Love In The Rain (One Shot Luhan & SooRi)

Szakadó esőben futottam a lakásomhoz. Mire a kapuhoz értem már tocsogtam a vízben.

Előkapartam a kulcsaimat a táskám aljából és a zárba illesztettem. Kicsit szenvedtem vele, mert a víztől csúszott a kezem, de végül sikerült kinyitnom.

Mikor beléptem a lakásba teljes sötétség fogadott. Nem is reménykedtem benne, hogy itthon van, hiszen Kínába ment. Bár tényleg jó lett volna látni a cuki arcát...

Felkapcsoltam a villanyokat, majd a fürdőbe mentem, ledobtam a táskám és a kabátom a földre, aztán visszazártam a bejárati ajtót. Kicsavartam a hajamból a vizet, és lemostam a szétkenődött sminkem. Gyorsan átvettem egy száraz pólót és egy farmert, majd elővettem a hajszárítót, és megszárítkoztam.

Zokni nélkül caplattam vissza az előszobába a táskámért, de az ajtóban megtorpantam.

-Szia! - Nézett fel Luhan, miközben a táskámból pakolta ki a könyveket.

-Mit keresel itt? - Kérdeztem. Nem pont ezt akartam, vagyis nem pont így... De úgy volt, hogy ebben a hónapban Kínában lesz. A vizsgaidőszakra sem ér haza.

-Csak hazajöttem, mert látni akartalak. - Vigyorgott rám aranyosan, mire nagyot dobbant a szívem. - Kicsit szétáztak. - Emelte fel a könyveket, és a füzetemet, amikből csöpögött a kék víz.

-Ne is mondd! - Guggoltam le mellé, és csak a könyvekre, és nem őrá koncentrálva kinyitottam a füzetem, és szétszedtem az összeragadt lapokat, és az elmosódott szavakat néztem.

-Csak kicsit esik az eső, és a táskád teljesen vízálló. - Nézett a füzetre a vállam felett. Éreztem a nyakamon a leheletét, amitől libabőrös lettem.

Miután végignéztük, mekkora kár keletkezett a cuccaimban, bevittem az ázott táskám, és a szintén ázott tartalmát a nappaliba. Luhan a hajszárítóval vette kezelésbe a füzetemet, amíg én a kabátomat akasztottam ki száradni a fürdőbe.

-Hát ez menthetetlen. - Lapoztam az össze gyűrődött lapokat amiket a fiú megszárított, és amiken csak lila és kék pacák látszódtak.

-Tök jól néz ki. - Bökött rá az egyik színes lapra a vállam felett.

-Tök jó lesz így vizsgázni két nap múlva ebből. - Mutattam cinikusan a füzetre.

-Oda tudom adni az enyémeket. - Nézett rám Luhan kedvesen.

-Neked is tanulnod kell. - Dorgáltam meg a fiút, mire csak vállat vont.

-Akkor tanulunk együtt. - Állt fel mellőlem, majd nemsokára visszatért egy halom füzettel. Felnéztem rá, mire rám mosolygott. A kezembe adta a notebookomat, majd felcsapta az első füzetét.

-Korea történelme, első tétel. - Kezdte, majd felolvasta, amit írt róla.

-Nekem több volt. - Álltam meg a gépelésben, mikor befejezte.

-Szerintem csak ez fontos. - Vont vállat. - Remélem le tudtad írni.

-Ja persze, akkora géniusz vagyok. - Ütöttem meg a vállát, majd mikor felnézett rám a füzetéből a billentyűkre tettem a kezem, és a képernyőt kezdtem szuggerálni. - Kiírtam a lényeged lényegét.

-Ne ütögess! - Dörzsölte meg a vállát. - Inkább folytassuk. - Lapozott tovább a következő tételre.

~

Ásítottam, aztán elmentettem a dokumentumot.

Luhan már bealudt mellettem a kanapén, és a füzetek a kezéből a földre estek. Nagyon cukin aludt, kicsit nyitva volt a szája, és hangosan szuszogott. Kis csókolgatni való volt, de nem tehetem, mert tudtommal van barátnője. Vagyis csak következtetek. Bárcsak ne lenne, és én lehetnék az... Örökké álom marad.

Kezembe vettem a töri füzetét, és kinyitottam annál az oldalnál, ami nekem kellett. Átolvastam a fejezetet, aztán begépeltem a lényegét. Az óra halkan ketyegett, és már fél hármat mutatott. Nagyokat pislogtam, de a törit már be akartam fejezni.

Egyre lassabban gépeltem, aztán négy óra körül minden kiesett.

A telefonom csörgésére keltem.

A kijelzőn 06:00 villogott. Félig lehunyt szemekkel nyomtam ki, de ahogy megmozdultam valami a földre esett.

Fájó fejjel ültem fel, nyúltam le a füzetért.

-Már reggel van? - Hallottam Luhan álomittas hangját magam mögül.

-Nekem igen, de aki állítólag Kínában van, annak nem. - Motyogtam.

-Én is megyek veled ma suliba. - Ült fel normálisan  a kanapéra, és megigazította a pólóját.

-Hülye vagy, de ha annyira szeretnél... - Vontam vállat ásítva, majd kipakoltam az ölemből a füzeteket és a gépet, aztán a fürdő felé vettem az irányt. Gyorsan felöltöztem, megmosakodtam, sminkeltem, megcsináltam a hajam, aztán mentem reggelizni.

Luhan már kómásan ült az étkezőasztalnál. Ahogy meglátott álmosan elmosolyodott.

Megsajnáltam, és két adag kávét főztem, majd eléraktam az egyik bögrét.

-Köszi. - Motyogta. - Mikor aludtál el? - Kérdezte mély hangon.

-Négy körül. - Ásítottam. - Te meg képes vagy bejönni suliba? - Kortyolgattam a kávém.

-Aha. - Nyitotta ki egy résre a szemét, majd lehúzta a kávét, aztán a fürdő felé vette az irányt.

Előkotortam egy száraz táskát a szekrényem aljából, mert a tegnap elázott táskám még a radiátoron sem száradt meg. Beledobtam a notebookomat, meg egy műanyag borítású mappát, és lapokat, hogy legyen mire írnom. Amíg a tollaimat kerestem Luhan is elkészült.

Gyorsan fogat mostam, aztán megnéztem az időjárás jelentést: napos idő, 25°C-27°C, eső tuti nem lesz.

Felkaptam a táskám, aztán kifelé indultam.

-Esernyőt nem hoztál? - Kérdezte Luhan, mire megráztam a fejem.

-Nem mondanak mára esőt. - Indultam a kapu felé.

-Menj csak, bezárok! - Kiabált utánam a fiú.

Vállat vontam, majd a buszmegálló felé indultam. Próbáltam elnyomni az ásítozásomat, de nem nagyon jött össze.

Pár perc múva Luhan lihegve lassított le mellettem.

-Te aztán gyors vagy! - Nézett rám miután rendesen tudott levegőt venni.

-Az meg ott a gyors busz. - Mutattam előre, a megálló felé. Mindketten futni kezdtünk, és még pont fel tudtunk ugrani a buszra.

Ami tömve volt.

Szerintem többen nem is lehettek volna. Szinte hozzápasszírozódtam Luhanhoz.

Az egyik kanyarban (mivel nem tudtam kapaszkodni) kezdtem eldőlni, mire megéreztem egy erős kart a derekamnál.

Felnéztem Luhanra, aki csak mosolygott. A közelségétől vörösnek éreztem az arcom, és nem mertem a fiú szemébe nézni.

-Rá ne ess az ahjussira! - Suttogta, aztán az ablakon kezdett kifelé bámulni. Gondolom ő ellátott a fejek felett. Nem úgy, mint én.

A mögöttem álló erős alkohol és dohányszagot árasztott magából.

Lehunytam a szemem és próbáltam leküzdeni a hányingert.

Velem szemben Luhan állt, de már így is túl közel voltunk egymáshoz, (így is elég vörös voltam a jelenlététől) nem akartam összepasszírozni őt is még jobban.

Nyílt az ajtó Luhan mögött, és még több ember szállt fel. A friss levegő helyett (amit nagyon vártam) a mögöttem álló bűze, és annak a néninek a szaga, aki felszállt keveredett össze valahogy úgy pont körülöttem. Azt hittem ott pusztulok meg. Majdnem visszajött a reggeli kávém.

-SooRi, jól vagy? - Hallottam Luhan hangját a fejem fölül.

-Azt hiszem. - Motyogtam, mire még jobban magához húzott. A kinti világ, az ahjumma és az ahjussi szaga teljesen megszűnt számomra. A fejemet Luhan mellkasának döntöttem, és lehunytam a szemem.

Csak azt vettem észre, hogy Luhan megrázza a vállam.

-SooRi le kell szállnunk. - Emeltem a fejem a mellkasáról, majd felpislogtam rá. - Csak nem elaludtál? - Nézett le rám mosolyogva. Újra lehunytam a szemem, és fintorogtam mert Luhan jó illata eltűnt, és megéreztem azt a förtelmesen büdös, fogalmazzunk úgy, hogy 'idős szagot'. Annál rosszabb nincs a világon.

A busz megállt a megállóban, és kinyílt az ajtó.

Luhan törte az utat, én meg csak mentem utána. Ahogy lejutottunk a megállóba, a friss levegőbe, fellélegeztem.

-Jól vagy SooRi? - Fogta meg a vállam.

-Most már igen. - Lélegeztem mélyeket, és boldogan vettem, hogy a szellő cirógatta az arcomat. Meg hogy Luhan a vállamat fogta.

-Menjünk, mert elkésünk. - Indult a suli felé.

Felbattyogtunk a lépcsőn a teremhez.

Luhan leült a szokásos helyére, én meg a saját helyem felé indultam, de már valaki leült oda. Körbenéztem, hogy hol van még hely, de már csak három üres széket láttam. Az egyik pont amellett a lány mellett, akit nagyon nem szerettünk, a másik egy erős dohányos mellett (amiből mára még sok is volt a buszos incidens), a harmadik pedig a drága Luhan táskája helyén. A lakótársam felé vettem az irányt.

-Szabad? - Néztem le a székre.

-Neked mindig. - Vette el a táskáját, és rám vigyorgott.

Beültem Luhan mellé, az ablakhoz.

Pár perc múlva megérkezett a professzor, és elkezdte az előadását.

Szorgalmasan jegyzeteltem, vagy egészítettem ki a jegyzeteimet.

Luhan közben a papírlapjaimból hajókat, meg repülőket hajtogatott, aztán kiszínezte őket. Érdemes volt bejönnie.

Mikor vége lett az előadásnak ledőltem a padra.

-SooRi! - Bökte meg a vállam a mellettem ülő.

-Hm? - Fordultam felé csukott szemmel.

-Akkor semmi. - Állt fel, majd elment.

Utánanéztem, aztán visszadőltem a padra.

Már majdnem bealudtam, amikor valaki leült mellém. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy kinyissam a szemem, és megnézzem hogy ki az. Inkább az ablak felé fordultam, és bealudtam.

A csengetésre ébredtem fel. Felemeltem a fejem, és a vigyorgó fiúra néztem.

-Mizu csipkerózsika? - Nevetett, mire egy félmosolyt vágtam, aztán a tananyagra koncentráltam.

Elővettem egy lapot, és vártam, hogy az éppen dumáló professzor valami újat mondjon, ami nincs még a jegyzeteimben.

-Hoztam neked kávét. -Suttogta a fiú, és elém tolt egy papírpoharat.

-Köszönöm. - Ittam bele a fekete lébe, amit amúgy nem szeretek, de kénytelen vagyok vizsgaidőszakban kávézni, ha életben akarok maradni.

A prof semmi értelmeset sem mondott, csak azt elemezte, hogy mennyire nagyon tanuljunk holnapra. Az ablaknak döntöttem a fejem, és a kávét kortyolgatva próbáltam ébren maradni.

Luhan pedig tovább folytatta a színes hajók és repülők gyártását. Bevallom, érdekesebb volt az ő színezgetése, mint amit a prof mondott. Mikor a fiú meglátta, hogy őt figyelem, elvigyorodott, és egy szívet rajzolt az egyik hajóra, majd a nyitott füzetemre dobta.

Csak megráztam a fejem, és közöltem vele, hogy emiatt tényleg érdemes volt bejönnie, majd a profra próbáltam koncentrálni, nem sok sikerrel.

Utolsó órán ültünk, és az aznapi ötödik kávémat ittam, amikor kopogni kezdett az ablakon az eső.

-Na ne, ez komoly? - Néztem az ablakon lefolyó rengeteg mennyiségű vizet.

-Nem mondtak esőt mára, mi? - Suttogta Luhan felhúzott szemöldökkel, és az egyik hajóját az ablaknak dobta. Kicsit koppant, majd leesett a földre.

-Reggel még nem. - Hunytam le a szemem újra a kinti esőre nézve. - Utálom ezt az időjárást.

-Jöhetne már a nyár. - Motyogta a fiú is, és a következő hajójára egy napot rajzolt.

Az ablaknak döntöttem a fejem, és az előadás végéig relaxáltam.

Mikor kiléptünk a suliból még jobban esett az eső.

Felhúztam a kissé vízálló kabátom kapucniját (mázlim, hogy legalább kapucnim van) és a táskámban úgy pakoltam, hogy az legyen legfelül, amit annyira nem sajnálok.

-Szólj, ha kész vagy. - Húzott elő a táskájából egy esernyőt Luhan, majd kinyitotta, és kilépett vele a tető alól.

-Ch, akinek jól megy. - Fintorogtam, aztán megálltam a lépcső tetején.

-Olyan vagy, mint egy manó. - Nevetett ki Luhan az esernyője alatt.

-Tyű, de vicces vagy! - Morogtam fusztráltan, miközben a sarkamon hintáztam.

-Jössz? - Nézett rám várakozóan a fiú.

-Majd ha jön a busz is. - Néztem meg a telefonomon az időt. Még minimum két perc, ha nem késik. És a megállóig 43 lépést kell megtennem, ami aztán nem sok. Főleg úgy, hogy miniatűr a lábam, tehát valakiknek még kevesebb is. Például a velem szemben álló, esernyős fiúnak.

-Gyere már! - Jött vissza hozzám.

-Jó, akkor menjünk. - Fintorogtam, majd kiléptem az esőre.

Luhan a fejem fölé tartotta az esernyőjét, de elmentem mellette. Lecaplattam a lépcsőn, és a buszmegálló felé vettem az irányt.

-SooRi lassíts már! - Szólt rám a fiú, és hallottam, ahogy mögöttem caplat.

-Minek? Már úgy is vizes vagyok. - Léptem bele egy pocsolyába.

-SooRi! - Szólt rám Luhan. - Olyan vagy, mint egy durcás kisgyerek!

-Tudom. De nem érdekel. - Vontam vállat, aztán zsebre tettem a kezem.

A megállóban megálltam a tömeg legszélén, és hallgattam, ahogy a kapucnimon kopog az eső. Éreztem hogy a nyakamon hátul csurog le a víz. Szóval eddig bírta a nagy vízállóságot a kabátom. Hurrá!

 -SooRi, komolyan, szét fogsz ázni, és megfázol itt nekem! - Tartotta fölém az esernyőt Luhan.

Durcásan vártam, hogy a busz megjöjjön. Bár annak örültem, hogy Luhan gondol rám, de már nagyon elegem volt az esőből. Otthon akartam lenni és tanulni a következő napi vizsgára.

A busz meg persze késett...

Mikor megérkezett (végre valahára) Luhan összecsukta az esernyőjét, majd felpréselődtünk rá. A szétázott kabátom belül a pólómnak nyomódott és nagyon hidegített.

Megint nagyon közel kerültünk egymáshoz a fiúval, de ha akartam volna sem tudtam volna messzebb menni tőle három és fél centinél messzebbre. Próbáltam odébb húzódni, de ezzel csak azt értem el, hogy majdnem fellöktem egy ahjummát.

-Elnézést! - Hajtottam le a fejem, és próbáltam kapaszkodni, de nem értem el egyik kapaszkodót sem. Egyet elértem ha lábujjhegyre álltam, de lecsúszott róla a vizes kezem. Pedig elég sok kapaszkodó van a buszon, de vagy kicsi vagyok, vagy állnak a kapaszkodó előtt. Ch, bár ha eldőlnék a tömeg megtartana.

 Megéreztem a derekamon Luhan karját, majd odahúzott magához. Ennyit arról, hogy messzebb akarok lenni tőle.

-Összevizezlek. - Motyogtam és megpróbáltam elhúzódni, de nem engedett. - Luhan! - Morogtam, mire még közelebb húzott magához. Megint hozzápréselődtem a mellkasához.

Hogy ez miért jó neki... Talán még ő sem tudja. Talán vizesebb akart lenni...

Az utolsó kávé kezdte elveszíteni a hatását, és már nagyon kómás voltam, amikor leszálltunk a buszról. Úgy éreztem hogy megy körülöttem a világ, de ha akarnék sem tudnék megmozdulni magamtól. Szörnyű érzés. Minden percben le akart csukódni a szemem, kívülről úgy nézhettem ki mint egy beszívott vagy egy részeg.

Luhan támogatott, hogy a lábamon tudjak állni, miközben az esernyőjével próbálta felfogni az esőcseppeket, hogy ne ázzunk el még jobban.

Mikor beléptünk a kapun úgy éreztem már nem bírom tovább, és itt halok meg.

-Még egy kicsit bírd ki! - Szorította meg a vállam a fiú. Már nagyon kába voltam, és a lábamat is alig bírtam felemelni.

Odabent szinte összeesetem a fáradtságtól.

Napok óta nem aludtam rendesen, maximum 1-2 órát, és készültem a vizsgákra.

Valahogy lekerült rólam a cipőm és a kabátom, aztán valahogy eljutottam a kanapéig. Utána semmire nem emlékszem.

~

Az óra csörgött, de mire felkelhettem volna már elhallgatott. Nyöszörögve nyitottam ki a szemem és ültem fel. Ahogy észrevettem nagyon nem a kanapén voltam, ahol emlékeim szerint elaludtam.

-Jó reggelt! - Ült fel a földön Luhan.

-Neked is. - Bogoztam ki magam a takaróból.

-Remélem nem baj, hogy behoztalak ide. - Hajtogatta össze a takaróját. - Tudom, hogy tiéd ez a ház, meg hogy én csak egy bérlő vagyok, de... nem nagyon jössz be ide. - Magyarázott össze-vissza. - Nem szereted ezt a szobát?

-Mi van? - Néztem rá, mert még annyira kába voltam, hogy nem bírtam felfogni sem, hogy mit mond. És a fejem is őrülten fájt, meg egy kicsit szédültem.

-Nem szeretsz idejönni? - Ismételte meg a kérdését.

-De... Ez a te szobád. - Motyogtam, mikor felfogtam, hogy pontosan hol is vagyok. - Én ide nem szoktam bejönni. Ez a te személyes helyed, még ha az én házam is, attól még a szoba a tiéd. - Dörzsöltem meg a homlokom, hátha a fejfájásom abbamarad.

-Oh, értem. - Mosolygott rám. Elmerültem a mosolyában, aztán felkaptam a fejem.

-Hány óra van? - Néztem körbe, de sehol nem láttam sem a telefonom, sem egy órát. Honnan tudja akkor Luhan az időt?

-Most már 06:03, ideje készülődni. - Nézte meg a karóráját.  Ja... hogy neki olyanja van. Aztán eljutott a tudatomig mit mondott. Azonnal kitisztult az agyam, még a fejfájás is feladta a kínzásomat.

-Mi? Annyit aludtam? - Néztem rá kikerekedett szemekkel.

-Igen, indulnunk kell suliba. - Mosolygott.

-Miért nem keltél fel? - Támadtam le. - Ember, még tanulnom kellene!

-Nyugodj már le! - Csitított. - Szerintem nagyon jól tudod te mindazt, amit kell. Ne strapáld túl magad!

-Nem fog sikerülni a vizsga! - Dobtam le magam az ágyra, és elkeseredésemben majdnem sírni kezdtem. - Ilyen készületlenül nem tudok elmenni. Nem is érdemes felkelnem! - Szorítottam a tenyeremet a szememre.

-SooRi! Kelj már fel! - Húzta le rólam a takarót. - Nem érünk rá a hisztidre!

-Mondom, hogy nem érdemes elmennem ma suliba, mert nem fog sikerülni az a nyamvadt vizsga. - Bámultam a plafont. Ha azt az éjszakát is áttanultam volna biztosabban kezdeném a napot. De így...

-SooRi-ah! - Került a szemem elé Luhan arca.

-Mi van? - Csuktam be a szemem.

-Ne mondj hülyeségeket! - Suttogta. Éreztem a leheletét az arcomon. Nem állítom, hogy kellemetlen volt, de végigfutotta hátamon a hideg.

-Nem hülyeség. Nem fog sikerülni a vizsga. Nem megyek ma suliba. - Közöltem vele a tényeket.

-Én is vizsgázok. - Próbált lebeszélni a butaságomról a fiú.

-De ha nem lesz kitűnőm nem vesznek fel az egyetemre.

-Mondom, hogy jó leszel! Halálra tanulod itt nekem magad, aztán meg nyavajogsz, mert egy éjjelt nem tanultál át. Ne csináld ezt nekem! Nagyon jó vagy. Sikerülni fog a vizsga. - Bíztatott még mindig suttogva, és ugyan úgy a képemben volt az arca. Amit nem bántam, de nem akartam felkelni, és elindulni.

-De nem fog. - Ellenkeztem, és kinyitottam a szemem.

Luhan arca nagyon közel volt az enyémhez. Szinte csak pár milliméter választotta el az orrunkat, hogy összeérjenek.

Láttam, ahogy nyelt egy nagyot.

-Jó, felkelek. - Motyogtam, mikor kiszabadultam a fekete szeme mélységéből.

De ő nem mozdult meg. Ugyan úgy, ugyan olyan közel volt hozzám, mint előtte.

-Luhan... - Suttogtam, de még akkor sem mozdult. - Készülődni kellene, mert nem érünk oda.

-Tudom, de... - Motyogta. - De nekem jó ez így.

-Attól még elkésünk. - Suttogtam a gyönyörű szemeibe nézve.

Egy sóhaj után nyomott egy puszit a homlokomra, aztán legördült rólam, és készülődni kezdtünk.

~

Egész gyorsan elkészültünk. De a buszt lekéstük. Ahogy számítottam rá, bár a reménysugár megvolt, hogy még elérjük.

Ahogy álltunk a megállóban elkezdett csöpörögni az eső.

Luhan kinyitotta az esernyőjét és mindketten aláálltunk.

-Kellett volna nekem is hoznom egyet. - Motyogtam a pocsolyákat nézve. Pedig ott volt a konyhaasztalon. Majd holnap...

-Egész nap esni fog. - Nézett le rám Luhan.

-Hű de örülök neki. - Motyogtam tele szarkazmussal, mire a fiú mellettem elvigyorodott. Megnéztem a telefonomon az időt: 7:08. Tizenkettő perc múlva becsengetnek.

-Luhan... - Néztem a fiúra. - Elkéstünk.

-Tudom. Sajnálom. - Motyogta lehajtott fejjel. - Az én hibám. Előbb kellett volna elindulnunk. - Vakarta meg a tarkóját.

-Köszönöm, hogy elrángattál. - Néztem a pocsolyákat.

-Itt a busz. - Nézett ki az esernyő alól.

~

Kiderült, hogy nem is késtünk el. Szerencsénkre a névsor elején tartottak, Luhan pedig a közepén van, én meg majdnem a legutolsó vagyok.

Luhant hívták be úgy húsz percen belül.

Kint ültem a folyosón, és vártam, közben az ujjaimmal malmoztam. Luhan elvette a füzeteimet, és eltüntette valahová. Oké, tudom, hogy nem az utolsó  pillanatban kell tanulni, de amire sorra kerültem volna simán átnézhettem volna az egészet.

Csak ültem, és az ajtót bámultam, ahol Luhan eltűnt. A gyomrom görcsbe rándult, és már nagyon túl akartam lenni a vizsgán.

Luhan nemsokára kijött, és leült mellém.

-Nehéz volt? - Néztem rá idegesen.

-Nem. És jó jegyet kaptam. - Mosolygott, és a papírját felém mutatta. - Nyugi! - Simította meg a vállam, és a hátam. - Teljesen elfehéredtél. Minden renden van. Menni fog! Csak nyugodj meg.

-Nagyon félek! - Suttogtam. Voltak már vizsgáim, de ezen múlik a továbbtanulásom, hogy felveszek-e az egyetemre. Ezen a hülyeségen múlik a jövőm. Ha elszúrom végem van. Mehetek kukásnak, vagy a híd alá...

Amíg sorra nem kerültem Luhan mellettem ült, és a kezét szorongattam. Közben azon agyaltam, hogy ha nem sikerül a vizsga hol fogok lakni, mit fogok enni, és hogy nem lesz Luhan a barátom. Talán a legutolsó a legszörnyűbb része.

-Zi SooRi! - Szólt ki az egyik vizsgáztató.

-Sok sikert! Menni fog! Fightling SooRi! - Mosolygott rám szélesen Luhan.

Nagy levegőt vettem, és beléptem a terembe.

Odabent egy asztalnál ült az egész tanári kar. Meghajoltam, aztán kezdődött a vizsga.

Semmire nem emlékszem. Egyszerűen minden kiesett. Hogy hogyan éltem túl, azt nem tudom.

Azt sem tudom hogy jutottam ki a teremből, csak onnantól van meg a kép, hogy Luhan megölel. Aminek borzalmasan örültem, de nem értettem, hogy hogyan kerültem oda.

-Megmondtam, hogy sikerülni fog! - Ölelgetett, aztán kikapta a kezemből a papírt, és elolvasta.

-Átmentem? - Kérdeztem bágyadtan, mire nevetve az orrom elé tolta a papírt. Mikor megláttam a számot kikerekedtek a szemeim, és a fiú nyakába ugrottam.

-Mehetek egyetemre! - Ujjongtam, és a vállához nyomtam a fejem. Nem leszek csöves, én nem kell híd alatt laknom, és sült patkányt ennem!

A bágyadtságom hirtelen eltűnt, és az öröm foglalta el a helyét. Egy szóra nem emlékszek abból, amit tanultam, sőt, még a nevemet sem tudtam volna megmondani hirtelen, de a lényeg, hogy megvan a lehető legjobb jegy. Annyira boldog voltam!

-Tökéletes a jegyed. - Tett le a földre Luhan. - Ennek örömére elmehetünk a városba kajálni. - És már rángatott is kifelé az iskolából.

Ahogy a lépcső tetejére értünk megtorpantam.

Nem, az eső nem esett. Zuhogott. Sőt, talán nincs is rá kifejezés mennyire esett.

-Luhan! - Szóltam neki, mire megtorpant én meg nekimentem. - Ilyen időben nem biztos, hogy jó ötlet sétálgatni.

-Oké, meggondoltam magam. - Fordult felém. - A vizsga örömére rendelünk otthonra pizzát. - Sóhajtott, és kinyitotta az esernyőjét. - Ha sietünk, még elérjük a buszt.

Luhan magához húzott, és az esernyő alatt összehúzva magunkat mentünk el a buszmegállóig.

Nem kellett sokat várnunk, hogy megérkezzen a busz. Próbáltam nem elvörösödni a fiú közelségétől.

Sikerült feltömörülnünk a buszra, mikor beállt a megállóba, amiből csak egy hatalmas pocsolya látszott. Luhan nem engedte el a vállam, sőt még jobban magához húzott, ugyanis lehet, hogy az előző napi emberkék álltak mögöttünk, mert megint nagyon büdös volt.

Örültem, hogy ennyire közel voltunk egymáshoz. 

A mellkasának döntöttem a fejem, és egyeltalán nem vártam azt a pillanatot, amikor le kellett szállnunk.

Végül, sajnos le kellett szállnunk, de hazáig egymáshoz nyomódva mentünk, mivel még mindig esett az eső. Luhan esernyőjének hála kevésbé áztunk el, de még így is csurgott belőlünk a víz mire az ajtóhoz értünk.

Amíg Luhan átöltözött a szobájában én kicsavartam magamból a vizet a fürdőben.

Mire kiértem a fürdőből Luhan már a kanapén feküdt, és a TVt bámulta.

-Még a menyasszonyok sem készülődnek ennyit. - Vigyorgott rám a fiú, mikor odébb toltam a lábát, és leültem.

-De a menyasszonyok nem is az esőben mászkálnak. - Motyogtam, mire felnevetett.

-Ez gyenge volt. - Röhögött.

-Tudom. Mikor jön meg a pizza? - Nyúltam a távirányítóért, de elhúzta előlem.

-Ha csengetnek. - Válaszolt lazán, és még messzebb húzta tőlem a távirányítót. - Én akarok TVzni!

-De az én házam! - Nyúltam a távirányító felé.

-Rendesen fizetem a lakbért! - Háborodott fel.

Kis szenvedés után már majdnem elértem a távirányítót, mikor Luhan kiütötte alólam a kezem, és ráestem.

Meredten bámultunk egymás arcába.

-Gyönyörűek a szemeid! - Suttogta Luhan.

Elpirultam, és lesütöttem a szemem. Éreztem, hogy a tenyerem alatt a fiú szíve nem kicsit lüktet furábban.

-Nézz rám! - Kérte, miközben megérintette az arcom. - Kérlek! - Tette hozzá suttogva.

Mikor a szemébe néztem elmosolyodott.

-Olyan gyönyörű vagy. - Motyogta.

-Luhan... - Suttogtam, mire az ajkaimra tette az ujját, ezzel elhallgattatva engem.

-Ne rontsd el a pillanatot! - Kérte. - Tudod, már régóta várok erre a pillanatra. - Vette el az ujját a számról. Végigsimított az arcélemen, majd elmosolyodott, úgy hogy a cuki mosolyráncai is megjelentek.

-Amikor első évben megláttalak már akkor megtetszettél. Aztán amikor ide költöztem... Boldog voltam, hogy a közeledben lehettem. Aztán amikor haza kellett mennem Kínába állandóan rád gondoltam. Aztán nem bírtam tovább és haza kellett jönnöm hozzád. - Simította meg a vállam.

-Csak ezért jöttél haza? - Suttogtam, mire elmosolyodott azzal a cuki fejével.

-Sokat gondolkodtam rajta, hogy lehet-e valami köztünk. De gondoltam téged is megkérdezlek. - Mosolygott sunyin.

-Tényleg cuki vagy, hogy megkérdezel engem is. - Motyogtam.

-Ugye? - Kérdezte vigyorogva.

-A kérdésedre visszatérve... Nem is tudom mit válaszoljak. - Ültem fel a derekára, és őt is felhúztam. Megremegett, mikor kényelembe helyeztem magam és kinyújtottam a lábam, és még közelebb húzódtam hozzá.

-Néha gondolkodtam rajta. - Suttogtam, miközben az inge gallérját piszkálgattam és igazgattam. Láttam, hogy Luhan nyelt egy nagyot. Próbáltam elrejteni a közelsége okozta zavarom. - De úgy gondoltam, hogy biztosan van barátnőd a cuki pofiddal, úgyhogy inkább békén hagytalak.

-Csak szeretném ha lenne barátnőm. Sajnálom, hogy békén hagytál. - Suttogta. - És nagyon szeretném, ha te lennél az aki mellettem van mindig. Leszel a barátnőm? - Kérdezte reménykedő mosollyal.

-Ha igent mondok mit teszel? - Kérdeztem, mire elmosolyodott, majd lassan az ajkaimra hajolt. Szerintem a fejem azonnal paradicsomszínre váltott. Ennek ellenér Luhan nem hagyta abba. Érzékien csókolt, közben átkarolta a derekam, és ha lehetséges még közelebb húzott magához. Átkaroltam a nyakát. Luhan egy idő után már szinte falni kezdte az ajkaimat. Elmerültem ebben a csodálatos érzésben ami szétáradt bennem. Sokat álmodoztam róla, de nem gondoltam volna, hogy ez ennyire jó.

Oké, hogy már majdnem négy éve lakunk együtt, és járunk egy suliba, és hogy már első év óta feltűnt nekem a fiú (főleg amikor beköltözött hozzám), de nem mertem volna közeledni hozzá... Jó srác meg minden, csak hát ő népszerű, én meg stréber. És a kettő valahogy nem jó együtt. Vagyis általában nem jó.

Valahogy megfordultunk, és én kerültem alulra, Luhan pedig fölöttem térdelt.

Jó érzés volt elmerülni benne, és élveztem ahogy csókol.

Lihegve váltunk el egymástól, amikor meghallottuk a csengő hangját.

-Megjött a pizza. - Lihegte a fiú, miközben felhúzott.

-Kimegyek én. - Másztam le a kanapéról, mivel láttam a fiún, hogy cseppet sincs nyugodt állapotban, és jelenleg nem volt szalonképes.

Az ajtó felé vettem az irányt, közben rendeztem a hajam, meg a ruházatom. A tükörből egy normális csaj nézett vissza rám, így ki mertem nyitni az ajtót. Bár a vigyoromat nem tudtam letörölni (álmaim pasija végre szerelmet vallott nekem), de azt nem is bántam.

-Heló! - Vigyorgott a pizzafutár, mikor ajtót nyitottam. Szerencsétlen sárga esernyő alatt állt a zuhogó esőben. Bár annyira nem sajnáltam meg, hogy behívjam. Csak kifizettem a kaját, ő átadta, elköszöntünk egymástól, és elment.

Becsuktam az ajtót, és a konyhába vittem a vacsoránkat.

-Luhan! - Szóltam neki, mire pár perc múlva csurom vizesen jelent meg.

-Minden oké? - Néztem rá, mire egy törölközőt tett a fejére.

-Kicsit esik az eső. - Intett a hátsó ajtó felé vigyorogva. Odalépett hozzám, és megölelt. Az sem érdekelt, hogy minden ruhám (főleg a fehér pólóm) átvizesedik. Csak Luhan közelsége volt fontos. - Tudod kicsim kénytelen vagyok az esőben állni miattad. Túl jól csókolsz. - Puszilta meg a fülem alatt az arcélem.

-Éhes vagyok. - Váltottam témát, és a pizza felé néztem. Luhan perverzen elvigyorodott.

-Én rád éhezem kicsim. - Mormogta.

-Bírjál magaddal! - Szóltam rá. - Vagy aludhatsz kint az esőben.

-Így bánnál a pasiddal? - Suttogta mély hangon a fülembe.

-Ha nem viselkedsz...

Leültünk az asztalhoz, majd hozzáláttunk a pizzához.

~

Vacsora és tisztálkodás után Luhan szobájában dőltünk le az ágyra.

-Köszönök mindent. - Suttogtam, mire elmosolyodott. - Ma alszol mellettem? - Suttogtam az oldalán fekvő fiúnak.

Mikor nem választolt fölé másztam, és csókolgatni kezdtem a nyakát.

-Ne kínozz! - Kérte mély hangon, de láttam rajta, hogy tetszi neki, ezért folytattam.

Luhan egy idő után élvezettel felsóhajtott, majd egy pillanat múlva az ágyhoz nyomva találtam magam, és ő kezdte csókolgatni a nyakam és a dekoltázsom.

-Akarod? - Suttogta mély hangon, és a szemembe nézett. - Még le tudok állni.

-Szeretlek, és bízok benned. - Suttogtam. - Vágyom rád Luhan. - Túrtam a hajába, és megcsókoltam.