Négy Évszak Chapter 4. 2

NÉGY ÉVSZAK

FIGHTER - Harcos

IV.II

A szemem előtt megjelent rengeteg vastag törzsű magas fa, és egy kis patak. Valahol a nyári oldalon lehettem, ugyanis olyan madárcsicsergős, langyos, sárgás fénnyel megvilágított erdők mifelénk, a Tél birodalmában nincsenek.

A fák lassan susogni kezdtek, majd a patak partján szőnyegként elterülő, színpompás tulipánok, lassan kinyíltak. Csilingelés hallatszott, ahogy a virágokból fényes csillagok szálltak ki, majd a fák susogása abbamaradt, és csak a kis fénylő pöttyök csilingelését lehetett hallani. Mintha miniatűr csengőket ráztak volna, de nem volt kellemetlen a hang.

A patak fölé szálltak a fények, mire a halkan csobogó patakvíz lassan felemelkedett. Mintha egy nagy hullám készülődne a part felé, de ez a hullám egy helyben maradt. A pontocskák, mintha táncot jártak volna körülötte, mire a víz egy alakot rajzolt ki. Vékonyka, alacsony, törékeny női alakot. Közelebb akartam menni, de nem tudtam megmozdulni. Körbefordulni sem tudtam, hogy jobban megnézzem magamnak a helyet. Egyszerűen, mintha egy filmet néztem volna, csak több érzékszervemet érintette.

A pontocskák közben rátapadtak a víz felületére, mire az kavarogni kezdett, egyre sötétebb lett, aztán meg világosabb, majd egy nagy fényes villanás után egy fehér hajú lány állt a térdéig érő, kristálytiszta vízben. Olyan élettelen volt, és fehér, mintha márványból faragták volna. Egyedül a rajta lévő ruha anyaga mutatta, hogy az illető élőlény, ugyanis hófehér, derékban átkötött, a hátán mélyen kivágott ruhája a víz tetején úszott.

Mintha már találkoztam volna ezzel a ruhával... Valahol, életem során.

Két öreg terebélyes fa közötti virágos részen egy szárnyas nőalak jelent meg. Szárnyait összecsukva, méltóságteljesen ért le a földre, majd belelépve a vízbe, kis csobogás kíséretében, odament a mozdulatlan lányhoz.

Megérintette a kővé dermedt lány arcát, mire az lassan felnyitotta a szemeit. Gyönyörű, tengerkék szemeit. Lassan a fényes fehér, porcelán bőr normális színűvé vált, és a haja, a fejbúbtól kezdődően elkezdett bevörösödni. Lassan felemelte a fejét, mire a szárnyas nő elmosolyodott.

Tűz és jég vele lesz, mivel arra született, hogy harcoljon. - Hallottam egy hangot, majd az egész jelenet összemosódott.

Ahogy kitisztult a kép egy sivár, havas, dermesztően hideg, ködös tájon találtam magam. Nagyon síknak nézett ki, amennyit a köd engedett látni belőle, így a Tavak vidékének azonosítottam be, a Tél birodalmában.

Hangokat hallottam, majd észrevettem két fehérbe öltözött alakot, ahogy a ködből felém lépkedve egyre közelednek.

Ahogy közelebb értek hozzám, levették a szél cibálta csuklyájukat, ezzel felfedve előttem a kilétüket.

Kissé meglepődtem a két tűzvörös hajú Nyári Ifjú látványára. Biztosan eltátottam volna a számat, de a látomásban ezek szerint még az sem lehetséges.

-A franc esne ebbe a hidegbe. - Morogta a magas, vörös hajú nyár fiú, Yanna, miközben lassan ledobta a vállán lógó táskáját, majd kiolvasztotta magát a ruhájára fagyott hóból, így feltárult fehér, csillogó páncélja, és a fölé vett vastag, fehér köpenye.

-Én nem fázok. - Szólalt meg a mellette álló, alacsony, hosszú vörös hajú, a jelenlegi korához képest sokkal fiatalabbnak tűnő Hercegnő.

-Szerintem már megfagyott benned a vér. - Ingatta a fejét az idősebb, majd kinyújtva a kezét a lány felé, róla is leolvasztotta a havat, mire feltárult a fehér, aranymintás köpenye.

-De tényleg nem. - Ingatta a fejét a lány, majd a válla mögé dobta a szél által arcába fújt tincseit. - Egyedül is meg tudtam volna csinálni. - Motyogta, de nem értettem tisztán, mert a süvítő szél elvitte a hangját.

Közelebb akartam menni, de mozdulni sem tudtam. Próbáltam rájuk kiabálni, de nem jött ki hang a torkomon. Végül a fagyot próbáltam segítségül hívni, de semmi. Megjegyezendő, hogy a látomások alatt semmit nem tudsz kezdeni magaddal. Ez egy nagyon fontos tény.

-Olyan szép tavak vannak itt. Nem értem miért került ez a téli oldalra. - Méltatlankodott Yanna, majd felemelte a vörösen izzó kezét, mire az egész teste, még a feje is vörösen kezdett világítani, és lángnyelvek keletkeztek, úgy nagyjából mindenén.

A Hercegnő odébb állt pár méterrel, a ledobott táska mellett, majd ahogy olvadni kezdett a vastag hó és jégréteg, arrébbállt egy pocsolya kellős közepéről. De nem csinált semmit, csak nézte, ahogy az idősebb összekontárkodja a birodalmunkat.

A hó, a jég, és a belőlük kiolvadt, sáros víz sisteregve párolgott el a csupasz, szikkadt földről, Yanna ereje által. Nemsokára még nagyobb lett a köd, és éreztem egy furcsa, forró, és száraz szagot.

Kedvem lett volna odarohanni a nagyképű nyár fiúhoz, a képébe vágni azt a szert, amit a Hercegnőnek is, majd jól megkínozni a laboratóriumunkban, utána pedig elvágni a torkát a Nagy folyó partján, hogy a vére szárítsa ki a folyót.

Mikor majdnem összeomlik egy harmadik támad, mely elpusztíthat mindent, de a kívülállók megállíthatják. - Hallottam újra a számomra ismeretlen hangot.

Aztán a kép elmosódott, újra, majd egy új helyen álltam.

Valahol a Nyár birodalmában lehettem, ugyanis mindenhol, a zöld ezer színében játszó fűben tulipánok, és rengeteg színes virág, felettük pedig pillangó és zümmögő rovarok ezrei volt.

Néhol víztócsák tarkították a zöld füves rétet, és két-három helyen kis fénycsóva kíséretében színes tulipánok nőttek ki a földből. Szóval csata volt. És valakik meghaltak.

Nem messze egy elhalványuló, vöröses fényű alak fölé hajolt két vörös hajú. Az egyikben azonnal felismertem Yannát, az idegesítően széles vállai, és a mindig ugyan olyan állapotban lévő haja miatt. De a másik, hosszú hajú, vékonyabb testalkatú, háttal térdelt nekem.

A földön fekvő, mint megállapítottam lány, lassan teljesen elhalványult, majd eltűnt.

Nemsokára a földből egy szár szökkent, és egy tulipán nyílt ki.

Itt is megjelentek azok a fényes pontocskák, majd egy női alakot képeztek a virág fölött, aztán a szirmaira hullottak.

-Ég veled Xim... - Suttogta a nekem háttal ülő. A hangja alapján mintha felismertem volna benne a Hercegnőt, de nem voltam benne biztos, hiszen soha nem hallottam még olyan elkínzott hangot tőle, mint ahogy ott megszólalt.

A táj eltűnt, majd képek villantak fel, csatákról, öldöklésről, tulipánokról.

A kívülálló miatt sokak halnak meg, de ő mentheti meg a kettőt. - Hallottam újra a hangot.

A sok kép eltűnt, majd megjelent előttem egy sötét, sziklás hely. Először a Sehol-vonulatoknak tippeltem meg a helyet, de sehol nem láttam havat, vagy jeget, így végül arra lyukadtam ki, hogy a Xim-sziget nyugati csúcsa lehet, ott van annyi szikla.

Vízcsobogást hallottam, majd egy halvány fénnyel izzó alak jelent meg a sziklák között, aztán egy másik is.

A sötét ellenére mindkét fénylő alakot felismertem: az egyik a Hercegnő volt, a félig szőke-félig vörös hajával, a másik pedig Yanna élettelen teste.

Komolyan kihalászta a "testvérét" a Nagy folyó mélyéről?

Érdeklődve figyeltem, ahogy a lány az egyik nagy, lapos kőre fektette a másikat, aztán fölé hajolt, kitakarva előlem Yannát. Pedig szívesen néztem volna azt a fancsali képét, emlékeztetve magam arra a csodás és történelmi  pillanatra, amikor I.M a képébe vágta azt a port, és utána leszúrta, majd a folyóba lökte.

Kicsit később a lány egész lénye lángolni kezdett, jobban megvilágítva ezzel a helyet. Tényleg valahol a Xim-szigeten lehettek, mivel még ekkor sem láttam sehol havat, és a Nagy folyó is elég közel volt.

-Sajnálom Yanna... - Suttogta, miközben megsimította a halott arcát.

-Bárhol is vagy Linney, légy olyan, amilyen mindig is voltál. Így lehetsz a nép legjobb vezetője. Védd meg őket, és légy önmagad. - Jött a test felől, valószínűleg Yanna hangja. Őt sem hallottam soha mást mondani mint hogy "roham!", vagy "pusztulj el hülye tél!", így nem tudtam beazonosítani. De mivel csak ketten voltak a helyen, ezért valószínűleg az ő hangja lehetett.

A test ragyogása lassan halványulni kezdett, és ezzel együtt maga a test is.

Yanna teste teljesen eltűnt, egyedül a Hercegnő testén táncoló lángnyelvek világították be az éjszakát. Hallani lehetett a Nagy folyó zúgását, azt, ahogy a víz a szikláknak csapódik, és néhány éjszakai állat hangját.

Nemsokára halk recsegés, és sárgás fény kíséretében lassan egy szár kezdett kinőni a sziklából, felrepesztve azt. A fénylő kis pontocskák a virág fölött összeolvadnak Yanna alakjává, majd a kis világító pontocskák leszálltak a kinyíló fehér tulipánra.

Nagy fényesség keletkezett a növény belsejében, mire a lány odahajolt, és kiemelte azt a fénygömböt. Egy nagy villanás, aztán a lány kezében egy hosszú fényes valami jelent meg. Nagyon csillogott, és kíváncsi voltam mi is lehet az, de ahhoz túl messze voltak, hogy a nagy fényességben lássak belőle valamit.

A fehér tulipán összezárta a szirmait, mire a Hercegnő odahajolt, és a hőtől vöröslő ujjával valamit a sziklába olvasztott. Éreztem azt a forróságot, amit árasztott magából, szinte arcon csapott a hő, amivel a sziklát felolvasztva írt valamit.

Ellenségből barát, gyűlöletből szeretet lesznek. - Hallottam a hangot.

Egy nagy fehér épületben találtam magam, ahol egy vörös hajú nő, és a Hercegnő állt egymás mellett. A hatalmas belmagasságról és az óriási ablakokból kiindulva valamelyik palotájuk lehetett.

-Ám akadt egy kis probléma. Az építész át akarja ültetni a tulipánokat, hogy sorban lehessenek a házak. - Mondta éppen a vörös nő, ideges hangon.

-Üzenem az építésznek, hogy ha egyetlen tulipánt is le mer taposni, vagy meg mer gyalázni, a börtönben köt ki. A Tulipános-rét a hősök tiszteletének szent helye. A házakat úgy helyezzék el, akár a föld felett, oszlopokon is, hogy a tulipánoknak bántódásuk ne essen. Minden virág egy élet emléke. Ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania. - A felemás hajú Hercegnő hangja keményen csengett, és éreztem a szavai súlyát. Ez még annak a bizonyos falnak az építése körül lehetett, mert akkor kezdtek el a Tulipános-rétükre magas, vékony lábakon álló házakat építeni.

-Továbbítom a parancsát, Ansa Linney. - Hajolt meg a nő, mire a Hercegnő biccentett.

Fegyverkezz, mert háború lesz. - Mondta a hang, majd összeolvadt a kép.

Sötét volt, és semmit nem érzékeltem a hangon kívül. Kezdett irritálni, hogy nem tudtam kinek a hangja. Egyszerűen csak egy testetlen, suttogó hang volt.

Le kell győznie, ezért más. - Mondta, majd kis szünet után hozzátette. - Meghal, de feléled, mert ő más.