ByulWoo Fanfictions

DONGSAENG (BTS V x RED VELVET Irene) 2/2 Korán reggel megértettem miért űztem el azt a vekkert a reggeleimből, sőt, az egész életemből. Pontosan négy óra ötven perckor olyan hangzavart rendezett, hogy nemcsak engem, de talán az egész környéket felkeltette. Hiába próbáltam lecsapni, a földhöz vágni csak nem hallgatott el, és csak nagy szenvedés után sikerült kiszednem belőle az elemeket. Miután sikerült leállítanom a folytonos csörgését megkönnyebbülten a hajamba túrva siettem a fürdőbe. Álmosan mostam meg az arcom, de valami furcsa volt a bal kezemen. A csuklómra pillantva rá kellett jönnöm hogy nem csak a képzeletem járatott le megint álmomban, ténylegesen megtörténtek a dolgok. TaeHyung tényleg ott volt a tetőn, és lent a sikátorban, és nem csak az álmomban ápolta le a kezem és a térdem. És a valóságban hagytam el a telefonom a kedvenc karkötőmmel együtt. És ha be akarok számolni bárkinek a velem történt álomszerűen valóságos dolgokról ahhoz szükségeltetik a mobiltelefonom.

DONGSAENG (BTS V x RED VELVET Irene) 2/1.   Csak egy pillanatra láttam a pult mögött álló fekete kapucnis srác szemeit a homlokára fésült barna haja alatt, de azonnal tudtam ki áll velem szemben. Kim Tae Hyung, a maga száznyolcvan centiméteres teljes valójában, a világhírű BTS második legfiatalabb énekese, nemrég debütált színész és műsorvezető. Ajkaimba haraptam, hogy ne remegjen a kezem, mikor átnyújtom neki a kasszánál kért kávéját. Örültem, hogy nem nekem kellett megkérdeznie tőle milyen kávét kér, mert egy értelmes szó nem hagyta volna el a szám. Elvégre ki vagyok én, a barna hajú, átlagos arcú, átlag alatti magassággal rendelkező pultos lány, hozzá képest? Csak biccentett köszönésképpen, majd ki is fordult az ajtón. Bár nem is várhattam volna többet, elvégre nekem csak elragadó mosollyal ki kell szolgálnom a vendégeket, ők pedig úgy bánnak velem, ahogy nekik jólesik. Hiszen itt minden a vevőről szól. Az ujjaim még mindig remegtek, és addig néztem utána, míg a ko

BTS YOUTH 2015. Augusztus 15. (part 2) Ezután elfelejtette elengedni az ujjaimat; bár nem is bántam, mert valahogy biztonságosabbnak tűnt úgy, hogy a hegyi kecske jött mellettem, nem egyedül szenvedtem fel magam a fatörzsekbe kapaszkodva. Meglepődni sem volt időm, mikor a combom alá és a hátam mögé nyúlva felemelt. - Hé! - Ütöttem meg a mellkasát. - Már szétizzadtad az agyad? Nem hogy a táskám hoznád... - Ciccegtem, mire elvigyorodott. - Ez volt a feltételeid között. - Emlékeztetett, és magabiztosan a sziklákon lépkedve haladt a napsütötte tisztás felé. - Előbb is levehetted volna a pulcsid. - Fintorogtam, mikor átkarolva a vállát és a nyakát a hátán ujjaimmal megéreztem az izzadtságtól átnedvesedett pólóját. - Nem volt kedvem cipelni. - Lépett le a fűbe, majd a nagyobb köveket kerülgetve igyekezett a tisztáson tartózkodó egyetlen ember irányába. Hirtelen eszembe jutott a reggeli liftes incidens, mire lehúztam a fejéről a sapkáját, és az állára igazított