a legnagyobb üvegcsilláron a teremben hatalmas lángra kapott, amit valószínűleg mindenki észrevett. Nagyon, nagyon ideges voltam. Remegő karokkal fogtam vissza magam, amennyire bírtam, hogy lehetőleg ne gyújtsam fel az otthonomat. És hogy ne essen bántódása senkinek a tárgyalóteremben.

JooHeon és drága pajtásai már megint rossz fát tettek a tűzre.

-Intézkedek ez ügyben. - Kezdtem az idegességtől remegő hangon, majd megköszörültem a torkom, hogy ne remegjen a hangom. - A falubelieknek pedig küldöm mély együttérzésemet az eset kapcsán. Ha sikerül, mindenképpen ellátogatok a falujukba, jó uram. - Jelentettem ki, mire az öregúr meghajolt köszönés jeléül, majd az egyik őr kíséretében távozott.

-Mit óhajt tenni? - Érdeklődött Yoma Sina, miközben visszatolta azt a széket az asztalhoz, amin az öreg ült.

-A nyugati országrészben lévő zavargások okozói ismeretlen erők. - Szólaltam meg, kis gondolkodás után. - Mit tanácsolnak? - Néztem a két tisztemre, hátha van valami jó elképzelésük, bár már körvonalazódott bennem, hogy mit akarok tenni.

-Fel kellene térképezni az erejüket, és határaikat. - Vélte az első tiszt, miközben előrébb lépett. - Egyenlőre annyit tudunk, hogy megbénítják azokat, akik a közelükbe mennek. Az egyik küldönc üzente ezt még az éjjel. Azóta nem kaptunk hírt róluk. De ha ki tudjuk deríteni ezeket, könnyen megállíthatjuk őket.

-És ki az, aki az ismeretlenbe merészkedik? - Tettem fel a kérdést, mely megválaszolatlan marad. - Ki az, aki kideríti a gyengeségeiket, és feltérképezi az erejüket? És ön mit javasolna? - Néztem a második tisztre.

-Kitelepítést javaslok, hogy bántódása ne essen az ott élő virágoknak. Át lehetne őket telepíteni a keleti országrészbe. Az előbbi példa alapján az ártatlanoknak is bántódásuk eshet, amit az átköltöztetéssel ki lehet küszöbölni.

-Értem. - Bólintottam, majd kivetítettem egy domborzati térképet a nagy asztal fölé. Kis tűzlángokkal bejelöltem az ellenség helyét, majd felvázoltam nekik, a terveimet, amik azalatt a pár perc alatt fogalmazódtak meg bennem. - A nyugati országrész, az Azúr-tenger, és a Fáradt folyó innenső szakaszának partján végighúzódó falrendszert emelünk, amit megerősítünk folyton égő tűzzel, és a fal túlsó oldalán lávafolyammal. - Intésemre egy vörös fal épült fel a hologram-térképen. - Az ott élők kénytelenek lesznek elhagyni házaikat, mivel nem engedhetjük, hogy a fal közelében, illetve annak túloldalán tartózkodjanak. A hadsereg egy része állandóan a fal közelében állomásozik, a küldöncök állandó kapcsolatban állnak a palotával, és rögtön jeleznek, ha az ellenségeink bármilyen lépést tesznek. - Elhallgattam, és a tisztekre néztem, akik csak bólogattak. Megerősítve magam tovább folytattam. - Készülődnünk kell a háborúra, a tudósok fejlesszék tovább, amilyen gyorsan csak lehet, a vegyi fegyvereket. Véleményem szerint nem sok esélyünk van az ismeretlenekkel szemben, így minden lehetőségre fel kell készülnünk.

-Még ma megkezdjük a kőfal terveinek elkészítését. - Jelentette be az egyik tiszt.

-A hadsereget csak a fal építésének megkezdésekor kell kivezényelni a helyszínre, nincs szükség felesleges vérontásra. Szükségünk van minden egyes virág erejére. Addig reményeink szerint a folyó megvéd minket. - Jelentettem ki. - A kitelepítések ügyén dolgozzanak gyorsan. A fal építésének kezdetekor már ne lakjon a környéken senki. - Rendelkeztem.

Mindannyian bólogattak, majd gyorsan meghajoltak előttem, és dolgukra siettek.

A vörös térképen húzódó falat elnézve nagyobb terület lett a markukban, mint terveztem. És ez sem lesz nekik elég. - Súgta egy vékonyka hang valahol bennem, legbelül.

Most szükségem lenne jóslatokra az Öregtől.

Kár, hogy anno nem engem küldtek oda tanulni, hanem Ximet. Jól jött volna akkor a segítség.

-Ma délután egy díszbeszéden kell részt vennie. - Szólalt meg a teremben maradt, vagy már visszatért Yoma Sina. - El kell mondania a virágoknak a fontos intézkedéseket.

-Pontban öt órakor, ahogy szoktuk. - Bólintottam.

-Addig semmi más fontos elintéznivaló nincs. A mérnökök már elkezdték a munkát

 a fal tervein. - Magyarázta.

-Köszönöm. - Bólintottam, mire meghajolt, majd elment.

A beszéd előtt felmentem a szobámba.

Bármennyire is a robotokra akartam fogni a fagyasztós ügyet, elsőnek mégiscsak a Tél Ifjai ugrottak be. Márpedig, ha JooHeon és bandája tette azt, akkor nem maradhattak büntetlenül. Bár talán elég büntetést szabott ki rájuk a Gépezetek királysága, akik ugyan úgy fenyegették őket is, mint a Nyár birodalmát.

Nem akartam a virágokat ilyen értelmetlen csatába hívni, amikor ott a külső, ismeretlen ellenség a nyugati határnál.

Beleütöttem a sötét fa szekrényajtóba, ami nem igazán nyugtatott meg, de ha odaképzeltem JooHeon gúnyos arcát egy kicsit lejjebb adott a bosszúvágyam. Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy ők voltak, ahogy arra sem, hogy a robotok tették.

Így inkább elvetve a bosszú gondolatát is, sóhajtva kinyitottam a szekrényem, hogy felvegyem a díszegyenruhám, melyben majd beszédet kell mondanom a népem előtt, hogy felvázoljam a terveim.  És elmondjam nekik Yanna halálát. És hogy egyedül maradtam.