Shinny & ChunJi (TeenTop) 1.



A csarnok már megtelt. Egyre jobban izgultam, hiába tudtam kiválóan a koreográfiát, hiába szerepeltem már ezer versenyen, hiába bízok magamban, hiába nyertem már meg egy csomó versenyt, és hiába van minden. Most az egész világ látni fogja, amit tudok, vagy amint elbukok.
-Menni fog. - Mosolygott mögöttem az edzőnő, és megpaskolta a vállam. - Ne izgulj, minden sikerülni fog. Te vagy a legjobb! Fightling1!
-37-es sorszámmal érkezik Yoo Shin Mi, Ázsia-bajnok, több aranyérmes, többek között a tavalyi Sydney-i versenyt is megnyerő műkorcsolyázó-és balerina. - Levettem az él-védőket, és becsúsztam a pálya közepére. Már így is nagy tapsot kaptam. Lehunytam a szemem, és a zenére koncentráltam.
Előre-hátra, siklik, ugrik, pörög, kecsesen, légiesen, könnyedén, oda-vissza, mérlegállás, lassan... és felgyorsul, jobb kanyar, fél lábon pörög, ugrik...
Lassan kinyitottam a szemem, és a közönségre néztem. Ezernyi kamera, villogó fényképezőgépek, rengeteg tábla, amin a nevem áll...
Felugrik, pörög, leérkezés, kecsesen, oda-vissza, fél lábon pörög, ugrik, utolsó kör, és a legnehezebb, felugrik fél lábról, pörög, és mérlegben érkezik... kecsesen, könnyedén, na még egyszer!
Másodszorra valahogy rosszul érkeztem, és a kezemet is le kellett tennem. Éreztem, ahogy a jobb bokám cserben fog hagyni.
Már nincs sok hátra! Bal lábon pörög, és kecsesen meghajol...
Nagyon nagy tapsot kaptam. A jég elsötétült, és kibotorkáltam a palánkhoz. És a bokám akkor hagyott cserben. A korlátba kapaszkodva fél lábon mentem fel a lépcsőn. Az edzőnő nem volt sehol, a szüleim meg valahová máshová ültek le, így nem is találkoztam velük. Az utánam szereplő 8 korcsolyás után a zsűri összedugta a fejét, és gyors tanácskozás után kihirdették a győzteseket.
-A műkorcsolya kis-világbajnoki címet idén, 199 ponttal Ana Koiwon nyerte el! Kérjük Ana-t hogy jöjjön a zsűrihez! - Kiabálta a mikrofonba a fő-zsűri. Ana odacsúszott a jégen hozzájuk, és átvette a nagy aranykupát, aztán pózolt a rengeteg kamerának, és beszélt valamit az egyik műsor mikrofonjába, utána kicsúszott a színpadról.
-A második helyezett 198 ponttal Yoo Shin Mi, aki az esése miatt nem lett világbajnok. - Felálltam, és leügyeskedtem magam a lépcsőn, aztán a jégen főleg a bal lábamon csúszva odamentem a kisebb ezüstkupáért.
-Gratulálok. - Nyújtotta a kezét az első számú zsűritag. - Ilyen fiatalon ez hatalmas teljesítménynek számít.
-Köszönöm.
-Csak így tovább! Nagyon szép volt. - Fogtam kezet a másodikkal, és a harmadikkal, meg a sokadikkal is, aztán mikor a zsűri elengedett mikrofonokat nyomtak az arcomhoz.
-Hogy érzi magát?
-Mit szól a zsűri véleményéhez?
-Hogy is volt az az esés? - Kérdezgették a műsorvezetők.
-Nagyon jó volt a jégen, mint mindig, a zsűri véleménye nekem nagyon sokat számít, az esés pedig csak majdnem esés volt, de így is benne vagyok az első háromban, ami eddigi legjobb teljesítményem. - Fogtam rövidre, aztán gyorsan (amennyire a jobb bokám engedte) visszamentem a helyemre. A verseny végeztével felszálltam egy buszra, mert anya írt, hogy már elmentek a hotelbe, mert nem engedték, hogy megvárjanak. Szöul utcáin most is ment a nagy nyüzsgés, annak ellenére, hogy már éjfél is elmúlt. Leszálltam a végállomáson, és a kis hotel felé vettem az irányt. A bokám egyre jobban fájt, és sokszor meg kellett állnom pihenni. Amikor be akartam nyitni a szobába nem tudtam.
Nem az volt, hogy már visszaértek?
Elővettem a pótkulcsot, és kitártam az ajtót. Láthatóan még nem jártak itthon, mivel minden úgy van, ahogy hagytuk, amikor elmentünk. Pedig egy órája már biztosan előbb eljöttek. Az ablakhoz sántikáltam, és lenéztem az utcára. Apa kocsija sincs itt. Akkor majd jönnek valamikor. A fürdőbe mentem, és hideg borogatást tettem a fájós testrészemre. Aztán valamikor elaludtam.

Arra ébredtem fel, hogy csörög a mobilom. Még hajnali 3 sem múlt. Ismeretlen szám.
-Yoo Shin Mi. - Szóltam bele.
-Itt a rendőrség, Jing kapitány vagyok. - Megdermedtem. - A maga szülei Yoo Mi Joung, és Kim Shin Hee, igaz?
-Igen. Mi történt?
-A szülei balesetet szenvedtek. Az édesapja  azonnal meghalt, nem tudták újraéleszteni, az édesanyja még életben volt, de az intenzívre szállítás közben ő is eltávozott közülünk. - Hangosan vettem a levegőt, szinte alig tudtam felfogni mit mond. - Nemsokára megtudja a részleteket is, és...
-Nem szükséges, köszönöm Jing kapitány! - Suttogtam, miközben a könnyeimmel küszködtem.
-Kiküldünk valakit, és ő mindent elmond. Hol is van most pontosan?
-A Firenze Hotel-ben.
-Ha tehetünk önért még valamit...
-Nem, köszönöm....
-Jóéjt, és gratulálok a versenyéhez! - Letettem a telefont, és csak meredtem magam elé. A könnyeim áztatták az arcomat, de még mindig nem tudtam felfogni hogy történhetett ez...
Balesetet szenvedtek. Az édesapja azonnal meghalt, nem tudták újraéleszteni, az édesanyja még életben volt, de az intenzívre szállítás közben ő is eltávozott közülünk. MEGHALT!!! MINDKETTEN MEGHALTAK!!! Pedig ez volt életem legszebb napja, a bokasérülésen kívül.
Annyira nem voltam magamnál, hogy észre sem vettem, amikor valaki belép a szobába. A borogatás már felmelegedett a bokámon, a könnyeimmel szétáztattam már a felsőmet, mégis csak ültem ott, és nem reagáltam semmire. Akkor néztem fel, amikor valaki megérintette a vállam.
-She Hi Ri vagyok, a rendőrségtől. Jól vagy? - Ült le mellém egy fekete hajú, kedves arcú nő.
-Nem. - Suttogtam, vagy inkább csak nyögtem.
-Akarod tudni a részleteket, vagy... hanyagoljuk? - Mikor nem válaszoltam elővett egy fekete mappát, és letette egy nyomtatott papírt kezdett el felolvasni. - Yoo Mi Joung vezette a fekete
gépjárművet, amikor a Virág utca, és a Kemenessi út kereszteződésnél Cha Min Yong vezette szürke tehergépjármű nem adta meg az elsőbséget, és egymásba szaladtak. Yoo Mi Joung az ütközés során életét vesztette, mikor a mentők a helyszínre értek megállapították, hogy az ütközés pillanatában vesztette életét. Kim Shin Hee, Yoo Mi Joung felesége a mentők kiérkezésekor még életben volt. Súlyos sérüléseit nem tudták ellátni a helyszínen, de az intenzív osztályra vezető út közepén életét vesztette. Cha Min Yong súlyos sérüléseket szenvedett, így kórházban ápolják, vétkességét elismerte, az ítélete 2 év szabadságvesztés...
-Köszönöm, ennyi elég lesz. - Suttogtam, mire a nő az arcomra nézett. - Köszönöm, hogy eljött, meg minden, de ez most nekem sok. Kérem, menjen el! - She Hi Ri az arcomat vizsgálta, aztán letett egy papírt az asztalra, és elment. Összezuhanva ültem a helyemen, és magam elé bámultam.
Hogy történhet ilyen velem? Miért pont az én szüleim? Miért ma??? Miért most??? Amikor ünnepelnünk kellene..

Másnap, amikor lejárt a hotelben tölthető idő hazamentem Szöul másik felébe, ahol a nagyszüleim is laktak. Azóta, körübellül két hónapja, alig mozdultam ki a kerületből, sőt, nagyon az utcából sem. Anyáék temetésére mentünk csak át Szöulon, akkor is a papa autójával, mert akkor rengeteget sírtam, és felpuffadt arccal fel sem engedtek volna talán még a metróra sem. Főleg ha kiderült volna ki vagyok... Az első hónap végén már a mama próbált elküldeni korizni, de nem volt kedvem. Az meg főleg nem tetszett, amit az újságok írogattak rólam.
Yoo Shin Mi, Korea tehetséges műkorcsolyása visszavonult
A lány nem nyilatkozik, de megtudtuk, hogy bokasérülése volt a világbajnokság alatt. A zsűritől csak a II. helyet kapta meg, de mivel tudjuk, hogy sérülten érte el ezt a helyezést, így Korea büszke lehet rá. Shin Mi a bajnokság estélye után eltűnt. Megerősítetlen forrásból tudjuk, hogy a szülei egy autóbalesetben meghaltak. A rendőrség, és Shin Mi nem erősítette vagy cáfolta meg a tényt, csak annyit tudunk, hogy a lány visszavonult.
KH

Korea kedvence eltűnt
Yoo Shin Mi, a kis-világmásodik műkorcsolyázó valószínűleg szülei halála miatt nem lép jégre. A kis-világbajnokság estélyén (vagyis hajnalban) a szülei egy balesetben meghaltak, aminek hatására Shin Mi eltűnt a nagyközönség elől. Vajon meddig tart a gyásza? Mikor láthatjuk újra? A bajnokság előtti interjúkból idézve:
A cél mindig a vége. Persze, jó lenne elhozni az aranyérmet, de nem válhat minden kívánságom valóra. - Mondta riportereinknek. Vajon a következő világbajnokságon láthatjuk majd, vagy véglegesen abbahagyja a versenyzést?
JI

Yoo Shin Mi szülei tragédiája miatt nem mutatkozik
A műkorcsolyázó nem nyilatkozik, megerősítetlen forrásból tudjuk, hogy nem jár ki a nagyszülei lakásából, ahová a szüleit ért baleset után költözött. A rendőrség nem nyilatkozik, csak annyit tudtunk meg, hogy Shin Mi szülei meghaltak, és a lánynak idő kell, hogy feldolgozza. Felkerestük az edzőjét, aki elmondta, hogy Shin Mi jelenleg nem válaszol egyetlen hívására sem, így ő sem tudja mi van a lánnyal. Reméljük rendbe jön!
KY

A kis-világmásodik műkorcsolyázó nem mutatkozik
Valószínűleg a szülei halála miatt nem láthatjuk Yoo Shin Min-t. Az édesanyja és édesapja egy autóbalesetben, a kis-világbajnokság után meghaltak. Azóta Shin Mi nem mutatkozik a nyilvánosság előtt. A bajnokság előtt riportereink kérdéseire így válaszolt:
Én mindent megteszek, mindent beleadok, meglátjuk mi lesz.
-És milyen helyezésre számíthatunk?
Elég erős a mezőny, de ki tudja! Persze az aranyérem a cél, de lehet, hogy másképp lesz. A részvét a lényeg, meg a győzelem, de az csak egy kicsit. Nem mondom, hogy nyerni fogok, de mindent megteszek a végcél érdekében.
A bajnokságról a II. helyezést hozta el, ami miatt edzője, sőt, egész Korea nagyon büszke rá. Az edzőjétől megtudtuk, hogy valószínűleg a nagyszüleinél tartózkodik. Sajnos elérni nem tudtuk, de reméljük mihamarabb kiheveri a tragédiát, és újra láthatjuk.
GM

II. helyezet, és tragédia
A 19 éves Yoo Shin Mi a kis-világmásodik lett a bajnokságon. A bajnokság után a szülei autóbalesetet szenvedtek, és mindketten meghaltak. Shin Mi nem mutatkozik a kamerák előtt, egyesek szerint ki sem mozdul otthonról. Egy régebbi interjúban megtudtuk tőle:
Aki a korcsolya szerelmese soha nem tudja abbahagyni.
Reméljük Shin Mi  nem adja fel, összeszedi magát, és a következő bajnokságon elhozza az aranykupát.
SH
Meg egy rakat ezekhez hasonló cikk. A mama mindig az orrom alá dörgölte, hogy "Látod, mennyire hiányolnak? Menj ki, és élvezd az életed, amíg még lehet!". Egyik este meguntam ezt hallgatni, amikor már vagy 10.000.000-jára mondta el, felkaptam a korcsolyámat, és kimentem az utcára. Szerencsére nem kellett sokat mennem a csarnokig, ahol mindig edzettem. Bár akkor délelőttönként voltam itt. Így, sötétben teljesen más. Szemembe fésültem a hajam, és felhúztam a pulcsim nyakát, hogy eltakarja az arcom nagy részét. Miután bemutattam a bérletem beengedtek az öltözőkhöz. A hokis edzésnek pont akkor volt vége, így belefutottam egy csomó leizzadt korcsolyásba. Kikerülgettem őket, és a női öltöző felé vettem az irányt, amikor valaki hirtelen berántott az egyik megvilágítatlan zugba. Sikítottam volna, ha nem fogja be a szám.
-Nyugi! - Suttogta a fülembe, amikor megpróbáltam kiszabadulni. - Várjuk meg, amíg az újságírók elmennek! - Mikor érezte, hogy már nem kapálózok elengedett. - Gondolom nincs kedved interjút adni.
-Honnan tudod ki vagyok?
-Lee Chan Hee vagyok, Yoo Shin Mi egy nagy rajongója. Egyébként hokizok, de szeretem a műkorcsolyát is... Megjegyzem, az álcázás terén nem vagy valami kiváló.
-Azt hittem már senki nem lesz itt. - Motyogtam magam elé.
-A riporterek az edződet keresték. - Egy csomó kamerás ember ment el előttünk, az egyik benézett a sötétbe, mire Chan Hee közelebb húzott magához.
-Leközöljük, hogy visszavonult. - Mondta az egyik nő a kamerásnak, aki benézett felénk. - Gyere már! - Mikor a kamerás is elment Chan Hee kikukucskált jön-e még valaki.
-Tiszta a terep. Gyere! - Suttogta, és a csuklómnál fogva maga után kezdett húzni. Hátulról csak annyit láttam belőle, hogy barna a haja, és még nem öltözött át a hokis edzés után. Felvezetett egy lépcsőn, aztán kiértünk a nézőtérre, és leültünk az egyik kevésbé kivilágított sarokba. - Még lesz egy kisiskolás csoport, utána fél óra zárásig. Abban a fél órában már nem szokott senki itt lenni.
-Köszönöm. - Néztem rá.
-Mit?
-Hogy eltűntettél a kamerák elől. Nem bírtam volna... ha a családomról kérdezősködnek. - Suttogtam el a végét.
-Szóval igazak a hírek. - Letöröltem egy könnycseppet az arcomról, és az ölembe ejtettem mindkét kezem, aztán bólintottam.
-Borzalmas lehet.
-Hagyjuk, rendben? - Néztem a jégre.
-Oké. - Hallgatott el egy időre. - El sem hiszem!
-Micsodát?
-Hogy találkoztam veled! Ez annyira... hihetetlen! Mindig is csodáltam a tehetséged, bámultalak a TVben, második lettél a kis-világbajnokságon, most meg itt ülsz mellettem! Kapok autógrammot?
-Itt ülök melletted teljesen összezuhantan, a szüleim eltávozása után. - Motyogtam.
-Bocs... Akkor máskor kapok autógrammot?
-Mondjuk. - Megint hallgattunk egy sort, és néztük, ahogy az alsóéveseket oktatja a tanár.
-Milyen érzés a bajnokságon lenni? - Húzott ki a mélázásból a fiú.
-Borzalmas. Nem akarok többet oda menni. - Éreztem, ahogy folynak a könnyeim, de nem akartam sírni. Eleget sírtam az eddigi időkben. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy a könnyiem elfogytak, de nem. Mindig kibuggyannak, ha családokat látok együtt, vagy olyan helyekre megyek, ahová a szüleimmel is sokat jártam annakidején.
-Akkor inkább hagyjuk. Mikor ezek a törpék végeztek korizhatok veled?
-Nem tudom. Csak egyedül akartam lenni, távol a mamától.
-Mindjárt visszajövök! - Állt fel Chan Hee, és elment. Amikor visszajött egy másik kék pulcsi volt rajta, hátán a hokisok tipikus hátizsákja. A "törpék" figurákat tanultak, amiről eszembe jutott a bajnokság, és még jobban összeszorult a gyomrom. Önkéntelenül is megmasszíroztam a bokámat, ami azóta valamennyire rendbejött, de néha még hasogatott. Chan Hee nyilván észrevette, de nem szólt semmit, csak a vállamra tette a kezét, és nézett rám. Hagytam folyni a könnyeket, és meredten bámultam a szemben lévő székeket. Észre sem vettem, de az alsóévesek végeztek, és kivonultak az öltözőkhöz. A fiú rázott fel a fél-kómából.
-Jössz? - Markolta fel a korcsolyáit. Biccentettem, letöröltem a könnyeimet, és lementünk a legalsó széksorokhoz, ahol fel tudtuk venni a korcsolyát. Aztán Chan Hee után becsúsztam a jégre. A legtöbb lámpát már lekapcsolták, így a fele pályán már nem volt rendesen fény. A jobb bokámat próbálgattam, amikor elszáguldott mellettem a fiú, aztán egy éles fékezéssel megállt, és visszacsúszott hozzám. -Minden rendben?
-Azt hiszem igen. - Tűrtem fel a pulcsim ujját. - Ez volt a leghosszabb idő, amióta korizok, hogy kihagytam.
-Akkor hajrá! - Indult el, én pedig utána. Mentünk így pár bemelegítő kört, aztán lement a pálya szélére, és a palánknak támaszkodott. - Mutass valamit!
-Muszáj? - Fékeztem le mellette.
-Ha már autógrammot nem kaptam! - Vonta meg a vállát, és olyan fejet vágott, amitől akaratlanul is elmosolyodtam.
-Na jó! - Sóhajtottam, és elindultam egy újabb körre.
-Várj, van zeném! - Kiment a táskájáért, és nemsokára felcsendült az a mix, amire az egyik KOMB-on (Koreai Országos Műkorcsolya Bajnokság) táncoltam. Chan Hee a korlátnak támaszkodva nézett rám, mire nagy levegőt vettem, és felelevenítettem a koreográfiáját.
balra, jobbra, előre, hátra, fél lábas pörgés, balra, jobbra, ugrás, mérleg-pörgés... tovább, tovább. A végén kecses meghajlás...
Felegyenesedtem, és Chan Hee arcát fürkésztem.
-Ez... nagyon király volt! Nem értem, miért nem te lettél a világbajnok.
-Mert az egyik ugrás után le kellett tennem a kezem.
-Akkor sérült meg a jobb bokád is?
-Nem, az még sokkal előtte, de akkor meghúztam, megint.
-Kár... A hoki teljesen más.
-Na ne! - Forgattam a szemem. - Persze, hogy más! Főleg azért, mert a műkorcsolya művészet és sport, a hoki meg főként sport.
-Kérném, hogy taníts meg, de mennünk kell, mert mindjárt zárnak.
-Majd következőnek! - Legyintettem.
-Mi?
-Ha akarod taníthatlak.
-Á, nekem ehhez nincs érzékem. Jó nekem a hoki is. Egyesek szerint én vagyok a csapat legjobb játékosa. Volt pár meccsünk is más sulik ellen, és egész jó eredményekkel jöttünk haza!
-Tisztelt vendégeink! 10 perc múlva zárunk, kérjük hagyják el a jégcsarnok területét!
-Menjünk! - Indultam a kijárat felé. A szemembe fésültem a hajam, és megpróbáltam eltakarni az arcom nagy részét, amikor kiléptünk az utcára.
-Várj, ez kelleni fog. - Nyújtott át Chan Hee egy sálat. - Takard el vele az arcod! - Amikor értetlenkedtem egy sort kivette a kezemből, és a nyakamra tekerte, és felhúzta egészen az orromig. - Így máris jobb. Elkísérjelek, vagy...
-Nem lakok messze, de nem akarok hazamenni. - Rántottam meg a táskám pántját a vállamon.
-Van itt nem messze egy teaház. Ha gondolod elmehetünk oda!
-De... Holnap neked suli, nem? - Néztem a fekete szemébe. A kérdésemre elhúzta a száját, aztán megvonta a vállát, és egy sunyi kis mosollyal egybekötve válaszolt egy "Kit érdekel"-t, aztán elindultunk az egyik irányba.
Nemsokára befordultunk egy ismerős sarkon, és megálltunk egy kis ajtó előtt, ami felett egy tábla díszelgett Yeon's teaház felirattal. Chan Hee benyitott. Egy kis csengő jelezte, hogy valaki jött. A fiú elkalauzolt egy kissé eldugottabb helyre, a kedves hangulatot árasztó teaházban. Az ezerféle teakülönlegesség közül kiválasztottunk magunknak egyet-egyet, aztán a fiú feltápászkodott, és leadta a rendelést. Mikor visszaült mellém kis sütivel megrakott tányért helyezett kettőnk közé.
-A ház ajándéka. Leveheted a sálat, itt senki nem fogja a nyakadra hívni a riportereket. - Lehúztam a kék sálat, és visszaadtam a fiúnak, aztán összefontam a hajam, és a tarkómra tekertem egy kis kontyba. Chan Hee elrágcsált egy sütit, miközben engem nézett, ahogy a hajammal szenvedek.
-Mióta korcsolyázol? - Szólaltam meg én először.
-Elég kicsi koromtól. Talán 7 voltam, amikor megkaptam az első korim. És 7 éve hokizok.
-Az egész jó idő. - Megszólalt egy kis csengettyű, mire a fiú felpattant, és nemsokára két csésze teával tért vissza. Belekóstoltam a csokis-mentás teámba, ami nagyon meleg volt, de azért iható. És meglepően finom is.
-Mit szólsz hozzá? - Érdeklődött mosolyogva, amikor a teát ízlelgettem.
-Egész finom. - Közelebb tolta hozzám a sütiket.
-A kettőt együtt próbáld meg! - Tanácsolta aztán ő is ivott a teájából, és elrágott hozzá egy kekszet. - Egyébként most még nagyobb rajongód lettem.
-Jó tudni.
-Már attól féltem, hogy nem látlak többet a jégen. Amikor ma megláttalak olyan fejet vágtál, mintha most jöttél volna a sírásótól. - Mivel szemben ültünk egymással most végre meg tudtam figyelni rendesen a fiút. A barna hajat már említettem, és a fekete szemeket. Ezen kívül hosszúkás arcéle, és kedves mosolya volt. - Nem akartalak úgy látni egyik újságban sem. A karrierednek is rosszat tett volna.
-Még egyszer köszönöm. Nem bírtam volna interjút adni. - Vettem be a számba egy újabb sütit. - Egyébként hogy éretted azt, hogy a ház ajándéka? - Intettem a kekszekre célozva.
-Anyukám itt dolgozik. Rengeteget vagyok itt. Amolyan visszatérő vendég féleségnek is lehetne mondani. Suli után általában azonnal ide jövök.
-Az jó.
-Tényleg, te nem jársz el otthonról mostanában? Az újságok szerint senki nem látott.
-Nem nagyon mentem sehová, a vb miatt már így is magántanuló voltam, így ezt kihasználva nem nagyon hagytam el a lakást.
-Hogy bírtad ki? Én 20 percig sem tudok rendesen a seggemen ülni. Amolyan hiperaktivitásos izé... De hogy 2 hónapig!
-Vagy sírtam, vagy depiztem, néha tornáztam, vagy gyakoroltam valamilyen koreográfiát.
-És hogy-hogy kiléptél a házból?
-Ha már tízmilliárdjára mondják, hogy "Látod, mennyire hiányolnak? Menj ki, és élvezd az életed, amíg még lehet!", akkor már biztos megunod, és elhúzol onnan. Aztán a csarnokban kötöttem ki.
-A "Látod, mennyire hiányolnak?" az újságoknak szólt?
-Azt hiszem.
-És az edződről sem lehet semmit hallani. Vele mi van?
-Lemondott rólam. Most ovisokat képez ki jégtáncosoknak. Én már leszerepeltem. Abba kéne hagynom, és más dolog után nézni...
-Ne mondd ezt! - Csapott az asztalra, mire összerezzentem. - Bocsi, de ezt muszáj volt. Nagyon jó vagy benne! Nem szerepelhetsz csak úgy le! Hiszen... te vagy a világmásodik a 19 éveddel a 19-23-as korosztályban. Nem hagyhatod abba a versenyeket. - Ingatta a fejét. A táskámban zizegni kezdett a mobilom.
-Szia mama!
-Shin Mi! Hol a fenében vagy! Az hogy kimozdulsz nem azt jelenti, hogy szó nélkül elszáguldasz itthonról, és este 11-kor még nem vagy itthon!
-Nyugi! Nem ettek meg!
-Aggódok érted.
-Nem kell.
-Azért gyere haza.
-Rendben, 20 percen belül otthon vagyok. Szia!
-Azért örülök, hogy nem a szobádban... hogyishívjákozol.
-A depizésre gondolsz?
-Nem tudom, biztos. Várlak haza! Szia! - Letettem a telefont, és a fiúra néztem. - Mennem kell. A mama már aggódik.
-Oké. Elkísérjelek, vagy...
-Nem lakok messze, köszi, nem kell. - Megittam a teám maradékát, aztán felhúztam a pulcsimat, és a táskámat a vállamra kaptam. - Köszönöm hogy elhoztál ide, és... mindent.
-Holnap 6-kor vége van az edzésnek. Én a csarnokban leszek. Ha kellek megtalálsz.
-A tea...-Kotortam a zsebemben apró után.
-Hagyd csak. Örülök, hogy találkoztunk! Szia!
-Rendben, és köszi megint, szia! - Még hallottam a kis csengő hangját, aztán hazafelé vettem az irányt. Amikor kinyitottam a bejárati ajtót a lakásban már sötét volt. Bekukkantottam a mamához, aki egy pulcsit kötögetett, és mikor észrevett, nyugtázta, hogy minden rendben van velem, aztán elküldött aludni.

Másnap délelőtt tanultam, este pedig a csarnokba mentem. Miután Chan Hee győzködésére kipróbáltam egy új koreográfiát, amit a neten talált, és szerinte már elsőre is nagyon klafán csináltam, mutatott pár hokis dolgot csak a külön kérésemre, aztán megint beültünk a Yeon's-ba. Kitaláltam, hogy az itallapon szereplő összes teát ki akarom próbálni. Megtudtam, hogy Chan Hee 1 évvel idősebb nálam, van pár idol haverja, nagyon szeret még kosarazni is, csak a magassága miatt nem vették be a kosárcsapatba, és szeret korizni is, így inkább hokizni ment. 3 hónapon keresztül minden hétfőn, kedden, és csütörtökön találkoztunk a csarnokban. Mindig megnevettetett valami baromságával, de sokszor megmutatta az aranyos kisfiús fejét is. Megismertem az anyukáját is, akivel néha összefutottunk a teaházban. Nagyon kedves asszony, és már engem is szinte a lányaként kezel. Chan Hee addig nyafogott, amíg nem adtam neki egy autógrammot.
-Ezt bekeretezve ki fogom rakni a szobám falára. - Jelentette ki, mire vállon csaptam a filctollal. - Egész életemben ilyet akartam! Persze, csak mielőtt megismertelek. - Kacsintott rám.
-Aigoo2, Oppa3!
-Most meg mi bajod van? Az Oppa viszont tetszik tőled. Akkor én hívhatlak Dongsaeng4-nek?
-Nem. - Fintorogtam.
-Neked van valami beceneved? Vagy mindig mindenki Yoo Shin Mi-nek hívott?
-Hááát... igen. Miért, neked van?
-A suliban ChunJi-nak hívnak.
-Nekem nem nagyon voltak barátaim, csak riválisaim. Szóval... nincs becenevem.
-Akkor mindenképp ki kell neked találni valami csodaszép nevet.
-Rendben. - Pár percig csendben voltunk, aztán kiböktem, amit már régóta szerettem volna megbeszélni vele, csak eddig valahogy... nem mertem felhozni. - Gondolkodtam azon, amit mondtál.
-Mikor?
-Amikor először jártunk itt.
-És mi volt az?
-Szó szerint? Nagyon jó vagy benne! Nem szerepelhetsz csak úgy le! Hiszen... te vagy a világmásodik a 19 éveddel a 19-23-as korosztályban. Nem hagyhatod abba a versenyeket.
-És, mire jutottál?
-Hogy igazad van. Nem hagyhatom abba, muszáj magam miatt is.
-Igen! - Kiáltott fel, aztán hirtelen megölelt. - Tudtam én! - Suttogta a fülembe. Meglepett a közelsége, eddig max a vállamat fogta meg, hogy ne kapjak sírógörcsöt, és hasonló apróságok. De ilyen még nem volt. Aztán gyorsan el is húzódott tőlem, és zavartan megvakarta a tarkóját. - Bocs, csak... annyira...
-Lesz egy junior bajnokság 4 hónap múlva. Szeretnék azon indulni.
-De nincs edződ.
-Otthon próbálgattam egy csomó koreográfiát, amiket te mutattál, és egész jól mennek. A jégen még nem próbáltam meg őket, de... mi lenne ha azokkal indulnék?
-Ez annyira! Nem találok szavakat! Shinny...
-Látod? Nélküled még mindig a szobámban depiznék.
-Holnap szombat van, de a csarnok nyitva van... Mi lenne ha korábban odamennénk, akkor megmutathatnád azokat a koreográfiákat.
-Ez remek ötlet! Milyen korán?
-Hát... 9-kor érkeznek kisebb csoportok, egészen zárásig, de 5-9-ig miénk a pálya.
-Az nagyon korán van! - Húztam el a számat.
-Felkeltelek.
-Á, telefonon keresztül nem tudsz. - Legyintettem. - Olyan korán meg senki nincs fent, aki beengedne a lakásba, a csengő meg szokás szerint nem működik.
-Ha a nagyszüleid megengedik aludhatsz nálunk, és akkor tuti fel tudlak kelteni.
-Csak meg kell kérdeznem őket. - Elővettem a mobilom, és felhívtam a mamát, aki hosszas győzködés után beleegyezett. Elugrottunk hozzánk egy pár holmimért, aztán Chan Heeékhez. Vagyis csak a fiúhoz, mert szinte egy saját külön lakrésze volt ami a szülei lakásából nyílt.
-Nincs összepakolva, és...egyebek. - Húzta el a száját, miközben a haját borzolta össze. - Szóval... fiú vagyok, és ez van, na. - A nappalijába belépve egy halom képet fedeztem fel a falon, ahol valószínűleg az idol barátaival, pózol a tengerparton, néhány hokis-csapatos kép, érmek, meg hasonlók. A nappalijából nyílt 3 ajtó: fürdője, hálószobája, gardróbja, meg egy a nappalitól egy boltívvel elválasztott konyharész. A hálószobája falán volt egy csomó idolos poszter, meg néhány rólam is.
-Ilyen híres vagyok? Már poszter is van rólam? - Kérdeztem elképedve.
-Ez van Shinny, szokj hozzá! - Vonta meg a vállát, aztán eltűnt a fürdőben. - Hol szeretnél aludni? - Jött újra elő.
-Nem tudom. Ahol van hely.
-Jó vicc. - Nevetett fel, aztán végig nézett a kanapén, és a szobáján. - A kanapé nagyon kényelmetlen, mellesleg mindkettőnknek rövid, akármilyen alacsony is vagy...
-Köszike.
-Bocsi, de ez az igazság, a 160 centiddel.
-Oké, értem én.
-Szóval oda se te nem, se én nem fogunk feküdni. Van egy pótágyam, te aludhatsz az ágyamon, én meg alszok azon.
-Nem akarlak kitúrni a helyedről.
-Nem fogsz, megnyugodhatsz. Csak...
-Csak?
-Nem baj, hogy egy szobában kell aludnunk?
-Miért lenne baj? - Értetlenkedtem. - Ennyire azért nem vagyok szégyenlős.
-Akkor rendben. - Vigyorodott el. - Menj nyugodtan zuhanyozni, addig előkészítem az alvóhelyeket. - Bevonultam a fürdőbe, és gyorsan elvégeztem az ottani teendőket. Chan Hee váltott, aztán a vizes haját törölgetve bejött a szobába, és leült a vendégágyra. Amióta ismerem, 3 hónapja... mindig segített nekem. Nagyon kedves fiúnak ismertem meg, és mostanára olyan, mintha ezer éve barátok lennénk. Párszor otthon már üldözött az a gondolat, hogy mi lenne ha barátoknál többek lennénk, de... Nem akarok nyomulni, és nem nagyon értek a párkapcsolatokhoz, így inkább...
-Baj van? - Húzott ki a merengésből a hangja. Megráztam a fejem, aztán rá néztem, és muszáj volt mosolyognom.
-Nem, csak elgondolkodtam.
-Min nevetsz?
-Mintha konnektorba nyúltál volna.
-Ja, ez van, na! - Simogatta le a haját. Nemsokára lekapcsoltuk a lámpákat, és elfészkeltük magunkat. - Jó éjt Shinny!
-Jó éjt Chan Hee!
-ChunJi. - Javított ki.
-Akkor úgy. Nem mindegy?
-Nem. - Hangzott a válasz, mire elmosolyodtam és úgy aludtam el.

folyt. köv.
1 Fightling = Amolyan buzdítás, mint a "Mindent bele!"
2 Aigoo = hasonló mint az "Ajj már!"
3 Oppa = lány mondja fiúnak, megszólításforma, általában olyan fiúra mondják akik tetszenek nekik, vagy szoros kapcsolatuk van. A Kpopban a férfi idolokat hívják így előszeretettel a rajongók.
4 Dongsaeng = jelentése testvér, édestestvéreknél és barátoknál is használható, mindkét nemre
Szerző:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése