Négy Évszak Chapter 4. 3

NÉGY ÉVSZAK

FIGHTER - Harcos

IV.III

Lassan kivilágosodott, és egy napsütötte táj jelent meg előttem.

A nagy fák ágai és levelei között égetően forró sugarak jutottak le a földre, egy kitaposott, árnyékos, poros Útra.

A fák között madarak daloltak, susogott a szellő, néha-néha megborzolva a fűszálakat, amik hullámként követték az útját.

Vártam, hátha történik valami, de a táj ugyan olyan maradt.

Körbefordultam, és majdnem elestem a lendülettől. Mikor sikerült végre megtartanom az egyensúlyom, realizáltam magamban, hogy valami nem stimmel ebben a látomásban.

Körülnézve sem jutottam többre, mint hogy valahol a Nyár birodalmában lehettem.

Elindultam az úton, majd meglepődtem, mikor az egyik fénysugár égetni kezdte a hátam. Gyorsan odébb ugrottam, be egy fa árnyékába, mire reccsent alattam a jég. Az a jég, amit én készítettem.

Nagy porfelhőt keverve a kis úton megjelent a Hercegnő. Haját meglibbentette a szél, amit magával hozott, és megcsapott a hideg, ami belőle áradt, de egy pillanat múlva ugyan azt a nyárillatot éreztem, mint azelőtt.

-Sennol miért nem a Gépezetek birodalmába küldött vissza? - Érdeklődött gúnyosan, miközben helyére igazította azt a hajtincsét, amit a szél a szemébe fújt. - Elvégre onnan rángattalak el, egy csapat robot orra elől.

-Nekem ez nagyon a Nyár birodalmának tűnik. - Hallottam a saját, kissé rekedt hangom. Ezek szerint már átléptük Sehol határát, és kiléptünk a látomásokból. Véglegesen.

-Még jó, hogy nekem kell rohangálnom utánad. - Morogta, majd meglátva a jeget a lábam alatt fusztráltan sóhajtott.  Néhány fénysugarat úgy állított, hogy azok elolvasszák a művemet, amik elől gyorsan odébb menekültem.

-Miért jössz utánam? - Néztem rá élcelődve a helyzeten. - Miért jöttél a Tél birodalmába? Én soha nem parancsoltam neked ilyet. - Gúnyolódtam, megköszörülve a torkom.

A Hercegnő fintorgott egyet, majd megfordulva, fehér, vékony cipőivel elindult a porban.

Álltam ott néhány pillanatig, megvetően nézve utána, majd úgy döntöttem, hogy vissza teleportálok a Gépezetek városába.

Egy nagy levegővétellel készültem rá a teleportálásra, majd lehunytam a szemem. Abban a pillanatban megcsapott az óceán illata.

A szemeim maguktól kipattantak, sőt, kissé kidülledtek, mikor egy fehér ruhás, szárnyas női alak jelent meg előttem. Úgy fodrozódott a haja, és a ruhája, mintha a vízben úszna - és a hozzá tartozó illat is ezt bizonyította.

-JooHeon, kövesd a lányt. - Hallottam elkínzott hangját, aztán el is tűnt az alak. Éreztem még pár pillanatig az óceán-illatot, aztán messze fújta a szellő azt is.

Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg az volt-e, akit a látomásaim során, Seholban, vagy valahol a birodalomban, a Hercegnő születésénél láttam, de úgy éreztem jobban teszem, ha hallgatok rá, így, az úton már elég messze járó lány mellé teleportáltam.

A fehér hajú, kissé, mintha meglepődött volna, de egy szemforgatást kaptam csak, majd csendben ment, követve a kis út kanyargásait. Én az égető napsugarak elől bujkálva, ide-oda teleportálva az erdő szélén követtem őt, mint valami rossz üldöző.

Az út leérve a hegyről egy kis völgyben lévő faluba vezetett.

-Biztosan jó ötlet ez? - Kérdeztem a falu házacskáira nézve, miközben az izzadtságot töröltem a homlokomról, amiért csak a nyári időjárást okolhattam. Még az árnyékban is szörnyen meleg volt, ami láthatóan nem tett jót a szervezetemnek.

-Senki nem mondta, hogy arra megyek. - Fintorgott a lány, kihangsúlyozva az első szám egyes személyt, majd egy velünk szemben álló hatalmas fa felé indult.

-Megyünk. - Javítottam ki. Bármennyire is nem akartam vele lenni, mégsem mertem nemet mondani annak a szárnyas nőnek. Túl hatalmasnak tűnt, túl erősnek.

Azzal győzködtem magam, hogy a népemért teszem. Igen, értük.

Ahogy a fehér hajú hozzáért az ős öreg törzshöz, annak a kérgén végigfutott egy vastag repedés, majd lassan kettérepedt, és szétnyílt, mint egy ajtó.

Az ajtón túl pedig egy újabb poros ösvény látszódott.

-Ha a fa átenged mázlid van. - Mondta a lány, majd átlépve a kapun a másik poros útra állt, és gúnyosan szembefordult velem egy pillanatra. Láttam az arcán, hogy kételkedik az átjutási sikeremben, és örül, hogy hamarosan megszabadulunk egymástól.

Kedvem lett volna visszamenni Télvárba, de nem tehettem, hiszen a küldetésem még mindig nem teljesítettem. Így inkább lassan közelebb léptem a varázslatos ajtóhoz, ami egy nagy fa belsejébe, vagy hová vezetett, aztán kis tétovázás után lehunytam a szemem, és beléptem rajta.

A bakancsom talpa halkan puffant a porban, ahogy az útra érkezett.

-Ezt nem hiszem el! - Kiáltott fel a lány, majd hirtelenjében hátrafordulva egy tűzgolyót dobott felém. Izzadtságban úszva ugrottam el előle, és a poros út mellett landoltam, a puha fűben. - Nekem kell vigyáznom rá? - Szorította ökölbe a kezét. - Azért, mert "meghaltam"? - , Nézett az ég felé. - Kemmani, ez is a te műved, igaz?! - Toppantott, mire a fa törzsén az ajtó elkezdett összezáródni. Lehet, nem volt összeköttetésben a kettő, de szörnyen meleg volt, és gondolkodni is alig bírtam.

-Milyen Kemmani? - Bámultam, felfogva a legfontosabb információkat.

 Meg kell mondanom nagyon jól szórakoztam azon, hogy mennyire rosszul viseli a közelségem. Már csak azért is mellette kell lennem, bár igazán visszamehetnénk a Tél Birodalmába.

-Sennol és Kemmani Sehol őrzői. - Hunyta le a szemét, és szinte láttam, ahogy legyűri elméjében az idegességét. Éreztem az ereje vibrálását, és elégedettséggel töltött el, hogy sikerült felidegesítenem. Nagyon.

A lány mérgesen elindult az úton. Nagy nehezen feltápászkodva a fűből lépkedtem utána, hallgatva a szárnyas nő, szavára.

Nem kellett sokáig mennünk, hogy kiérjünk a fák közül, ahol egy hatalmas öböl tárult a szemünk elé. Visszaugrottam a fák árnyékába, amikor a lány kilépett a tűző napra, és a fa törzsébe kapaszkodva bámultam az elénk táruló látványt.

Madarak repültek a sziklás part fölött, a tenger habjai csapkodták a köveket, és az erdő egyik fele nyári zöldben, a másik pedig jégtől és hótól csillogó sötétzöld fenyőfák sokaságától pompázott. Egyszerűen gyönyörű volt.

-Mi ez a hely? - Néztem a pár méterrel előttem álló lányra, miközben letöröltem a homlokomról a verejtéket, ami már szinte patakot képezve folyt a testem minden táján. Kezdtem úgy érezni magam, hogy elolvadok.

-A Sohafény-öböl. - Kapcsolta ki a hátán lógó köpenye tartókapcsát. Hogy ő hogyan nem égett el a napon, az számomra hatalmas kérdés volt.

Én is szoktam fázni mínusz 50, 60 celsius fok alatt, szóval lehet, hogy nekik is van egy bizonyos hőmérséklet, amikor már melegük van.

Az anyagot nem engedte a földre esni, hanem megfogta, és felém dobta.

-Vedd magadra. - Utasított, mikor a lábam mellé érkező ruhadarabra néztem.

Összeráncolt szemöldökkel vettem fel a földről a köpenyt, majd a saját fekete ruhával fedett vállamra terítettem. Jóleső hideg áradt belőle, amitől elöntött a megkönnyebbültség érzete.

Az izzadságcseppjeimet, bármilyen gusztustalan is, az egyik tenyerembe gyűjtöttem az egész testemről, majd a fa tövébe folyattam.

A Hercegnő a fehér ruhájában, ami a föld fölé ért pár centivel, és a háta derékig kivágott volt, elindult az erdő szélén az öböl belseje felé. Ahogy ment a fehér ruháján, és haján visszatükröződött a fény, így szinte ragyogott az egész lénye.

Nem, még így sem lehetett vonzó számomra. Hisz még mindig az ellenségem, nem?

Miután kibámészkodtam magam a fa árnyékából, elindultam utána a nagy fák nyújtotta védelemben maradva, miközben azon agyaltam, hogy vajon hol lehet ez a Sohafény-öböl.

A fák egyre nagyobbak, és vastagabb törzsűek lettek, pedig a sziklák legeslegszélén álltak. Örültem az általuk nyújtott árnyéknak, és annak is, amerre az utunk vitt. A sűrűben mentünk, a hatalmas fák mohás gyökerei között. Néhol őzeket, és erdei állatokat láttunk, amikről eddig csak tudományos könyvekben olvastam, vagy MinHyuk magyarázott róluk valamit.

Aztán ahogy kinéztem két fa között megláttam az Azúr-tenger sötétkéken csillogó, a végtelenségbe vesző víztükrét.

Ebből következtetve valahol az öböl közepén járhattunk, mikor a Hercegnő megállt előttem.

-Add a kezed. - Fordult felém, egy lemondó sóhajtás után. Lassan, bizalmatlanul felé nyúltam, és a kicsi tenyerébe nyomtam a kézfejem, majd mire egyet pislogtam volna már az öböl falából kinyúló sziklaperemen találtam magam. A fejem fájni kezdett, és egész lényemet valami arra kényszeríttette, hogy azonnal távozzak el onnan. Nem csak azért, mert a tűző nap égetett, még úgy is, hogy a köpeny valamennyit felfogott belőle. Éreztem a nagyon erős gondolatfal erejét, és már majdnem kiejtettem a számon a "tűnjünk el innen" kifejezést,  amikor a következő pillanatban megszűnt a fejfájásom, és a "tűnj el innen" gondolata. Csak a meleg nem. A köpeny vajon megakadályoz abban, hogy elolvadjak, vagy megsüljek?

Ahogy a szikla felé néztem egy henger formájú üvegépületet vettem észre.

Eltátottam a számat, mert egyszerűen gyönyörű volt. És ami a legjobb, tükröződött rajta az Azúr-tenger.

-Mennyi meglepetést tartogatsz még? - Bámultam a lányra, őszinte ámulattal, aki éppen a kőfalhoz érintette hozzá a tenyerét.

-Ezt a kérdésedet már hallottam. - Gúnyolódott, elrontva az idilli pillanatomat. - Pont azelőtt, hogy majdnem megöltél. - Nyomott be valamit a sziklafalon.

A világos színű kő lassan beljebb csúszott, és egy barlang ajtaja tárult fel.

A Hercegnő belépett a sötétbe, mire az ajtó lassan csukódni kezdett. Felvettem a nyúlcipőt, és utána rohantam, így még épphogy átfértem a résen, mielőtt a szikla visszacsúszott volna a helyére. Teleportálni nem lett volna egyszerűbb... Akkora melegben rohangálni....

-Mi ez a hely? - Siettem a lány után, a sötétben tapogatózva. Odabent valamivel kellemesebb hőmérséklet uralkodott, így erőre kaptam.

-Kutatóközpont volt valamikor. - Hallottam a hangját, ám a hely olyan sötét volt, hogy alig láttam a fehér ruháját, és a vörösesen ragyogó bőrét.

Aztán egyszer csak eltűnt előlem. Tehetetlenül álltam a sötétben, és próbáltam kivenni a tárgyak, vagy falak helyét. Próbáltam a kezemmel a falig eljuttatni magam, botladozva, ám előrenyújtott ujjaim üvegtárgyaknak ütköztek, amik nagy csattanással a földön végezték, és csörögve hulltak szilánkjaikra.

Hirtelen fény világította be az egész helyet.