BTS Youth 2015. November 12.

BTS YOUTH

2015. November 12.

Folyamatos búgásra ébredtem föl, ami leginkább olyan volt, mint amikor valaki turmixgéppel aprít valamit a másik szobában zárt ajtó mögött. A tök sötét szobában JungKook arcát pillantottam meg elsőként, ahogy kinyitottam a szemem. A fiú édesen aludt, a száján keresztül szuszogott a hasán fekve. Arca már-már gyermekded nyugodt, hosszú szempillái meg-megrezdültek, ahogy álmodott. Egyik karja a feje alatt volt, a másikkal meg a hasamat súlyozta le. A kissé kiszáradt ajkai közül kiáramló forró levegőjét éreztem az arcomon.

A búgás elhallgatott. Szuszogások, és NamJoon hortyogása töltötte be a szobát.

A következő pillanatban irdatlan ricsajjal megszólalt az Iphone jellegzetes csengőhangja Hobi ágya felől.

A hirtelen hangra felültem az ágyban. JungKook karja lejjebb csúszott rajtam, de egyébként meg sem mozdult.

Nyöszörögve Hoseok is felkelt, vagyis átfordult a hasára, és félig leesve az ágyról a füléhez nyomta a földön heverő telefonját.

-Hm? …. Igen Hyung, készülünk. …. Oké. – Kisvártatva a csipogás jelezte a hívás végét. Szóval NaHyu-nim lassan jön értünk. JungKookra pillantottam, akinek már csak a derekáig fedte a testét a takaró, amivel bebugyoláltuk magunkat. A piros rövidujjú, amiben aludt felcsúszott a forgolódástól, és a fehér bőre kivillant. Elég hűvös volt a szobában, annak ellenére, hogy nyolcan leheltük be egész éjszaka. Valószínűleg nyitva maradt egy résre az ablak.

A fedetlen mellkasát vakaró fiúra néztem a másik ágyra, aki álmosan bámult a takarójára ültében. Oké, Hobi sokkal izmosabb lett, mint mikor utoljára így láttam.

A fiú felnézett, ahogy megmoccantam, hogy kimásszak a maknae társam mellől. Meg akartam nézni azt az ablakot, és becsukni, nehogy a fiúk belefagyjanak az ágyukba. És Unnie leszedi a fejem, ha a kisfiát megfázva adom neki vissza.

-Zsebibaba? – Nézett nagyot Hobi, miközben lerúgta az ágya végébe a takaróját. – Hogy kerülsz te ide?

-Meglepetés! – Tártam szét a karom egy erőltetett mosollyal. Gyorsan becsuktam az ablakot, aztán Suga ágya felé pillantottam, amin NamJoon szuszogott békésen. El kell beszélgetnem azzal a kettővel…

-Ja tényleg, mondták hogy jössz… - Dörzsölte meg a homlokát a félkómás táncos, aztán egy nagyot nyújtózott ültében. A szálkás izmai megnyúltak, aztán ahogy leejtette a kezeit újra ellazultak. Őszintén nem volt rossz látvány.

Mikor rajtakaptam magam, hogy éppen az egyik fogadott bátyámat elemzem gyorsan összekaptam magam, és inkább rástartoltam a fürdőre, hogy emberi kinézetet varázsoljak magamnak. Gyorsan kipakoltam a bőröndömből a szükséges holmikat, aztán már bent is voltam a fürdőszobában.

Kifésültem a hosszú lobomcom, és meg kellett állapítanom, hogy a legutóbbi festés óta, nagyjából 5 nap alatt, már kezdett látszódni az őszes eredeti hajszínem. Szerettem a gesztenyebarnát, bár eleinte nagyon fura volt megszokni. Régen, évekkel ezelőtt volt sötétebb színű a hajam, azóta folyamatosan szőke, ezüst, vagy valami világos, vanília színű.

Enyhe alapot raktam fel a sminkemnek, aztán kimentem a nappaliba, hogy megkeressem a ruháimat.

Hobiba majdnem beleütköztem, mert ott állt az ajtó előtt, és a telefonját nyomkodta.

-NaHyu-nim fél óra múlva itt van. – Közölte, miután mindketten a szívünkhöz kapva reagáltuk le a hirtelen találkozást.

-Kook felkelt már? – Pillantottam a sötét szoba felé.

-Nem, de tíz perc múlva felkel. – Vont vállat a rapper hanyagul. – Mész még vagy… - Intett a fürdő felé, közben másik kezével a szemét dörzsölgette.

-Menj csak. Összeütök valami reggeliféleséget. – Indultam el a konyha felé.

Felkapcsolva a villanyt mentem be a kis helyiségbe. Reméltem, hogy Jin nem haragszik meg, amiért a szentélyében kontárkodok.

Találtam kimchit a hűtőben, de nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek, legalább is a szaga alapján, és az apró, árulkodó penészfolt sem volt elhanyagolható. Gyorsan kidobtam inkább a kukába, és a mosogatóban elöblítettem a dobozát. Tovább kutakodtam az alsó szekrényekben, amik meglepően nem azt tartalmazták, amit szoktak. Átpakolták az edényeket alulra, és minden bizonnyal a felső szekrényekben volt fellelhető az élelem. Amit persze nem értem fel rendesen, mivel egyetlen egy szék nem volt a lakásban, amire felállhattam volna. A konyhapulton pedig szét voltak szórva a mosatlan edények, így csak kinyitogattam őket, és próbáltam felnézni oda.

Mivel végül nem találtam semmi használható alapanyagot; ésszerűtlen, de még kávét sem, végül csak feladtam, és inkább kimentem a bőröndömhöz, hogy kiválaszthassam az aznapi öltözékem.

Közben Kookie is megjelent, és álmos fejjel csatlakozott HoSeokhoz a fürdőben.

A pizsamámnak használt szürke felsőben és a TaeHyungtól előző évben karácsonyra kapott kissé nagyméretű babakengurukkal díszített kényelmes melegítőnadrágomban huppantam le a nappaliban lévő asztalkájukhoz, miután kikészítettem a ruhám.

Azon gondolkodtam, hogy fel merjem-e hívni a nővérem, vagy MyungNamot, de végül úgy gondoltam biztosan alszanak még, és most szükségük van a pihenésre.

A közösségi oldalakon néztem, hogy a rólam szóló hírek tele vannak az új hajszínemmel, ami megmosolyogtatott. Rengeteg pozitív kommentet kaptam, és örültem, hogy tetszett a rajongóinknak az új színem. Még akkor is, ha nem fog sokáig tartani.

-Már ettél is? – Kérdezte Hobi éppen a pulóverét magára húzva.

-Nem találtam semmit. – Pillantottam fel az arcára, mire grimaszolva ment be a konyhába.

-Ilyen nem létezik. – Bizonygatta menet közben. - Aigoo... Hyung megint elpakolt. – Morogta a szekrény nyitogatás hangja után. – Ja várj, ma akartunk bevásárolni. De van müzli. Nem találtad meg? – Kukkantott ki a rejtekéből.

-Nem látok be a szekrényeitekbe, mert magasan vannak. – Sóhajtottam morcosan. Nem értem miért jó, hogy olyan magasra pakolnak mindent. Főleg úgy, hogy azelőtt az alsószekrényekben volt a kajájuk.

-Jó reggelt Picúrka. – Lépett ki a fürdőből JungKook vigyorogva. A megszólításra csak egy szemforgatással válaszoltam, aztán felkeltem az asztal mellől, hogy a maknae társammal együtt bevonuljak a konyhába.

A két srác lepakolta a tányérokat, meg a müzlis dobozt, aztán kis kutatás után megtalálták a tejet is. Letelepedtünk a nappaliban lévő asztalka mellé, hogy csendben elfogyaszthassuk a reggelit.

Hobi maga elé meredve evett, míg Kook a telefonját nyomogatta közben. Én meg a kajámat kavargattam, mert csak pár falat ment le a torkomon. Nem értettem miért, de egyeltalán nem volt gusztusom hozzá. Pedig Sunnim Busanban visszaszerezte az étvágyam a szabályozott és rendszeres étkezésekkel.

-Ezt nézd. – Röhögött fel Kook, és felém tartotta a telefonját.

Egy meme kép volt, ahol Park Jiminnek egy ugyan olyan fejét vágták be, mint a másik oldalon lévő kiskacsának volt. Mindkettőjüknek a feje tetején kis copfba volt kötve a haja/tolla.

-Ez inkább aranyos, mint vicces. – Néztem fel mosolyogva a srácra.

-Jó-jó, de ezt láttad? – Pörgette egyel tovább, ahol Suga tokás képét hasonlították össze egy hülye szögből fotózott macskával.

-Oké, ez vicci. – Nevettem el magam.

-Hyung lehet cicánk? – Pörgette tovább az Instagramot Kook, mire Hobi fáradtan felpillantott a kajájából. – Nem, mégse kell. Inkább legyen egy menő bogarunk. Azt elengedhetem, ha már meguntam. – Folytatta a magyarázást Hobinak, aki valószínűleg nyitott szemmel aludt mellettünk.

-Megeszed? – Toltam a bepörgött srác felé a tányérom, ami még legalább félig volt a már a tejben kissé szétázott müzlivel.

-Már nem vagy éhes? – Nézett fel a telefonjából.

-Nem. – Ráztam meg a fejem, mire felvonta a fél szemöldökét, mint aki nem hisz nekem. – És még fel kell öltözködnöm.

-Jó, menj. – Húzta maga elé a tányérom, és miután kicserélte a kanalakat már ette is.

Felkeltem az asztal mellől, és a fürdőben gyorsan átvedlettem. Mivel csak egy megbeszélésünk lesz, ezért egy sötétkék szűkszárú szövetnadrágot, és egy csinosabb fehér kötött pulcsit vettem fel.

Megigazítottam a hajam, gyorsan felkentem az alapra a sminkem, beraktam a kék-fehér fülbevalóim, nyakamba akasztottam a kengurus medált, és fésülködés után már készen is voltam.

A srácok végeztek az evéssel, mikor visszamentem a nappaliba. Hobi, ha jól hallottam éppen rendet próbált teremteni a konyhában, míg Kookie még mindig a telefonját bújta az asztal mellett.

Elpakoltam a dolgaimat a bőröndömbe, aztán besettenkedtem a szobába, hogy meglessem Myungiet.

Felmásztam a két összetolt emeletes ágy létráján, hogy ráláthassak TaeHyung és Jimin ágyára. Tae az egyik szélén az összegyűrt takaróját ölelgette, középen Myungie aludt, pontosan fordítva, mint a másik kettő. Jimin a fal felé fordulva szuszogott, állig betakarózva a másik oldalon.

A két ágy között kibélelték a rést egy oda betömködött takaróval, így az unokaöcsém is kényelmesen feküdt.

Feljebb léptem egy fokot, hogy megsimogathassam a fekete buksiját a kissrácnak. Örültem, hogy ilyen nyugodtan viselte a Bangtan fiúk társaságát, és hogy nem tűnt túlzottan megviseltnek a pocakbaba érkezése miatt.

Kisimogattam a fekete puha haját az arcából, mire nagyon laposakat pislogva kinyitotta a szemeit.

-Szia. – Suttogtam mosolyogva neki.

-Mami… - Motyogta, és kinyújtotta az egyik kis kezecskéjét. Majdnem felnevettem, olyan aranyos volt. Megfogtam az ujjait, és megsimogattam az apró kézfejét.

-Délután találkozunk. – Súgtam neki, és egy puszit nyomtam a homlokára.

Elmosolyodott, és motyogott valamit, de nem értettem. Óvatosan betakargattam, aztán halkan visszamentem a nappaliba.

-MinYu-ah, NaHyu-nim pár percen belül ideér. – Jött ki a konyhából Hobi. – BabyJungKook már a cipőjét húzza.

-Oké, egy pillanat. – Siettem a bőröndömhöz, hogy kivegyem a cipőmet. A fekete platformos bokacsizmám mellett döntöttem, amihez remekül passzolt a fekete kabátom.

A srácok nem vitték túlzásba az öltözködést. Hobi a saját színes, kissé hippis ruháiban, JungKook meg betörőnek öltözve, a kedvenc bakancsában feszített.

-Amúgy kipihentnek tűnsz, annak ellenére, hogy későn jöttél. – Jegyezte meg Hobi a liftben.

-Őszintén fogalmam sincs miért. Talán a smink teszi. – Vontam vállat a lift tükrébe pillantva. Meglepően nem festettem olyan ramatyul, mint ahogy éreztem magam.

-Vagy a hajad miatt nem vagy olyan sápadt. – Dugta a zsebébe a kezeit Kook, miután magára ráncigálta a sapkáját.

-Mondasz valamit. – Biccentettem. A szőke tényleg nagyon sápaszt, sokszor földönkívülinek érzem magam. De olyan hamar lenő a festék, hogy hetente kellene festeni ahhoz, hogy normálisan nézzen ki.

NaHyu-nim, a tökéletes időzítés nagymestere pont akkor parkolt le a járdaszegély mellé, mikor kiléptünk az ajtón.

-Jó reggelt! – Üdvözölt minket, ahogy bemásztunk mögé. Hobi, rangidős lévén elfoglalta az anyós ülést, míg mi ketten Kookal hátul kényelmesen elnyújtózkodtunk.

-Hyung mindig precíz vagy. – Vigyorgott JungKook ahogy becsukta maga után az ajtót.

-A pontosság mestere. – Vigyorogtam a visszapillantón keresztül a férfire. – Örülök hogy újra látlak.

-Te is hiányoztál. –Mosolygott rám, egy pillanatra a visszapillantóba nézve, aztán újra az útra fordította a tekintetét. – Bár mikor éjjel felhívtál nem tudtam mihez kezdeni. – Közölte egy sóhajjal.

-Végül TaeHyung és SeokJin mentek el érte. – Dőltem hátra az ülésben.

-Tae azóta el sem engedte a gyereket. – Nevetett fel Hobi.

-A nővéreddel beszéltél már? – Kérdezte NaHyu-nim.

-Még nem mertem felhívni. Túl korán van. Ha végzünk a cégnél beszélek vele. - Vettem elő a kabátzsebemből a telefonom.

-Elmehetünk megnézni a kicsit? – Furakodott közelebb Kook, hogy lássa, ahogy megnyitom a chat ablakot, hogy írjak Unnienak.

-Mikor Myungie született influenzajárvány volt, és nem engedtek be egy hétig. – Gyorsan bepötyögtem, hogy minden oké, és érdeklődtem felőlük, aztán elküldve az üzenetet eltettem a telefonom.

-De most nincs járvány. – Olvasott a telefonján Hobi. – Bár a sajtó megneszelheti, hogy az egész banda odacsődül a kórházba.

-Szerintem nem jó ötlet odamennetek. – Rázta a fejét NaHyu-nim. – A sajtó biztosan tévképzeteket gyártana, ha a cég kiad valamilyen nyilatkozatot, akkor meg rászállhatnak MinHee családjára. Egyik sem túl kedvező kilátás. – Magyarázta, miközben ujjaival a kormányon dobolt.

-Igazad van. – Sóhajtottam az ablakon kinézve. – Nem kellenek botrányok. Elég volt a szakadt blúzom múltkor. – Borzongtam meg.

-Állítólag megtalálták azt, aki eltépte. – Szólalt meg a managgerem. – Legalább is az egyik bulvár ezt állította biztos forrásból. A cég nem állított rá senkit, legalább is én nem tudok róla. Betudták balesetnek, valószínűleg nem volt szándékos.

-De elég kellemetlen volt. – Húztam el a szám sóhajtva.

-A boltoknak is, hogy utána héten elfogyott az összes olyan melltartó, mint ami akkor volt rajtad. – Kuncogott fel Kookie mellőlem.

-Te a melltartóm után nyomoztál? – Néztem rá, a szemöldököm ráncolva.

-Na de Kooookieee… - Röhögött fel HoSeok az első ülésen, NaHyu-nimmel karöltve. JungKook csak fülig pirult, miközben azt próbálta elmagyarázni heves fej és kézrázás közben, hogy félreértik, ez volt az első dolog, amit feldobott aznap a Twitter. Olyan aranyos volt, hogy nekem is nevetnem kellett.

Még akkor is Kook vérét szívtuk, mikor megérkeztünk a cég mélygarázsába. Végül a liftben csillapodtak a kedélyek, mikor a maknae társam egyszerűen megsértődött. Hobi röhögve engesztelte ki egy kiadós vállcsapkodással.

Mielőtt felértünk volna a lifttel gyorsan megöleltem a srácot, nehogy egész nap játssza a dühös óvodást.

-Ne haragudj. – Bújtam a pulcsijához, a hátát szorongatva. Az arcára próbáltam felnézni, de csak az állát láttam, míg lejjebb nem biccentette a fejét. 

-Rád sose. – Vigyorodott el, és összeborzolta egy kicsit a hajam, aztán le is simogatta.

NaHyu-nim vezetésével léptünk ki a liftből, és sétáltunk el a megfelelő teremig.

Még volt pár percünk a meeting kezdetéig, de a managger azt kérte, hogy ne mászkáljunk el, így csak szépen leültünk a seggünkre, és vártunk.

Bang PD-nim pont mellém ült le, miután jól megölelgetett.

-SunBin azt mondta, hogy élvezted a forgatást. – Kulcsolta össze a kezeit az asztallapon.

-Igen, jó volt. Azt mondták ügyes voltam, és a sunbaek is nagyon kedvesek voltak. – Mosolyodtam el.

-SunBin kapott pár nap szabadságot, hogy pihenjen. – Biccentett a főnököm, aki néha az apukám szerepét is felvette. – Holnap jön az étkezési tanácsadó… – Dobolt ujjaival a fehér deszkán. – És ha minden jól megy, az ünnepek után költöztök a Bangtan mellé.

-Hogy? – Kerekedtek ki a szemeim, de abban a pillanatban tapsolt egyet a magazin szerkesztője, hogy mindenki ráfigyeljen.

Még nagyban az elhangzott információkat emésztettem, mikor a társaság már a koncepciót, a helyszínt, és a ruhapróba helyszínét tárgyalta meg.

JungKook egy kicsit meglökte a karom, és némán érdeklődte, hogy mi van velem. Gyorsan megráztam a fejem, aztán az éppen beszélő szerkesztőre néztem.

A megbeszélés után azonnal levették a ruhaméreteinket.

-Pár centivel nagyobb lett a fenék, és a mellbőséged. – Mosolyodott el a stylistom, a mérőszalagot tartva. – A derekad még mindig ugyan olyan vékony, de már nem tűnsz annyira csontosnak.

-Ez jó hír? – Kérdeztem. A súlykontroll miatt nem aggódtam, hiszen tényleg soha nem volt vele bajom. De furcsállottam, hogy a stylist nem szid le azért, mert felszedtem valamennyit.

-Igen, egy kicsit egészségesebbnek nézel ki. Ezzel semmi baj sincs. – Méricskélt tovább. – És ha így haladsz tavasszal már haspólót is rád merek adni, mert nem a bordáid látszanak majd ki.

-A fotózás koncepciója úgy is jobban mutat egy kicsit kerekedd idomokon. – Tette hozzá a stylist segítője, aki eddig a lány által mondott számokat írta fel a jegyzetfüzetébe. – A tervező odalesz tőled.

-Készen is vagyunk. Köszönjük. – Hajolt meg a stylist.

-Köszönöm a kemény munkátokat. – Hajoltam meg én is, aztán kimentem a folyosóra, ahol NaHyu-nim várt rám. A telefonját nyomkodta, de ahogy megpillantott zsebre dugta a kütyüt.

-A fiúk merre vannak? – Kérdeztem, hiszen a folyosón a személyzet tagjain kívül senkit nem láttam.

-SeJin hazavitte őket. Hívd fel a nővéred, és elviszlek.

-Ú, köszönöm. – Kaptam elő a telefonom gyorsan. Tárcsáztam a számát, de csak búgott, aztán kisípolt. Megpróbálkoztam a férjét is felhívni, de az ő telefonja foglaltat jelzett.

Erről eszembe jutott a két jómadár, akik a lakásomon tanyáztak.

-Nem veszik fel, szóval el tudnál dobni a srácokhoz? – Kérdeztem a managgertől, aki biccentett, aztán a lift felé intett. – Tényleg igaz, hogy költözünk? – Nyomkodtam a gombokat a kabinban.

-Tegnap pont erről volt szó. – Bólintott a férfi. – Egyenlőre annyit tudunk, hogy abban a házban ahol a Bangtan is lakik egy magasabban lévő lakást kezdenek el felújítani. Arról ment a vita, hogy ha másfél év múlva újra hatan lesztek, akkor úgy is kell egy nagyobb lakás. Végül ez a megoldás nyert, mivel a megfelelő lakást nem találták meg, így másfél év múlva megint költöznötök kell. – Avatott be a részletekbe NaHyu-nim. – De még mindig jobb ha egy kupacon vagytok, egyszerűbb közlekedni és a védelem is, főleg úgy, hogy a Bangtan managgerei közül az egyiket ki akarják tenni.

-Mi történt? – Pislogtam nagyokat a férfire.

-Bántotta Kookot, és a rajongók ellene fordultak. Csodálom, hogy nem hallottál róla. – Túrt a hajába, elhúzva a száját.

-Nem mesélték. – Ráztam meg a fejem.

-Állítólag megütötte az egyik videóban, és valaki nyilvánosságra hozta. – Sóhajtott egy nagyot, és kilépett a liftből. – Igyekeztek csendesen intézkedni.

-Az SM-es managger nem csak ütögetett minket. – Borzongtam meg, ahogy eszembe jutott az a férfi.

-Szerencsére annak már vége. – Simította meg a vállam bíztatóan.

Ahogy beültünk aza utóba megszólalt a telefonom.

-Unnie! – Kiáltottam fel a kijelzőn villogó név alapján, ahogy a fülemhez emeltem.

-Szia MinYu-ah. – Nevetett fel MyungNam, ahogy meghallotta a hangom.

-Oh, szia Oppa. – Kuncogtam. – Hogy vagytok?

-Bocsáss meg, céges telefont kellett intéznem mikor hívtál. – Sóhajtott fel, aztán teljesen belelkesülve folytatta. – MinHee és a pici még alszik. Nehezen akart kibújni, majdnem egész éjjel fent voltunk. Négy óra előtt néhány perccel jött a világra. És most húzzák a lóbőrt.

-Bemehetünk hozzátok? Akár délután el tudnánk menni Myungieval. – Pörögtem fel a gondolatra, hogy láthatom az újszülöttet.

-Megkérdeztem, mert a nagyszülők is jönni akarnak, de azt mondták hogy csak holnap jöhettek. De mindjárt bemegyek és körbefotózom Mimit. – Szinte magam előtt láttam a levakarhatatlan vigyorát. És elkottyantotta a nevet is, amin olyan sokat vacilláltak, mikor megtudták hogy kislány lesz.

-Várom a képeket, és hatalmas gratuláció. – Mosolyogtam én is.

-Myungie jól viselkedett? – Kérdezte a büszke apuka.

-Hát jó sok bonyodalom volt tegnap este, és végül TaeHuyng és Jin hozta el. De nagyon jól elvoltak, és nem panaszkodtak rájuk a srácok. – Döntöttem a fejem az ablaküvegnek.

-Úgy emlékszek múltkor is egymásra találtak.

-Igen, állítólag szétszedték a lakást. – Nevettem fel.

-Na, akkor küldöm majd a képeket, muszáj letennem, hívnak a cégesen. – Sóhajtott fáradtan.

-Akkor holnap megyünk, felhívlak majd mikor. – Búcsúzkodtam, és egy gyors szia-szia után már le is tette a telefonját.

Írtam a fiúknak, hogy megyek hozzájuk, és hogy pakolják össze Myungie cuccait. TaeHyung persze azonnal rimánkodni kezdett hogy nem akarja elengedni a gyereket. Sóhajtva tettem le a telefont, de szinte azonnal megrezzent az ujjaim között. MyungNamtól érkeztek a fotók a kisbabáról.

NaHyu-nim leparkolt a Bangtan háza előtt, aztán gyorsan írtam a srácoknak hogy ideértem, jöjjön le valamelyik.

Míg ők kitalálták ki mászkáljon értem én pedig megmutogattam NaHyu-nimnek hatalmas vigyorral az arcomon a nővérem férje által küldött fotókat. Egyszerűen ellenállhatatlanul aranyos volt az a picike baba a hatalmas rózsaszín takaróba bugyolálva.

-Holnap mikor jön a kajálós tanácsadó? – Kérdeztem a managgerem visszasüppedve az ülésembe.

-Délutánra ígérte magát, öt-hatóra magasságában. De ha lesz pontos infóm akkor szólok. – Dobolt a kormányon. – Most itt maradsz náluk? – Kérdezte, mire felnéztem a telefonomból. JungKook két perc múlvára ígérte magát.

-Nem, csak hazaviszem Myungiet. – Piszkáltam a hajam. Eszembe jutott az a két jómadár a lakásomban, és azonnal rossz kedvem lett.

-Megvárlak, ha gondolod. – Nézett hátra fordulva rám a barna hajú férfi.

-Áh, nem tudom TaeHyung mennyit fog hisztizni hogy maradjunk. – Forgattam meg a szemeim. – Lehet még estig itt leszünk. Menj csak haza, most van egy kis szabadidőd. – Legyintettem.

-Milyen nagyvonalú vagy. – Nevetett fel. – Nem tudod mi van YoungKival? Reggel óta nem tudom elérni.

-B*sszák a lakásomon. – Morogtam az orrom alatt, mire a férfi érdeklődve fordult hátra. Gyorsan megköszörültem a torkom, mintha csak az lett volna a bajom, aztán vállat vontam. – Lehet csak alszik. – Pillantottam ki az ablakon.

NaHyu-nim egy rövid ideig még bámult rám, de szerencsémre JungKook leért, és gyorsan el tudtam húzni a csíkot.

-Szia! – Vigyorogtam a maknae társamra, aztán beslisszoltam mellette a lépcsőházba.

-Mi ez a jókedv? – Kérdezte, és belépett a liftbe.

-Megmentettél. – Tettem a szívemre a kezem, aztán ahogy a liftajtó becsukódott a jókedvem is elszállt. – Ki fogom őket belezni.

JungKook felvonta a szemöldökét, de aztán, mintha csak gondolatolvasó lenne megvilágosodva bólogatott.

-A helyedben megtenném. – Dőlt a falnak lazán mellettem.

-Nem akarok nagy balhét, de rossz érzésem van velük kapcsolatban. – Sóhajtottam, és a hajamba túrtam.

-Imádom ezt a színt. – Jegyezte meg Kook, mire kérdőn néztem rá. Felemelte az egyik kezét, aztán hosszú ujjait a tincseim közé futtatta. – Olyan szép vagy. – Sóhajtott. – Nagyon cuki vagy így. – Vigyorgott, mire morcosan rácsaptam a kezére.

-Hagyd abba Oppa! – Hangsúlyoztam ki, hogy visszavághassak.

-Még mindig jössz nekem nyár óta. – Vonta fel a szemöldökét.  – Amiért oppának hívtál. – Bökte meg a karom, de a másik keze még mindig a hajamban volt. Jólesően simogatta a tincseim.

-Jólvan-jólvan. – Forgattam meg a szemeim, mire elmosolyodott.

-Ne felejtsd el. – Koppintott az orromra, aztán kilépett mellettem a folyosóra.

-Hogy tudnék ilyen fontos dolgot elfelejteni? – Kérdeztem a hátától, mire csak felvihogott.

-Megjöttünk! – Kiáltott be Kook, ahogy becsuktam magam után az ajtót.

-Nooonaaa!! – Visított Myungie odabentről, aztán már hallottam is a kis tappancsok csattogását a padlón.

Még a bokacsizmám sem volt időm levenni, már a lábamat ölelgette.

-Szevasz kishaver. – Guggoltam le hozzá, ami a platform miatt elég kényelmetlen volt. – Jól viselkedtél?

-Igen. – Bólintott egy hatalmasat. – TaeTae mutatott nekem sok játékot. – Bújt hozzám.

-Hát ez nagyon aranyos TaeTaetől. – Borzoltam össze a kis lurkó haját.

-És Jin Hyung főzött nekünk finomat. Olyat mint amilyent egyszer csináltál nekem. És néztünk mesét is. – Nyomta bele a kezeit a nadrágja zsebébe, és mint egy kis robot, úgy forgott ide-oda.

-Szuperül érezted magad itt, ugye? – Mosolyogtam rá, mire heves bólogatás volt a válasz. – Akkor most elmegyünk hozzám, és még jobban szórakozunk majd.

Erre azonnal szaladni kezdett a nappali felé.

-Ne vedd le a cipőd, úgyis holnap takarítunk. – Legyintett Kook, aki vigyorogva nézte végig, ahogy Myungival beszélgettem.

-Oké. – Vontam vállat, aztán a kabátomat felakasztva az egyetlen szabad helyre, ellépve mellette a kisfiú után indultam.

-Még nem is öleltél meg. – Szólt utánam, mire megfordultam.

-Jaj, gyere te óriásbébi. – Tártam ki a karjaim. Csillogó mosollyal ölelt át, állát a vállamra fektetve.

-Óóóó…. – Hallatszott mögülem, mire elengedtem a maknae társamat. – Igazán nem akartam zavarni. – Vigyorgott Hobi, kezeit felemelve. – Csak szólni akartam hogy összapakoltunk mindent.

-Remek. – Csaptam össze a tenyerem. – Akkor mehetünk is.

-Jin Hyung elvisz titeket. – Éppen ellenkezni akartam, hogy erre semmi szükség, de belém fojtotta a szót egy intéssel. – Sok cuccotok van, meg úgy is el akar menni kajáért. – Dőlt a falnak a rapper.

Myungie TaeHyunggal kézen fogva jelent meg, mögöttük pedig SeokJin. 

Az unokaöcsém nagyban magyarázott a kedvenc játszótársának, aki vigyorogva, bólogatva adta fel rá a kis cipőjét, meg a kabátkáját.