BTS Youth 2015. Augusztus 12.

BTS YOUTH

2015. Augusztus 12.

-Min MinYu, kislány, gyerünk már! - Szólongatott valaki, majd megfogta a karjaimat, és felrángatott ülő helyzetbe. Először Unniera gondoltam, hogy biztos ő rángat, mert leestem az ágyról, de egyeltalán nem az ő hangja volt. Sokkal jobban hasonlított Jiminére, és Young Ki soha nem szorította úgy a csuklómat, ahogy akkor.

Fájt mindenem, szédültem, a hányinger kerülgetett, mégis valahogy sikerült kinyitnom a szemem. Homályos tekintetem csak lassan tisztult ki.

-Na végre! - Nézett rám megkönnyebbülten az ágy végében ácsorgó YoonGi, mikor rápillantottam. - Igyekezz, mert el fogunk késni. - Lépett el onnan. Az órát kerestem szemben a falon a szememmel, de sehol sem találtam. Sőt, egyeltalán nem hasonlított a dormra a szoba. Kellett hozzá egy kis idő, hogy leessen mi történt, miért vagyok ott és a srácok miért vannak körülöttem.

-Megint altatót vettél be, igaz? - Jelent meg a látókörömben Jimin arca olyan közel az enyémhez, hogy megcsapott a mindig tapintatosan használt parfümje.

-Aha. - Motyogtam, miközben a hajamba túrtam, hogy a tincseim ne lógjanak az arcomba.

-Nem kellene ezt csinálnod magaddal. - Rázta meg a fejét, miközben kitakargatta a lábam, és a karját nyújtotta, hogy végre felkeljek. - Nem tesz jót. Teljesen bekábulsz tőle. - Tette hozzá. Teljesen jogosan.

-Így legalább tudtam valamennyit aludni. - Néztem fel rá fáradtan. Sóhajtva magához ölelt, de ahogy lehunytam a szemem hogy egy pillanatra élvezzem, hogy ott van velem már el is tolt magától.

-Igyekezz, Hyung már kotort elő neked ruhát. - Adott egy csomagot a kezembe, majd egy szívószálat nyomott a számba, hátha a kávétól felébredek.

Későn is értem haza, rosszul is aludtam, pár órája vettem be a gyógyszert, így teljes káosz volt a reggel, de legalább a srácok próbáltak mindenben segíteni. Vagyis Jimin mindig valahol körülöttem volt. Suga pedig, ahogy kómás fejemmel felfogtam, visszaült az asztalhoz, hogy nyugodtan elkortyolgassa a reggeli első vagy második kávéját.

A kocsiban a vörös hajú fiú vállának dőlve ébredeztem.

-Mikor feküdtél le? - Kérdezte YoonGi, miután kikanyarodtunk az utcából.

-Kettő körül, de nem bírtam aludni. - Motyogtam Jimin farmerkabátjának lehunyt szemekkel.

-És mikor vetetd be a gyógyszert? - Simogatta meg a vállam a szorosan mellettem ülő.

-Négy után. - Dörzsöltem meg az arcom, hátha attól felébredek. A szédülés, s hányinger és a fájdalom kezdett elmúlni, de tompának éreztem magam.

-Mit kezdjünk veled, te lány? - Sóhajtott Jimin. - Nem lesz jó ez így. - Aggodalmaskodott, miközben megigazította a nyári dzsekit a vállamon.

-Már akkor tudtam, hogy nem lesz ez a reggel jó, mikor nem vetted fel a telefont. - Ingatta a fejét YoonGi. - Jimin-ah először arra gondolt, hogy a stúdióban vagy, de a portás mondta, hogy nem vagy bent. - Ismertette a reggeli plusz bonyodalmakat a szőke hajú rapper.

-Lehet jobb lenne, ha ma nálunk aludnál, még akkor is, ha olyan kicsi a hely. - Pátyolgatott a vörös hajú fiú, a fejemet simogatva, és belém diktált egy pohár kávét.

Jimin nagyon figyelmes volt. és bár tényleg nagyon rosszul éreztem magam, valahogy mégis megcsináltuk a délelőtti adást. Semmire nem emlékszek belőle, de, mikor a Big Hit épületében találkoztunk a többiekkel ők meg is lepődtek, mert állításuk szerint nem hallatszott a hangomon, hogy ennyire leamortizált az alváshiány.

A stúdióban ültem egyedül, a csendben; hátradöntött fejjel a székben, és az utcáról érkező zajokat hallgattam. Használhatatlannak, feleslegesnek éreztem magam, emellett pedig a fejfájás nyomta el a tudatom.

Fogalmam sem volt mióta voltam ott egyedül, és arról sem, hogy miért nem a pamlagra dőltem le, miért pont a székembe. Át akartam menni a pamlaghoz, de felkelni sem tudtam. A mozdulatokhoz sem az erőm sem az akaratom nem volt elég.

Nyílt az ajtó, de nem bírtam kinyitni a szemem eléggé ahhoz, hogy lássam ki érkezett.

A személy helyet foglalt a másik széken, és odahúzta magát a közelembe.

-Mi van ma veled Zsebibaba? - Jutott el a tudatomig a hangja, amiből felismertem, hogy JungKook látogatott meg. - Olyan vagy, mintha egy medvét rángatnának ki januárban a barlangjából.

-Szóval szörnyen festek. - Motyogtam magam elé, de abban a csendben minden szavamat tisztán hallhatta.

-Én nem mondtam ilyet. - Ellenkezett. - Elrabolták a lelked TaeHyung barátai? - Érdeklődött kedvesen, de nem volt erőm a viccekhez.

-Nincs kedvem humorizálni. - Nyitottam fel a szemeim, hogy legalább egy pillanatra láthassam az arcát. - Rossz volt az éjszakám. - Hunytam le újra a pilláimat. Túl sokat gondolkodtam a körülöttem lévőkön, és sokáig beszéltem a nővéremmel.

-Mesélj. - Kérte. - A lányoknak mindig ki kell beszélniük magukból a dolgokat. - Magyarázta. Nem akadtam fenn ezen, bár igazán megkérdezhettem volna mégis honnan tudja ezt ilyen jól. Neki nincs lánytestvére, és rajtam meg talán Unnien kívül az összes lány előtt zavarban van. Persze fejlődött a magabiztossága a debüt óta, de azért még akkor sem volt tökéletes a viszony. Az ilyen dolgokat pedig főleg azok tudják, akiknek közelebbi kapcsolatuk van nőneműekkel.

-JiWoo azóta sem reagál semmire. - Fogalmaztam meg végül kereken és tömören a pár napja fejemben forgó gondolatokat. - Találkozni akartam vele, és elmentem a munkahelyére, de közölték, hogy ebédszünet óta tárgyaláson van, és nem tudni mikor végeznek. - Ismertettem az előző napi esti programomat, ami miatt éjfélre értem haza az utolsó járatokkal. Nagyon frusztráló volt ahogy a portás közölte a tényeket, és hogy akárhányszor hívtam a napokban JiWoot, nem vette fel.

-Újabban még furcsább, mint volt a srác. Tudnod kell, hogy nem azért mondom mert alapból unszimpatikus, hanem csak egyszerűen más, mint mi. Furább, mint TaeTae. - Sóhajtott Kookie.

-Igen, az. - Erősítettem meg a gondolatát. Kierőltetve magamból a szavakat.

-Bár irigylem a vállait és a tánctudását. - Tette hozzá.

Én is tanultam akrobatikát, de amiket ő csinált álmomban se mertem volna még rágondolni sem, azonnal összetörtem volna magam. JungKook sokszor mondogatta már ezeket, de mindig átsiklottunk felettük. Mellesleg Kookie is nagyon jól táncol, és szerintem a testfelépítése is jó, soha nem értettem miért akar más lenni. Persze, nem a fejlődésre, vagy a tanulásra, hanem úgy "ellopni" ezt-azt másoktól dologra értem.

-Nem érzek úgy iránta, ahogy ő velem kapcsolatban, de attól még a barátom, és nem szeretném, ha rosszban lennénk, vagy ha rossz lenne neki. - Bukott ki belőlem a következő fejemben forgó gondolat. Lassan forgott a nyelvem, de érthetően tudtam minden szót elmondani neki. Megdörzsöltem az arcom, hogy használhatóbb legyen az agyam, de ahogy megmozdultam csak rosszabb lett a fejfájásom. - Abban az időben ő volt az utolsó mentsváram. Most ő van nehéz helyzetben, és ilyenkor kellene mellette állnom. - Utaltam a debüt és a csapatom válsága körüli időkre, három évvel ezelőttre. Akkor ő volt az egyetlen, aki fizikailag mellettem állt, és hagyta, hogy kisírjam magam a vállán.

-És ezek miatt nem alszol rendesen. - Állapította meg a fiú érzelemmentes hangon.

Csak sóhajtottam válaszként, majd lassan felnyitottam a szemem, hogy az elgondolkodott arcára nézhessek.

-Sokszor annyira nem tudlak megérteni. - Ejtette le az ölébe a kezét, amivel addig az állát dörzsölgette. - Miért vagytok olyan bonyolultak, ti nők? - Dőlt hátra a székében, és a tarkóját vakargatva forgott körbe-körbe.

-Mert te nem vagy bonyolult? - Hunytam le a szemem újra, és próbáltam kényelmesen elhelyezkedni a székben, hogy ne fájjanak annyira a tagjaim.

-És ha csak szimplán közlöd vele a tényeket? - Tért ki a kérdésem elől.

-Tényeket... - Húztam fel a lábam, hátha akkor kényelmesebb lesz ültömben.

-Amiket anno Suga is közölt vele. - Magyarázta. - Tudom, hogy emlékszel rá. Ilyeneket soha nem felejtesz el. - Hogyne emlékeztem volna rá? A tudatomba égte magát minden egyes szó. YoonGi pár éve elég nyersen megmondta neki, a véleményét, és közölte hogy ne merjen kikezdeni velem. Hatalmas balhé lett belőle közöttünk és a srácok között is. Akkor nagyon haragudtam YoonGira mert tudtam, hogy igaza van. A srácok pedig JiWoora amiért inkább rá akartam hallgatni. Mégis, a fiú mellettem volt a legnehezebbnek és legreménytelenebbnek titulált helyzeteimben, így valami elvághatatlan ragaszkodás fűzött hozzá.

-Nem akarom megbántani. - Ellenkeztem. - Az egyik legjobb barátja voltam, hogyan tehetném ezt meg vele?

-És ő hogyan tehette veled? - Kérdezett vissza indulatosan. - Lehet, tönkreteszi a kis "érzékeny" lelkét de megérdemli hogy kitálalj neki, mert egy tapló. - Az érzékeny szót olyan gúnnyal ejtette ki, hogy kénytelen voltam kinyitni a szemem, és a velem szemben ülőre pillantani. - Te is tudod, hogy igazunk van és volt. - Nézett rám keményen. Csak elhúztam a szám, és átkaroltam a térdeimet, a talpamat pedig a szék ülőrészének támasztottam.

-Nem akarok veszekedést. Nincs hozzá erőm. - Sóhajtottam, és erőtlenül hátradőltem.

Kookie közelebb húzott a székkel magához, hogy a térdei és a talpaim összeértek.

-Eleinte folyamatosan védtelek titeket YoonGival, Hobival és NamJoonnal szemben. Sőt, valamivel később még Jinnel és TaeHyunggal is összevesztem miattatok. Bírtam JiWoot, azt hittem jó barátok lehetünk. Aztán rá kellett jönnöm, hogy az a srác átvág minket, és téged; hogy mindenkinek hazudik. Jiminnel halál komyolan közölte, hogy két hónapja jártok, mire szerencsétlen teljesen összezuhant. - Magyarázta, végig a szemembe nézve. - Ne áltasd magad, hogy majd megváltozik, mert az ilyenek nem változnak. Felnőttünk, ne legyél ennyire naiv! - Rázta a fejét sajnálkozva.

-És mégis hogy közöljek vele bármit is, ha egyszerűen nem tudom elérni? - Engedtem el a térdeimet fusztráltan, és az egyik lábam az ő székére támasztottam. A fejfájásom is egyre jobban idegesített, hogy nem bírtam tőle normálisan gondolkodni.

Ha észnél lettem volna, nem hagyom, hogy az érzelmeim ennyire beleszóljanak abba a beszélgetésbe. Nem szerettem JungKookkal veszekedni, nem is akartam soha, de ezen a JiWoos dolgon sokszor összekaptunk már régebben is.

-A cég rendezi az ügyedet, a sajtó lemászik a magánéletedről, és az a tapló soha többé nem találkozik veled. - Közölte egyszerűen. Tompa tudatomig lassan jutott el, amit mondott.

-Mi van a magánéletemmel? - Kérdeztem vissza, mert egy pillanatra azt hittem rosszul hallottam.

-Nem akartuk veled közölni, de ha muszáj akkor muszáj. - Nyúlt a tarkója felé. A jelekből ítélve kínos szituáció számára, tehát valaki csinált valamit, amiről nem kellene tudnom.

-Akartuk? - Akadtam fenn azon az aprócska hangon.

-Igen. Elég annyi, hogy azalatt a két hónap alatt, amíg Egyiptomban voltál kitálalt a bulvárnak. - Hunyta le a szemeit, majd gyorsan fel is nyitotta a reakciómat figyelve. - A cég már dolgozik a dolgok elsimításán, nem kell aggódnod. -  Tette hozzá, de már mindegy volt.

Éreztem, ahogy a vérnyomásom megemelkedik, és olyan szinten hasogatni kezdett a fejem, hogy azt hittem elájulok.

-Hogy mit csinált? - Kaptam a homlokomhoz idegesen, hogy a hideg tenyeremmel némiképp enyhítsem a fájdalmakat, de nem működött. Éreztem, ahogy a gyomrom görcsbe rándul, és sötét foltokat láttam magam körül. Lehunytam a szemem, és az idegességem és a fájdalmaim ellenére próbáltam tartani és lenyugtatni magam, de egyszerűen nem ment.

-MinYu? - Hallottam a velem szemben ülő ijedt hangját.

A fejfájás olyan szinten gyötört, mintha vasmarokkal akarták volna a belsőmet összenyomni. Vakon feltápászkodtam a székből, és a táskám után nyúltam, de Kookie gyorsabb volt, és megtartott, hogy ne terüljek el a padlón.

-Ne húzd fel magad jobban... Ne gondolj semmire! - Kiáltott rám ijedten a fiú. Nem tudtam meghatározni hogyan és hová kerültem, csak a hangokat hallottam valamelyest. - Hol az a kicseszett gyógyszered? - Kérdezte idegesen. A fülemben zubogó vér zaján át hallottam, ahogy a fiókokat húzogatja és a szekrényajtókat csapkodja.

Még lehunyt szemmel is forgott körülöttem a világ, elszédültem, hányingerem lett, de persze nem volt mit kiadni magamból, mivel aznap nem is ettem semmit.

Hosszú idő múlva felültetett, és tartott addig, míg le nem nyeltem a számba nyomott kapszulákat, aztán visszafektetett. Az ujjai remegtek, mint az enyémek, ahogy hűvös tenyerét a homlokomra nyomta.

Óráknak tűnt, míg a fájdalom gyötört, aztán a gyógyszer lassacskán kezdett hatni, és a görcsök elkezdtek kiengedni.

Mikor már annyival jobban éreztem magam, hogy ki tudjam nyitni a szemem elhúztam Kookie már-már forró tenyerét a homlokomról, amit egészen addig ott tartott.

-Jobb már? - Kérdezte az arcom fölé hajolva. - Régen láttalak ilyen állapotban. - Simogatta meg a fejem, és letörölte a szenvedéstől kicsordult könnyeimet.

-Nem is hiányzott. - Hunytam le újra a szemem. - Ha lehet erről ne beszéljünk többet. - Kértem, és még rágondolni sem akartam arra, amit mondott.

-Legyen úgy. - Tápászkodott fel mellőlem.

Valaki két koppantás után benyitott a kis stúdióba.

-MinYu nem láttad... - Kezdte Jin, mire felnéztem rá, de elakadt. - Téged keresünk már egy ideje! Zuhanyzás után eltűntél, és HoSeok már végigrohanta utánad az egész épületet. Mi az hogy egy szó nélkül lelépsz négy órára? Ha? Jeon JeongGuk? Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? - Akadt ki. Sokszor hallottuk SeokJint ilyen hangon és stílussal beszélni, de a vörösödő feje mindig is nagyon vicces volt.

-Sajnálom Hyung. - Hajtotta le a fejét Kookie, de az arcán nem láttam megbánást.

-És amúgy meg mi a francot csináltok így, és itt? - Tette csípőre Jin a kezeit, mint egy óvónő, aki fülön csípte a rosszaságot művelő gyerekeket, és a tettükért kérdőre vonja őket.

-Csak átjöttem beszélgetni, Hyung, nem csináltunk semmi rosszat. - Ellenkezett JungKook a tenyereivel megszeppenten nemet intve.

-És miért vannak szétdobálva ezek? - Mutatott a padló felé Jin.

Felszenvedtem magam ülő helyzetbe, és döbbenten fedeztem fel a padló szana-szét heverő holmijaimat. Papírok, a kézitáskám tartalma valamint üres vizesüvegek hevertek szétdobálva a kis szoba közepén.

-Migréngyógyszert kerestem. - Vakargatta a tarkóját Kookie, és a világért sem nézett volna egyikőnkre se.

Jin rám nézett, majd elhúzta a száját.

-Megint előjött igaz? Ahogy visszatértél hozzánk... - Ingatta a fejét.

-Nem miattatok, saját magam miatt. - Döntöttem a lassan lüktető fejem a falnak, amely hűvösséget sugárzott az odakinti nyári meleg ellenére.

-Felhívom Hobit, hogy megtaláltalak. - Emelte fel a telefonját a legidősebb Bangtan tag. -Most rendeltük meg a kaját, gyertek át. - Nyomta a füléhez a mobilját, aztán kiment maga után nyitva hagyva az ajtót. A folyosón hallottuk még a hangját, aztán valószínűleg bement a tánctermükbe, ahonnan már nem hallottunk semmit.

-Talpra tudsz állni? - Szedegette össze a papírokat a földről Kookie.

-Mindig a táskám oldalsó zsebében van a gyógyszer. - Néztem összegörnyedt alakjára.

-Két éve jött elő utoljára, és akkor még a szekrényedben is volt. - Ellenkezett felnézve rám. Ebben igazat kellett neki adnom, bár az otthoni rosszulléteimről nem kellett tudnia, amik legalább kéthavonta egyszer jelentkeztek.

Visszapakolt mindent a helyére, és a táskámba is visszarakodtam, aztán átsétáltunk a srácokhoz a meleg, és férfias szagú táncterembe. Igazából akkor tűnt fel, hogy egy farmershort van rajtam, mikor le akartam ülni a földre, és TaeHyung felajánlotta a derekára kötött ingét, hogy inkább arra üljek, nehogy felfázzak.

YoonGira pillantottam, aki a falnak dőlve szürcsölte a kávéját.

-Mi van Zsebibaba? - Érdeklődött Suga, ahogy észrevetette, hogy őt nézem. - Olyan csúnyán nézel, hogy mindjárt megijedek. - Dramatizált a szavaival, aztán felkelt, és odajött hozzánk.

-Jimin-ah azt mondta, hogy ma nálunk alszol. - Húzta hatalmas vigyorra a száját TaeHyung, és átkarolta a vállam.

-Ki alszik nálunk? -Huppant le mellénk NamJoon.

-Zsebibaba. - Foglalt helyet mellettem Suga, és felém tolta a kávéját. - Csak nem JungKookie mellett, mert abból nem alvás lesz.

-Ha nem tűnt volna fel, mindketten itt vagyunk, Hyung. - Morgott Kookie, és beleivott a felém tolt italba.

-Egyre nagyobb a szád. - Ingatta a fejét YoonGi. - De legalább kimondod ami bánt, már ez is nagy szó.

-Megérkeztünk! - Lépett be Jimin és HoSeok nagy fehér zacskókkal megpakolva a terembe.

Leültek a kis körünkbe, és középre pakolták a bontogatni való ételeket.

-MinYu egyél rendesen! - Nézett rám Jin szigorúan, mikor nem húztam magam elé a bontatlan tálak közül, hanem a mellettem étkező TaeHyung ételéből csentem falatokat.

-Egyél rendesen, különben megnézheted magad, a vitaminjaiddal sem leszel egészséges. - Intett Jimin is a bontatlan ételek felé.

Mikor végül magam elé húztam egyet TaeHyung kicserélte a dobozt a sajátjával, aminek a felét már megette.

-Persze, a legfinomabb részeket már kietted belőle. - Néztem rá morcosan, mire vigyorogva közölte, hogy ő aztán soha.

-Ugyan olyan válogatós vagyok, mint te. - Nyúltam a bontatlan tál felé, de elhúzta előlem.

-Tae, add neki vissza. Most az egyszer akart normálisan enni. - Szólt rá NamJoon, mire a mellettem ülő morogva visszatolta elém a dobozt.

-Máskor is eszek normálisan. - Nyitottam ki a dobozt, és széttörtem a pálcikákat. - Csak ti hiszitek azt, hogy nem.

-Persze, két nap koplalás után mindig jólesik normálisan étkezni. - Bólogatott JungKook.

-Inkább tömd a fejed, Sütike. - Grimaszoltam felé, mire belemosolygott a tálkájába.

-Igen, ne kritizáld a hugicámat! - Nézett szúrós szemmel Hobi az éppen húst rágó Kookie irányába. A fiú lenyelte a falatot, és már a következőt vette a szájába, miközben vigyorogva reagált HoSeok szavaira.

-Vegyétek úgy, hogy nem mondtam semmit. - Emelte fel a kezeit a maknae társam. Az egyikben a pálcikáit tartotta, és úgy nézett ki, mint aki villámokra vadászik.

-Pedig nem csak a kismadarak csiripeltek. - Néztem a Bangtan legfiatalabb tagjára.

-Örülök, hogy ennyire kipihented magad. - Mosolyodott el, és tényleg boldognak látszott. Lehet, csak a kaja tette, vagy az evés élménye, de éreztem, hogy az a tompa fejfájásom is lassan kezd háttérbe húzódni. Elmúlni nem múlt el, de egyre elviselhetőbb lett.

-Valószínűleg már csak ennek a teremnek a szagától fáj a fejem. - Jegyeztem meg az előttem lévő ételre szegezve a tekintetem.

-Szellőztettünk az utolsó próba után. - Ellenkezett HoSeok az ablakok felé intve az evőeszközeivel.

-Vagy csak valamelyikőtök nem zuhanyozott le. - Nézett fel Suga a dobozából.

-Szerintem azt érzed. - Mutatott Jimin az edzős ruháik kupaca felé, amit a személyzet kimos következő alkalomra.

-Igen, szoktunk zuhanyozni próba után. - Helyeselt TaeHyung is. - Ú, azt ott megeszed? - Mutatott a dobozom alján terpeszkedő húsdarabra lelkesen, és már nyúlt is, hogy elvegye.

-Igen, Oppa, megeszem. - Koppintottam az orrára az ujjammal.

-De én is szeretném. - Nyúlt felé, és már ki is vette a pálcikákkal a dobozomból.

-Felezzünk. - Fogadtam el a vereséget. TaeHyung  leharapta a háromnegyedét a húsnak, majd az utolsó falatot felém tartotta. Szívózott velem párszor, míg végül a számba dugta.

Csendben ettem tovább, mikor Tae újra talált valamit a dobozomban, amit le akart nyúlni.

-Többet nem ülök melléd. - Húztam el a szám. Kis huzavona után végül odaadtam neki amit akart, mert megígérte, hogy aludhatok az ő helyén.

-Ha nem utaztál volna el, akkor már lenne gyakorlatod Tae új kajaszerzési technikáinak elhárításában. - Nézett rám Suga, mire csak a szemem forgattam. YoonGi valahogy mindig talál okot arra, hogy itthon kellett volna maradnom.

-De így, hogy elutaztam van kitől kaját szereznie, és nem titeket nyaggat. - Vágtam neki vissza, mire letette az evőeszközeit.

-Nos, kislány ebben igazad van, de attól még éhen fogsz halni mellette. - Porolta le a kezeiről a morzsákat.

-Tényleg, most, hogy nálunk alszol. - Csapta össze a tenyereit Jin. - Főzhetnénk valami finomat együtt.

-Ezaz! - Öklözött a levegőbe NamJoon. - Finomat fogunk vacsorázni!

-Megint pucoljak zöldségeket? - Húzta undorodva el a száját TaeHyung.

-Te nem jössz be a konyhába! - Kiáltott rá SeokJin. - Soha többet! Never, érted?

-Jó felfogtam. - Emelte fel a kezeit maga elé, védekezően. - Csak azért, mert papírcsónakot úsztattam a mosogatóban... - Mormogta maga elé, de azért mindannyian tisztán hallhattuk.

-Te csónakot hajtogattál a receptemből? - Néztem a világosbarna hajú fiúra nevetve.

-Igen. Versenyeztünk Baby JungKookkal, hogy kinek marad fenn tovább a hajója, csak HoSeok Hyung közben bement fürdeni és a mosogatóban kellett folytatnunk. És az asztalra raktuk a papírokat, ahová Jin Hyung is rakta a sajátját, aztán véletlenül összekeveredtek... - Vakarta a tarkóját, majd felnevetett, mikor SeokJin csúnyán nézett rá.

-Hihetetlenek vagytok. - Döntöttem a homlokom a karjának. Éreztem a bőréből áradó tusfürdője illatát, ahogy a kedvenc parfümével keveredik.

-Akkor ezt már nem eszed meg, ugye? - Hallottam JungKook hangját, aztán mikor felnéztem a félig teli dobozom már nála volt.

Valahogy az étkezés elmulasztotta a fájdalmaim. Valószínűleg jót tett a gyógyszereknek és a gyomromnak is, hogy nem csak kávé úszkált benne, hanem valami táplálóbb is.

Evés után Jinnel választottunk egy egyiptomi ételt, amit meg akart főzni, és összeírtuk a receptek alapján, amiket onnan hoztam mik kellenek.

-Akkor a terv a következő. - Csapta össze a tenyereit SeokJin. - TaeHyung, NamJoon és YoonGi elmegy vásárolni, a többiek pedig segítenek majd zöldséget pucolni, és összepakolni. - Adta át a listát, amit összeírtunk, Sugának.

-És engem erről megkérdeztetek? - Érdeklődött a szőke hajú rapper.

-Nem Oppa, kénytelen leszel megcsinálni. - Mosolyogtam rá, mire felnevetett.

-Bírom, hogy csak akkor 'Oppa'-zol ha bajod van velem. - Rázta nevetés közben hitetlenül a fejét.

-Szóval mindenki tudja a feladatát, oszolj! - Legyintett Jin.

-Mi ez kérem, katonaság? - Háborodott fel tettetetten HoSeok. - Hyung, ezt te sem gondoltad komolyan.

-Nem, de attól még nem lesz vacsorátok, ha nem csináljátok meg, amit kell. - Vont vállat a legidősebb.

-Na, induljunk. - Állt fel NamJoon a földről. - Nem akarok későn hazabuszozni. - Kezdett el szedelőzködni. Jiminnel összeszedtük a dobozokat, és míg a hármas összekészült elpakoltunk utánuk.

-Hyung, veszünk gumicukrot is? - Érdeklődött TaeHyung még a folyosón. - A listán van hal, és van hal alakú gumicukor.

Visszamentem a stúdióba a cuccaimért, és ahogy ott pakoltam a táskámban újra rám tört a fejfájás, és bár kinyitottam az ablakot a friss levegőért kénytelen voltam újra gyógyszert bevenni, ha nem akartam hogy a szédüléstől felforduljon a gyomrom.

Jinnel, Hobival, Jiminnel, és Kookieval a SeJin taxin hazautaztunk hozzájuk, aztán visszaküldtük a managgerüket a három boltjáróért.

Míg az alapanyagok meg nem érkeztek rendet raktak a konyhában és a nappaliban. Én pedig az újabb gyógyszerektől kissé bekábulva elkezdtem mosogatni, de nem sokáig jutottam, mert az egyik késsel megvágtam az ujjam.

Felszisszentem, ahogy a mosogatólé érintkezett a sebbel, és miután lassú agyam felfogta, hogy mi történt, a számba vettem a sebesült részt, nehogy bármi további szennyeződés belemenjen.
Jimin akkor lépett be a konyhába, mikor felfedeztem a sebem.

-Mi történt? - Sétált oda hozzám, mire kivettem az ujjam a számból, hogy megmutathassam neki az aprónak gondolt sérülést, ami mégsem volt olyan kicsi, mint először hittem.

-Mindjárt előkerítem az elsősegély dobozt. - Futott át kis gondolkodás után a fürdőszobájukba, ahol a dobozt tárolták. Visszatérve kipakolta a konyhapultra a tartalmát, míg meg nem találta a sebtapaszokat és a fertőtlenítő szert. Bármennyire is ellenkeztem lefertőtlenítette, és kis eprekkel díszített gyerek sebtapasszal leragasztotta az ujjam végét.

Ezután eltolt a mosogatótól, és folytatta, amit elkezdtem, mondván, hogy nem érheti víz a tapaszt. A gyógyszerek miatt nem éreztem a sebet, nem éreztem, hogy fájna, de elfogadtam Jimin döntését; ha annyira szeretne mosogatni, hát legyen.

A bevásárló csapat fél órán belül megérkezett, így nekiállhattunk a vacsora elkészítésének. JungKook krumplit, Jimin répát, én pedig hagymát pucoltam a kis nappaliban, a földön ülve. Kookie hamar végzett a dolgával, így odasorakozott a konyhába Jin és HoSeok mögé, hogy átadja a két idősebbnek a zöldségeket.

Jimin levágott egy kis darabot az egyik elkészült sárgarépa végéből és felém nyújtotta.

-Sok vitamin van benne, egészséges leszel tőle. - Magyarázta tettét, aztán ő is rágcsálni kezdett egy másik darabot.

-Attól lennék egészséges, ha jól tudnék aludni. - Tértem vissza a hagymák felszeleteléséhez. Egy pillanatra ugrálni kezdtek előttem a megpucolt zöldségek, aztán rájöttem, hogy csak a szemem akart becsapni.

-Le kellene állnod a gyógyszerekkel. - Nézett rám aggódva a vörös hajú vokalista. - Tényleg tönkretesznek. -Ingatta a fejét, és a hajához passzoló színű répákra fordította a tekintetét.

-Inkább a folyamatos problémáim tesznek tönkre. - Ellenkeztem, és próbáltam nem az ujjamat felvágni a késsel.

-Még mindig JiWoo? - Kérdezte a répáktól, aztán elkezdte őket felszeletelni.

-Jelenleg ő az egyik. - Bólintottam kis idő múlva, majd felpillantottam a nyuszis papucsában visszaérkező JungKookra.

-Mi történt a kezeddel? - Huppant le mellém a maknae társam, és kivette a kést a jobb kezemből, hogy maga felé húzza, és jól megvizsgálhassa a kis epres sebtapaszt a sérült részen.

-Megvágtam magam. - Néztem fel rá, de belőle is kettőt láttam.

-Zsebibaba! A séf keres! - Jött ki a konyhából Hobi, és felhúzott a földről. Nagy nehezen álltam csak fel, a srácok aggódva néztek, de kénytelenek voltak elfogadni, hogy aznap este nem sokat tudnak velem kezdeni.

Valahogy a konyhába mentem, ahol Jin előtt a gázon már rotyogott valami egy fazékban. Nekidőltem a konyhapult oldalának, és mikor a séf kérdezett próbáltam neki legjobb tudásom szerint válaszolni, és igyekeztem az ízlelőbimbóimat is működésre bírni kóstolásnál, és csak reménykedtem benne, hogy jól sikerül az étel.

SeokJinnel jó főzni, mert szeret újakat kipróbálni. Az egyiptomi recepten is sokat kellett változtatnunk a fűszerek és alapanyagok hiánya miatt, ugyanis sok mindent nem lehet kapni idehaza, ami ott olyan általánosnak számít minden háztartásban, mint nálunk az instant ramen. Minden rossz előjel ellenére finomat főzött, és csak én tudtam, hogy egyedül az étel neve hasonlít az eredeti egyiptomi kajára, egyébként semmi közük egymáshoz.

A vacsora után voltak olyan rendesek, hogy előreküldtek fürdeni, a lelkemre kötve, hogy ha rosszul vagyok azonnal szóljak.

Amíg a zuhany alatt próbáltam élesztgetni magam, addig ők elpakoltak, és kő-papír-ollóval kiválasztva a vesztest, végül nagy durcásan JungKook mosogatott el.

A kis nappalijukban, és a szobájukban sem volt elég hely hogy a felfújható pótágyat lerakjuk, még úgy sem, hogy az étkezőasztalt a lehető legkisebb helyre passzírozták be.

Végül, mivel TaeHyung megígérte, hogy az ő ágyában aludhatok, ő átköltözött JungKook helyére, az egyetlen szimpla ágyra, és az egyik emeletes ágy tetején lett így helyem.

Ledőltem a puha, Tae illatú helyre, és már a többiek is elhelyezkedtek, mikor Kookie végzett a mosogatással, és a fürdéssel. NamJoon még lent olvasott valamit, Jimin a mellettem lévő felső ágyon a testvérével chatelt, a többiek pedig már régen bedobták a szunyát, és én is félálomban voltam, mikor a maknae társam megérkezett.

-Hé, Hyung! - Lökdöste meg az ágyán elterült TaeHyungot, de ő meg sem moccant. Újra megpróbálta, mire az ágyát bitorló még jobban szétterült.

Jimin lenézett a padlón való alvás félelmétől kétségbeesett Kookiera, aki sehogy nem tudta felkelteni az ágyát elfoglaló egyént.

-Összetoljuk a két ágyat, és aludhatsz fent. - Szólalt meg végül NamJoon.

Egy morcos, a zajra felébredt YoonGi és egy édesen alvó HoSeok került közelebb egymáshoz, miután a még ébren lévők közelebb tolták a három emeletes ágy közül azt a kettőt egymáshoz, amit meg lehetett mozdítani.

JungKook kibélelte egy takaróval a két matrac közötti rést, aztán felmászott hozzánk. Az ágyak halkan nyikorogtak, és ahogy fordultam egyet beütöttem a sarkam a hideg falba.

-Zsebibabának kellene középen aludnia, sokkal kisebb, mint mi, és akkor biztosan rendesen elférne. - Suttogta az alvókra való tekintettel Jimin a két ágy összeérésénél elhelyezkedő lilás hajú énekesnek.

-Be akarsz menni középre? - Hallottam JungKook hangját. Lassan esett le, hogy mi a kérdés, és talán nem is arra válaszoltam, de abban az állapotban örültem, hogy meg tudtam szólalni.

-Ha nem férsz el alszok ezen a végén. - Motyogtam félálomban, és egészen a falhoz csúsztam, hogy JungKook elférjen, és a hátát ne nyomja az ágyak fa kerete.

-Jóéjt! - Suttogta Jimin, miután elrakta a telefonját.

A mellettem fekvő fészkelődött egy kicsit, amire minduntalan felébredtem, aztán félálomban hallgattam a fiúk egyenletes szuszogását.

Már majdnem elaludtam, mikor Kookie forgolódni kezdett, amire újra felébredtem.

-Csak egy picit maradj nyugton... - Nyöszörögtem, de úgy tűnt, hogy hallotta és értette, mert abbahagyta a mocorgást.

Éreztem, ahogy ráhúzta a takarót a vállamra, és ahogy puha ujjaival végigsimította a karom.

-Gondolj valami szépre, és álmodj róla! - Suttogta olyan halkan, hogy én is alig hallottam. Kihúzta a tenyerem a kölcsönkapott takaró alól, és a saját ujjai közé zárta. Meleg tenyere megnyugtatott, még abban a fáradt, kimerült, és begyógyszerezett állapotomban is, és a lassan visszatérő zsibbadt érzés ellenére el tudtam aludni.

Éjszaka egyszer felébredtem arra, hogy TaeHyung álmában beszélt, majd valamivel később Suga ment ki mosdóba, de egyébként nyugodt éjszaka volt, és rengeteget aludtam az elmúlt napok és hetek álmatlan éjjeleihez képest.