ByulWoo Fanfictions

Szakadó esőben futottam a lakásomhoz. Mire a kapuhoz értem már tocsogtam a vízben. Előkapartam a kulcsaimat a táskám aljából és a zárba illesztettem. Kicsit szenvedtem vele, mert a víztől csúszott a kezem, de végül sikerült kinyitnom. Mikor beléptem a lakásba teljes sötétség fogadott. Nem is reménykedtem benne, hogy itthon van, hiszen Kínába ment. Bár tényleg jó lett volna látni a cuki arcát... Felkapcsoltam a villanyokat, majd a fürdőbe mentem, ledobtam a táskám és a kabátom a földre, aztán visszazártam a bejárati ajtót. Kicsavartam a hajamból a vizet, és lemostam a szétkenődött sminkem. Gyorsan átvettem egy száraz pólót és egy farmert, majd elővettem a hajszárítót, és megszárítkoztam. Zokni nélkül caplattam vissza az előszobába a táskámért, de az ajtóban megtorpantam. -Szia! - Nézett fel Luhan, miközben a táskámból pakolta ki a könyveket. -Mit keresel itt? - Kérdeztem. Nem pont ezt akartam, vagyis nem pont így... De úgy volt, hogy ebben a hónapban Kínában lesz. A ...

Bangtan Karácsony BTS Suga OneShot Kezdem úgy érezni, hogy soha nem lesz vége a napnak. Az még hagyján, hogy karácsony van, de hogy ilyenkor miért kell dolgozni… Értem én, hogy a kedves vendégek (akikhez annyi kedvem van, mint nyáron a szúnyogokhoz) szeretnének jól kinézni szenteste, vagy a karácsonyi partiban, de ez eszükbe juthatott volna, mondjuk egy nappal előbb is. Ma már a százharmincadik hölgyikének vigyorgok, mint a vadalma, miközben azt magyarázza, hogy a férje mit vesz neki karácsonyra (egy manikűrszalonba valami bérletet, meg a mi fodrászatunkhoz szintén bérletet, és egy csomó ruhautalványt). Igen, annyira érdekelt, hogy csak, na. Inkább azon agyaltam, hogy hogyan lehetne felpörgetni az időt, és hogyan élhetném túl a karácsonyt. Végre elkészültem a nőci frizurájával, és fellélegezhettem. -HaeWon, szerintem ennyi elég lesz mára. Délig voltunk nyitva és már nyolc óra van. A túlórád ki lesz fizetve, és nagyon köszönöm, hogy nem hagytál cserben, és a karácsony...

DaYa szemszögéből: Valamikor délben keltem fel. Nincs suli, és későn értem haza, szóval apu sem nyaggatott semmivel. DaeHyunról álmodtam (kezd szokásommá válni). Felhívtam azt a számot, amit Zelo leírt nekem. Kiderült, hogy a makne saját száma, de azért nagyon felvidította, hogy beszélgethetett velem. DaeHyunnal és a kis találkánkkal kapcsolatban pedig… Nem tudom mit gondoljak arról, amit a fiatalabbak trollkodtak a CDre. De elmegyek, mert hiányzik a bátyám. Megebédeltem, aztán megint jó sokáig kerestem azt a nyakláncomat, ami tegnap is volt rajtam. (Ugye hogy jobban hangzik, mint a „maradék időmben a megfelelő ruhát kerestem a szekrényemben”?) Indulásra készen álltam az ajtóban, amikor eszembe jutott, hogy a telefonom is kellene. Lerúgtam a cipőmet, aztán felrohantam a szobámba. Persze sehol nem találtam, így most már mindegy alapon mentem le újra az ajtóhoz. Felszenvedtem a cipőmet, és siettem, mert késésben voltam, és a forgalom is nagy volt. Mire a kávézóhoz...

DaYa szemszögéből: Kezdem azt hinni, hogy megőrülök. Állandóan csak a tanulás, tanulás, tanulás. Mint a robotok, komolyan! Értem én, hogy úgy, 1000 évvel korábban kellett volna születnem, ugyanis akkor még nem volt kötelező oktatás. Csakhogy ezzel mit tud kezdeni szegény fejem? Nagyjából: Semmit! Egyedül egy személy tartja bennem a lelket. Meg egy dátum. Egy nagyon közeli időpont… DaeHyun oppa… Oké, csak egy hülye fan vagyok, de azért szerethetem nem? Apám megígérte, ha jó lesz a félévim (ami triplacsillagos ötösökből áll, és nem vagyok stréber!), elenged a koncertre, és megveszi nekem a VIP jegyet. Itt toporgok az ajtóban, kezemben az ellenőrzőmmel, vállamon a táskámmal (amiben az elégetnivaló tankönyvek lapulnak), és arra várok, hogy végre hazaérjen. Soha nem siet, de azért egy kicsit csipkedhetné magát. Ilyenkor annyira tud idegesíteni hogy anya a világ másik oldalán lakik. Főleg akkor, ha elfelejtek magammal kulcsot vinni. Gáz, mindegy. Végre kinyílik a lif...