Négy Évszak Chapter 3. 3

NÉGY ÉVSZAK

CHEATING - Csalás

III.III

JooHeon:

Fel-alá sétáltam a szobámban, azon agyalva, vajon a Nyáriak hogyan, mikor és milyen körülmények között akarnak bármilyen hadmozdulatot tenni.

Leültem az ágyamra, majd felpattantam, és tovább sétáltam. Néha megérintettem a nyakamban lógó medált, melyet azóta újra cseréltem, amióta a Hercegnő szétfolyatta.

Mégis hogyan tudnék egy nő agyával gondolkodni?

Furcsa erőt éreztem meg magam mellett, mire gondolkodás nélkül fagyasztottam, ám addigra az erő is, és a tulajdonosa is eltűnt, és a jég a földön csattant. Tönkretéve ezzel a szőnyeget. Idegesen széttörtem a jégpáncélt a szőnyegen, mire a sok kis darabkája ezerfelé szóródott.

-Bele fogok őrülni ebbe. - Morogtam az orrom alatt, hiszen nem ez volt az első ilyen eset.

.....

Shownu beszédet mondott a főtéren, a nép megnyugtatására.

Már mindenki ott volt, csak én nem értem oda időben. Teleportálás helyett az ilyen ünnepélyeken a bevonulás volt a szabály, így futva igyekeztem a palota kapujához. A belső lépcsőkön lerohanva értem volna a széles kék szőnyegen a kapuhoz, amikor megéreztem valami furcsát. Egy erőt. Egy olyan erőt, amivel már rengetegszer találkoztam.

Megtorpantam, majd minden érzékszervemmel arra a furcsa erőre összpontosítottam.

Lassan távolodott tőlem, majd megállt.

Fejemre húztam a kabátom kapucniját, majd egy üzenetet küldtem KiHyunnak a széllel, hogy ne várjanak.

A tömegbe teleportáltam, oda, ahol legerősebben éreztem azt a másik erőt.

A nép nem lepődött meg érkezésemre. Rám sem figyeltek, mindannyian Shownu szavait hallgatták. Néhány hópehely arrébb állt, hogy elférjenek tőlem, de nem történt ezen kívül semmi. A nagy tömegben nem sokat láttam, de amennyire tudtam körbenéztem.

Csak lassan ébredtem rá, hogy nem láthatom az erő birtokosát. Túl sokan álltak mellettem.

Kissé tolakodni kezdtem, hogy az erő közelében lehessek, és megtudjam kiből árad.

Ám ahogy közeledtem felé az elindult, és a tér másik oldala felé igyekezett. Nem akartam az összecsődült hópelyheket fellökdösni, így inkább oda teleportáltam az egyik kis utcába, aminek a közelében legerősebben éreztem az erőt.

Egy fehér ruhás alak bontakozott ki a tömegből, elnézést kérve a mellette állóktól, pedig azok mintha nem is léptek volna arrébb. Mintha simán átment volna rajtuk.

Lassan közeledtem felé, mire az utcasarkon megtorpant.

Fehér csuklya takarta az arcát, és lehajtotta a fejét, hogy még véletlenül se vehessem ki a vonásait. Látszólag lenge ruha volt rajta, és furcsa cipőt viselt, amit még a köpenyén kívül láttam belőle.

Ahogy egyre közelebb értem hozzá hátrafelé kezdett lépkedni, majd futásnak eredt az egyik utcán. Nem sokáig haboztam, hiszen tudni akartam ki ő, így utána iramodtam.

Csak a fehér köpenyének a lobogását láttam magam előtt, és a hatalmas erejét éreztem.

Nemsokára kiértünk Télvár házai közül, és a Zord-hegység lábainál találtuk magunkat. A frissen eső hó hamar elfedte a lábnyomainkat, ám a szél sem tétlenkedett. Szinte hóvihar uralkodott a hegy lábánál.

Az alak hirtelen lassítani kezdett, majd szembefordulva velem megállt.

Futásból kocogásra lassítva, majd sétálva lépkedtem hozzá közelebb. Levettem a kapucnimat, majd pár méterrel távolabb tőle megálltam.

-Ki vagy te? - Kérdeztem az alaktól. A leheletem párafelhőként távozott ajkaim közül, miközben a szívverésem a futástól még mindig gyorsabb ütemű volt, mint szokott lenni.

A fehér köpenyét tépte a szél, ám a kapucnija szinte meg sem mozdult, és az arcát sem mutatta meg.

-Válaszolj! - Léptem hozzá közelebb, mikor meg sem mukkant. A szél belekapott a fekete köpenyembe, és cibálni kezdte, ahogy egyre közelebb mentem hozzá. Ám ő meg sem szólalt.

Kezdett idegesíteni.

Ellógtam egy nyilvános megjelenést, taszigáltak a tömegben, rohantam fel a hegyre, és ez mind csak miatta volt.

Mikor már csak két méter választott el minket egymástól végül megszólalt.

-A Nyár ellened készül. - Hallottam a gyönyörű hangját a szél zúgásán át.

-Hogy mi? - Húztam fel a szemöldököm. - Na nem mondod?! Ezért rohantam idáig? - Akadtam ki.

-Itt nem biztonságos. - Lépkedett hátrébb. - Ahol a gyermek találtatott, napkeltekor. - Lépett egyet még hátrébb, majd eltűnt.

-Mi a franc? - Kérdeztem a hegyektől félhangosan, majd belerúgtam a hóba. Elrángatott idáig, csak ezért? Hogy gyermek, meg napkelte? Kész őrület...

Miután kidühöngtem magam, és jól elátkoztam az Akárkit, aki így csőbe húzott, ácsorogtam még ott egy kis ideig, végül vissza teleportáltam a palota elé, a lépcsőkre.

Körbe sem néztem, azonnal a kapu felé indultam, ám két apró kéz megragadta a köpenyem szélét.

-Uram! - Szólalt meg egy vékonyka hang, mire lenéztem a mellettem álló gyermekre, aki a köpenyem sötét szövetét szorongatta.

-Mit szeretnél, kis hópehely? - Guggoltam le mellé, mire elengedte a sötét anyagot.

-A Kegyes-völgyben lakok. - Kezdte halk, remegő hangján. - Meg tudja mondani, hogy az merre van?

-Hiszen éppen ott vagy. - Néztem rá értetlenül.

-De nem itt lakok. - Rázta meg a kis fejét.

-Hogy kerültél ide? - Ráncoltam össze a szemöldököm. Ilyen kis porontyok nem szoktak egyedül mászkálni. Lehajtotta a fejecskéjét, majd még halkabban szólalt meg, amit alig hallottam a mellettünk álló tömeg zajától.

-Apa határőr, és ma hazajött. Én is az akarok lenni, de ő azt mondta, hogy még teleportálni sem tudok. Én megmondtam neki, hogy fel tudok teleportálni akár a Rideg sziklák legmagasabb pontjára is, mire kinevetett. Aztán teleportáltam, és... sikerült. - Motyogta. - Azt hittem, hogy utánam jönnek, de nem.

-És onnan hogyan kerültél ide? - Kérdeztem tovább, mert azért a Rideg sziklák csúcsa nem éppen a szomszédban van...

-Volt egy fehér ruhás, kedves lány, aki idehozott. - Motyogott továbbra is.

"Ahol a gyermek találtatott, napkeltekor" - Jutott hirtelen eszembe.

-Hogy nézett ki pontosan? - Néztem a kisfiúra összehúzott szemöldökkel.

-Hosszú fehér köpenye volt. És csak kicsivel volt nagyobb a tenyere az enyémnél. - Mutatta fel a picike kezét. - És kedves volt, és gyönyörű arcú. És nagy, kék a szeme. - Magyarázta.

-Köszönöm. - Mosolyogtam rá hálásan. - Most pedig hazaviszlek. - Jelentettem ki, majd megérintve a vállát teleportáltam.

Már jóval napkelte előtt indulásra készen állva lépkedtem fel-alá a központi tárgyalóteremben. Az utóbbi időben a szobámnál is többet tartózkodtam ott, ami nem csak engem lepett meg. Általában a szobám nyugalmát kedveltem, mert a palota ezen részén mindig dolgoznom kellett. Akkoriban meg pont arra volt szükségem, hogy mással foglalkozhassak. Ha egyedül maradtam volna a gondolataimmal biztosan beleőrültem volna.

Amint a Nap első sugarai megjelentek a látóhatáron, teleportáltam.

A jeges hóba belesüppedt egy kicsit a bakancsom, de lépkedni könnyedén tudtam. Körbenézve nem láttam senkit, csak a havas hegyeket, és a Nagy folyó túlpartján lévő Nyár birodalmát. Bámultam a füstoszlopokat, és a folyó partján lévő erdőket.

Néhány perc múlva, ami unalmas várakozással telt, hirtelen megéreztem azt a szörnyen nagy mennyiségű erőt, mire körbefordultam, hogy megtaláljam a tulajdonosát.

A sziklák tetején a fehér köpenyes alak állt. Lassan előrelépkedett, majd kinyújtotta a kezét.

A gondolatfal! - Hasított a tudatomba.

Az alak mögé teleportáltam, majd teljes erőmből nekivágódtam. Meglepetten felsikoltott, de addigra már mindketten a hóba estünk.

Köhögése adta tudtomra, hogy a tüdején fekszek, így felpattantam róla, és még mielőtt megmozdulhatott volna, a karjait a feje fölé szorítottam.

Vérben forgó szemekkel néztem lassan az arcára, ami végre előtűnt a csuklya takarásából.

A szorításom elgyengült, és a meglepetéstől kissé eltátottam a szám.

Nem hittem a szememnek.

A haja, majdnem olyan fehéren omlott a hóra, mint az, az arca kissé pozsgás volt, a szemei gyönyörű kéken csillogtak. Rózsaszín ajkai elnyíltak egymástól, ahogy megszólalt.

-Legutóbb, mikor ilyen helyzetben voltunk majdnem megöltél.

-Hercegnő... - Suttogtam, de a hangomat elvitte a szél, ami kegyetlenül süvített a csúcsok között. Aztán észbe kaptam... Ő a Nyár ifja, aki befogadta a gépezeteket.

Visszanyerve önnmagam újra a földhöz szorítottam.

-Mit művelsz a gondolatfallal?! - Sziszegtem a gyönyörű arcába, mire ő felhúzta az egyik szemöldökét.

-Már az is baj, ha védelmezem az épségben maradt birodalmat?

-Te fogadtad be a királyságodba a gépezeteket! - Fakadtam ki. - Megnyerted a csatát ellenük, de utána befogadtad őket! - Soroltam a vádjaimat, mire az egyik karját könnyűszerrel kiszabadítva a szorításomból a számra helyezte a tenyerét.

-Tévedsz. - Suttogta, majd eltűnt. - Nem én voltam. Mindenki át lett verve. - Hallottam a hangját magam mögül.

-És miből gondolod, hogy ezt a kis mesédet elhiszem? - Álltam fel, és fordultam vele szembe. - Hogy nem így akarod tönkretenni a védelmünket, és elhitetni azt velünk, hogy nyugodtak lehetünk, aztán megtámadsz minket? - Lépkedtem hozzá közelebb dühtől megrészegülve. - Mit gondolsz te? Hülyének nézel? Azt gondolod, hogy bután belemegyek a játékodba?

-Te döntöd el. - Suttogta egyenesen a szemembe nézve. - De nem ezért hívtalak ide.

-Persze hogy nem! Nem akartad felfedni a kiléted, csak akkor, ha már megbízok benned. Milyen tökéletes terv! - Ironizáltam. -  Remélem a néped tudja, hogy áruló vagy, egy aljas áruló kígyó! - Vágtam hozzá. - És hogy bírsz a tél erejével. Remélem ezt is meg fogják tudni minél előbb!

Az arcán fájdalom futott át, majd lemondóan sóhajtott.

Eltűnt, majd megjelent az egyik kiugró havas tetejű sziklán. A szél tépte a köpenyét, és a teljesen világosszőke haját. Kíváncsi lettem volna, hogy nem folytja meg a köpeny, de nem épen abban a lelkiállapotomban voltam.

-Menj vissza a városba! - Hallottam a hangját, mire dühösen oda teleportáltam mellé.

Megragadtam a torkát, majd tolni kezdtem a szikla vége felé. Ha a köpenye nem folytja meg, akkor majd én.

-Nekem te ne mondd meg, hogy mit csináljak! - Szűrtem a fogaim között. - Az árulónak a börtönben van a helye. A legsötétebb, leggusztustalanabb, legforróbb, legkínzóbb börtönben, annak is a legmélyén.

-Ha áruló lennék... - Nyögte ki, miközben hátrafelé lépkedett. - Már végeztem volna magammal.

-Akkor most én fogok végezni veled. - Toltam el a szikla végéhez. Megragadta a karomat a kis tenyereivel, és próbálta lefejteni az ujjaimat a torkáról.

Végül levegőért kapkodva, remegve lehunyta a szemét. Az arca lassan elfehéredett, az ujjainak a szorítása pedig gyengült a karomon.

Védd meg a néped JooHeon! Légy erősebb, mint én... - Hallottam a fejemben a hangját.

A következő pillanatban már csak a levegőt markoltam.

Dühösen rúgtam a hóba, ami a szikláról legördülve hatalmas robajjal kezdte lefelé tolni a hegy oldalán lévő hóréteget.

Idegességtől már szinte remegve teleportáltam le a hegy lábához, a folyó partjára, majd teljesen megfagyasztottam a lavinát, nehogy kárt okozzak bárkinek. Az összes sziklát, ahová a hó fagyott, több méter magas jégtüskék borították el.

-TŰZ! - Kiáltott egy jól ismert hang a folyó túloldaláról, mire hátrafordultam.

A Nagy folyó Déli oldalán, a napfényben, csillogó rézhadsereg állt. A folyó felett félúton tűzgolyók repültek, egyenesen felém.

A hegy tetejére teleportáltam.

A sziklák megremegtek, ahogy lövedékek becsapódtak, mire szikla és a fagyott hó törmeléke kezdte meg hosszú, és mindent eltaroló útját a folyópartig.

A jégpáncél, amivel megállítottam a lavinát, felrepedt, és jeges halálként zuhanni kezdett a folyó felé.

Nagy vízsugár csapott ki mindkét oldalra, ahogy a mély folyóba csapódott a jeges hó, elöntve ezzel a folyó partján állomásozó sereget.

Pár pillanatig csend volt, majd egy nagy tűzgolyó keletkezett. Ahogy odafordultam észrevettem egy rézpáncélba öltözött, félig vörös hajú lányt, aki az ég felé tartotta a kezeit, és fölötte gomolygott a füst, ami a nagy tűzből szállt fel.

A düh újból elöntött.

A Hercegnő előrébb lépkedett, majd a hegy felé hajította a lángoló labdát.

Minden erőmet összeszedve a Nagy folyóból kiemeltem a vizet, hogy majd kioltsam vele a tűzgolyót.

Ám megakadt a szemem valamin. Ahogy a lány hátrébb lépett egy gonosz mosoly kíséretében egy  tulipán bukkant ki a talpa alól. Egy elszáradt, eltaposott tulipán. Éreztem, ahogy megremeg egy erő a közelemben, majd az irányításom alól kiesett víz felemelkedett, még magasabbra, elállva ezzel a tűzlabda útját. A két hatalmasság ahogy összeért sisteregve, hatalmas robajjal szűntették meg egymást. Én meg csak néztem magam elé, a szikláról le a folyómederre, ahová lassan visszaáramlott a megmaradt víz. Éreztem, hogy ott volt valahol az a teljesen fehér hajú lány, akivel találkoztam, de túl kába voltam ahhoz, hogy megtalálhassam.

-JooHeon! Már mindenhol kerestünk! - Jelent meg mellettem I.M, teljesen kifulladva, idegesen. - Megtámadtak minket! - Rázta meg a vállam ijedten.

-Tudom. - Válaszoltam neki a helyzethez, és az előzményekhez képest nyugodtan. - A gondolatfal megvéd.

-A francokat! - Lépett elém. - A Hercegnő túl erős ahhoz, hogy gondot okozzon neki egy gondolatfal. Télvárban a sereg csak arra vár, hogy kiadd a parancsot.

-És szerinted ezek ellen érünk bármit is? - Mutattam a gépezethadsereg felé, a folyó túlpartja felé. - El fogunk vérezni, akár a Hercegnő.

-Ölbe tett kézzel akarsz ülni, amikor megtámadtak minket? - Ráncolta össze a szemöldökét, miután ránézett a csillogó seregre, ami a nagy hullám okozta károkat próbálta orvosolni. - Azt hittem alig várod, hogy leszámolj azzal a csajjal.

-Nem támadhatjuk meg őket. - Ráztam meg lassan a fejem. - Ez nem az egész haderejük. - Néztem végig a seregen. Amikor a Nagy Fal elvérzett ennél sokkal több gépezet volt, és azóta csak fejlődtek. Az idő nekik játszott.

-Akkor mit akarsz tenni? - Érdeklődött gúnyosan I.M. - Itt ülni, és nézni, ahogy a kis szerelmed lerombolja a hegyeket?

-Vigyázz, hogy beszélsz! - Fordultam felé, mire ő fintorogva megvonta a vállát.

-Nekem mindegy hogy hívod. Csak gyere, és mondd meg, hogy mi a francot csináljunk. - Sóhajtott végül, majd elteleportált.

Még egy utolsó pillantást vettettem a rézhadseregre, és a lányra. Éppen akkor taposott el újabb tulipánokat. A növények, a virágok a közelében lángra kaptak, és mellette a fű is égett.

Vajon tényleg ez a lány tetszett meg nekem? Vagy hazugság az egész? És tényleg megtetszett nekem az a csaj, vagy csak I.M agyszüleménye ez is?

Visszamentem a főtérre.

A kék hadsereg szép sorban felsorakozva várt a palota előtt. I.M, mint az egyik hadászatért felelős ifjú, éppen azokat a pontokat mutogatta, ahol megtámadtak minket.

Mikor megjelentem, mindenki elhallgatott.

-Hópelyhek! - Léptem I.M, és a többiek mellé. - Megtámadták országunkat. - Kezdtem, mire kaptam Shownutól egy megrovó pillantást, hogy nem a rizsával kellene foglalkozni ilyen komoly helyzetben-amikor erről már mindenki értesült. - De nem vagyunk elég felkészültek a háborúra. Először tudnunk kell kikkel állunk szemben. A Nyár így bukott el. Alábecsülték az ellenfelüket. De mi először felmérjük, majd kikutatjuk az ellenség gyengéit. Addig pedig a gondolatfal, és a jég megvéd minket. - Rögtönöztem egy beszédet. A katonák furcsán néztek rám, de tetszett nekik, hogy nem kell a háborúba menniük.

Miután kiadtam a meglepett hópelyheknek a parancsokat azok elvonultak.

Az eset után Shownu azonnal a központi tárgyalóterembe rendelt mindannyinkat.

-Normális vagy? - Vágott szinte a falhoz.

-Nem veszíthetünk. - Jelentettem ki. - Ahhoz pedig az kell, hogy túljárjunk az eszükön. A mi kis seregünket felmorzsolnák. Ha erővel nem győzhetsz, tedd meg ésszel.

-De az évekkel ezelőtt volt. - Dühöngött Wonho. - A gazdaság azóta sokat változott. Meg tudtuk teremteni azokat a feltételeket, hogy legyőzzük a nyáriakat.

-És most már sokkal erősebbek lehetnek. - Toldotta hozzá MinHyuk. - Úgy tudtuk elfogni a Hercegnőt is, hogy kikutattuk azt a szert, ami elkábítja, és elveszi az erejét. Ebben az esetben is ezt kellene tenni.

-És ezt mégis hogy tervezted? - Érdeklődött KiHyun. - Odasétálsz hozzájuk, és megkérdezed őket? Vagy elrabolsz néhány gépezetet, vagy virágot, hogy rajtuk kísérletezzünk?

-A gépezetek közül senki nem léphet a Tél földjére! - Jelentette ki Shownu ellentmondást nem tűrően. Bár ezzel a ténnyel valószínűsíthetően senki nem akart ellenkezni, hiszen mindannyian láttuk mit műveltek.

-Akkor csak egy esély van. - Néztem mereven a velem szemben lévő betonfalra, majd miután kimondtam magamban a döntésemet közöltem a többiekkel is. - Elmegyek, és kikutatom a gyengeségeiket.