Golden Life 2.

 

Golden Life part 2.

APINK ChoRong & EXO Xiumin

Zihálva ültem fel, a pulzusom az egekben lehetett, kapkodtam a levegőt, remegő ujjaimmal a takarót szorítottam, szemeimmel a sötétben azokat az alakokat kerestem, akik rám akartak támadni. Lépéseket hallottam, majd egy alakot vettem ki, aki felém közeledett a sötétben

-Kérem ne bántson... - Nyöszörögtem, és az ágy másik végébe menekültem.

-Nyugodjon meg, Cho Rong kisasszony! - Hallottam Xiumin hangját. - Nincs itt senki, aki bántani akarná. - Kapcsolta fel a kislámpát, mire elvakított a fénye. Szorosan összecsuktam a szemeimet, de újra magam előtt láttam a három alakot, karomon éreztem a kötelet, és egyre jobban remegtem. Szemeim felpattantak, mikor a hátamon megéreztem egy forró tenyeret, és zihálva, levegőért kapkodva pillantottam fel a világosbarna hajú férfire.

-Nincs itt senki, ami történt már elmúlt. Legyen erős! - Simogatta a hátamat Xiumin. Fejemet a hideg falnak döntöttem, és a légzésemre koncentráltam, miközben meredten az ággyal szemben lévő kis komódot figyeltem, a rózsacsokorral és anya fényképével.

A férfi követte a tekintetem, majd nyelt egy nagyot.

-Ennyire zavarja a virág? - Kérdezte, mire az arcára pillantottam.

-Miért? - Pislogtam rá értetlenül. Fekete szemeivel a virágot figyelte, nem nézett rám.

-Olyan meredten bámult arrafelé, azt hittem a rózsákat... - Pillantott rám, majd újra a virágokra. - Hogy nem tetszenek önnek, hogy nem illenek ide...

-Nem, nem... - Ráztam meg a fejem, mikor eljutott a tudatomig mit próbál mondani. - Nagyon szépek, és a fehér illik ebbe a környezetbe.

Xiumin aprót bólintott, majd sietve elhúzta a karját a hátamról, mintha zavarban lenne.

-Próbáljon meg aludni, még sok idő van reggelig. - Állt fel az ágy széléről, majd egy meghajlás után visszament a díványhoz. Fehér inge már nem volt betűrve a nadrágjába, mint a télikertben volt, és eszembe jutott a zakója, amit elküldtem kimosatni, mert a szemfestékem nyomot hagyott rajta.

~

Reggel sokáig kellett sminkelnem a szemem alatt lévő karikákat, tovább, mint általában egy-egy hosszú nap után. Xiuminon viszont nem látszott, hogy nem sokat aludt az éjjel miattam, ugyanis az arca teljesen kisimult volt, csak a kissé meggyűrődött ingén látszott, hogy egyeltalán aludt.

-Kisasszony, már csak tíz perce van. - Hallottam a fürdőajtón kívülről néhány koppanás után a hangját. Megigazítottam a felsőm vékony pántját, majd a fehér blézerem, és a nyakláncom, aztán kiléptem a fürdőből.

A férfi már az ajtónál várt, az ágyamon pedig egy fehér doboz feküdt.

Felemeltem a dobozt, majd Xiumin felé nyújtottam.

-Kérem, öltözzön át. - Összeráncolta a szemöldökét, majd óvatosan elvette a dobozt. Miután megköszönte és megnézte mi van benne mélyen meghajolt előttem, majd sietve a fürdőszoba felé vette az útját.

Míg ő átöltözött felvettem a fehér cipőmet, és átpakoltam egy, a ruhámhoz illő fehér, csipkemintával díszített táskába, a ruháimat pedig behajtogattam a bőröndömbe.

Mire azzal végeztem nyílt a fürdőajtó, és a férfi a nyakkendőjét igazítva lépett ki rajta.

-Köszönöm a ruhát. - Hajolt meg újra.

-Én köszönöm, hogy vigyáz rám. - Hajoltam meg, mire elmosolyodott.

-Menjen kisasszony, mert el fog késni. - Figyelmeztetett, mire elindultunk az ebédlőbe.

A cipőm sarka szaporán kopogott a folyosókon és le a lépcsőkön, Xiumin pedig mögöttem lépkedett.

Nagyapa mosolyogva köszöntött, majd megjegyezte, hogy milyen gyönyörű vagyok, és hogy milyen jól összeillünk Xiuminnel, akit mellém ültetett a négyszemélyes kisasztalnál.

Miután nagyapa elmondta, hogy mire jutott tegnap a rendőrség, Xiumint kérdezgette, hogy mit szól a legújabb fejlesztésekhez, hogy érzi magát nálunk, a SeaHouseban.

Choi titkár zavarta meg a beszélgetést, mikor megérkezett, hogy az autók készen állnak az indulásra.

Elköszöntem nagyapától, majd beültem a kedvenc autóm kormánya mögé, Choi titkár pedig betessékelte Xiumint a másik autóba.

Fülemre tettem a headsetet, miután lehúztam a cipőimet, és elhelyeztem őket a táskámmal együtt a másik ülésen.

Legalább annyi szabadságot kaptam a betáblázott mindennapjaim között, hogy nem a sofőr vezette a kedvenc autómat, hanem én.

Choi titkár és Xiumin egy másik autóban jöttek utánam, ha jól láttam a fiatal férfi vezetett, míg a titkár magyarázta nekem a teendőimet. Hogy kivel hogyan kell viselkednem, mire figyeljek, és kik lesznek még ott az ebéden, milyen ruhákat kell majd felvennem a fotózásra, hogy képzelik el a hajam, a sminkem, milyen stílust várnak el, mi lesz a koncepció, és hasonlók. Csak a szokásos okítás, amit mindig megkapok.

Az autópálya nyüzsgése jólesően hatott a hosszú, kietlen, kopár útszakasz után. A forgalom a korai időpont ellenére elég nagy volt, de nem bántam, hiszen hosszú idő után újra vezethettem a kedvenc autómat.

Choi titkár hangját a fülemben pedig ki tudtam annyira zárni, hogy ne zavarjon.

Szöul forgalmas utcáin a szinte személyi titkárként működő alak a másik autóból irányított, hogy merre kell mennem, nehogy véletlenül eltévedjek a tenyeremként ismert kisebb-nagyobb utcák között. Sóhajtva realizáltam, hogy Choi úr semmit sem változott, sem jó, sem rossz irányban.

A toronyház mélygarázsában külön kijelölt hely volt számunkra, mint általában megszokhattam, mindenhol így fogadtak. Szerettem volna néha helyet keresni az utca szélén parkoló autók között, zsörtölődni a parkoló díj miatt, vagy rádudálni azokra, akik az általam kiszemelt helyre akartak betolatni. De persze, aki aranykanállal a szájában született, annak nem lehet ilyet.

Fellifteztünk arra az emeletre, ahol kezdenem kellett a sminkkel és a frizurával.

Choi titkár miután mindent lebeszélt a helyi koordinátorokkal elviharzott édesapámhoz, és otthagyott a sok fésűvel, hajvasalóval, sminkeszközökkel felszerelt emberi lények között Xiuminnal.

A fodrászlányok, a sminkesek, az asszisztensek, és még a fotós is jól megnézte magának a barnás-vöröses hajú férfit, majd, mikor rájöttek, hogy azon kívül, hogy együtt érkeztünk nem lehet közünk egymáshoz, inkább csak néha-néha pusmogtak rólunk, mikor azt hitték nem hallom. Meglehetősen diszkréten kezelték az ügyet.

Miután átöltöztem, és meghallgattam az instrukciókat, beálltam a kamera elé, majd olyan arcot öltöttem magamra, mely éppen illett a fotózás koncepciójához.

Újabb ruhák, másik díszlet, más smink, más haj, más design.

A fotózás végén megjelent Choi titkár, majd a kezembe adta a csomagot, melyet az ebéden kell majd viselnem. Miután felvettem a ruhát, a cipőt és az ékszereket lesiettünk a mélygarázsban várakozó limuzinhoz. A kedvenc autóm már eltűnt a parkolóból, de tudtam, hogy az etikett, amit belém vertek nem engedi meg, hogy azzal a járművel jelenjek meg egy ilyen fontos ebéden.

A fekete autó hátuljában egyedül ültem, ami roppant unalmas lett volna, ha nem hív fel Min Jun néni, és a hogylétem felől érdeklődik. Mire biztosítottam a pótnagymamámat, hogy minden rendben van, nem kell aggódnia meg is érkeztünk a Lotte szállodájához.

Az épület szörnyen unalmas volt, gyűlöltem a helyet, még úgy is, hogy a hall és az emeletek is fel voltak díszítve. Arra emlékeztetett, hogy ez az épület tart távol édesapámtól, nagyapától, a barátaimtól, ami persze nem igaz, de rossz emlékek fűznek a falakhoz.

A legpuccosabb helyen, és terítékkel terítették meg az asztalokat, a legpuccosabb ruhás biztonsági őrök álltak az ajtókban, és nagy mértékben eltúlozták a dekorációt.

A kiöltözött üzletemberek köszöntöttek, mikor beléptem a terembe, és Lee Hyun Joo intett, hogy üljek le mellé. A LOTTE tulajdonosa először furcsán nézett a mögöttem lépkedő Xiuminra, majd, mintha megvilágosodott volna, mosolyogva intett neki a mellettem lévő üres hely felé.

Az ebéden szóba került többek között a LOTTE új applikációjának a bemutató időpontja, új termékek kidolgozása, valamint hosszú sorban a világpiaci adatok felsorolása.

A beszédemet már előre be kellett tanulnom, így, mikor rám került a sor, hogy gratuláljak Lee Hyun Joonak és csapatának nagyon remek színészi alakítással átadtam nagyapám, édesapám és a saját mély tiszteletem a cég vezetőinek.

Miután végeztünk a lélekemelő ebéden a jópofizással megjelent Choi titkár a ruháimmal.

Az öltözőben visszavettem a reggeli ruhámat, majd Xiuminnal beültünk a kedvenc autómba, és Choi titkár kioktatását hallgatva a telefonomból indítottam be a motort.

Miután a titkár mindent elmondott bontotta a vonalat, és csendben autózhattunk tovább. Xiumin a hátsó üléseken foglalt helyet a táskáim és az ajándékok mellett, míg az anyósülésen a cipőm és a retikülöm pihent. A férfi csendben volt, nem is hallottam egész nap a hangját, ami kissé furcsának hatott.

-Hogy érezte magát ma? - Néztem az utat figyelő férfire a visszapillantón keresztül.

-Remekül. - Köszörülte meg a torkát. - Jól áll önnek a vörös. - Jegyezte meg, a fotózásra utalva.

Nem akartam több bájcsevelyt, elég volt ma belőle, így a forgalomra koncentrálva haladtam tovább.

Az árvaház parkolójában az aszfaltra felírt jelek és rajzok mutatták merre kell mennem, hogy megtaláljam azt a helyet az üres parkolóban, melyet a gyerekek nekem szántak. Ez tőlük egy szívmelengetően kedves gesztus volt, itt kedvességnek vettem, és mindig arra a helyre álltam, melyet nekem rajzoltak körbe.

Ahogy kiszálltunk az autóból néhány izgatott kiáltást követően egy gyerekcsapat szaladt oda hozzánk.

-Üdvözöljük Cho Rong kisasszony! - Hajoltak meg a kisgyerekek, majd csillogó szemekkel néztek a mellettem ácsorgó Xiuminra. - Üdvözöljük Uram! - Hajoltak meg neki is.

-Ki ő? - Pislogott fel a legkisebb lány a férfire.

-Xiumin. Ő vigyáz rám. - Mosolyogtam a fekete hajú kislányra. - Ahogy rád Mi Suk. Jók voltatok, mióta utoljára itt jártam? - Guggoltam le a legkisebbhez, mire ő hevesen bólogatni kezdett.

-Nagyon sokat tanultam. A tanító néni sokszor megdicsért. Mert olyan ügyes voltam. - Büszkélkedett, miközben a fekete haját piszkálta.

-Nagyon ügyes vagy Min Ah. - Simítottam meg a kezecskéjét, őszinte boldogsággal. - Segítetek becipelni, amit hoztam? - Álltam fel, és a kis csoport lelkes tagjaira néztem.

Ők viháncolva segítettek kipakolni a csomagtartóból, és a hátsó ülésekről, és behordták a dobozokat az egyszintes épület halljába.

-Kisasszony! - Hallottam az egyik gondozó hangját, mire mosolyogva megfordultam az ajtóban.

-Szép napot Seo Yeon! - Megvártam míg odaér hozzám, majd együtt léptünk be az épületbe.

-Erre jöjjön. - Intett az egyik folyosó felé. - A gyerekek már értesítettek, hogy érkezett a Kisasszonnyal valaki.

Az említett férfi ebben a pillanatban jelent meg, kézen fogva a kis Min Ahhal.

-Üdvözletem. - Hajolt meg Xiumin. Seo Yeon mosolyogva fogadta a kis párost, majd intett, hogy kövessük.

Min Jun ugrándozva magyarázott, hogy milyen jól érzi magát, hogy újra itt vagyunk.

Seo Yeon előre küldte a kislányt, aki nevetve futott oda a folyosó végén lévő ajtóhoz, és megállt Mi Suk mellett, mint két biztonsági őr.

Mikor odaértünk hozzájuk ők meghajoltak, majd Mi Suk hatalmas mosollyal az arcán kezdett bele a mondókájába.

-Nagyon köszönjük, hogy újra ellátogatott hozzánk. Kérem kopogjon kétszer az ajtón, majd nyisson be. - Állt félre.

Mosolyogva köszöntem meg az eligazítást, majd megtettem amit kért.

Az ebédlőben az összes gyerkőccel találtam szemben magam. Mi Suk és Min Ah sietve elfoglalták a helyüket a gyerekek között. A fal elé két szék volt állítva, Seo Yeon kérésére oda telepedtünk le.

Egyszerűen imádtam őket! Ennyire aranyos köszöntést még soha nem tapasztaltam. Teljesen elbűvöltek azzal, hogy felolvasták a kedvenc meséjüket, és eljátszották azt, majd kaptam tőlük egy oklevelet, és egy kézzel készített kitűzőt, amellyel kineveztek a jó tündérüknek.

Azután átvonultunk a hallba, és mindenkinek személy szerint átadtam a kis ajándékát, majd körbeültünk, és mind a negyvenhét kisgyermek elmondta amit meg szeretett volna osztani velem. Miután megmutogatták a rajzaikat, amiket készítettek rólam kimentünk az udvarra, és mutattam nekik egy játékot, amit Párizsban tanultam.

Sajnos az az öt óra, amit ott tölthettem ebben a csodás hangulatban túl hamar elszállt.

Mindegyik gyereket megöleltem búcsúzásul, és bár Min Aht nehéz volt elszakítani Xiumintől valahogy mégis el kellett indulnunk.

A fotózás, ami miatt nem lehettem többet a gyerkőcökkel nagyon lassan haladt, és bár energiával töltött fel az a sok kis lélek az árvaházban mégis nehezen viseltem az asszisztensek szervezetlenségét.

A nap utolsó állomásaként édesapámmal találkoztam.

A puccos étteremben egy kétszemélyes elkerített helyen volt az asztalunk.

Xiumint a pincér egy másik asztalhoz ültette, nem messze tőlünk.

Édesapám kedvesen fogadott, mint mindig, de volt benne valami hidegség is.

-Kedvesem, hogy érzed magad mostanában? - Érdeklődött, miközben elkezdte felvágni a tányérján terpeszkedő húst.

-A helyzethez képest remekül. - Mosolyogtam rá erőltetetten, majd a másik asztalnál egyedül ülő Xiuminra pillantottam. - Mindenképp szükség van erre? - Fordultam vissza apámhoz.

-Mindent meg lehet oldani... - Kezdte a diplomáciai szövegét, de félbeszakítottam.

-Nem akarok így élni. - Vágtam közbe. Tiszteletre, alázatra, bájolgásra neveltek, de az apámmal szerettem volna normálisan beszélni. - Képtelen vagyok rá. Mikor vonulhatok vissza a pódiumról? - Kérdeztem, és leengedtem az evőeszközeimet.

-Cho Rong, így is elmenekültél Párizsba. - Ingatta a fejét apám. - Nem lázadhatsz tovább a származásod ellen, kénytelen vagy így élni. Az árvák, az autód, az idézőjeles barátaid... Nem hozhatsz szégyent a családodra.

-Az előbb azt mondta mindent meg lehet oldani. - Ellenkeztem, és hátradőltem a székemen. - Mindig azt mondod.

-Cho Rong, azt hittem fel tudod már fogni, felnőtt vagy már annyira, hogy megértsd: ebből a körforgásból nem kerülhetsz ki. - Falatozott tovább, fel sem pillantva rám.

-Más beleszületni, és más, ha választhat. Én beleszülettem, és nem választhattam. Ha elrontok valamit a családra hozok szégyent, ha szépen mosolygok, a cégnek hozok pénzt. - Álltam fel. Vállamra vettem a kabátomat, és a retikülömet. Betoltam a székem, majd az ételéből felpillantó férfire néztem. - Vannak álmaim, amiket nem lehet pénzen megvenni.

-Nem lehet minden a tiéd Cho Rong. - Közölte édesapám. - Nem lehetsz önző.

-Én csak élni akarok. - Engedtem el a szék háttámláját, majd sietős léptekkel otthagytam azt a férfit, akit apámnak nevezek, de soha nem tekintettem rá úgy.

Choi titkár sietett el mellettem, miközben próbáltam uralkodni magamon, nehogy elsírjam magam. Xiumin mellé értem, aki abban a pillanatban kapta meg a vacsoráját.

-Kint megvárom. - Pillantottam a férfire, aki viszont megrázta a fejét.

-Kérem, csomagolja össze, és küldje el a Sheraton Seoul Palace-be. - Kérte a pincért, aki gyorsan meghajolt és már szaladt is összecsomagolni az ételt.

Xiumin megigazította a zakóját, miközben felállt, és utánam sietett.

Az autóban a férfi becsusszant a hátsó ülésekre, majd várta, hogy mikor indítom el a járművet.

Lehunyt szemmel a kormányra hajtottam a homlokom, és lejátszottam magamban az utolsó tíz találkozásomat apámmal. Mindegyiknek az volt a vége, hogy elszaladtam, de legalább most már tudja hogyan érzek. Nem mintha érdekelné bármi a pénzen, és a cégen kívül.

-Hogyan lehet ennyire szánalmas ez az élet? - Kérdeztem magamtól, miközben felemeltem a fejem, és beindítottam a motort.

A rendőrtiszt a hátsó ülésen csendben volt, pedig vártam, vártam, hogy majd valamit válaszol, de meg sem szólalt.

Akarat nélkül is a külváros felé vettem az irányt, mikor megcsörrent a telefonom.

-Igen? - Hangosítottam ki.

-Cho Rong Kisasszony, a szállodába menjen, várja ott valaki. - Hallottam Choi titkár hangját.

-Mondja meg neki, hogy ma nem akarok vele találkozni.

-Kérem, Kisasszony! Nagyon fontos lenne. - Nyugalmat próbáltam erőltetni magamra, mikor Xiumin tenyerét éreztem meg a vállamon.

-Jó, legyen. - Sóhajtottam, majd a következő kereszteződésnél lekanyarodtam a főútról. - Fél óra, és odaérünk. - Nyomtam ki a titkárt. - Az összes felesleges dolog is nagyon fontos. - Morogtam.

A visszapillantóban láttam, hogy Xiumin a füléhez emeli a telefonját. Halkan beszélt, és nem is akartam a magánéletében turkálni, már ha van neki olyanja, így inkább dühösen az útra koncentráltam, és próbáltam magam türtőztetni, hogy ne nyomjam le a gázpedált a padlóig.

A szálloda liftjében ellenőriztem a kinézetem, miután nyugalmat erőltettem magamra.

Xiumin egy félmosollyal bókolt, hogy nagyon csinos vagyok, még idegesen is, de valahogy az ő arcán is tükröződött egy kis feszengés.

Choi titkár a folyosón fogadott, majd egy nagy terembe irányított. A nagy bőrkanapék egyikén édesapám, nagyapa és Min Jun néni, a másikon egy számomra ismerős ismeretlen férfi ült, egy hozzá passzoló asszonysággal.

-Ó, kedvesem ez annyira izgalmas! - Pattant fel Min Jun néni, majd odasietett hozzám, és megölelt. Egy rosszalló torokköszörülés után, mely apámtól érkezett a néni sóhajtva, de hatalmas mosollyal visszasietett a helyére, és mint egy díva ült le.

Xiumin megrökönyödve, zavartan állt mellettem, mikor a férfi mellett ülő nő ránézett, ő gyorsan a padló felé fordította a fejét, és meghajolt.

-Azért gyűltünk ma egybe, hogy szentesítsünk egy elhatározást. - Közölte a bőrkanapén terpeszkedő férfi, majd apámra nézett. -  A fiam el fogja venni Cho Rongot.

-TESSÉK? - Kérdeztük egyszerre a mellettem álló férfival.

-Ezt nem gondolhatják komolyan! - Folytatta Xiumin erős hangján.

-Kim Min Seok, aki elhagyta a családját, és a büszkeségét a sarokba söpörve közszolgálati egyenruhát vett fel; szembeszállva ezzel szüleivel, és származásával; jótéteményként kellene vennie azt, hogy még mindig törődünk vele. - Közölte a férfi.

-Nagyapa... - Néztem a legidősebb élő rokonomra, aki csak lehunyta a szemét, és lehajtotta a fejét. - Mégis mi ez az egész? - Bámultam apámra, miközben összefontam a karjaimat.

-A mai kirohanásod után végleg döntöttem. - Közölte ő. - Nem fogsz szégyent hozni a családodra. - Megpróbáltam elfojtani az érzéseimet, de nem bírtam, könnyeim utat kezdtek mosni maguknak az arcomon.

-A családra? Ezek csak emberek, akik valaha éreztek egymás iránt valamit, de az már rég szertefoszlott a hírnévben! - Emelte fel a hangját Xiumin.

-Megtettem mindent, amit akartak tőlem, robotként éltem. - Töröltem le a könnyeimet. - Engedélyt kaptam az ország elhagyására, feltételekkel, amiket teljesítettem is. Nem akarhatják azt, hogy egy ismeretlennel éljek együtt a cég miatt!

Min Jun néni nagyapára nézett, aki lehunyt szemmel hallgatott.

-És amúgy is, az előbb mondták, hogy ez az ember már egy senki a családja szemében, kitagadott, semmi értelme ennek... - Nyeltem le a könnyeimet.

-Nem tudod igaz? - Pillantott Min Jun néni hol rám, hol a meredten engem bámuló Xiuminra.

-Akármit tud, akármit nem, ez a házasság ma le lett pecsételve, holnap lesz az esküvő. - Szólt közbe a férfi. A mellette ülő nő nagyot nyelve pillantott hol rám, hol a mellettem álló férfire.

-Mindent meg lehet oldani... - Néztem apámra. - Azt is, hogy tönkretegyék még jobban az életem. - Fordultam sarkon, és minden méltóságomat a teremben hagyva távoztam. Cipőm sarka elhagyatottan kopogott a hatalmas folyosón, a falak visszhangot vertek, a lámpák fehér fénye bántotta a szemem.

Nem tudtam hová mehetnék, csak el akartam tűnni onnan.

Tíz óra körül járhatott az idő, mikor az autómba ültem, és kihajtottam a garázsból. A forgalom fényeit néha elhomályosították a könnyeim, megjelentek előttem újra azok az alakok előző estéről, remegtek az ujjaim, még úgy is, hogy teljes erőmből szorítottam a kormányt.

Fogalmam sincs hogyan jutottam el odáig, de mikor kiszálltam az autóból a halványrózsaszín cipőm sarka a kövön koppant. Hallottam egy autó hangját mögöttem, de nem érdekelt. Besiettem az épületbe, majd szinte összeestem anya képe előtt, és sírtam.

-Miért hagytál itt? - Kérdeztem akadozva, és könnyeim függönyén át édesanyám emlékének megfogható jeleit néztem.

Órákig lehettem ott, órákig sírhattam, mikor könnyeim felszáradtak. Egyszerűen nem volt több víz a szememben.

Felkeltem a hideg fekete padlóról, majd anya néma arca előtt elterülő üveget tükörnek használva letöröltem az elkenődött sminkem.

A homályosan megvilágított folyosón keresztül kiléptem a sötét épületek által körbefogott térre. Cipőm magányos kopogására válaszként megmozdult valaki az ajtó mellett. A bejárat fölötti lámpa fényében a vöröses barna hajú férfit pillantottam meg. Arca érzelemmentes volt, szeme viszont máshogy csillogott, mint ezelőtt.

-Sajnálom. - Suttogta, mikor felnéztem rá.

-Ezen nincs mit. - Motyogtam, és megköszörültem a torkom, hogy rendes hang jöjjön ki rajta. - Kérem mondja azt, hogy keresett, de nem talált meg, és...

-Nem mutatkoztam be rendesen. - Vágott közbe, és mélyen a szemembe nézett. - Nem tudtam mire készülnek. Kezdjünk mindent elölről? - Kérdezte, és felém nyújtotta a kezét.

Hezitálva engedtem el a táskám pántját, majd lassan felé nyújtottam a kezem. Sóhajtva megérintette a tenyerem, majd összefonta az ujjainkat.

-Kim Min Seok vagyok, a Shinhan pénzügyi csoport főnökének a fia. De szeretnék inkább csak Xiumin rendőrtiszt lenni. - Engedte el az ujjaimat, majd megfogta a csuklómat, és egy félmosollyal folytatta. - Nagyapád tervelt ki mindent, miután megtudta, hogy mit tervez ellened édesapád. Azt kérte amint lehet vigyelek el innen, hogy új életet tudj kezdeni.

Csak meredten álltam ott, és bámultam a csillogó szemeibe.

-Ezek után? - Nyeltem egy nagyot, mikor tudatosult bennem, hogy nem viselkedtem megfelelően vele szemben. Félelmetes, hogy alig egy napja ismerem, de most pont ő fog megmenteni apa akarata elől.

-Mindent megteszünk, hogy ne kerüljünk elő néhány évig. - Mosolyodott el kedvesen. - Persze nem lehet minden úgy, ahogy szeretnénk... - Hajtotta le a fejét.

-Én csak élni szeretnék. - Suttogtam, mire felemelte a fejét, és a szemembe nézett.

-Ez esetben egy gép vár rád a reptéren. - Emelt fel néhány kulcsot, és megcsörgette ujjai között.

~

A hírek sokáig szóltak a szökött milliárdos fiúról, és a SAMSUNG eltűnt hercegnőjéről. Nagyapa bejelentette, hogy egy időre Yoon Ji Hoon lesz a reklámarc, de miután a beképzelt kishölgy bulvárlapok címlapjára keveredett egy eléggé megdöbbentő kifakadásával, a cég kirakta őt. A családom legidősebb tagja nemsokára bejelentette a visszavonulását, és édesapám vette át az üzletet, aki Idolokkal szerződött le, mint új reklámarcokkal.

Nagyapa abban az évben ellátogatott hozzánk Calgaryba, ahol egy évre meghúztuk magunkat Min Seokkal, míg a politikai ügyek lecsendesültek.

Amiatt, hogy Xiuminhoz az üzlet miatt akartak hozzáadni, sokáig nem kívánatos téma volt, a sokadik igazi randevúk után is, amikor egy baráti körben felmerült a téma, mindig kínos lett a hangulat. Idővel aztán kihevertük az érdekházasság gondolatát, és miután rendesen megismertük egymást kiderült a rengeteg hasonlóság közöttünk.

Egy idő után sorstársakból barátok, majd szerelmes pár lettünk.

Calgartyból én átköltöztem néhány hónapra Párizsba Richard gyerekeihez, akikre mint gyereknevelő vigyáztam, míg ők üzleti úton voltak. Xiumin pedig Los Angelesben dolgozott egy helyi rendőrkapitányságon titkárként. Két hónap múlva nem bírtuk tovább távol egymástól, és visszatértem Amerikába Min Seokhoz.

Majd, négy hónap elteltével, azután pár nappal, hogy édesapám egy autóbalesetben elhunyt, visszatértem Koreába, Szöulba, ahol apám hamvait anya mellé helyezték. Nagyapa rábeszélt arra, hogy költözzünk vissza az országba, így néhány hónap múlva már Busanban éltünk, ahol végül az esküvőnket is megtartottuk.

Nagyapa és Min Jun néni rendkívül büszke volt ránk, eljött Richard is a családjával Párizsból, és ott volt Lee Hyun Woo is újdonsült feleségével. Szűk, családi és baráti körben tartottuk az esküvőt, teljesen szolid körülmények között. Egyedül a nászút volt Dubaiban, ahol régi életünkre emlékeztető puccos helyet rendeztek be nekünk, majd kaptunk egy levelet nagyapától, hogy az egészet viccnek szánták, de, mindennek ellenére remekül éreztük magunkat.

A cég a családban maradt, nagynéném vette át a vezetést, az ő nevére lett átírva a cég, így mi Xiuminnel nem kényszerültünk vissza az aranykanállal a szájukban születettek közé.

Min Seok folytatta a rendőri karrierjét, míg én elkezdtem a tanítóképző egyetemet, hogy gyerekekkel foglalkozhassak.

Egy hosszú nap után bedőltem az ágyba belegondoltam, milyen lenne, ha nem szöktünk volna el. Valószínűleg már tönkre mentem volna lelkileg a sok jópofizástól, a titkárok hisztijétől, a sajtótól, apától... Valószínűleg az életem ugyan úgy be lenne táblázva, és soha nem érnék rá semmire, hacsak nem rendezzük át az egész hét menetrendjét...

Őszintén, nem hiányzott a cég és a pénz hajszolása, jól meglettünk volna a keresetünk nélkül is, mivel a nagynéném és nagyapa apa vagyonát mind nekem adták, a párizsi villáért is jó pénzt kaptunk, így átlagemberként éltünk, pedig milliomosok voltunk. De mind a ketten úgy gondoltuk, hogy sokkal értelmesebb ha dolgozunk, hiszen mindketten szeretjük a munkánkat, és nem akartunk milliárdosként élni. Néha belefért egy egzotikus utazás ide-oda a világban, egy kisebb lakás Gangnam belvárosában, egy Busanban és a SeaHouse fenntartása, ahová hétvégente utaztunk mindig el a barátainkkal.

Hallottam, ahogy nyílik a kis lakás ajtaja, és Xiumin halkan belép, kicsit zörög a kulcsaival, majd pár perc múlva éreztem, ahogy besüpped mellettem az ágy.

Mikor hozzám hajolt, hogy egy csókot nyomjon a homlokomra mosolyogva bújtam hozzá.

-Azt hittem már alszol. - Suttogta, miközben átölelt. - Holnap csak a tiéd vagyok. - Tette hozzá, majd a hajamba puszilt.

-Hyun Woo kérte, hogy este velük vacsorázzunk. De addig ellátogathatunk a nemzeti parkba, most van a legszebb virágzás.

-Ha azt szeretnéd... - Mormogta, és együtt a párnákra dőltünk. - Jó éjt Cho! - Karolta át a vállam, és lehunyta a szemeit.

-Szeretlek. - Suttogtam neki a sötétben, mire motyogott válaszként valami érthetetlen dolgot. Lehunytam a szemem, és mosolyogva aludtam el, arra gondolva, hogy nekünk végül sikerült olyanná formálni az életünket, amilyet szerettünk volna. Sikerült kitörni abból a mókuskerékből, melybe sokan beleőrülnek azok közül, akik aranykanállal a szájukban születtek.