ByulWoo Fanfictions

NÉGY ÉVSZAK GONE - Elveszett II:I JooHeon pov: -Hogy lehet valaki egyszerre a Nyár és a Tél gyermeke is? - Járkáltam fel alá a betonteremben, még mindig értetlenül. A többiek csak bámultak, hogy mi bajom van. Valószínűleg azt sem fogták fel, hogy miért voltam annyira ideges. A laboratórium teljes egészében megsemmisült a Hercegnő miatt, így a bázisra kellett visszavonulnunk az életveszélyes csajjal. Oké, hogy bezártam egy szobába, de ha felébred bármikor elteleportálhat, beolvadhat a falba, vagy megszökhet, és itt kóborolhat a bázison... -Mit tudunk a származásáról? - Kérdezte a falnak dőlő I.M, miközben egy tőrt pörgetett az ujjai között. -Senki nem tudja hogy lépett be ebbe az univerzumba. - Rázta a fejét Wonho. - Mi sem tudjuk hogy születtünk. - Sóhajtott. - Próbáltam kikutatni, de nem sikerült.   A saját származásunkról sem tudunk, nem hogy az övéről. -Hétezer évvel ezelőtt láttam először. - Jegyezte meg Shownu, miután Wonho abbahagyta a beszélést. - A Nyár

NÉGY ÉVSZAK ENEMY - Ellenség I:III. Sok idő elteltével a robotok leszedték rólam a tapaszokat, és másikakat raktak rám. A Tél fia megint odajött hozzám, megigazítani valamit, bár ugyan olyan kedvetlen volt, mint előtte. A szürkés haja a szemébe lógott, ám mintha ez őt nem zavarta volna annyira, mint az, hogy a közelemben kellett lennie. Ahogy a Tél ifja ellépett tőlem, velem szemben a falon megjelent egy hologram, a testemről. Csak arra figyeltem fel, hogy eltűnik a előlem a férfi. Lassan a hologramra emeltem a tekintetem. Nagyon meglepődtem a képen. A testemet a szívem és a mellkasom környékén piros foltok borították, míg az attól távolabb eső részeket kék foltok. A hőtérkép szerint a testem nagy része hideg volt.   A szívem egyik fele is kékben pompázott, míg a másik vörösben. Csak bámultam egy darabig, majd elmosolyodtam. Számíthattam volna erre. Volt egy olyan titkolt képességem, hogy alkalmazkodni tudok. Bár gondolni sem mertem volna arra, hogy ez megt

NÉGY ÉVSZAK ENEMY - Ellenség I:II. A szemembe éles fény villant, mire kelletlenül, de kinyitottam. Egy fehér terem látványa fogadott, ahol nagyobb volt a nyüzsgés, mint a nyári napforduló ünnepén Napfényváros főterén. Velem szemben fehér köpenyes alakok mászkáltak, vagyis gurultak ide-oda, és mindenféle kék hologram feliratok lebegtek a fejük felett. Elképesztően rusnyák voltak, mintha egy roncstelepről lettek volna összeguberálva. Miután felmértem a terepet, és megtaláltam a szememmel az ajtót, a vaspántokra fókuszáltam, amikkel a falhoz voltam szorítva. A fémen jégvirágok ezreit találtam, de semmi olyat, ami arra utalt volna, hogy esetleg elfagynak, és leesnek rólam. A ruhámat lecserélték egy fekete egyenruhára, amilyen a határőröknek szokott lenni. Olyan volt, mintha egy fekete kezeslábasba csomagoltak volna. Szúrós anyagból varrták, és nehéznek éreztem. Annak az egynek örültem, hogy már nem volt annyira hideg. Lehet, csak a ruha tette, de már éreztem az ujjaim

NÉGY ÉVSZAK ENEMY - Ellenség I:I. Ansa Linney: Sötét teremben ébredtem. Semmit sem láttam, csak a csontjaimba maró hideget éreztem. Nagy nehezen, ahogy megmozdultam volna, fájdalom hasított a karomba, kiáltani akartam, de nem jött ki hang, a kiszáradt torkomon. Éreztem, hogy valami a szám előtt van. A fájdalom ellenére próbáltam odébb menni a jéghideg padlón, amihez a csupasz bőröm ért, de mintha a csuklómat szorító lánc nem engedte volna. Az ujjaimat nem éreztem, és csak a lánc csörgését hallottam, ahogy meg bírtam mozdítani a karom. A dermesztő hidegtől, és a fájdalomtól végül a földre roskadtam. Egyedül azt sikerült elérnem, hogy a számat takaró kendő lecsúszott a nyakamba, és a hajam kissé takarta a hátam, enyhén csökkentve ezzel a fagyos levegő hatását. Az erőm elhagyott, bárhogy próbáltam megolvasztani a bilincset az nem működött. Bárhogy próbáltam kicsit felmelegíteni magam, nem sikerült. Mintha kikapcsolták volna. Nem értettem mi történt, hiszen