BTS Youth 2015. Szeptember 04. (part 1)
BTS YOUTH
2015. Szeptember 4.
A rádiózás után fáradtan álltam
SeJin társaságában Jimin, Suga, mellett, akik valami nagyon
rejtélyes módon velem tartottak a magazin fotózásra. Tippelnem
kellett volna az elmaradt szülinapi meglepetést hozom fel, ugyanis
már elárulták magukat. De mint minden évben most is megadom nekik
a lehetőséget, és eljátszom, hogy mennyire nagyon meglepődtem.
-Ne legyél már ennyire lehangolt.
- Veregette meg kedvesen a hátam Suga, mikor a fekete autó feltűnt
a sarkon. - El ne aludj közben! - Masszírozta meg kissé a
vállam.
-Csak nem. - Húztam el a szám,
és a kezemben lévő pohárból kortyoltam egy keveset az éltető
fekete léből.
-Ugye tudod hogy ez nem egészséges?
- Húzta el a számtól a papírpoharat Jimin.
-Tudom, de nincs jobb ötletem.
- Sóhajtottam az aggódó fogadott bátyámra nézve, aki a vörös
hajába túrva próbálta elrendezni a tincseit.
-Esetleg aludnod kellene nem azon a
bunkón kattognod. - Dugta a zsebeibe a kezeit Suga lazán
nekidőlve a falnak.
-Nem bunkóbb mint te. -
Kortyoltam bele újra az italba, mikor a fekete autó megállt
előttünk. A kormány mögött JeongJil ült, a srácok egyik
managgere, mellette pedig NaHyu-nim, az én csapatom managgere.
SeJin, aki eddig csendben várakozott mellettünk utunkra engedett,
tartva nekünk a tolóajtót, hogy könnyedén be tudjunk szállni.
-Nem jutottál tovább? -
Érdeklődött a fiúk managgere, miközben utolsóként beszálltam
az autóba, mire elhúzva a szám megráztam a fejem.
-Akkor sem éri meg. - Vont
vállat a szőke rapper hanyagul a biztonsági övével szenvedve, a
saját igazát hajtogatva. Az elmém tudta, hogy igaza van, a szívem
és a jóérzésem azonban nem hagyta annyiban JiWoo ügyét. Túl
sok ideje kattogtam rajta, ami soha nem jelentett jót.
-Mindenesetre próbálj meg aludni.
- Simította meg a vállam Jimin, mikor megindult velünk a jármű.
Azt hittem SeJin is velünk jön, hiszen ő mindenhová megy a
srácokkal, de úgy tűnt mást osztottak rá.
A reptéren aztán igyekeztünk
feltűnésmentesen becsekkolni, majd minél hamarabb felszállni a
gépre. Az út így egész gyors, és kényelmes volt, tudtunk aludni
is, egymás vállára dőlve.
Incheonból Jejura repültünk, ahol
már várt a bérelt autó, hogy elkocsikázzunk a Shinhwa parkba.
A fülledt meleg autóban utaztunk.
Éreztem, hogy megy a légkondi, mégis nehéz volt elviselni a
meleget, ráadásul még drága vöröske is melegített. Jimin a
vállamnak dőlve húzta a lóbőrt, míg a másik oldalamon
terpeszkedő YoonGi az ablaknak nyomta a fejét ugyanezen
elfoglaltság közepette. Helyettem is aludtak.
-Lehúznád kérlek az ablakokat?
- Szóltam előre JeongJilnek, és a mellett ülő NaHyu-nimnek. A
managgerem a hátrapillantott, majd megmosolyogta a vállamon édesen
alvó vokalista látványát, míg a sofőr teljesítette a
kívánságom.
-Régebben jobban bírtad az
autózást. - Jegyezte meg a Bangtan kormány mögött ülő
managgere. Ő nem ismer túl régóta, bár utaztunk már együtt.
Rendes férfi, jól végzi a munkáját, szeret vezetni, és a fiúk
is kedvelik.
-Azóta elszoktam tőle. -
Húztam el a szám az elsuhanó autókat nézve. Egy kék, egy vörös,
egy ezüst... Kifésültem a szemembe lógó tincseket, amik
sikeresen melegítették a homlokom.
-Még háromnegyed óra, ha nem
futunk bele újabb dugóba. - Jelentette a sofőr a GPS
képernyőjére pillantva. Egy szuper autóhoz ez is jár!
-A térképek szerint jó a
forgalom. - Nézte a telefonját a másik férfi, az anyósülésen.
A rádió halkan szólt háttérzajt szolgáltatva, folyamatosan
mentek benne a jobbnál jobb slágerek, amiket dúdolni kezdtem.
Jiminre pillantottam hátha
felkeltettem, aki az álmai mélyén talán arra sem ébredt volna
fel ha bombát robbantanak a füle mellett. Bele kellett nyugodnom
hogy a vállamra boruló feje még egy ideig biztosan ott lesz, és a
haja alól csöpögő izzadtság át fogja nedvesíteni a felsőmet.
Suga telefonja folyamatosan csipogott a
zavartalanul szundikáló rapper keze mellett. Ő a másik, akit nem
érdemes felkelteni, míg ki nem alussza magát. Bár ő legalább
nem használ kispárnának. Mikor kezdett nagyon idegesíteni a sok
halálhír, és YoonGi telefonja a fülhallgatómat hosszas kibogozás
után a fülembe nyomtam, és kellemes zenét kapcsolva döntöttem a
fejem a vöröske hajához.
Arra eszméltem fel hogy az autó
megáll, mire pislogva próbáltam megszoktatni a szememmel a tűző
napfényt.
-Remélem kialudtad magad Zsebibaba.
- Emelte el a fejét YoonGi ásítva az ablaküvegtől, mikor
kivettem a fülemből a fülhallgatót. - Amiatt a barom miatt így
kiborulni. - Nyújtózkodott a kicsi helyen majdnem fejbe ütve
ezzel.
-Te inkább csak legyél boldog,
hogy Eonnit bikiniben láthatod. - Fordultam Jimin felé, el a
rappertől és kicsit odébb is csúsztam hogy ne üssön le. Az autó
újra meglódult, ami azt jelezte, hogy csak egy hosszabb pirost
kaptunk a vonatok miatt, mint terveztük.
-Ki sem engedem majd az öltözőjéből.
- Mormogta Suga az orra alatt, de mivel a rádió csak halkan ment
így mindent hallottunk. A két managger elöl jót derült ezen. - A
végén még baja esne. -
-Majd rakok félre nektek a kajából.
- Közöltem vele mosolyogva. Ha egész délután az öltöző
előtt akar strázsálni, akkor csak tessék, bár inkább
elnyújtózhatnának a vízben. Ha már amúgy semmi dolguk nincs ott
élvezhetnék a hűsítő strandolást.
-Kislány, fejezd be. Ne elmélkedj
a felnőtt tartalmakról. - Lökte meg a vállam apáskodóan
YoonGi. Nem mintha nekem ilyen dolgok forognának folyton a fejemben,
de úgy tűnt ő azonnal erre gondolt. Nem értem miért aggódott
annyit augusztusban. Miután Eonnie visszatért, és beköltözött a
lakásomba, hozzám, azóta folyton egymáson lógnak. Hobi a múltkor
meg is jegyezte mennyire összeboronálódtak újabban.
-Nem én mondtam. - Pillantottam
rá vigyorogva, visszaütve a leszidását.
-Most hagyd abba, mert elültetlek
pipacsherceg mellől. - Morgott újra Suga a tágas, ötszemélyes
járgányban helyet foglalva. Úgy tűnt sikerült felhúznom az
agyát, amit mindig is kedvelt elfoglaltságom volt. Valahogy
szerettem őket bosszantani, persze bizonyos határokon belül, főleg
a szőke rappert és a maknae linet.
-Ő használ kispárnának. -
Ellenkeztem, mire YoonGi valamit az orra alatt motyogva nyomta a
fülébe a fülhallgatóját, és a másik oldalra fordulva folytatta
az alvást.
A vöröske pedig zavartalanul aludt
tovább a vállamon.
A friss levegő megcsapott, ahogy
kiszálltunk az autóból. Elképesztően jó érzés volt a fülledt
meleg után a kis hűvös szellőben átmozgatni a tagjaimat.
-Indulás befelé! -
Rendelkezett JeongJil, miközben kipakolta a csomagtartóból az én,
YoonGi és Jimin nagytáskáját. Csak a szokásos cuccaim voltak
velem, és a forgatókönyv, ami szerint a videót fogjuk felvenni,
de ezek is megtöltöttek egy kisebb bőröndöt.
A sapkámat mélyen a szemembe húzva
indultam az ásítozó Jimin, és a nyitott szemmel alvó YoonGi után
be a nagy épületbe. A managgerek azonnal szokásukhoz és
munkájukhoz híven egyeztetni kezdtek az ottani személyzettel. Nem
mintha a csapat másik fele, Unnieval az élén nem tombolt volna már
reggel óta a medencékben...
NaHyu-nim gyorsan megszerezte a
szobakulcsokat, majd elvette a kezemből a táskámat, és megindult
felfelé az emeletre.
Ötfős csapatunk felmászott a
szobákhoz, és behozták a cuccaimat. Alighogy NaHyu-nim elment, és
feltettem a kétágyas szobában terpeszkedő asztalra a kistáskám
Jimin robbant be az ajtón.
-Keressük meg a többieket! -
Vetődött az egyik ágyra energiával telve.
-Le akartam zuhanyozni a fotózás
előtt... - Kezdtem el kicipzározni a táskámat.
-Igyekezz, megvárlak. - Feküdt
a hátára, és lehunyva a szemeit helyezte kényelembe magát a
párnák között.
Felfrissülve léptem ki a zuhany alól,
és egy lenge blúzba és egy farmersortba bújtam. A hajamat
kétoldalt kis copfba kötöttem, majd mezítláb caplattam vissza a
telefonomon játszó Jiminhez, aki a légkondicionált helyiséget
kiélvezve, már átöltözve hűtötte le magát.
-Mehetünk? - Kelt fel, és az
ágyra dobta a mobilom. - Még van pár percünk körbenézni.-
Fogta meg a csuklóm, és maga után kezdett húzni.
-Inkább keressük meg a srácokat.
- Nevettem el magam az ajtóban, a lelkesedésén.
Elengedte a csuklóm, majd papucsba
bújtatva a lábainkat lesétáltunk az aquapark medencéihez.
-Ez jobban néz ki mint a fotókon!
- Csillantak fel Jimin szemei, mikor megpillantotta az egyik
gyerekmedence közepén terpeszkedő várat. Lehet hogy nem is éppen
gyerekeknek lett építve, mindenesetre abban egyet kellett értenem
vele hogy nagyon jól néz ki.
-Kik vannak itt! - Hallatszott
HoSeok kiáltása a medencék felől, a következő pillanatban pedig
TaeHyung ugrott a nyakamba. Hogy honnan került elő nem tudom, de
olyan hirtelen jött, hogy a lendülettől majdnem hátraestem.
-Bolond vagy? - Szidtam le a
teljes súlyával rám tehénkedő vokalistát. Igaz, hogy az utóbbi
pár hétben újra elkezdtem a táncedzéseket, és fejlődött az
erőnlétem, de mégiscsak lányból vagyok. - A medence szélén
vagyunk, te sózsák! - Próbáltam magamról levakarni,
sikertelenül.
-Ugyan már, Zsebibaba! Mi van ha
kicsit vizes leszel? - Bizdergálta a két copfba kötött hajam,
a napszemüvegem alatt.
-Nagyon vizes leszel kedves
TaeHyung, ha be mersz lökni. - Fenyegettem meg, mikor felemelt
és a medence felé fordult velem. Egy óvatlan pillanatban kivettem
a zsebéből a telefonját. - És ez is nagyoon vizes lesz. -
Húztam fel a szemöldököm eltolva magam a mellkasától. - Én
nem tenném a helyedben. - Néztem a kissé kócos frufruja alatt
megbújó szemeibe.
-Ja, nem éri meg. - Húzta el a
száját kis gondolkodás után, és visszatett a földre.
-Sziasztok! - Integettem a
medencében, egy árnyékos helyen lazuló társaságnak.
Visszaadtam TaeHyungnak a telefonját,
mire azonnal be is kapcsolta rajta a kamerát.
-Na gyere ide! - Húzott
magához, és a medence vizével szórakozó Jimin is csatlakozott
hozzánk. A két fiú átkarolta a vállam, majd Tae vagy ötven
különböző szögből készített kép után végre elengedett.
-MinYu-ah, gyere öltözni! -
Zavarta meg a nézelődésem az egyik fodrászlány.
-Jövök. Érezzétek jól magatokat
srácok! - Paskoltam meg Jimin vállát, majd a lány után
siettem.
A stylist kíséretében a női öltöző
felé vettük az irányt, ahol már várt a mindenre elszánt csapat.
Megmutatták hogy nagyjából mire gondoltak, a videó és a dal
koncepciója miatt. Nagyjából azok a dolgok voltak, amit már
Szöulban is átbeszéltünk, így nem volt ellenvetésem.
Míg a fodrászlány átfestette a
hajam aludtam egy jót a székben. Úgy is meglepetést akartam, de
nagyon tetszett a kissé ezüstös szín, amit kaptam.
-Ez az első? - Néztem a
hálószerű vakítóan fehér felsőre, mikor egy vállfán a
kezembe adták a bikini felsővel együtt.
-Igen. - Bólintott a stylist. -
Szuperül állt már a próbán is. - Tette hozzá, mire
elmosolyodtam. Sokat segített az a pár óra, amit átaludtam a
napból.
Átöltözés után egy fehér
shortban, fehér csinos pántokkal ellátott bikini felsőben és a
fölé vett fehér szúnyoghálóban ültem le a tükör elé, hogy
megcsinálják véglegesre a hajam és a sminkem.
A személyzet odavolt hogy milyen jól
nézek ki ezekben, miközben a fodrász rózsaszín csíkokkal
gazdagította a világosszürkés hajam. Nagyon tetszett az
összhatás, bár nem bántam volna ha kicsit többet takar az a
felső. Az ARMYk fel fognak lázadni ellenem, ha ilyenben kell
pózolnom az Oppáik mellett.
Fehér strandpapucsban, nagy kalappal a
fejemen sétáltam a medencékhez, miközben a fotós asszisztense a
fontos dolgokat magyarázta.
-Legyél önnmagad. - Lapozta
fel a kezében lévő füzetet. - Mi ilyenekre gondoltunk, de rád
van bízva. - Mutatott néhány skiccet hogyan is kellene
pózolnom.
Felpillantva a rajzokból egy vigyorgó
HoSeokkal találtam szemben magam, aki egy törölközőbe csavarva
sétált felém. Ő találta ki, hogy itt forgassuk le a barátos
dalhoz a klipet.
-Milyen csábos ma valaki! -
Jegyezte meg nevetve, mire a szempilláimat rezegtetve pillantottam
rá. Ő csak még jobban nevetett, majd mikor rászólt az egyik
alkalmazott gyorsan továbbállt.
-Ha csak bikiniben akartak látni
akkor lelököm az összeset a csúszdáról. - Jegyeztem meg
letelepedve egy napágyra a stylistnak, aki kuncogva fogadta a morcos
megjegyzésem.
A kedves nő elrendezte a tincseimet,
és az ékszereimet, majd ruhámat is megigazította.
A kalapot néhány kép után levették
rólam, majd újabb igazgatások után folytatódott a fotózás.
A tűző napot kissé enyhítette a hűs
szellő, de a nagy fényességtől alig tudtam nyitva tartani a
szemem.
-Nem kaphatok szemüveget? -
Érdeklődtem a tenyerem a szemem elé emelve, hogy fel tudjak nézni
a fotósra.
-Mindjárt végzünk. -
Mosolyodott el bíztatóan. - Visszaszámolok neked. -
Ajánlotta, mire megkönnyebbülten csuktam le a szemem. Mikor a
három-kettő-egy elhangzott hatalmasra tártam a szemem, majd az
éles fénytől vissza is csuktam. Eljátszottuk ezt párszor, majd
szólt, hogy nézzük meg a képeket.
Árnyékos helyre vonultunk egy nagy
monitorhoz. Míg a fotóssal néztük a képeket kaptam jeges
limonádét, és egy kézi ventillátort.
-Ez nagyon aranyos lett. -
Jegyezte meg a férfi az egyik képnél. - De a kalappal még
kellene pár, mert abból kevés az anyag. - Folytatta, mire
biccentve értettem vele egyet.
A hideg italt szopogattam, míg újra
elrendeztek a napágyon, majd a fotós az előbbi szemnyitogatós
koncepciót követve csinált pár képet. A limonádémmal is,
nélküle is. A képek úgy éreztem nagyon jól sikerültek. Rég
éreztem magam olyan jól, tele voltam energiával, és még az
egyiptomi meleghez hasonlítható időjárás sem tudta befolyásolni
a jó hangulatomat.
Még két sorozat után megérkezett a
BTS legfiatalabb tagja. Úgy tűnt ő is elaludt valahol, mert az
arca kissé fel volt puffadva.
JungKook döbbenten bámult rám mikor
felfedezett a személyzet gyűrűjében, a nem sokat takaró
ruházatban, azonban nagyon úgy tűnt a piros feje ellenére is, de
tetszik neki. Rajta fehér úszónadrág volt, hasonló anyagú,
átlátszó felsővel mint rajtam.
-Ez nagyon illik hozzád. -
Siettem oda hozzá, és megtapogattam a barnára festett tincseit,
amik a szemöldökére lógtak, a homlokát szabadon hagyva.
Nagyjából úgy ahogy a DOPE videóklipjében.
-Nagyon csinos vagy. - Mosolyodott el
félénken.
-Te sem panaszkodhatsz. - Vontam fel a
szemöldököm, és a karjába boxolva nevettem el magam. - Minden
ARMY szobájában ezek a képek lesznek kint rólad.
Erre csak a szemeit forgatta nevetve,
majd az egyik medence széléhez kísértek minket.
Az asszisztens újfent mutogatta a
rajzokat, de egyébként ránk volt hagyva mit szeretnénk. Meg a
fotósra, aki úgy döntött hogy romantikus kis pár farag belőlünk,
ugyanis ahogy leültetett minket egymás mellé a napágyon nagyjából
ezt sugallta.
A személyzet tagjai elrendeztek
minket, majd kezdődhetett is a fotózás.
Limonádéval fotózkodtunk, majd külön
napágyakon. Készült olyan kép is, ahol az időközben kapott
kalapját a saját fejemre nyomtam, míg Kookie a limonádémból
csente el... nagyjából a felét.
Rövid pihenő és lehűlés után
visszamentünk a napra. A stylistok ugyan olyan színű tükrös
lencsés napszemüveget adtak ránk, majd a fotós parancsára
elhelyezkedtünk a medence szélén.
Annyira nem zavart, hogy tökéletesen
láthattam JungKookie szépen kidolgozott felsőtestét, ahogy a
parton ülő énemmel szemben állt a vízben.
Nem tudtam mikor izmosodott ki ennyire,
hiszen mikor utoljára láttam félmeztelenül még nem vetett
árnyékot a hasizma. Vagy azokon a képeken, amiket a trollkodni
imádó barátai küldözgettek nekem nem látszódott.
-Menj közelebb a lányhoz! -
Utasított a fotós néhány kép után.
A medence mélysége miatt nagyjából
egy magasságban volt a fejünk, mikor JungKook feltolta a hajamba a
napszemüvegem. Láttam az arcán hogy ki van pirulva, amit nem
tudtam csak a napsugárzásra fogni.
-Tetszik ez a szürke, illik hozzád.
- Simított végig a hajamon nagy bátran, ami kellemes érzéssel
töltött el. Kezdtem sültnek érezni magam a melegben, úgy, hogy
csak lábam lógott valamelyest a vízbe, és a hajam is nagyon
melegített.
-Még közelebb! - Utasított a
fotós, miután lefotózta Kookie mozdulatait.
Mint egy filmben, mikor a
főszereplőknek drukkolunk az első csókjukhoz.
-Ha ezek a fotók kikerülnek
mindkettőnk halott. - Hajolt hozzám közelebb az előttem álló,
és átkarolta a derekam. Forró tenyerei szinte égették a meleg
bőröm.
-Akkor csináljuk jól. -
Döntöttem a homlokának az enyémet. Éreztem a nap melegét, a fiú
forró tenyerét, a víz klóros szagát, és JungKookie lélegzését
és illatát. Összességében remek érzés volt. Régen éreztem
ilyet.
-Á, ez nagyon király! -
Guggolt le mellettünk a fotós, és kattintgatni kezdett, miközben
újabb utasításokat osztogatott. Mintha rá lenne akadva a boldog
páros kínos szituációban képekre. Mert minden bizonnyal JungKook
sem úgy kelt fel reggel, hogy akkor ezen a napon le fogjuk égetni
magunkat a napon, míg a fotós dirigál a kirakat-szerelmi
életünkről. Mint egy WE GOT MARRIED rész, a tévéből. Azt
hiszem kissé eltértünk a dal köré épített koncepciótól.
-Az ARMYk ezekkel a képekkel fognak
voodoo babát csinálni belőlem. - Suttogtam Kookienak, és a
fotós kérésére felemeltem a szemüvegét, hogy a nagy, pajkosan
csillogó szemeibe tudjak nézni. Úgy tűnt őt nem zavarja a
szituáció, igaz az arca ki volt pirosodva. Úgy tűnt nem csak
olyan lányok előtt van zavarban, akiket nem ismer négy éve, és
nem tartja a legjobb barátjának és testvérének.
-Te fogsz kinyírni. - Simította
JungKook a tenyerét az arcomra, majd egy puszit nyomott a
homlokomra. Míg én őszintén meglepődtem bátorságán a fotós
ujjongva kattintgatott. Tényleg mint egy szerencsétlen romantikus
filmben.
-Ha ezek a képek bárhová
kikerülnek az A.R.M.Yk letarolnak a föld színéről. -
Sóhajtottam, mire Kookie elhúzódott tőlem.
-Kapd fel MinYut, mintha be akarnád
dobni a vízbe! - Rendelkezett a fotós, mire a maknae társam a
hátam és a combom alá csúsztatta a karjait, és könnyedén az
ölébe vett. A fotós végigfotózta a folyamatot, míg a medence
lassan hullámzó vize fölé kerültem.
-Megint fogytál. - Állapította
meg halkan, aggódva, ahogy a víz fölé emelt.
-Csak te lettél erősebb. -
Karoltam át a nyakát, hogy ha a buli kedvéért mégis eldobna
magammal ránthassam. Nem mintha el mert volna engedni, ahhoz túl
sokan szidták volna le: a fotós mert összevizezi a méregdrága
kameráját, az asszisztensek, a stylistok, a sminkesek és a
fodrászok és a személyzet nagy része mert tönkreteszi a
munkájukat.
-Ez így tökéletes, ne
mozduljatok! - Lépkedett közelebb a fotós a Kookienak combig
érő vízben a nagy kamerájával.
-Szóval azt mondod erősebb lettem?
- Érdeklődött az engem tartó egy csintalan mosolyt varázsolva az
arcára.
-Ha vizes leszek nagyon megbánod.
- Vezettem egyik tenyerem a szépen kidolgozott mellkasára, és egy
aprót ütöttem rá, hogy meg se forduljon a fejében. Erre persze
felnevetett, és csak azért is lejjebb hajolt velem, mire sikítva
kapaszkodtam a vállába, mikor a talpam beleért a hűvös vízbe.
-Óóó! - Rohant a medence
partján felénk HoSeok, vigyázva a sminkjére és a hajára
leguggolt mögénk. - Ezek lesznek a legszebb albumképek, amit a
rajongók valaha láttak! - Nevetett hatalmas vigyorral, és
Kookie vállára tehénkedve kezdte lefelé tolni.
-Yá! - Kiáltottam rá. - Ne
merjétek! - Csapkodtam egyik kezemmel HoSeok tenyereit,
másikkal JungKook nyakába kapaszkodva, félve hogy az engem tartó
beledob a vízbe, de szerencsére nem tette.
-Majd a végén. - Nevetett fel
a fotós reakciómat szépen megörökítve.
-Hé, erről nem volt szó! -
Háborodtam fel, de a férfi csak nevetett.
-JungKookie, szárítkozz meg! -
Utasította az asszisztens, mire a fiú óvatosan visszatett a
medence partjára, az ott lebzselő Hobi mellé.
Hobie nevetve karolta át a vállam,
majd a vizet fröcskölve a lábaival teremtette meg a személyéhez
illő vicces, jó hangulatot.
A legkülönbözőbb pózok után
megnéztük a képeket. Az egész stáb, és még Hobie is el volt
ragadtatva azoktól, amiken olyan közel vagyunk egymáshoz
Kookieval.
-Ezeket nem publikáljuk. -
Takartam el a képernyőt, mikor Hobi nagy lelkesen le akarta fotózni
az egyiket.
-Halottak lennétek, de ezek rohadt
jók. - Tolta el a kezem a rapper, és csak azért is
megörökítette magának. - Karácsonyra teleragasztom veletek a
tánctermet. - Ígérte meg hatalmas vigyorral, mire a vállára
csapva próbáltam megakadályozni abban, hogy a többi képet is
megörökítse magának a telefonjával.
-Hyung! - Bukkant fel JungKook
buksija a stáb gyűrűjében. - Hagyd békén Zsebibabát! -
Jött oda hozzánk, majd meglátva az éppen mutatott képet drámaian
felsóhajtott.
-Inkább folytassuk mielőtt
megölnek a tekintetükkel. - Kérte Hobi, lerakva a telefonját.
A csoportképek hatalmas jókedv és
sok nevetés közben készültek.
Mindhárman a medencében kötöttünk
ki a végére.
-Csinálhatjátok! - Lépett
hátrébb a fotós a vízben, mire értetlenül pillantottam a
mellettem, a másik felfújhatós dinnyeszeleten szórakozó fiúkra.
Erre Hobie is a vízbe ugrott a
matracról, és JungKookkal egyetemben felém kezdtek közeledni.
-Nem, nem, nem! - Ellenkeztem a
maknae társam arcán szétterült vigyor láttán. - Ne
merészeld! - Ugrottam le a matracról, és a medence széle felé
próbáltam menekülni a derekamig érő vízben, ami
szerencsétlenségemre egyre mélyült.
A személyzet persze nevetve figyelte a
vergődésemet, míg Kookie utol nem ért, és a karjaiba kapta
kapálózó testem.
-Ne csináld! - Kapaszkodtam
ijedten a fiú nyakába mielőtt elhajíthatott volna.
-Már így is vizes vagy, nem
mindegy? - Kérdezte vigyorogva, miközben az ujjaimat próbálta
lefejteni magáról. HoSeok röhögve fröcskölt minket, majd, mikor
látta hogy az ifjú Golden Maknae nem boldogul egyedül közelebb
úszott hozzánk.
-Kijön a festék a hajamból. -
Ellenkeztem továbbra is.
-Nem jön ki. - Kiabált a
medence valamelyik partjáról a fodrász.
-Unnie megmenthettél volna! -
Grimaszoltam neki vissza morcos arcot vágva.
Kihasználva a figyelmetlenségem Hobie
lefejtette ujjaimat Kookie nyakáról, mire a fiatalabb egy ördögi
vigyorral emelt volna feljebb, de gyorsan újra kapaszkodót találtam
a nyakában.
-Yá, ne csináld már! -
Röhögött HoSeok miket fröcskölve.
-Miért akarjátok ennyire? -
Kérdeztem vissza, az arcomba kerülő víztől prüszkölve.
Egyik kezemet óvatlanul elvettem
Kookie nyakától, hogy letöröljem a szemembe került vizet, de
abban a pillanatban éreztem ahogy a fiú gyorsan megemel, és már
csapódtam is bele a vízbe.
Csak a nevetést és az ujjongást
hallottam, mikor a víz tetejére értem, és a lábamat megtámasztva
a talajon töröltem le az arcomról a klóros vizet.
-Te kis... - Indultam meg Kookie
felé a hasamat nyaldosó vízben, aki nevetve bámult a dühös
szemeimbe.
-Olyan édes vagy vizesen.
- Túrt ujjaival a csöpögő hajamba, mikor közelebb értem hozzá.
-Te is! - Nevettem ki, majd egy
nagy lendületet véve ugrottam a nyakába, mire elvesztette az
egyensúlyát, és hátraesett, én pedig vele merültem el a vízben.
Hobi hangos nevetését hallottam a
közelből, mikor az arcomat törölgetve végre újra láttam.
Kookie feje búbja mellettem jelent meg. Összeborzoltam a haját még
mielőtt nevetve felegyenesedett volna, majd a nagy jókedvében már
a tenyereit csapkodó, a parton lévő Hope felé kezdtem úszni.
Már nem ért le a lábam, de egy
hatalmas lefröcsköléssel illettem a fiút.
-Végeztünk a csoportképekkel,
menjetek megszárítkozni! - Utasított a fotós valahonnan a
másik partról. - J-Hope lesz a következő, ne vizezzétek
jobban össze. - Jelezte, mikor a vigyorgó fiút akartam újra
lefröcskölni.
-Bezzeg neked megmentik az életed.
- Forgattam a szemeim, mikor Hobi felállt és az odaérkezett
személyzeti tagok nekiálltak kijavítani a víztől tönkrement
sminkét. - Most az egyszer hagylak futni. - Sóhajtottam
legyintve, mire Hope felnevetett valahol az alkalmazottak
körgyűrűjének közepén.
-Gyertek ki! - Nyújtotta a
kezét az egyik férfi asszisztens felém. Megfogva azt egyszerűen
kihúzott a medencéből, míg Kookie okosan a sekélyebbik oldal
felé gázolt.
Egy törölközőt kaptam a fejemre, és
a hátamra, míg a csöpögő ruhámban visszacaplattunk az öltözőnek
kinevezett helyiségek felé.
Egy bordó, csinos egybe részes
fürdőruhát kaptam egy fehér sorttal, amibe szárítkozás után
át is öltöztem.
A fodrász szárította a hajam, míg a
szemem lehunyva próbáltam pár percet pihenni. Úgy tűnt abból a
pár percből valamivel több lett, mert arra ébredtem hogy valaki
piszkálja az állam.
Már a sminkes dolgozott az arcomon, a
hajamból pedig a rózsaszínes csíkok eltűntek.
-Felébredtél? - Érdeklődött
mellőlem az egyik lány.
-Olyan meleg van... -
Nyöszörögtem, mire valaki legyezni kezdett. - Ah, köszönöm.
- Sóhajtottam hálásan. - Mennyi időm van még? -
Pillantottam a körülöttem lévőkre a tükrön keresztül.
-Nagyjából egy óra. HoSeok-ah
most kezdett, utána pedig te jössz. - Adott a kezembe egy kézi
ventillátort NaHyu-nim.
-A többiek hol vannak? -
Érdeklődtem. Mióta a fotózás elkezdődött egyiküket sem
láttam.
-Legutóbbi információim szerint
csúszdáznak a park másik végében. - Válaszolt a férfi
vigyorogva. - Idáig már lehet nem hallatszik el YoungKi-ah
sikítozása.
-Ch, ide sem köszönnek... -
Sóhajtottam fintorogva, megjátszva a sértődöttséget.
-Jimin volt itt pár perccel előbb,
míg aludtál. - Jegyezte meg az egyik lány, mire csak
mosolyogva biccentettem.
-Azért jöttek, hogy jól érezzék
magukat. - Hunytam le a szemem ahogy a sminkes lány halkan
kérte. - Nem azért, hogy utánam rohangáljanak. -
Mosolyodtam el.
Megjegyzések