Dongsaeng 2.

DONGSAENG (BTS V x RED VELVET Irene) 2/2

Korán reggel megértettem miért űztem el azt a vekkert a reggeleimből, sőt, az egész életemből. Pontosan négy óra ötven perckor olyan hangzavart rendezett, hogy nemcsak engem, de talán az egész környéket felkeltette. Hiába próbáltam lecsapni, a földhöz vágni csak nem hallgatott el, és csak nagy szenvedés után sikerült kiszednem belőle az elemeket. Miután sikerült leállítanom a folytonos csörgését megkönnyebbülten a hajamba túrva siettem a fürdőbe. Álmosan mostam meg az arcom, de valami furcsa volt a bal kezemen.

A csuklómra pillantva rá kellett jönnöm hogy nem csak a képzeletem járatott le megint álmomban, ténylegesen megtörténtek a dolgok. TaeHyung tényleg ott volt a tetőn, és lent a sikátorban, és nem csak az álmomban ápolta le a kezem és a térdem. És a valóságban hagytam el a telefonom a kedvenc karkötőmmel együtt. És ha be akarok számolni bárkinek a velem történt álomszerűen valóságos dolgokról ahhoz szükségeltetik a mobiltelefonom.

Azt terveztem hogy visszamegyek megkeresni a telefonom, hiszen a lányok is keresni fognak majd. Vagy én őket hogy megtudjam miért akarják Joyt kirakni a kollégiumi szobájukból.

Negyed óra alatt elkészültem, és rohantam le a metróhoz, táskámba gyömöszölve a fontos dolgaimat. A hűvössel mit sem foglalkozva szedtem a lépcsőfokokat lefelé, majd a jegyváltás után rohantam a szerelvényhez.

Ujjaimmal doboltam a combomon, míg a megfelelő megállóig elértünk. Az álmos embertömegből kaptam furcsálló tekinteteket, mikor energiával telve elszaladtam mellettük fel a lépcsőkön.

A sikátor a nappali fényben már nem tűnt olyan ijesztőnek, mégis megtorpantam a Big Hit épületének sarkánál, és a hajam hátrasimítva óvatosan léptem be a két ház közé.

Megnyugtatott a tudat, hogy rajtam kívül semmi és senki nem volt bent. Sóhajtva gyorsítottam fel a lépteimet a földet pásztázva, hátha megtalálom az elhagyott dolgaimat.

Kicsit beljebb megcsillant valami a reggeli fényben, de mikor odasiettem csalódnom kellett, csak egy üvegcserép szórakozott velem.

Az orrom elé emeltem a karom és a kardigánomon keresztül lélegezve próbáltam elviselni azt a bűzt, ami odabent volt. Egyre beljebb értem, de sehol sem találtam a telefonom.

Már csak öt percem maradt megtalálni a dolgaimat, de már elértem a sikátor végét jelző betonfalhoz. Csalódottan sétáltam kifelé, mikor az egyik fal mellett újra megcsillant valami. Odaszaladtam, és felemeltem az ezüst színű lógót, ami tegnap esett ki a fülemből. A markomba zártam a reménnyel kecsegtető kis tárgyat, majd tovább siettem. Még egyszer körbejártam azt a helyet ahol a telefonomat leejthettem, de a törmelékek és a beton repedései között sem volt. A hajamat hátrafogva a szabad kezemmel kutattam tekintetemmel a repedezett burkolatot, de semmi.

A karórámon igyekeztem figyelni az időt, de mikor a csuklómra néztem rájöttem hogy már csak hat percem maradt odaérni a kávézóba.

Nagy levegőt vettem, majd szaladni kezdtem. A sikátorból gyorsan kiértem, de azonnal neki is csapódtam valakinek. Megtántorodtam, és hátraestem volna, ha nem kap utánam.

-Jól vagy? - Kérdezte a fiú, mire összerezzenve felnéztem rá. TaeHyung mélybarna szemei ijedten vizslatták az arcom a kapucnija és a hajfüggönye alól.

-Igen, köszönöm. - Nyögtem ki, majd ajkaimba harapva eltoltam magamtól. Életem egyik legnehezebb döntése volt, de egy pillanat alatt megtörtént. - Elnézést. - Hajoltam meg gyorsan, majd kikerülve őt rohantam tovább. Ha elkések azonnal kirúgnak.

Csak három utca, az nem olyan sok, odaérek - az órámra pillantottam - öt perc alatt. - Bíztattam magam.

Minden tőlem telhetőt beleadtam, igyekeztem minden holtkóros reggeli munkást kikerülni akik a járdán sétáltak, és pont időben estem be a hátsó bejáraton.

A térdemre támaszkodva lihegtem ki magam, majd amilyen gyorsan csak tudtam átöltöztem, kifésültem az összegubancolódott hajam, majd műmosolyt festve az arcomra léptem ki a pulthoz. Azt hittem beleolvadok a munkaruhámba, olyan melegem volt.

-Ju Hyun jól vagy? - Érdeklődött az egyik munkatársam, aki felfedezte hogy nem viselkedek normálisan. - Lázas vagy? - Kérdezte, mire csak megráztam a fejem, és kiadtam a két jegeskávét a kedves arcú jólöltözött nőnek, aki a pult előtt várt.

-Késésben voltam. - Magyaráztam rányomva a műanyag tetőt a következő teli pohárra, és átadtam a vevőnek.

-Én is. - Mosolyodott el a munkatársnőm, majd rám pillantott. - Egy pillanatra átvennéd? Ki kell mennem. - Intett fejével a mosdók felé, mire csak biccentettem. Nem voltak sokan, a legtöbbek pedig az asztaloknál ültek, így nem volt sok dolgunk.

Átsasszéztam a kasszához, majd felpillantottam az éppen odalépő kapucnis férfire. Aki nem más volt, mint Kim Tae Hyung. Fekete kapucnija a fejére húzva, barna haja tökéletesen a homlokába fésülve, barna szemei pajkosan csillantak meg a kerek szemüvege alatt. Arca további részét fekete fülre akasztható maszk fedte.

Megköszörültem a torkom, majd inkább a pénztárgépet és a számítógép képernyőjét figyeltem mondandóm közben.

-Jó reggelt! Mit adhatunk? - Kérdeztem lazán. Örültem hogy nem remegett a hangom.

-Egy forró fekete, két jeges-tejeskávé, három sima latte, egy forrócsoki... és egy doboz barackos rizssüti. Elvitelre. - Adta le a rendelését, kis gondolkodás után, amit gyorsan be is írtam a gépbe.

-Egy kis türelmet, mindjárt adom őket. - Fordultam a kávégépekhez, majd műanyagpoharakba adagoltam a kért italokat. A poharakat négyes kartontartókba, majd a cég logójával ellátott papírszatyrokba raktam, és feltettem elé a pultra.

A rizssütit megnéztem a hűtőben, de ott nem volt dobozos csak egyesével porciózott.

-Mindjárt hozom a sütit. - Pillantottam a visszaérkező munkatársnőmre, majd siettem hátra a raktárba.

A hűtőkben addig kutattam míg meg nem találtam a kért édességet. Visszasiettem a pulthoz, és, azt is szépen becsomagoltam egy harmadik szatyorba, és feltettem a többi mellé a pultra.

-A rizssüti, egy fekete, három latte, egy forrócsoki, két tejeskávé. Az elviteli csomagolás díja. Összesen negyvenháromezer-négyszáz won lesz. - Ütöttem be a munkatársnőm a pénztárgépbe amiket TaeHyung rendelt, a gép pedig kinyomtatta a számlát. - Kártya, vagy készpénz? - Kérdezte fel sem nézve.

-Kártya. - Mélyítette el a hangját a fiú, mire felpillantottam rá.

Míg Taehyung fizetett megszemlélhettem mosolygó szemeit, amit a nálam valamivel magasabb munkatársam nem láthatott a kapucnijától.

Mikor felpillantott találkozott a tekintetünk.

-A szélső asztalnál kiömlött valami. - Lökte meg a karom a kasszát kezelő munkatársam, mire egy ronggyal a kezemben kisiettem az említett asztalhoz. A bejárathoz legközelebbi négyszemélyes asztalt törölgettem, mikor valaki elhaladt mögöttem.

-Gyere ki hátra. - Szólalt meg mögöttem TaeHyung, mire felpillantottam a rongyról, de már csak a fekete pulcsiját, és a széles vállait láttam.

Gyorsan letöröltem az asztalt és elrendeztem a székeket, majd visszasiettem a pulthoz.

-A táskámban hagytam valamit. - Mostam meg a kezem miután a rongyot kitisztítottam, majd a pultot törölgető munkatársamra néztem. - Mindjárt jövök. - Siettem hátra, mikor biccentett, hogy rendben van.

Elsétáltam az öltöző és az irodák mellett, majd a hátsó kijárathoz léptem. Senki nem kérdezte hová megyek, így nyugodt szívvel léptem ki a friss levegőre.

A kezemen lévő bevizesedett kötést kezdtem el letekerni hogy szorosabbra húzzam.

-Ne szedd le. - Hallottam meg magam fölül a hangját, mire ijedten néztem fel magas termetére.

-Csak le akart csúszni. - Ellenkeztem alig hallhatóan, miközben a géz teljesen letekeredett az ujjaimról is. Feltárult a behegedt seb a tenyeremen, mire elhúztam a szám.

A három papírszatyrot könnyedén a csuklójára húzta, majd kivette a kezemből a gézcsík egyik végét, és szorosabban kezdte visszatekerni a sérült részre. Puha ujjai minden egyes érintésnél simogatták a bőröm.

-Miért voltál a sikátorban? - Kérdezte, miközben megfordította a csuklóm, hogy a kézfejemen rögzíteni tudja a géz végét.

-A telefonomat és a karkötőmet kerestem. - Húztam el a szám. A kis csat kattant egyet, majd TaeHyung elengedte a kezem. - De csak a fülbevalóm lett meg. - Sóhajtottam lemondóan, a sérült végtagom magam mellé ejtve.

Mikor nem mondott semmit óvatosan felpillantottam rá. Félrebiccentett fejjel nézett vissza, mire csak sóhajtottam egyet. Nem veszhetek el újra a tekintetében, igaz?

-Mennem kell vissza dolgozni. - Húztam el a szám a maszkját fixírozva, hogy képes legyek elszakadni tőle. - Köszönöm hogy... - Kezdtem, és lehajtottam a fejem, mikor megpillantottam a felém nyújtott tenyerét, amiben a sértetlen mobilom pihent.

Kikerekedett szemekkel néztem rá fel, mire elnevette magát.

-Nem akarlak tovább feltartani. - Húzta le szabad kezével az állára a maszkját mosolyogva.

-Jaj, annyira köszönöm! - Hálálkodtam meghajolva előtte, és a zsebembe süllyesztettem a készüléket miután ellenőriztem hogy senki nem keresett még.

-És még valami. - Emelte fel a másik öklét, majd kinyitotta a tenyerét. Ujjai között a karkötőm lánca csillogott, mire örömömben sikkantottam egyet, és szorosan átöleltem.

Majd, mikor rájöttem mit is tettem a fejem lehajtva léptem hátra. Ő csak édesen felnevetett, majd a csuklómra csatolta az ékszert az óra mellé.

-Vigyázz magadra, és most már menj vissza dolgozni! - Húzta vissza az orráig a maszkját. Intett egyet, majd a lebetonozott járdán elsietett. Én meg csak bambultam utána.

Mikor észbe kaptam hogy tök gáz amint egyedül ott ácsorgok, gyorsan visszasiettem a munkámhoz.

A munkatársaimnak ha fel is tűnt a jókedvem nem szóltak semmit, hiszen egyikünk sem szokott beleszólni a másik dolgába. Csak munkatársak vagyunk, jól tudunk egymás mellett dolgozni, de senkinek nincs kedve különösebben ismerkedni, és a cég sem tart bulikat meg hasonlókat. Panaszkodni meg senki nem akar, így inkább csendben végezzük mindig a munkánkat.

-Kivinnéd? - Tette elém a négy papírtáskát és a számlát a megrendelő adataival az egyik kolegám, majd rohant is vissza a kasszájához. Dél körül kezd nagy lenni a nyüzsgés, az ebédszünetek kezdetével, így megint rám hárult a futárszolgálat.

Mosolyogva indultam el a cím felé kezemben a két szatyorral, mikor rájöttem, hogy újfent a Big Hithez kell kiszállítanom.

Gyorsan sétáltam kedvenc dalaimat dúdolva a harmadik utca felé. A Nap újfent teljes forróságra kapcsolva égette a hátam, de minden ellenére jókedvem volt. TaeHyung megtalálta a dolgaimat, és volt olyan kedves hogy személyesen hozta el nekem ezeket.

Igaz, hogy négy évvel idősebb vagyok nála, de ő mégiscsak egy világhírű Idol, aki fura módon képes szóba állni egy kiszolgálóval. Nem sok híresség tenné ezt meg.

A lépcsőkön felsétálva megnyomtam a csengőt, és vártam. Mikor pár perc múlva sem jelent meg senki újra csengettem. Nemsokára egy fekete ruhás biztonsági őrnek kinéző ember jelent meg, majd kitárta előttem az ajtót.

-Jó napot, a Starbucks rendelést hoztam... - Kezdtem volna bele a szövegembe meghajolva, de közbevágott.

-Kérem kövessen. - Belém fagyott a szó a hűvös hanglejtésétől, és az ijesztő alakjától kirázott a hideg ahogy kezével intett, hogy tegyem azt amit mondott.

-Te-te-tessék? - Kérdeztem vissza, mire morcosan rám pillantott. Gyorsan meghajolva kértem szó nélkül elnézést tőle, majd óvatosan követtem.

Félve léptem be a légkondicionált épületbe, miközben azon gondolkodtam hogy lehet az előző éjszakai ittlétem miatt kerültem bajba.

Elvégre idegenek nem léphetnek be egy ilyen épületbe, nem? És ha a biztonsági rendszer olyan fejlett mint amilyen impozánsnak az épület kívülről látszik akkor tudják hogy TaeHyung behozott ide.

Igyekeztem tartani az ijesztő biztonsági őrrel a lépést felfelé a lépcsőn, miközben azon agyaltam hogyan fogok kimászni egy ilyen kínos szituációból. Mert tényleg minden sarokban kamerák voltak, szóval tudhatnak mindenről.

Felértünk az első emeletre, ahol a biztonsági őr bekísért egy irodának tűnő terembe, majd ki is ment.

-Igen, igen, rendben lesz így a menetrend. - Hallottam egy nő hangját, mire felemeltem a tekintetem a padlóról. Az egyik asztalnál az a nő ült aki előző nap vette át a rendelést, vele szemben egy teltebb férfi, mellettük pedig a cég hét üdvöskéje foglalt helyet. Jimin, J-Hope, RM és Suga egy kanapén ült, mellettük székeken pedig JungKook, Jin és a legszélén V.

Nagyot nyelve hajoltam meg majd a nő túlsminkelt arcára fókuszálva mondtam el a jól betanult szövegem.

A nő helyett azonban a férfi állt fel és mosolyogva indult meg felém.

-Micsoda meglepetés! - Mosolyodott el, mire akaratlanul is hátráltam egy fél lépést. - Irene, igaz? - Billentette oldalra a fejét, mire félve bólintottam. - Nem is tudtam hogy a Starbucksban dolgozol. - Magyarázta, majd intett hogy tegyem le a papírtáskákat az egyik közeli asztalra. Meg is tettem, majd átnyújtottam neki a számlát.

Át sem nézte a tartalmát már vette is elő a pénzt, majd szépen leszámolta a kezembe, aztán kedvesen megveregette a vállam. Önkéntelenül összerezzentem, mire elmosolyodott.

-Jó munkát! - Nézett le az arcomra, mire nagyot nyelve összeszedtem magam.

-Jó egészséget, és további szép napot! - Hajoltam meg, majd a fiúkra mosolyogva gyorsan elhagytam a termet.

A biztonsági őr visszakísért a bejárathoz, majd nem túl kedvesen szinte a vállamra csukta az ajtót.

Ez fura volt.

Visszasiettem a kávézóba, és alig vártam hogy lejárjon a munkaidőm, és ne keveredjek újabb furcsa helyzetekbe. Míg dolgoztam egy cetlire lefirkantottam a kusza elmémben felötlő gondolatokat a délutáni műsorral kapcsolatban. Nem bízhattam a barátnőim kreativitásában, hiszen ők akkor éppen a vizsgáikra tanulnak teljes erővel.

Kávéval felpakolva siettem haza negyed háromkor, majd a Big Hit szomszédságában lévő rádió épületébe. Nem volt őszinte a mosolyom amit a kedves biztonsági őrre villantottam átadva neki a szokásos kávéját.

A műsorszerkesztő nőnek felvázoltam az elképzeléseimet, míg a kávénkat szürcsölgettük, majd megegyezve abban hogy több zenét adunk le mint szoktunk beültem a székembe, és felvettem a fejhallgatót.

-És három, kettő, egy, adás! - Számolt vissza a hangmérnök a fülemben, miután a műsor szlogene elhangzott.

-Üdvözlök mindenkit, ez itt a Red Velvet műsora a Délutáni diákrádióban. Irene vagyok. Az elkövetkezendő hetekben a tavaszi vizsgaidőszak kezdete miatt Seulgi, Wendy és Joy nélkül, egyedül vezetem a műsort. Mindenkinek sok sikert kívánok már most a legkülönbözőbb vizsgákhoz, és jó tanulást! - Mosolyodtam el. - Ne feledjétek, várom az üzeneteket, dalkéréseket ebben az órában is. A következő dalt küldöm mindenkinek, aki halált megvető bátorsággal veti bele magát a tanulásba, de egy kicsit lazítani szeretne. Szóljon a BLACKPINK legújabb dala, a 'DDU-DU DDU-DU'! - Konferáltam fel az első dalt, ami nemsokára meg is szólalt a fejhallgatómban is.

A műsor további része gördülékenyen telt. Közben, a dalok alatt kénytelen voltam meginni még egy kávét, ugyanis az éjszaka izgalmai miatti alvásmegvonás kezdett kijönni rajtam.

A műsor végeztével megbeszéltünk néhány témát, amikhez holnapra összeszedik az anyagot, majd felmentem a tetőre.

A feljáró mellett nem sokkal van egy tetőrész amin sokszor dőlünk le a lányokkal. Oda másztam fel, majd felhívtam Wendyt. Ő az aki mindig felveszi a telefonját, a két fiatalabb pedig rendszeresen kinyom. Így bíztam drága barátnőmben hogy tájékoztat az eseményekről.

-Szia! - Mosolyodtam el, mikor meghallottam hogy felveszi.

-Szia Unnie. Mit szeretnél? - Érdeklődött, de mintha nem rám figyelt volna.

-Hogy vagytok? Mi lett Joyyal? - Kérdeztem gyorsan a lényegre térve. Elvégre ők most tanulnának, ami megmagyarázza Wendy fáradt hangját.

-Valami hülye pletyka, csak szívatni akarták mert elsőéves. Tudod hogy szeretlek, de nagyon rosszul haladok, legyél jó Unnie! - Majd bontotta is a vonalat.

Sóhajtva vettem tudomásul hogy kedves barátnőm hamar lerázott. A telefonom képernyőjéről az égre vezettem a tekintetem, miközben kényelembe helyeztem magam a tetőn.

Egyre laposabbakat pislogtam ahogy az azúrkék eget és a repülőket bámultam. A kávé kezdte elveszíteni a hatását, egyre álmosabb lettem. Felhúztam az egyik térdem, karomat a fejem alá tettem, és élveztem ahogy a szellő cirógatja az arcom.

Csak egy pillanatra hagytam lecsukódni a szemeimet, de el is aludtam.

Égdörgésre riadtam fel. Ijedten ültem fel, mikor kikerekedett szemeimmel villámokat pillantottam meg a toronyházak felett.

Összeszedtem a cuccaimat és leugrottam a fekhelyemként szolgáló tetőről.

Még, mielőtt beléptem volna a lépcsőházba a Big Hit sík teteje felé néztem nem reménykedve semmiben. Mégis kissé csalódottan siettem lefelé a lépcsőkön.

Szerettem volna ha ott van, ha elmosolyodik, vagy csak a szemeivel mosolyog. Vagy csak ki tudom venni az alakját a borús ég alatt.

A rádió épületének kijáratánál megtorpantam. Kinyújtottam a kezem az ajtó felett elhelyezett tető takarása alól. Ujjaimon hideg esőcseppek koppantak.

Elszámoltam magamban háromig, majd kiléptem a tető nyújtotta takarás alól és rohanni kezdtem. A hideg cseppek egyre gyorsabban kezdtek hullani a felhőkből. A metróaluljáróig futva, kissé ázottan jutottam el. A felsőm válla, és a hajam sínylette meg a dolgot, a géz a kezemen és a térdemen is átázott, és a cipőm is beázott.

A metrón magamat átkarolva utaztam, hogy némiképp melegen tartsam magam a légkondi által lehűtött szerelvényen.

Megkönnyebbülten léptem ki a hidegből a valamivel melegebb aluljáróba. A táskámban kotorva a vízálló dolgaimat felülre tettem, és csak reménykedtem hogy a telefonom, és a papírjaim szárazon maradnak míg hazaérek.

A feljáró lépcsőinek tetején megtorpantam. Az eső őrült módján zuhogott, villámok cikáztak a látóhatáron, és mennydörgés rázta a házakat. A szemben oldalon álló villanyoszlopot nem lehetett látni.

Nedves hajamba túrtam, majd sóhajtva dőltem a kellemesen langyos betonfalnak. Amíg tető volt a fejem felett nem ázhattam el, és oda a szél sem fújta be a vizet.

Abban reménykedtem hogy hamar alábbhagy az eső, és nem ázok bőrig míg hazaérek. Nem volt még olyan késő, de senkit sem láttam az utcákon. Valószínűleg mindenki volt olyan okos hogy megnézte a meterológiai előrejelzést, és nem indult el otthonról, vagy még előtte hazaért.

A szakadó esőt bámultam, mikor meghallottam hogy valaki megáll mellettem. Kicsit összébb húztam magam, de valahogy jó érzéssel töltött el hogy van még valaki aki pórul járt velem együtt. Hogy nem voltam egyedül.

Az illető megköszörülte a torkát, mire tekintetem az esőről rá vezettem.

Fehér melegítőnadrágja, fehér kapucnis pulóvere, fekete maszkja, nedves tincsei alatt csillogó mosolygó szemei láttán ajkamba harapva hajtottam le a fejem.

Tudtam, hogy a Hannam The Hill nevezetű apartman-komplexum, amiben éppen laknak nincsen messze a lakhelyemtől. Igaz hogy a Yongsan kerületben van Szöul legdrágább és egyik legjobban őrzött épületegyüttese mégsem olyan drága, mintha Gangnamban, ahol dolgozok, bérelnék egy lakást, vagy csak egy szobát. Mégis meglepett hogy ott van.

Az átázott tornacipőmet figyeltem, és a betont rugdostam vele, hogy felmelegedjenek a lábujjaim.

-Némasági fogadalmat tettél? - Szólalt meg a fiú, mire felpillantottam rá. Majd újra az esőre vezettem a szemeim. Ha az arcára kellene néznem nem tudnék rendes szavakat kinyögni.

-Nem, csak fáradt vagyok. - Vallottam be őszintén. Nem vagyok oda az erős kávéért, sőt a kávéért sem rajongok túlzottan, de abban a pillanatban szerettem volna egy nagy pohárral belőle. Valószínűleg a munkám miatt nem jövök ki jól újabban a kávéval, ha tehetem inkább teát iszok. De a rádióban már megszokott rituálé a barátnőimmel közös kávézás, így ott nem akartam sohasem teát inni.

-A próba miatt csak a végébe tudtam belehallgatni, de tetszett a műsorod. - Törte meg a csendet újra, mire elmosolyodtam. Aranyos tőle. Soha nem gondoltam volna hogy van idejük és kedvük rádiót hallgatni. Főleg amióta ilyen híresek. Ingáznak Korea és az Államok között, nemrég voltak a Billboardon is.

-Jobban szeretem a lányokkal csinálni, úgy sokkal több energia van benne. - Mosolyogtam az esőbe bámulva. Felvillanyozzuk egymást, és megnyugtat ha mellettem vannak. Olyankor úgy érzem mintha bármire képes lennék, mint a tündérmesékben.

-Tényleg igaz, hogy egy suliba jártál Suga Hyunggal? - Kérdezte pár perc múlva, mire ránéztem. Lehúzta az állára a maszkját, és érdeklődve fordult felém. - Azt mondta emlékszik rád általános iskolából. Egyel felette jártál és rádióztál. - Magyarázta lelkesen, mire elgondolkodva bólintottam. Mintha rémlene egy Min YoonGi nevű kissrác a ballagásról, vagy a tablókról. Arra emlékszek hogy valaki a ballagtató évfolyamból írt egy gúnydalt a sulinkról, és bejátszották az iskolarádióba, amiért mi lettünk leszúrva. Ott is benne voltam a rádiós csapatban, és csak nagy nehezen tudtuk kimagyarázni a dolgokat. Szerencsére pont aznap volt a bolondok napja, így nem kaptunk durva fejmosást.

-Ez annyira király. - Lelkesedett TaeHyung és valami furcsa mozdulatokkal örömtáncot kezdett járni. - Most már tényleg lehetek a Dongsaenged. - Adott magyarázatot furcsa viselkedésére. Ez azt jelenti, hogy a barátjának tekint? Azt hittem ilyen dolgok csak az álmaimban léteznek. Sőt, még ott sem mertem volna ilyenre gondolni. Elvégre négy évvel idősebb vagyok nála, csak a TVből ismerem, ő pedig a kávézóban láthatott engem, meg a tetőn.

-Azért, mert egy suliba jártam Sugával? - Kérdeztem vissza kissé értetlenül. Tudtam hogy vannak furcsa dolgai, de ilyen megnyilvánulást még nem láttam tőle egyik műsorban sem.

És nem tudtam felfogni hogy pont velem történik meg ez. Hogy TaeHyung és én...

-Nem csak azért. Szimpatikus vagy, imádlak hallgatni téged, finom forrócsokit csinálsz... - Kezdte sorolni az ujjain számolva a dolgokat. - És YoonGi Hyung a Dongsaenged, így én is az akarok lenni. - Pillantott döbbent énemre vigyorogva.

Én meg csak álltam ott lefagyva, mikor kinyitott egy fekete esernyőt, és mosolyogva ragadta meg a fáslis csuklóm, majd fölénk tartva az esernyőt léptünk ki a zuhogó esőbe.

Míg mindenféléről magyarázott csendben haladtam mellette, miközben a 'Dongsaeng' szót ízlelgettem. Azt kérte ezek után hívjam így.

Szóval komolyan gondolta hogy még találkozni fogunk, és a barátom akar lenni.

Ajkamba haraptam, és mikor megéreztem a vér ízét rá kellett jönnöm, hogy ez tényleg a valóság. Hogy a srác, akiről éveken keresztül csak álmodoztam, a barátjának tekint, hogy mint egy lovag kísér haza az esernyőjét fölénk tartva, miután megmentett és elhozta a kedvenc ékszeremet, és a mobilomat. Aki szerencsétlen énemhez is kedvesen viszonyult már az első pillanattól fogva.

És tényleg nem álmodtam. A cipőm átázott a kikerülhetetlen pocsolyákon való átkelés miatt, a meztelen vádlimon csurgott le az esővíz, fáztam a hideg széltől, libabőrös volt a karom és a lábam, a hajam összetapadt a pára miatt és nedvesen tapadt a bőrömhöz. De a farmershortom és a halványrózsaszín felsőm nem ázott a fiú esernyője miatt.

A mellettem sétáló énekesre néztem aki lelkesen magyarázott az amerikai útjukról.

Ajkainak édes íve, orrának aranyos vonala, nagy szemei, a párától összetapadt kócosan a homlokára lógó haja, halvány anyajegyei... A fejére húzott kapucnijától az állára feszülő maszkján keresztül egészen a cipője orráig valóságos volt.

-Van valami az arcomon? - Nyúlt az említett részéhez hosszú ujjaival, mire csak pislogva meredtem rá. Mikor leesett hogy a szótlan bámulásomra utal zavaromban elfordítottam a tekintetem lassan megrázva a fejem.

-Csak... sok idő lesz míg felfogom hogy a Dongsaengem vagy. - Magyaráztam a földet pásztázva. Édesen felnevetett, majd a vállamat átkarolva húzott be az esernyője alá, hogy ne ázzon a vállam.

Reméltem még ha mindezek ellenére álom is, akkor soha nem fogok felébredni belőle.

-VÉGE-

*Dongsaeng: a szó "kistestvért" jelent, a barátok és a testvérek között használatos koreai kifejezés.