Négy Évszak Chapter 2. 2

NÉGY ÉVSZAK

GONE - Elveszett

II:II

Ansa Linney pov:

Csak kis távolságokat tudtam teleportálni, de ahogy észrevettem nem követtek. Nem küldtek utánam senkit, így baj nélkül elértem a Nagy folyóig.

A Rideg sziklák hegyéről lejutva, a folyóparton megéreztem Yanna jelenlétét.

Fáradt és fájó tagjaimban felébredt a remény, így arrafelé indultam, amerről a csöppnyi erejét éreztem.

A Xim-sziget Nyugati csücskénél lyukadtam ki. A Nap már a látóhatár alján látszódott, így a kevés fényben próbáltam a sziklák tetejéről feltérképezni, hogy vajon hol lehet a testvérem.

A folyó vize egy helyen vörös fénnyel derengett, így bevetettem magam a zavaros, hideg vízbe, és úszni kezdtem.

A sötétben csak a testem derengése világított, így csak nehezen láttam meg az élettelen, de ragyogóan vörös testet a folyó fenekén.

A levegőm lassan fogyni kezdett, így gyorsan felúsztam a felszínre. Arra gondolni sem mertem, hogy esetleg a téli erőmmel megpróbálok lélegezni a víz alatt... Túl kockázatos lett volna.

Nagy levegővétel után újra lemerültem. A hajam hullámzott körülöttem, ahogy egyre mélyebbre merültem. A sodrással mit sem törődve úsztam egyre csak lejjebb.

A folyó legmélyebb árkában találtam rá Yannára. Kiráncigáltam a testét egy szikla alól, majd a hóna alá nyúlva húztam magammal fel a felszínre.

Miután sikerült a tüdőmbe újra oxigént juttatni kiúsztam a partra az élettelen testtel. Nehezen, de végül ki tudtam vinni a sziget sziklás partjára, ahol lefektettem az egyik lapos kőre.

A feje mellé térdeltem, majd, óvatosan megérintettem a mellvértjét.

A hajamról rácsöpögött a víz a jég által megrongálódott páncéljára, ahogy fölé hajoltam. Nem is kellett nagyon figyelnem, hogy felfedezzem azt a nagy rést, a szíve felett a fémen.

Éreztem, hogy a testem lángolni kezd a fájdalomtól, amit a halála okozott.

A fejéhez hajoltam, majd végigsimítottam a világosszőkévé lett haján.

-Sajnálom Yanna... - Suttogtam.

-Bárhol is vagy Linney, légy olyan, amilyen mindig is voltál. Így lehetsz a nép legjobb vezetője. Védd meg őket, és légy önmagad. - Hallottam a suttogó szavakat. Yanna utolsó szavait, amit nekem hagyott ebben a világban.

A test ragyogása lassan halványulni kezdett, és ezzel együtt maga a test is.

Yanna teljesen eltűnt, egyedül azok a lángok világították be azt a helyet, és a sötét tájat, amik a testemen táncoltak.

Csak ültem ott a sziklákon, és meredten bámultam azt a helyet, ahol a fiú feküdt nemrég.

Felrémlettek bennem a mosolyai, amikkel megajándékozott, mikor valami jót mondtam; a kiáltásai, mikor a csatatéren küzdöttünk; a nevetése, amikor a nyári napforduló ünnepén a virágokkal együtt mulattunk Napfényváros utcáin, és főterén, a palota előtt.

Nagy sokára halk recsegés, és sárgás fény kíséretében lassan egy szár kezdett kinőni a sziklából, felrepesztve azt. Néztem, ahogy a szárat körbeölelő fénycsík lassan szétterjed, és a kis ragyogó pontok összeolvadnak egy alakká. Ahogy felnéztem a fénylő lényre, felismertem benne Yannát. Aztán az alakja újra pontokká bomlott szét, majd a kis világító pontocskák leszálltak a kinyíló fehér tulipán szirmaira, és a porzóira. A virág belsejében lassan egy gömböt formáltak.

Közelebb hajoltam a virághoz, majd tenyerembe emeltem a világító gömböt. A pontocskák lassan nőni kezdtek, majd egy villanás után egy fénylő tőr jelent meg a tenyeremben.

A fények lassan halványulni kezdtek, majd teljesen kialudtak. A fehér tulipán ezt követően összezárta a szirmait.

A kezemben a tőr áttetszővé vált, és gyémántra hasonlító csiszolás jelent meg rajta. Pár perc múlva a kezemben egy gyémánttőr feküdt.

Néhány pillanatra lehunytam a szemem, majd felforrósítva az ujjam egy "Yanna, az utolsó Nyár Ifja" feliratot olvasztottam a sziklába, amiből a tulipán kinőtt.

Majd a tőr markolatára szorítottam az ujjaimat, aztán sóhajtva felálltam.

Hátrébb léptem a virágtól, és egy gondolatfalat emeltem fölé, nehogy baja essen.

A lángokat a testemen lassan elaltattam, majd átteleportáltam az Örök-rét bokros, néhol erdős síkjára. Onnan, az alvó falvakon és kis városokon keresztül, gyalog jutottam el Napfényváros sötét utcáira.

A tőrt szorongatva érkeztem meg a Nyári palota főkapujához. A két őr a kapunál meghajlással fogadott, majd kitárták nekem a főkaput, így bejutottam a mindenféle biztonsági falakkal védett erődítménybe.

....

Lassan sétáltam fel-alá a tárgyalóteremben, gondolataimba mélyedve, ahol a virágok a visszatérésemről susmorogtak, amióta megjelentem a kastélyban.

A vörös hajú nő, amint belépett a terembe hozzám rohant.

-Ansa Linney, hát jól van! - Mosolyodott el, megkönnyebbülten. - Már azt sem tudtuk hol keressük.

-Yanna... - Kezdtem, de elcsuklott a hangom. A nő a vállamra tette a tenyerét, ami egy kicsit megnyugtatott.

-Hogy menekült meg? - Terelte a témát a nő, majd hátrébb lépett tőlem, és végignézett rajtam.

Az éjszaka folyamán sikerült kis felbolydulást keltve eljutnom a szobámig, ahol lepihenhettem, és lemoshattam magamról az elmúlt év eseményeit. Ugyanis egy év telt el a csata óta, ahonnan elhurcoltak a téliek.

-Tudtunkkal elrabolták. - Fűzte hozzá egy férfi aggódó hangon.

-Van olyan, amit nem tudnak rólunk a Tél ifjai. - Néztem a nőre, majd az eszembe jutó hőtérkép gondolatára elmosolyodtam. - Nem kell aggódnotok, jól vagyok. - Bólintottam mosolyt erőltetve az arcomra.

-És hogyan lett fehér a haja? - Kérdezte egy barna hajú tiszt, utalva a félig vörös-félig világosszőke hajamra.

-Úgy döntöttem új divatot emelek fel a palotába. - Hazudtam, ami akár igaz is lehetett volna, így nem hazudtam olyan nagyot. - Nagyon megtetszett a déliek hajstílusa, így gondoltam kipróbálom.

-Nagyon jól áll önnek. - Mosolyodott el a vörös hajú nő őszintén.

-A témát lezártnak tekintem. - Bólintottam, hogy lezárjam a további hajammal, vagy az eltűnésemmel kapcsolatos kérdéseket. - Más esetleg? - Érdeklődtem körbenézve a teremben. A téliek tárgyalóterméhez képest otthonos volt, melegség áradt a falakból, és voltak színek.

-Tudomásunkra jutottak zavargások, az észak-nyugati országrészben. - Jelentette az egyik tiszt.

-És egyre többen jönnek a keleti országrész felé a nagyvárosokba. - Folytatta a második tiszt.

-A zavargások okait tudni? - Érdeklődtem, pedig sejtettem a választ.

-Az eltűnése után kezdődtek, és akiket odaküldtünk még nem tértek vissza. - Jelentette az első tiszt.

-Értem. - Bólintottam lassan. - Valószínűleg rájuk már nem számíthatunk. Küldjenek be tíz katonát. - Rendelkeztem, miután magamban eltemettem azokat a virágokat, akik valószínűleg meghaltak.

Néhány perc múlva meg is érkeztek a katonák, majd szépen felsorakoztak előttem.

-Melyiküknek van családja? - Fordultam hozzájuk mire kettő felemelte a kezét. - Elmehetnek. - Intettem, mire az a két virág kilépett a sorból, majd kimentek. Miután bezárult a nagy tölgyfaajtó a maradék nyolc katonához fordultam. - Fontos feladatot kapnak. - Néztem végig rajtuk. - Menjenek el a Fáradt-völgybe. A valószínűleg ott állomásozó ellenséges hadtesthez ne merészkedjenek túl közel. Mivel nem ismerjük őket, így legyenek nagyon elővigyázatosak, rejtőzködjenek el. Bármit is sikerül róluk megtudni azt azonnal jelezzék nekem, vagy a tiszteknek. Minden apró információt jegyezzenek fel, minden fontos. Bármilyen mozgást érzékelnek azonnal jelentsék. Még ma este menjenek el a völgybe. Ne legyenek feltűnőek, jelen esetben célunk a megfigyelés. Nem tudjuk mire képesek, így újfent felszólítom önöket, hogy legyenek nagyon óvatosak. Kérdés van?

-A küldetés mennyi időre szól? - Kérdezte óvatosan egy fiatal, alacsony termetű férfi.

-Legkésőbb a nyári napfordulóig. Az ünnepségen már otthonaikban lehetnek. - Erre kissé lelkesebbek lettek. Hiszen mindenki az évben azt az ünnepet várta a legjobban.

Miután elküldtem őket körbenéztem a tárgyalóteremben.

-Van esetleg még valami? - Néztem a tisztekre.

-Jelen esetben ez volt a legfőbb probléma. Nincsenek további fontos ügyek.

-Amint hírek érkeznek szóljanak. - Zártam le ezt a témát is. - Ha lehet addig ne zavarjanak. - Erre mind meghajoltak, majd kifelé indultak a tárgyalóteremből.

Megvártam, míg az utolsó tiszt is kimegy, majd a szobám felé indultam.

Fel kellett készülnöm az éjszakai kiruccanásra.

Azzal, hogy birtokolhatom a téli ifjak erejét lehetőségem nyílt a teleportálásra, míg a nyáriak csak bele tudnak olvadni bizonyos dolgokba.

A szobámba a falon keresztül léptem be, mivel az ajtaja egy szinttel feljebb volt található. Lassan lépkedtem az ágy mellett lévő szekrényig a hosszú, bordó ruhámban. Meg kellett adnom a tiszteletet a virágok elit tagjainak, pedig sokkal kényelmesebbek a fehér ruhák.

Levettem magamról a ruhát, és a fehér páncél helyett, amit felvenni terveztem egy fekete ruhát húztam magamra, amiben könnyebben el tudok tűnni a sötétben.

Lassan közeledett az éjfél, mikor kopogtattak az ajtómon.

-Ansa Linney, megérkezett egy küldönc. - Hallottam az egyik őr hangját.

Gyorsan átvettem az egyik fehér ruhámat majd az ajtón keresztül kiléptem a folyosóra.

Az őr meghajolt előttem.

-Az előtérben várja önt. - Jelentette.

-Köszönöm. - Bólintottam, majd lesiettem a lépcsőkön a fekete, kapucnis ruhában álló küldönchöz. Már messziről láttam és tudtam, hogy ő nem az én küldöncöm.

Kissé furcsa látványt nyújtott, éreztem, hogy át akartak verni. Éreztem a jelenlétét.

A küldönc jöttömre meghajolt. Nem láttam az arcát, de éreztem, hogy ki áll velem szemben.

Az őrnek jeleztem, hogy elmehet.

-Kérem jöjjön. - Intettem a kapucni alatt rejtőző alaknak, hogy kövessen, majd a tárgyalóterem felé indultam.

Belökve a sötét színű faajtót beengedtem magunkat a terembe.

A nehéz ajtó nagy döngéssel zárult be. A terem közepébe mentem, és erős gondolatfalat emeltem magunk köré, hogy senki ne tudja, vagy érzékelje, hogy ott vagyunk.

A tenyeremre fújtam apró lángokat, majd felirányítottam őket az üvegcsillárra, meggyújtva így a gyertyákat. Mikor teljes világosságot csináltam a teremben az alak felé fordultam.

-Mit akarsz JooHeon? - Léptem felé, majd nekidőltem a terem közepén található asztal szélének. - Be kellene téged záratnom, amiért idejöttél.

-A Gépezetek... Tényleg nem vicc, amit műveltek. - Kezdte, miközben hátracsúszatta a fején a kapucnit.

-Mit csináltál a küldönceimmel? - Fordultam felé, összehúzott szemekkel. Nem reagált egy pillanatig semmit, mintha most akarná kitalálni mit mondjon.

-Egytől egyig megölték őket. - Felvont szemöldökömmel vártam a magyarázatát, amit sóhajtva, elhúzott szájjal adott meg. - Ott voltam, láttam. Egyszerűen összeestek a küldönceid. - Hitetlenül sóhajtottam, mire még hozzátette. - És a hópelyhek is.

-Kivonultatok ellenük? - Fintorogtam helytelenítően, mire sóhajtva bólintott. Nem néztem volna ki belőle, hogy ennyire meggondolatlan volt.

-Nem kellett volna. - Sóhajtotta lemondóan. - A küldönceink nem tértek vissza az adott időn belül, mi pedig ellenük indultunk. Mészárlás volt.  - Nézte a padlót. Bármennyire is gyűlöltem őt, mindketten ugyan azt a terhet cipeltük. Meg kellett védenünk a népünket, ezért születtünk.

-Akkor csak egy esélyünk van. - Vontam le a következtetést. Ha az egész sereggel ki akarok vonulni ellenük tudnom kell milyen az ellenfél. - De én is látni akarom kikkel állunk szemben. - Fontam össze a karjaimat.

-Biztosan oda akarsz menni? - Vette le a kapucniját a férfi hirtelen. A csilláron a fények kialudtak, így teljes sötétség borult a teremre. Egyedül az ablakokon bevilágító Hold fénye adott némi világosságot.

A falakon jégvirágok keletkeztek, és a padló is recsegve fagyott meg, mire gyorsan emeltem a szoba hőmérsékletén.

A férfi megremegett, és a félhomályos arcán félelem villant.

Jól esett, hogy fölényben érezhettem magam.

Kedvem lett volna emelni még jobban a hőmérsékleten, csak hogy szenvedjen.

Majd belegondoltam, hogy ő jött hozzám, alázatosan, nem rám törve a falat, így sóhajtva visszafogtam magam. Nem akartam olyan lenni, mint ő.

-Fogd vissza magad. - Szóltam rá végül. - A jég túl feltűnő.

Lassan, nehezen, de bólintott, mire az eredeti hőfokot állítottam vissza a szobában. Majd kezemet felemelve kis lángokat felbocsátva a csillárra újra meggyújtottam a gyertyákat.

-Nem lesz elég erőd visszatérni ide. - Folytatta kis hallgatás után. A hangja aggódóan csengett, ami nem rá vallott. Furcsa volt ezt tőle hallani. - Egyszerűen elszívják az erőnket. - Tette hozzá. Nem akartam arról vitatkozni, amit még nem tudtam.

-Ha ezért jöttél, akár mehetsz is. - Jelentettem ki hátat fordítva neki. - Nem akarom az ellenségem óvó beszédét hallgatni. Egyedül is ki tudom találni mit kell tennem. Elvégre ezért vagyok Ifjú. - Hangsúlyoztam ki a két szót.

-Meg fognak ölni. - Jelentette ki hidegen. Bár mit vártam egy Tél fiától? Biztos nem nyári napfényt...

-Biztonságban akarom tudni a népem. Akár az életem árán is. - Néztem rá, ugyan olyan hidegen, ahogy ő nézett. Az arca kemény volt, mintha jégszobor lett volna. Nem reagált semmit, legalábbis nem mutatta ki. - Nem hagyhatom cserben a népem.

-Én szóltam előre. - Jelentette ki színtelen hangon, majd eltűnt.

TE öltél meg majdnem. - Akartam mondani, de már rég nem volt ott.

Sóhajtva romboltam le a gondolatfalat, majd eloltottam a csillárokon a fényeket. Kilépve a teremből egy őrrel találkoztam, aki tisztelgett nekem. Bólintottam felé, majd meggyújtottam a felette lévő lámpást, mire az őr elmosolyodott.

-Értesítsenek, ha küldönc, vagy üzenet érkezik. - Kértem, majd miután biztosított az őszes szakállú őr a szolgálatkészségéről a szobám felé vettem az irányt.

Ott bezárkózva felöltöttem a fekete ruhámat, majd szépen elraktam mindent, nehogy feltűnő legyen a szobalányoknak, vagy bárkinek.

A hajamat gondosan összefogtam, és a ruha kapucnija alá rejtettem. Felvettem az övem, és egy táskát, majd kiengedtem a benntartott levegőmet.

Összeszedtem magam, majd teleportáltam.