Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2017

Négy Évszak Chapter 4. 3

Kép
NÉGY ÉVSZAK FIGHTER - Harcos IV.III Lassan kivilágosodott, és egy napsütötte táj jelent meg előttem. A nagy fák ágai és levelei között égetően forró sugarak jutottak le a földre, egy kitaposott, árnyékos, poros Útra. A fák között madarak daloltak, susogott a szellő, néha-néha megborzolva a fűszálakat, amik hullámként követték az útját. Vártam, hátha történik valami, de a táj ugyan olyan maradt. Körbefordultam, és majdnem elestem a lendülettől. Mikor sikerült végre megtartanom az egyensúlyom, realizáltam magamban, hogy valami nem stimmel ebben a látomásban. Körülnézve sem jutottam többre, mint hogy valahol a Nyár birodalmában lehettem. Elindultam az úton, majd meglepődtem, mikor az egyik fénysugár égetni kezdte a hátam. Gyorsan odébb ugrottam, be egy fa árnyékába, mire reccsent alattam a jég. Az a jég, amit én készítettem. Nagy porfelhőt keverve a kis úton megjelent a Hercegnő. Haját meglibbentette a szél, amit magával hozott, és megcsapott a hideg, ami belől...

Négy Évszak Chapter 4. 2

Kép
NÉGY ÉVSZAK FIGHTER - Harcos IV.II A szemem előtt megjelent rengeteg vastag törzsű magas fa, és egy kis patak. Valahol a nyári oldalon lehettem, ugyanis olyan madárcsicsergős, langyos, sárgás fénnyel megvilágított erdők mifelénk, a Tél birodalmában nincsenek. A fák lassan susogni kezdtek, majd a patak partján szőnyegként elterülő, színpompás tulipánok, lassan kinyíltak. Csilingelés hallatszott, ahogy a virágokból fényes csillagok szálltak ki, majd a fák susogása abbamaradt, és csak a kis fénylő pöttyök csilingelését lehetett hallani. Mintha miniatűr csengőket ráztak volna, de nem volt kellemetlen a hang. A patak fölé szálltak a fények, mire a halkan csobogó patakvíz lassan felemelkedett. Mintha egy nagy hullám készülődne a part felé, de ez a hullám egy helyben maradt. A pontocskák, mintha táncot jártak volna körülötte, mire a víz egy alakot rajzolt ki. Vékonyka, alacsony, törékeny női alakot. Közelebb akartam menni, de nem tudtam megmozdulni. Körbefordulni sem tudtam,...

Négy Évszak Chapter 4.

Kép
NÉGY ÉVSZAK FIGHTER - Harcos IV.I Nem próbáltak meg visszatartani. Bár, talán nem is tudtak volna. A népért meg kell tennem. Meg magamért is, ha már nem tudom legyőzni a lányt. A Rideg sziklák legnyugatibb pontján búcsúztam el a testvéreimtől , miután KiHyun ellátott mindenféle tudományos tippekkel, és meghallgattuk MinHyuk összes jóslatát, ami éppen az eszébe jutott. Nem tudtam mi vár rám. Nem tudtam, hogy fogom túlélni. Magam elé bámultam, a napfényben csillogó hóra, és összegyűjtöttem minden energiám, és lelki erőm, majd teleportáltam. Egy sötét sikátorban kötöttem ki. Három égbenyúlóan magas ház között, amik elfogták azt a kis napfényt is, ami átszűrődött a sötét felhőkön. Teljes sötétségben tapogatózva indultam el az egyetlen világos hely felé, amit észleltem. Rengeteg kidobott szemét között lépkedtem, a bakancsom alatt összetörtek, és szétgurultak, fémes csengéssel, mindenféle furcsa dolgok. Ahogy egyre közelebb értem a sikátor végéhez meglepett az a...

Négy Évszak Chapter 3. 3

Kép
NÉGY ÉVSZAK CHEATING - Csalás III.III JooHeon: Fel-alá sétáltam a szobámban, azon agyalva, vajon a Nyáriak hogyan, mikor és milyen körülmények között akarnak bármilyen hadmozdulatot tenni. Leültem az ágyamra, majd felpattantam, és tovább sétáltam. Néha megérintettem a nyakamban lógó medált, melyet azóta újra cseréltem, amióta a Hercegnő szétfolyatta. Mégis hogyan tudnék egy nő agyával gondolkodni? Furcsa erőt éreztem meg magam mellett, mire gondolkodás nélkül fagyasztottam, ám addigra az erő is, és a tulajdonosa is eltűnt, és a jég a földön csattant. Tönkretéve ezzel a szőnyeget. Idegesen széttörtem a jégpáncélt a szőnyegen, mire a sok kis darabkája ezerfelé szóródott. -Bele fogok őrülni ebbe. - Morogtam az orrom alatt, hiszen nem ez volt az első ilyen eset. ..... Shownu beszédet mondott a főtéren, a nép megnyugtatására. Már mindenki ott volt, csak én nem értem oda időben. Teleportálás helyett az ilyen ünnepélyeken a bevonulás volt a szabály, így futva i...

Süti (OneShot Jung HoSeok of BTS)

Kép
A finom sütemény illat, ami a ruhájából áradt, bevonta egész testét. Puha, langyos tenyerét az arcomra tette, majd egy puszit nyomott a számra. Szerettem volna átölelni vékony derekát, és soha többé el nem engedni, de tudtam, hogy sietnie kell. -Holnap találkozunk. - Suttogta, majd elengedve a karom és az arcom, egy bíztató, de mégis szomorú mosoly után kilépett az ajtón. -Holnap... - Motyogtam. - Az még olyan messze van. Sóhajtva fordítottam el a fejem a bezáródó sötétbarna ajtótól, és a szépen, harmonikusan berendezett aprócska nappalin átvágva a szobába mentem. Felkapva a szék támlájáról a bőrdzsekimet indultam vissza az ajtóhoz, közben kezembe véve azt a szépen becsomagolt tálca süteményt, amit az asztalon hagyott, majd felhúztam a cipőmet, és a kulcscsomóval a kezemben léptem ki az ajtón. Bezártam a lakást, majd lelépcsőztem a kongó, szürke, büdös, sötét lépcsőházban a ház bejáratához. Elkapva a hajnali buszt, maszkban, szemembe húzott sapkával, fél vállamon a tá...