Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2020

BTS Youth 2015. November 12. (part 2)

Kép
BTS YOUTH 2015. November 12. (part 2) Kook megölelt, és sok szerencsét kívánt, aztán bevonult a szobába, hogy felhívja a szüleit. Gyorsan köszöntem a többieknek is, aztán a fiúkkal, mert természetesen TaeHyung is velünk tartott, és a nagy cuccokkal lementünk a mélygarázsba. Tae és Myungie a hátsó üléseken játszottak, míg én elöl ültem Jin mellett. Ahogy elindultunk előkotortam a telefonomat. A névjegyzékek közül kikerestem YoonGi számát, hiszen mégsem akartam rájuk törni az ajtót akármilyen helyzetükben. Az ablakon kilesve kalkuláltam ki, hogy nagyjából negyed óra múlva otthon leszünk. A rapper lihegve szólt bele, nem akartam tudni mit műveltek éppen, csak gyorsan közöltem, amit akartam, aztán már bontottam is a vonalat. - Azt hiszem az lesz a legjobb ha engem kiteszel, és a cuccokat meg Myungiet csak vásárlás után hozod vissza. – Pillantottam az ajkaim rágva Jinre. - Oké, ha úgy gondolod. – Lesett felém. - Úgy érzem nagy hiszti lesz. – Hunytam le a sze...

BTS Youth 2015. November 12.

Kép
BTS YOUTH 2015. November 12. Folyamatos búgásra ébredtem föl, ami leginkább olyan volt, mint amikor valaki turmixgéppel aprít valamit a másik szobában zárt ajtó mögött. A tök sötét szobában JungKook arcát pillantottam meg elsőként, ahogy kinyitottam a szemem. A fiú édesen aludt, a száján keresztül szuszogott a hasán fekve. Arca már-már gyermekded nyugodt, hosszú szempillái meg-megrezdültek, ahogy álmodott. Egyik karja a feje alatt volt, a másikkal meg a hasamat súlyozta le. A kissé kiszáradt ajkai közül kiáramló forró levegőjét éreztem az arcomon. A búgás elhallgatott. Szuszogások, és NamJoon hortyogása töltötte be a szobát. A következő pillanatban irdatlan ricsajjal megszólalt az Iphone jellegzetes csengőhangja Hobi ágya felől. A hirtelen hangra felültem az ágyban. JungKook karja lejjebb csúszott rajtam, de egyébként meg sem mozdult. Nyöszörögve Hoseok is felkelt, vagyis átfordult a hasára, és félig leesve az ágyról a füléhez nyomta a földön heverő telefonját. ...