BTS Youth 2015. November 11.

BTS YOUTH

2015. November 11.

Szép szerda reggelre virradt, kissé hűvös, de kellemes későőszi idővel. A forgatás, és a Busanban létünk utolsó napja volt. Sunnim egy pohár kávéval keltett, de utána belém diktált rendes, éltető és tartalmas reggelit is. A MELON után eldöntötte, hogy amíg Bang PD nem szerez nekem valakit, aki ügyel az étrendemre, és a pihenésemre, addig ő vesz kezelésbe. Amúgy is sokszor olyan volt, mintha a pótanyám lenne, de így még megkoronázta a napirend tervezetemet egy étrend táblázattal is. Azóta három nap telt el, amiből nem túl sok időm telt pihenéssel, de az, hogy rendesen és rendszeresen étkeztem sokat javított az állapotomon. Az ájulásos tünetek csökkentek, annak ellenére, hogy még akkor is túlhajtottam magam.

Reggeli után beültünk a kedves sofőrünk mögé, hogy a ködös, de forgalmas utcákon keresztül eljussunk a forgatás utolsó helyszínére. Sunimmal átnéztük a forgatókönyvet és a mimikámat is a hosszú út alatt. A szövegemet is felmondtam, és átbeszéltük újra a jeleneteket. Az utolsó napra egyszerűbb, de annál összetettebb részek maradtak, sok öltözéssel, de ugyan azon a helyszínen.

-Ma lesz időd pihenni a jelenetek között, míg öltöztetnek, és sminkelnek. – Mosolygott rám fáradtan Sunnim, ahogy begördült az autó a parkolóba.

-Azt hittem a jeleneteket nézzük majd át. – Néztem rá furcsállva, hiszen egészen eddig ezt csináltuk.

-Igen, de sok jelenet van mára, és a próbafelvételek között is lesz időd, valamint a maszkmesterek is sokszor fognak dolgozni ma rajtad, szóval lesz időd. – Nyitotta ki az ajtót, aztán kitessékelt rajta.

Még gyorsan megbeszélt valamit a sofőrrel, addig írtam anyáéknak hogy hamarosan végzek és újra meglátogatom őket. A terveim szerint még egy napot tudtam volna velük tölteni, mielőtt vissza kellett volna mennem a fővárosba.

Az előző meglepetés látogatásom a forgatás előtti napon volt, mikor minden előrejelzés nélkül beállítottam hozzájuk vacsorára. Anya rendesen leszidott, amiért nem szóltam, mert így nem főzött rendes ételeket; apa meg egész este áradozott arról hogy milyen ügyesek vagyunk, meg hogy mennyire tetszett neki a COOBER, és hogy mindenképpen karácsonyozzak otthon.

A rendező, mint minden reggel vidáman köszöntött minket. Aznap azonban sajnálatát fejezte ki, hogy ez az utolsó napunk együtt, a terepen. Kedvesen meglapogatta a vállam, hogy kezdő létemre ügyesen vettem eddig az akadályokat, aztán elsietett ellenőrizni a fénytechnikusokat. Még hangfelvételek lesznek majd Szöulban, valamint betétdalokat is feléneklünk a színésztársaimmal és pár ismert idollal. Azután már csak a fotózások és a promotálás van hátra. No meg ha jól hallottam valami második évadot is emlegettek a mini sorozatunknak.

Hye Ko Unnie már messziről integetett az egyik sminkes székből, ahogy megpillantott. A nő hosszú, világosbarna haját már fehér és zöld póthajtincsek díszítették és egy bonyolult fonatban pihent a vállán. Fél szemét csukva tartotta, hogy a sminkes lány tudjon dolgozni, de a másikkal követte a mozdulatom ahogy visszaintegettem neki vigyorogva.

Sunnim átjuttatott a szépen felöltetett statiszták és a kellékek rengetegén, hogy odaérhessünk a kicsit odébb kialakított maszkolós részre, ahol a nevemmel ellátott szék is volt.

-Ülj le kérlek, még időben vagyunk, de nem csúszhatunk. – Kérte a sminkes Unnie aki a forgatás ideje alatt a maszkmesterem volt. Szeretem a munkatársainkat a cégnél, nagyon aranyos az összes lány, aki a sminkeket és a hajakat készíti nekünk; de itt a legprofibbakkal találkoztam. Igaz, sokat kellett egy helyben ülnöm, de nagyon durván festettek ki minden alkalommal. Mikor a tükörbe néztem az elején nem is ismertem magamra. Egyedül a fehér hajam volt ismerős. De abba is póthajat tettek, így egészen a térdemig ért a fehér hajzuhatagom kiengedve.

Éppen a színes kontaklencsével szenvedtem, hogy a helyére tudjam tenni, mikor Kim Soo Hyun is megérkezett. A színész fekete haja, és az arca is eredeti állapotában tündökölt, neki ma még nem volt dolga. Úgy tűnt jól kipihente magát erre az utolsó napra, mert csak úgy sziporkázott.

-Kicsi MinYu! – Huppant le a mellettem lévő székbe, hangoztatva a magasságom miatt általa kapott becenevemet. – Hiányozni fogsz. – Morzsolt el egy könnycseppet, aztán közelebb hajolva leste, hogy mit csinálok.

-Ugyan már, biztos lesz majd időnk találkozni. – Pillantottam rá, mikor sikerült a kontaklencse egyik felét berakni a helyére. Kellett pislognom párat, hogy rendesen lássak.

-Most olyan vagy mint anya cicája. Neki is felmás a szeme. – Mosolyodott el a színész, kivillantva a hófehér fogsorát. Aranyos gödröcskék jelentek meg az arcán, hasonlóan mint NamJoonak. – Olyan édes volt az a macsek, aztán megnőtt és most utál.

-Soo Hyun-shi a másik sátorban már vár a kellékes. – Jelent meg egy nő csíptetős mappával, mire a színész lassan felkelt a székből. Tettetett bosszúsággal pillantott a nő után, amiért megzavarta a mesélésben.

Gyorsan előkapta a telefonját és csinált rólam egy képet, hogy megmutathassa az anyukájának, aztán egy intés után futva távozott.

-Tényleg olyan vagy mint egy macska. – Bizonygatta a sminkes lány nevetve, miután a színész eltűnt, aztán megigazította a tükröt hogy a kontaklencse másik felét is be tudjam tenni. Sunnim is közelebb jött, és elrakta a telefonját egy pillanatra, hogy megmosolyogja a látványom. Csináltam gyorsan egy selfit, majd a sikeres kontaklencse manőver után, míg a hajamat igazgatták, kis macskafüleket szerkesztettem magamnak.

Napok óta nem sikerült beszélnem a srácokkal, így a csoportunkba beküldtem a képet egy jó reggelt üzenetként. Néhány pillanat múlva meg is érkezett az első reakció.

Gangtan és a hölgyek:

Alien: Voa! ki ez a szépesség?

Princess: Mi van a macska fején?

Chim: Hyuuuuuung

Moni: Ne már reggel van

Princess: Cirmos cica haj! XD

Geniusminsuga: ide hallom Jimin röhögését

Alien: már itt sír mellettem ez a pabo

Alien megváltoztatta „Chim” becenevét: „Pabo”

Pabo megváltoztatta „Alien” becenevét: „Hófehérke”

Felnevettem ahogy sorban érkeztek az üzenetek. A bangtan fiúk már kora reggel halálra idegesítik egymást. Tényleg olyanok, mintha testvérek lennének.

-MinYu-ah! – Szólított meg a rendező egyik asszisztense, mire felpillantottam a telefonomból. A nő mosolyogva pillantott az órájára, úgy tűnt a jókedvem rá is átragadt – Két perc múlva próbafelvétel.

-Azonnal megyek. – Keltem fel a székből, és lesimítottam magamon a ruhát. A telefonomat Sunnim kezébe adtam, aztán a hosszú anyagú ruhát felemelve siettem a nő után, aki elnavigált a forgatás helyszínére.

Rettenetesen fáradtnak éreztem magam, ahogy beszálltunk az autóba. Csak vízszintesben akartam lenni, és fel sem kelni onnan pár hétig. Azonban a terveimet keresztül húzták.

-Pár órával ezelőtt szóltak a cégtől, hogy holnap délelőtt be kell menned. Csak egy rövid vizit, egy fotózást egyeztetnek, de mindenképpen ott kell lenned. – Kezdte Sunnim a terveim keresztülhúzását, alighogy meglódult a jármű. – Négy óra múlva indul a gépünk. – Tájékoztatott tovább, miközben sebesen pötyögött a telefonján, majd felpillantott rám.

-Anyáékhoz akartam menni. – Motyogtam félálomban.

-Tudom. – Sóhajtott a nő, a térdére ejtve a mobilját tartó kezét. – Próbáltam megbeszélni velük, de valami reklámforgatásról lesz szó, és nem hagyták. Sajnálom MinYu-ah, de ezt most tényleg nem tudtam elintézni.

Biccentettem, hogy felfogtam, vagyis próbálkoztam felfogni. Ennyit arról hogy meglepem anyáékat magammal. Mikor lejöttem Busanba a legelső hétvégén meglátogattam őket, és megígértem nekik hogy amint lehet, újra megyek. Hát, erről ennyit.

Akkor ébredtem fel, mikor a szállodához értünk. A szobában gyorsan átöltöztem, míg Sunnim mint a pók a falon úgy rohangált és intézkedett a szállással, taxival, sofőrrel, a biztonságiakkal és talán még ezer más dologgal kapcsolatban is. Irgalmatlanul gyorsan kellett összepakolnunk, aztán rohantunk le az autóhoz, hogy időben kiérjünk a reptérre. A taxi hátsó ülésén újfent bealudtam, így a reptéren valamivel több erővel tudtam magam átverekedni az utasok és a valahonnan odakerült fanok hadán. Szerencsére Sunnim valahonnan szerzett biztonsági őröket, így azok megvédtek az esetleges kellemetlenségektől, például hogy újfent letépjék rólam a blúzom. Bár az hatalmas kérdőjel volt, honnan tudták meg, hogy mikor utazok vissza Szöulba, mikor én is csak pár órája voltam a tényekkel képben.

Mindenesetre az ellenőrzések előtt még egy percre megálltam, integettem nekik, meghajolva köszöntem meg hogy eljöttek, aztán gyorsan eltűntünk onnan. Örültem neki, hogy normálisan felöltöztem, bár talán a fáradtság miatt hordott szemüvegem nem kellett volna, mindenesetre nem néztem ki olyan borzalmasan.

Az ellenőrzések, átvilágítások után Sunnimmal a terminálban sorakozó kényelmes székeken helyezkedtünk el, ahol egy kávét kortyolgatva próbáltam felkészíteni magam az éjszaka további részére.

A managgerem természetesen csúnyán nézett rám a kávé miatt, így kénytelenek voltunk elmenni együtt vacsorázni. Nem sok ment le a torkomon, és ráadásul még inkább elálmosodtam tőle, de Sunnim kedvéért ettem valamennyit.

A csomagjaink mellett üldögélve újfent a terminál fekete kárpitos székein elhelyezkedve bújtunk bele a telefonjainkba.

Anyáéknak írtam abban a késői órában, hogy mégsem tudok menni hozzájuk. Aztán Sunnimot nyüstöltem, hogy valahogy tegye szabaddá a karácsonyom, ha már apa annyira szeretné hogy együtt legyen a család. Persze a fáradt bociszemeimnek nem tudott ellent mondani, így megígérte hogy mindent megtesz ennek érdekében. Mióta gyakornok lettem csak egyszer tudtam otthon tölteni a karácsonyt, ami valljuk be elég szomorú.

Szóval míg ő a menetrendem tervezte és nézte át, addig a srácokkal közös csoportunk beszélgetéseit olvastam. A reggeli kezdeményezés után mindenkinek megváltozott a beceneve. Így lett NamJoon „Namjoniszosz”, Jungkook „Playboi”, Hobi „Jdope”, Suga „Yunki”, Jimin „Csibe”, TaeHyung „Simba”, Jin  „Anyucii”,  Unnie „MrsMin”; én pedig a kedves „Zsebibabuci” nevet kaptam.

Aztán arról veszekedtek hogy SeokJinnek mennyire fárasztó szóviccei vannak és hogy senki nem nevet rajtuk – kivéve Jimint mert neki nincs humorérzéke. Ezen persze a két említett fullosan besértődött, aztán úgy tűnt a nap folyamán ezt is megbeszélték és már jóban vannak. Lemaradtam egy egész drámáról, míg egy másikat forgattunk. Vicces ahogy húzzák egymást, aztán ahogy Jin piros fejjel kiakadva lehordja őket mindennek, utána nagy röhögés, és szépen megbeszélik a dolgot. Igazán mintacsalád.

Éppen a twitterre akartam felmenni hogy megnézzem mi történt az elmúlt időszakban, mikor a telefonom egy, a nővéremtől érkező hívást jelzett.

A szemöldököm ráncolva húztam el a zöld ikont, majd emeltem a fülemhez a mobilt.

-MinYu-ah! – Szólt bele MyungNam szinte azonnal, kissé remegő hnaggal. – Úton vagyunk a kórházba. – Folytatta, aztán kifújt egy adag levegőt.

-Miért mi történt? – Pislogtam magam elé a repülőtér termináljának kellős közepén, full döbbenten. A köszönést el is felejtettem, mikor meghallottam a háttérből szóló vijjogást, ami általában mentőautóhoz kapcsolódik.

-Beindult a szülés. – Erre kikerekedtek a szemeim, és teljesen felébredtem. Hiszen két hét múlvára írták ki a babát, és ez nem lehetett volna... -El tudsz menni Myungieért? A szomszédnál van.

-Hát az a nagy helyzet… - Kezdtem bele teljesen elveszetten, az órámra pillantva - hogy Busanban vagyok a reptéren, és még egy óra van a felszállásig. De intézkedek, a Unnie biztosan otthon van.  – Magyaráztam gyorsan, hogy ne legyen annál is idegesebb mint amilyen akkor volt. Szegény nagyon kivolt, YoungKi meg még jobban, ráadásul Myungie miatt is aggódhattak. – A bébicsősz telefonszámát add meg, intézek egy Noonát a fiadnak. Aztán vigyázz a nővéremre.

-Köszönöm. Majd hívlak ha olyan állapotban leszünk.

Elköszönni sem volt időm, és már kinyomta.

Azonnal tárcsáztam YoungKi számát, de a sokadik csörgés után kisípolt.

-Mi a fene? – Morogtam, hiszen Unnie ilyen tájt mindig elérhető. Újra próbáltam még kétszer, de semmi.

A következő célpontom NaHyu-nim volt, vagyis lett volna. Ugyanis Sunnim pont vele telefonált.

-Unnie… - Pillantottam a mellettem ülő nőre. – Oda tudod adni egy pillanatra? – Doboltam a lábamon idegesen.

-NaHyu-ah egy pillanat… igen, köszi, MinYu-ah szeretne valamit. – Nyújtotta felém a telefonját. Villámsebességgel kaptam ki a kezéből, és emeltem a fülemhez.

-Szia Oppa.

-Szia MinYu-ah. Minden rendben? – Kérdezte vidáman.

-Lenne egy hatalmas kérésem. – Haraptam be az alsó ajkam.  

-Hallgatlak. – Válaszolt mosolygós hangon a férfi.

-El tudnál menni a nővérem kisfiáért? Úton van a második baba és egyedül maradt otthon. – Gyűrögettem a felsőm alját. Magamon éreztem Sunnim tekintetét, mire felpillantottam a kerek szemekkel, eltátott szájjal pislogó nőre.

-Tényleg nagyon szívesen elmennék, de öt perc múlva kezdődik egy megbeszélés és Bang PD nem fog elengedni. Sajnálom MinYu-ah. – Sóhajtott fáradtan, és szinte magam előtt láttam, ahogy megdörzsöli az arcát. – És senkit nem tudok riasztani a kollégák közül, mert mindenkinek kötelező a megbeszélés. Nagyjából az összes dolgozó, producerek, mindenki, aki számít itt van az épületben, és a megbeszélésre vár. – A térdemre támasztott könyökkel, a hajamat húzgálva hallgattam a férfit. Az idegesség olyan szinten nőtt bennem, mint egy óriási volumenű koncert előtt.

-És valaki, bárki aki…? – Kezdtem kétségben esni.

-YoungKit kitettem nálad, nagyjából két órája. – Gondolkodott a férfi hangosan.

-Nem tudom elérni. – Túrtam a hajamba.

-Ez fura. Oké, akkor…. – Össze rezzentem, amikor a managger a vonal túlsó felén elkiabálta magát. – Kim SeJin! Várj meg! A srácaid otthon vannak?

A háttérből visszhangos mormogás jött, majd NaHyu-nim győztesen beleszólt.

-MinYu-ah, hívd fel a Bangtant.

-Hálám örökké üldözni fog, köszönöm szépen Oppa! – Hálálkodtam kissé megkönnyebbülve.

-Szívesen, ha ennyi akkor add vissza Noonát, még beszélnem kell vele. – Sóhajtott, mire gyorsan elköszöntem és a mellettem ülő fekete hajú nő kezébe adtam a mobilját.

Egy pillanatig időztem a névjegyek felett, hogy kit hívjak, végül Jimin számánál akadtam meg, hiszen ő az egyik, aki folyton a mobilján lóg. Főleg ilyenkor, a cuki állatkás videóin bambul valahol az ágyán terpeszkedve.

-Hellóka szépségem! – Szólt bele elvékonyított hangon TaeHyung a csapattársa telefonjába, valami irgalmatlanul zajos helyen.

-Szia Tae. – Forgattam meg a szemem fáradtan, és megdörzsöltem a homlokom, és megigazítottam a szemüvegem. – Merre vagytok? – Érdeklődtem, mivel a háttérből érkező zörgésből valami közlekedési eszközre tippeltem.

-Itthon csövezünk, Baby JungKookie éppen fürdik, Jimin meg hajat szárít, érdekel? – Kérdezte, és hallottam a hangján hogy vigyorog, aztán trappolást és ajtócsapódást.

-El kell mennetek Myungieért, Unnieék bementek a kórházba. – Mentettem gyorsan a helyzetem, mielőtt videóhívást indít a szerencsétlen maknae társammal.

-Ó zsír! Imádom azt a gyereket. – Pörgött fel azonnal, már a saját hangján magyarázva. – Előkotrom Jin Hyungot és elmegyünk. Ugye itt aludhat? Nagyon lécciiii! – Szinte láttam magam előtt, ahogy ugrándozva fülig érő vigyorral darál a telefonba.

-Oké figyelj. Most a szomszéd vigyáz rá, akinek perceken belül megkapom a számát. Küldöm a címet és a számot. Ha odaértetek szépen beírjátok a kapukódot, fellifteztek a nyolcadikra, és bekopogtok a….

-Hyung húzd már a cipőd! Ez most életbevágóan fontos! – Kiabált Tae a vonal másik végén. Valószínűleg letette a telefonját valahová, így a homlokomat masszírozva vártam, míg ordibálva megtárgyalják a legidősebb hyungjával hogy az unokaöcsém most fontosabb, mint a sülttészta.

-Hol van a telefonom? – Hallatszott Jimin mérges hangja, aki eközben a csendesedő környezet alapján befejezte a hajszárítást.

-Lenyúltuk, majd hozom vissza. Csövi! – Recsegett és zörgött a vonal, majd közelebbről hallottam Tae hangját. – Szóval hová kell menni?

-Tudod mit, mindent elküldök, csak érjetek oda egyben és épségben, és hazafele se csináljatok hülyeséget. – Kértem, de szerintem a felét nem értette mert SeokJin éppen magyarázott neki nagyon felháborodottan.

-Hyung fogd már be! – Visította Tae, mire rendesen megugrottam ültömben. – Küldd el a címet, aztán majd hívunk. Pusszantás! – Cuppantott egyet Tae, majd kinyomott.

Ellenőriztem, hogy tényleg megszakadt-e a vonal, aztán pislogva meredtem magam elé.

Sunnimra néztem, aki a telefonjából felpillantva fáradtan elmosolyodott, aztán kissé megdörzsölte a szemeit.

Miután minden adatot továbbítottam Jimin, valamint TaeHyung és SeokJin telefonjára is biztonság képpen; a térdemen idegesen dobolva vártam, hogy jelezzenek valamit. Bármit, hogy élnek még, hogy megvan Myungie, hogy nem történt baleset, de meg sem rezdült a mobilom.

A szék támlájának döntve a fejem forgattam a kezemben a telefont, míg Sunnim meg nem unta és közölte hogy lassan felszállhatunk a gépre.

Még gyorsban el akartam szaladni mosdóba, ha már úgy is sok időnk volt. Már dolgom végeztével mostam a kezem, és igazgattam a hajam meg a ruhám, mikor megcsörrent a mobilom. Meg sem nézve ki hív azonnal a fülemhez emeltem.

-Haló? – Indultam kifelé a mosdóból.

-Noona! – Visította Myungie. – TaeTae azt mondta hogy náluk alukálok. – Mesélte lelkesen, sőt, inkább darálta, mire megkönnyebbülten fújtam ki a levegőm. Nagyjából háromnegyed óra alatt odaértek hozzá. És nincs semmi bajuk. Haladás.

-Igen, ma náluk alukálsz. – Mosolyodtam el, aztán a managgeremhez lépve a fejemmel intettem hogy készen vagyok, mehetünk.

-És nézünk dínós mesét! – Magyarázott tovább a kissrác. – Meg fürcsikélünk és eszünk sok finomat! Jin Hyung főz nekünk fincsit.

-Ez nagyon jó. – Húztam magam után fél kézzel a bőröndöm.

-Anya azt mondta hogy a pocakbaba most fog megszületni. Addig TaeTae vigyáz rám? – Kérdezte teljesen bepörögve.

-Ez még nem biztos. Beszélhetek Tae Oppával? – Lépkedtem Sunnim után.

-Noona veled akar telefonozni. – Adta át a mobilt az unokaöcsém, kis zörgés közepette.

-Ugye megkaphatom? – Kezdte TaeHyung legalább annyira felpörögve mint Myungie. Ezek ketten lelki társak vagy valami hasonlók lehetnek.

-Ma nálatok alszik az fix. Még legalább három óra míg hazaérek. De holnap átmegyek hozzátok reggel és elhozom Myungiet.

-Nem az volt, hogy csak vasárnap jön? – Hallottam a háttérből Jin hangját. Hát, a nagy tervek.

-Ne már! Meg amúgy is nálunk alszol. Ez a kiskölyök meg velem alszik. – Nevetgélt, miközben mintha a háttérből SeokJin hangját is hallottam, amint a másnapi menetrendjükről magyaráz.

-Már miért aludnék nálatok? – Akadtam fenn azon a részleten, és majdnem megbotlottam a saját lábamban annyira nem tudtam arra figyelni mi van körülöttem.

-Hát Hyung meg Unnie gyereket csinálnak nálad. Szóval Baby JungKookie mellett alszol. – Vihogott TaeHyung, tipikusan azon a hangon, mikor valami csínytevést eszelt ki. - Na puszika leteszem! – Cuppantott egyet a bepörgött fiú. Éppen valami csípőset akartam visszavágni, de félbeszakítottak.

-Én még nem is köszöntem el. – Hallatszott Myungie hangja.

-Tessék.

-Szia Noona! Aludj dínósat.

Aztán egyszerűen kinyomtak.

Szeretem, imádom YoungKit, a legjobb barátnőm, a nővérem, a legfőbb támaszom, de b*szki a lakásom nem egy szálloda! Nem akkor mennek oda amikor csak akarnak! Oké, hogy az eredeti tervezetben úgy volt, hogy csak holnap vagy holnapután utazok vissza Szöulba, de az akkor sem ok arra hogy kitúrjanak a lakásomból. Még egyszer-egyszer azt mondom oké, legyenek szerelmesek. De ebből nem akartam rendszert csinálni. Nekem és a srácoknak is kellemetlen, ha folyton rajtuk lógok. Ők felnőtt férfiak, sokszor csinálnak dolgokat… amikről nem akarok tudni. Suga és YoungKi meg szerethetik egymást máshol is. Például a rappernek van már tudtommal (ha hihetek Jiminnie pletykás szájának) egy lakása a városban, miért nem mennek oda? Muszáj lesz velük erről beszélnem, mert ez így elég gáz. Régóta nem voltam már a lakásomban, és most, amikor szükségem lenne a pihe-puha ágyikómra, ők éppen azon szexelnek. Valamint az sem állapot hogy kikapcsolja a telefonját az a nő. Máskor azzal is zaklat hogy milyen színűre fesse a körmét, most meg, mikor szükségem lenne rá tojik a fejemre.

-Jól vagy? – Érintette meg a vállam Sunnim.

Pislogtam párat, aztán hátraejtettem a fejem a támlának, ugyanis akkor fogtam fel hogy már a gépen ülünk, és fogalmam sem volt hogy kerültünk oda.

-Két embert ki kell oktatnom a magánszféráról, és a valamit-valamiért elvről ha hazaértem.

Sunnim csak fáradtan elmosolyodott.

-Pihenj egy kicsit, megint nagyon ki vagy merülve és nem lesz jó vége. – Simította meg a karom. Éppen kérdezni akartam tőle mikor megcsörrent a telefonja.

Sóhajtva süppedtem bele a székbe, és a fülhallgatóimat beizzítva hunytam le a szemeim. Bármilyen morcos és ideges voltam az álom szinte azonnal a hatalmába kerített ahogy lecsukódtak a szemeim.

Laposakat pislogva keltem fel a vállam rázogatására. Sunnim egy maszkot nyújtott felém, és egy sapkát amit valahogy sikerült felvennem. Szerencsénkre a sajtó nem tudta hogy abban a késői, vagy ha úgy vesszük korai időpontban érkezek, így senki nem okozott felfordulást a terminálban.

Míg kifelé sétáltunk ismertettem a managgeremmel és egyben fogadott anyukámmal a helyzetet, miszerint kitúrtak a lakásomból. Azt mondta reklamál majd a vezetőségnél, hogy miért nem kapunk új dormot.

Az Incheoni repülőtér hatalmas parkolójában várakozó taxik egyikével utaztunk a belvárosba. Ez a hosszadalmas autóút is kiesett, mivel Sunnim vállán szépen visszaaludtam.

A srácok házától egy sarokkal odébb szálltunk ki az autóból. Míg Sunnim fizetett, addig én írtam a fiúknak, hogy néhány perc múlva a kapuban leszek.

Sunnim elküldte a taxit, aztán elkísért a bejáratig.

-Mivel mész tovább? – Kérdeztem, míg vártuk hogy valamelyik Bangtan srác leérjen és kinyissa nekem az ajtót.

-Hívok egy másik taxit. – Mosolyodott el fáradtan a nő. Ekkor nyílt ki az ajtó és egy kapucnis pulcsiba burkolózott JungKook állt a fotocellás üveg másik oldalán.

-Sziasztok. – Köszöntött minket.

-Szia Kook. – Mosolyodott el a managgerem. – Na, menjetek! – Érintette meg a vállam, hogy elinduljak végre. – Menjetek mert megfáztok!

-Holnap mikor kell… - Kezdtem volna a kérdést, de a nő közbevágott.

-NaHyu-ah azt írta el tud érted menni, majd felhív, mikor kelned kell, addig pihenj. Na, sipirc. – Intett, aztán el is indult az utca túloldala felé.

-Szia. – Mosolyogtam fáradtan a lépcsőház ajtajában toporgó srácra, felé fordulva.

-Add a cuccod. – Vette ki a kezemből a bőröndöt, aztán maga elé engedve csukta be utánam a kaput. – Hyung és Myungie már szétszedték a lakást. – Jegyezte meg, míg odaértünk a lifthez.

-Bocsássatok meg, ti voltatok az egyetlen lehetőség. – Dörzsöltem meg a szemüveg alatt a szemem. - Kipaterolom Unniet a lakásomból, leszidom amiért ignorált és holnap már ott alszunk. – Dőltem a lift tükrös falának, és sóhajtva a hajamba túrtam. JungKook minden mozdulatomat figyelemmel követte, mire értetlenül pillantottam rá.

-Ne érezd azt hogy a terhünkre vagy. – Szólalt meg végül. A tekintete melegséget sugárzott, aminek abban a pillanatban nagyon örültem.

-Aranyos vagy Kook, de ez tényleg nem állapot így. – Ingattam meg a fejem, de azonnal a odakaptam, mikor a homlokomba fájdalom nyilallt.

-Holnap úgyis együtt kell mennünk a megbeszélésre, SeYuKos reklámot akarnak. – Vonta meg a vállát, mintha tényleg nem zavarná, hogy megint náluk csövezek. – Mi is csak ma délután tudtuk meg, és YoonGiék már addigra átcuccoltak hozzád. Hívtuk őket, de nem vették fel.

-Akkor is idegesít hogy mindig befoglalják a lakásomat. És Unnie is pont ilyenkor tojik a fejemre.

-Tudom, már párszor megbeszéltük. – Sóhajtott a fiú, és a lift kijelzőjére fordította a tekintetét. – De ha az zavar, hogy megint mellettem kell aludnod akkor majd alszok a földön. – Dörzsölte meg a tarkóját.

-YoonGi ágya üres… - Motyogtam, ahogy kiléptünk a liftből.

-NamJoon alatt reggel beszakadt az ágya. Szóval egyel kevesebb ágyunk van. – Nyitotta ki az ajtót, és egy laza mozdulattal beemelte a gurulós bőröndöm a küszöb felett.

-Van a közelben egy motel, azt hiszem. – Vettem elő a telefonom a kabátom zsebéből, ahogy beléptem a lakásba.

-Ne is gondolj ilyesmire. – Ölelt át hirtelen, és kivette a mobilt az ujjaim közül. – Mindjárt összeesel itt nekem. – Simított végig a hátamon. Lehunytam a szemem a kellemes érzésre, a fejem pedig JungKook mellkasán koppant. – A többiek már alszanak. – Suttogta. Ujjaival a hajamat kezdte simogatni, ami olyan jól esett, hogy még jobban elálmosodtam.

-Még le akarok zuhanyozni. – Böktem ki félálomban. – Büdös vagyok nagyon.

-Neked mindig jó illatod van. – Ejtette az állát a vállamra, ezzel kicsit meggörnyedve.

Lassan forogtak a kerekek az agyamban, így nem is koppant akkorát ez a pici bók talán, mint kellett volna.

-Te nem vagy álmos? – Kérdeztem a fiút kis idő múlva, mert szorosan tartott a karjai között, és olybá tűnt nem akar elengedni. Nem tagadom jó érzés volt, amúgy is imádtam mindig az ölelését. Meg hát tényleg régen találkoztunk és hiányzott is már a nyuszifeje, meg a jó illata ami a fekete kapucnis pulcsijából is áradt. Az az illat bárhol képes volt megnyugtatni, és akkor is kiűzte a fejemből a sok aggódást, és csak őt, és a szívverését éreztem.

-Előbb hazaértem és már aludtam pár órát. – Motyogta a hajamba. Forró levegőjét a nyakamon éreztem, ami miatt meleg borzongás futott rajtam végig.

-Engedj fürdeni menni, mert mindjárt elalszok. – Emeltem fel a fejem nagy nehezen a mellkasáról.

Kookie sóhajtva hátrébb lépett tőlem, hogy be tudjunk menni a kis nappaliba. Az előszobában lerugdostam a sportcipőm, és a fiú után mentem.

-Éhes vagy? Hyung csinált sülttésztát. – Kérdezte halkan, de csak megingattam a fejem. Mire a fájdalom újra belenyilallt. Sunnim kezelése a kajálással és az alvással egész jól eltűntette a migrénes fejfájásom, de úgy tűnt megszabadulni nem szabadultam meg tőle.

-Csak egy törölközőt adj, meg kell a pizsim. – Guggoltam le a bőröndömhöz amit a nappaliba tett, hogy előkaparjam belőle az alvós ruhám meg egy tiszta fehérneműt.

Míg a fiú előkészített nekem egy fürdőlepedőt addig sikeresen megtaláltam a ruhadarabjaim. A zár még akkor sem működött megfelelően a fürdőszoba ajtaján, de szerencsére senki nem zavart meg. Pár perc alatt letusoltam, aztán fogat mostam. Félkómásan támolyogtam ki a nappaliba, ahol Kookie a telefonját nyomkodta a félhomályban.

-Nem kellett volna megvárnod. – Dobtam be a bőröndömbe a levetett ruháim, miközben a hajam borzoltam. Mikor visszafordultam Kookie már mellettem állt. Lesimította a felborzolt hajszálaim, mintha egy kiscica lennék akit ápolgatni kell. Ujjait végig futtatta egy hosszú tincsen le a vállamig.

-Gyere, lent alszunk. – Karolta át a vállam és a szoba felé kezdett húzni.

Hallottam a többiek szuszogását, NamJoon hortyogását.

-Myungie? – Kérdeztem suttogva JungKookot.

-Fent alszik Tae mellett az emeleten. – Emelte fel a takarót a saját ágyán.

Bemásztam az egyszemélyes ágyon a fal mellé a JungKook illatú ágyneműn, aztán éreztem, ahogy besüpped a matrac és a fiú is elhelyezkedik.

A fejfájásom egyre erősödött, így az oldalamra fordultam, fejem a párnába nyomva. A homlokomnak nyomtam a tenyerem, hátha az enyhíti a fájdalmat.

-Zsebibaba… - Érintette meg a mellettem fekvő fiú a kézfejem. – Jól vagy?

-Fáj. – Motyogtam összeszorítva a szemeim.

-Hozzak gyógyszert? – Kérdezte, a kézfejem cirógatva.

-Nem kell… - Préseltem ki magamból, nagyon halkan.

Kookie fészkelődni kezdett, és közelebb csúszott hozzám. A lábával kicsit meglökte az enyémet, miközben ujjai megtalálták a derekam, és felkúszva a hátamon lassan simogatni kezdett. A gerincem vonalát cirógatta, míg a másik tenyerével lefejtette az arcomról az ujjaimat. Közelebb csúszott és puha ajkait a fájdalmas pontra nyomta. Halk cuppanással hagyott egy apró puszit a homlokomon, aztán a meleg tenyerével óvatosan masszírozni kezdte ott.

Éreztem, ahogy a befeszült izmaim lassan elernyednek, mintha csak egy varázsló ért volna hozzám. Kook ilyen hatással volt rám. Már az elalvás szélén lebegtem, mikor megigazította rajtam a takarót. Valamit motyogott még, de azt már nem értettem, mert elnyelt a megnyugtató feketeség.