Sunrise (One Shot RM from BTS)

Sunrise (Napkelte) One Shot RM from BTS
 

Kellemesen langyos a hajlani levegő, korai madarak repkednek és csiripelnek. Hangjuk kellemesen simogatja a tudatom, ahogy a férfi után lépkedek.

A fák fölött az ég még mindig sötét, nem sokat látok a sűrűben. Balerinacipőm vékony talpa alatt mindent érzek, és csak azért nem estem el a kiálló gyökerekben, mert ujjai szorosan kulcsolódnak az enyémek köré. Mióta kiléptünk a szállodából nem is engedett el. Forró tenyere felmelegíti az én hideg ujjaimat.

Nem félelmetes az erdő, és bár sűrű a növényzet, lehet benne haladni. Akárhová is megyünk. Még mindig nem árulta el hová tartunk, hiába kérdeztem már ezerszer.

-Vigyázz, itt van valami ragadós növény. - Figyelmeztet NamJoon, majd félretolja előlem, és maga mellé húzva kerüljük ki az utunkat akadályozó tényezőt.

-Már elég régóta eljöttünk a szállodából. - Szólalok meg. Talán fél óra, vagy egy óra óta? Leszálltunk a buszról a semmi közepén, és gyalogolunk ebben az erdőben, egy nagyon keskeny ösvényt követve.

Remélem nem másznak belénk mindenféle bogarak, meg hogy nem élnek errefelé mérgező növények, kígyók, vagy nagytestű fenevadak.

Igaz, hogy itt van velem a nyugalmamat megalapozó személy, de akkor is hajnalok hajnalán ketten vagyunk az erdőben. NamJoon mégis magabiztosan tart előre, ami azt jelenti hogy pontosan tudja hová akar menni.

-Oppa, miért nem vagy hajlandó elmondani hová megyünk? - Tolom el az utamból egy páfrány hatalmas levelét, majd vissza is kapom ujjaimat, ahogy megérzem a hűvös vízcseppeket a növényen. Vagyis reménykedek benne, hogy víz volt. - Elég para ez a hely. - Fintorgok a növény irányába, lenvászon rövidnadrágom oldalába törölve vizes kezem. Ilyenkor jobban szeretnék a szállodában lenni, a lámpafényben, hogy láthassam hová és mibe lépek, és mihez érek hozzá. Persze ennek is megvan a maga misztikus hangulata, ahogy egymás mögött sétálunk a sötét fák között egy számomra ismeretlen úti cél felé.

-Nemsokára odaérünk. - Bíztat, hátrapillantva rám, miközben kedves mosolyra húzza ajkait. Arca két oldalán megjelennek a gödröcskéi, de nem élvezhetem tovább a látványát, ismét hátat fordít nekem.

Mióta megjelent az új albumuk, és elindultunk a turnéra nagyon kevés időt tudtunk együtt tölteni. Délután utazunk is tovább, ezért konkrétan meglógtunk a szállodából. Egyedül a managger és két biztonsági őr tudja, hogy eljöttünk.

Vékony cipőm talpa alatt érzem a kiálló gyökereket, ahogy botladozok a sötétben. Föld, zöld növény, és különböző állatok szagai keverednek a friss levegőben. Felpillantok a fák koronája felé, ahol még mindig a szürkés ég látszódik. Mivel nem figyelek, majdnem orra bucskázok az egyik kiálló gyökérben, vagy földbuckában. NamJoon erősen tart, mikor a hátának ütközök, így nem esek el, csak felbosszantom magam.

-A kontaklencsém nem erre lett kitalálva. - Szólalok meg újra, megtörve lépteink zajának, és a növények súrlódásának monoton hangját. Az erdő a madárcsicsergés után csendes, és kihaltnak tűnik, mintha az éjjeli állatok már aludnának, a nappaliak meg még nem kelétek volna fel.

-Mondtam, hogy szemüveget vegyél. - Jött elölről NamJoon hangja. Igazat kell adnom neki, tényleg mondta még előző este. Ő gondol ilyesmikre, én általában nem. Bár honnan tudhattam volna, hogy nem a városba megyünk sétálni, mikor nem mondott semmit? Reggel keltett, majd kért, hogy siessek, mert indulunk.

-Tudod, hogy nem szeretem. - Ellenkezek, erősen kapaszkodva ujjaiba. Nem akarok még egyszer elesni.

-Tudom. - Fordul meg, ahogy kiérünk az erdőből. Szabad kezének ujjait az arcomra simítja. - De mondtam már, hogy neked minden jól áll. - Mosolyodik el, így újra megjelennek a gödröcskéi. Mindig olya kedves és figyelmes velem... erre én csak nyafogni tudok. Sóhajtva pillantok a csillogó szemeibe, hogy bocsánatot kérjek a felesleges hisztimért.

-Oppa... - Érek az arcomat simogató ujjaihoz, mire egy apró, édes csókot lehel a homlokomra. Isteni érzés fut végig rajtam, ahogy végigsimít a vállamon. Minden kimegy a fejemből, és lejjebb húzom magamhoz a nyakába karolva.

Általában csak akkor érhetünk egymáshoz, ha kettesben vagyunk. Olyanra pedig újabban egyre ritkábban van alkalom. Legalább is a turné egy hatalmas rohanás, és csak egy-két lopott pillanatunk lehet.

NamJoon felsimít az arcomra, majd egy puszival elválik ajkaimtól. Húznám vissza, de csak egy kedves mosolyra húzza puha ajkait.

-Már régóta el akartalak hozni valahova, de mindig dolgozunk. - Lép hátrébb mosolyogva, feltárva előttem a látványt, amit eddig széles vállaival takart előlem.

A szavam is elakad, ahogy megpillantom a hatalmas óceán még szürkés vizét, és az egyre világosabb horizontot.

A hullámok lágyan bukdácsolnak előre a homokban, maguk előtt taszítva fehér habjukat. Kellemes sós illatú a levegő, és bár az erdőből keveredik hozzá még valami aroma, mélyen szívom be, mire a fiú csak kuncog egyet. Mélyvörös hajamat lágy szellő borzolja, ahogy a hullámok fodrozta óceánt bámulom.

-Tudtam, hogy tetszeni fog. - Lopódzik mögém NamJoon, majd átkarolja a derekam, és magához ölel. Hozzásimulok hátammal a mellkasához, miközben ujjaimmal megkeresem az övéit. Összekulcsolom kezeinket, és érzem, ahogy belepuszil a hajamba.

-Ezért megérte átküzdeni magunkat az erdőn. - Suttogom mosolyogva, miután képes vagyok szavakat kinyögni, mire halkan felnevet. Nem tudok betelni a látvánnyal, valami eszméletlenül gyönyörű az egész. Főleg így, meglepetésként.

-És ami még ez után jön... - Leheli fülembe, mire megborzongok. Ezernyi gondolat fut át az agyamon egy pillanat alatt. NamJoon felkuncog, és lassan végigsimít egy ujjával a ruhával fedett hasamon. Mindig ezt csinálja ha szeretné, de kénytelen vagyok most nemet mondani neki. Régen volt, én is szeretném már, nagyon is, de a női problémáim közbeszóltak.

-Tudod, hogy most nem lehet. - Ellenkezek nagyot nyelve, még mindig a tájat bámulva, bár a gondolataim már máshol járnak.

-Nem pont arra gondoltam. - Nevet a fülembe NamJoon, majd állát a vállamra ejti. Nem? Pedig azt szokta ezzel felvezetni. - Engedd el magad. - Suttogja. Észre sem vettem, hogy megfeszült a testem, de igyekszem ellazítani magam. Érzem a forró leheletét a nyakamon, majd ajkait érinti oda. - De majd valamikor az is szóba jöhet. - Mormogja, és végigsimít az oldalamon. Vékony, bordó blúzomon keresztül érzem forró ujjait, amik végül visszavándorolnak a hasamra, azt simogatva tovább.

Próbálok a látványra koncentrálni, ha már elhozott ide a kedvesem.

Ez a sok árnyalat, és szín teljesen megbabonáz. A távolban madarak repülnek a víz felett, vijjogva, le-lecsapva, és a horizont egyre kékebb lesz. A part mentén sok helyen datolyapálmák törnek az ég felé, egyenlőre sötét árnyékba burkolózva.

NamJoon elenged, majd lehajol elém. Ujjait érzem, a bokámnál és azt, ahogyan kiléptet a cipőmből. Óvatosan teszi le talpam a hűs, puha, aranyló homokra.

-Oppa, mit csinálsz? - Szólok rá, de csak mosolyogva folytatja, és lehúzza a lábamról a másik cipőmet is. A homok hűvös, mégis jólesik beletúrni lábujjaimmal.

Kezembe adja a balerinacipőimet, majd a saját szandálját is kicsatolja.

-Na, gyere! - Fűzi össze ujjainkat. Kezünkben a lábbelikkel sétálunk a száraz homokon, elkerülve a föveny nedvességét.

Az éjszakai dagály úgy tűnt már visszahúzódott, mert szép sávokban kagylók és csigák ezrei fehérlettek a homokban, melyet az éj leple alatt sodort a partra.

-Majd visszafelé megnézzük őket. - Ígéri NamJoon, miközben húz maga után. Tudja, hogy meg akarnék állni a nagy fésűkagylóhéjak, és csigaházak mellett. Ilyet otthon nem lát az ember, és bár furcsállom, hogy nem szedik össze azonnal a helyiek, jó látni, hogy van egy érintetlen tengerpart is a környéken.

Az ég már lassan sárgásodik, a felhők, melyek a távolban úsznak egyre színesebbek lesznek. Kék, rózsaszín, lila, narancs, piros, fehér és citromsárga színekben játszik az ég alja, és az azt visszatükröző víz is.

NamJoon megáll egy neki tetsző ponton, majd ledobja a szandálját. Átkarolja a derekam, és ölébe húzva engem leül a homokba. Az övé mellé dobom a lábbelimet, majd visszafordulok hozzá. Leveszem róla a fekete keretes szemüvegét, és a magunk mellé dobált cipőinkre rakom.

-Most már csak téged látlak. - Suttogja végigsimítva az arcomon.

Közelebb csúszok hozzá, majd mellkasára fektetem a fejem. Szorosan ölel magához, a vörösre festett hajtincseimmel játszik. Régen voltak ilyen pillanataink.

-Gyönyörű vagy. - Mormogja, mire felpillantok rá. Vonásain sárgás fény játszik, hosszabb, szemébe lógó szürkés tincseit is bearanyozva. A szemében a saját tükörképemet látom, és az óceán vizének csillogását.

A hajába túrok, és lehúzom magamhoz egy hosszú csókra.

-Lemaradunk a napkeltéről. - Suttogja a csókunkba, de úgy tűnik ő sem akarja, hogy elengedjük egymás ajkait.

-Így csak téged látlak. Nem látok semmit a napkeltéből. - Mosolyodok el, ahogy szapora levegővételek között arcát fürkészem.

-És olyan nagy baj az? - Érinti ajkait az orrom hegyéhez morcosan.

-Tudom, hogy az utóbbi időben a munka és a rohanás miatt kevés időnk van. - Sóhajtok, mire elhúzza a száját, és hangosan fújja ki a levegőt.

A derekamnál fogva megemel, és óvatosan maga elé tesz a hűvös homokba, majd odébb csúszva szorosan mellém helyezkedik.

-Köszönöm, hogy elhoztál ide. - Nyomok egy puszit az arcára, majd visszahuppanok a fenekemre.

A színek pillanatonként változnak, ahogy a Föld lassan forog.

NamJoon egyik karjával a derekamat öleli, másikkal pedig a kinyújtott lábaimat simogatja. Ujjaimmal megkeresem az övéit, és összekulcsolom a kezünket.

-Szeretnék több ilyen pillanatot. - Sóhajtja, ahogy a karjának döntöm a fejem.

-A turné után lesz néhány szabadnapunk. - Pillantok fel rá, mire lehajol egy újabb csókért.

Percekig ízlelgetjük a másikat, szabad kezemmel a hajába túrok, és elfeledkezve mindenről adom át magam a pillanatnak. Érzem a szíve gyors ütemét, minden bánatát és nehézségét, minden rezdülését. Ujjaimat a mellkasára vezetem, ő pedig még közelebb húz magához. Nem akarom elengedni, hiszen tudom, hogy nemsokára vissza kell mennünk a szállodába, magunk mögött hagyva ezt a csodás helyet. Ott pedig már nem lehetünk együtt. Egyikünk sem akar botrányt.

NamJoon belenevet a csókunkba, mire értetlenül válok el ajkaitól. Csak a szemében csillogó érzéseit látom, és a rózsaszínes fényt, amely az arcunkat világítja meg.

-Olyan édes vagy. - Dönti homlokát az enyémnek.

Elfordítom a fejem, a tenger felé, majd elnyílt ajkakkal, döbbenten bámulom, hogy milyen rózsaszín lett azalatt a pár pillanat alatt az ég. Eddig is tudtam hogy pár perc leforgása alatt lemegy és felkel a nap a megfelelő időben, de most valahogy nem számítottam rá.

NamJoon felkuncog a reakciómon, majd a mellkasához húzza a fejem. Elveszi a szemüvegét, majd az orrára biggyeszti, hogy ő se maradjon le a gyönyörű pillanatokról.

A kézfejemet simogatja, míg én csak ámulok és bámulok a természet csodáin.

Az ég alja a rózsaszínből narancsságává válik, a felhők lilásak, ragyogó fehér pamacsos széllel. A tenger, és a föveny követi az ég színeit: lilából átvált lassan rózsaszínre, majd ahogy a napkorong széle megjelenik a látóhatáron egyre sárgább lesz.

A szél feltámad, egyre jobban korbácsolja a vizet, fújja a hajunkat és a ruhánkat. A pálmafák levelei is táncot járnak, a mögöttünk elterülő erdő fáinak ágaival együtt.

A hullámokon csillognak az első narancssárga napsugarak. A halászmadarak a távolban keringőznek egymás körül, sötét árnyékokként a felkelő Nap előtt.

Ahogy a korong egyre feljebb és feljebb emelkedik a kéklő óceán messzeségéből, mintha maga is csak a vízből mászna ki, a színek egyre sárgábbak lesznek. Már tisztán látszik a part vonala, és a távolban egy benyúló földnyelv.

-Látod a hajókat? - Mutat a horizont felé NamJoon. Kisimítva arcomba lógó mélyvörös tincseimet, követem ujja vonalát. És tényleg, a messzeségben talán mintha a sötétebb árnyékokként látszódó halászhajók alakját ki is tudnám venni. Túl messze vannak ahhoz, hogy rendesen ki tudjam őket venni. Tekintetemmel végigpásztázom a vizet és a messzeséget. Egy hirtelen ötlet hatására mosolyra görbülnek az ajkaim.

-És ott? - Mutatok el a másik irányba, a messzeségbe, mire fürkésző tekintettel arrafelé fordul.

Felpillantok rá. Szemeiben csillog a Nap, látom a tükörképem, a mögöttem elterülő partot.

Kibogozom ujjainkat, míg ő a távolba mered, majd felemelkedek, hogy az arcunk egy magasságban legyen.

-Hol látod őket? - Pillant rám a homlokát ráncolva. Kérdőn néz rám, ujjai megtalálják az enyémeket, és a kézfejemet simogatják. Úgy tűnt talán el is feledkezett a hajókról ahogy tekintetünk összekapcsolódott.

Megszakítom merengésem a fekete mélységeiben, majd puha, rózsaszín párnáira pillantok.

-A szemedben. - Érintem össze ajkainkat egy pillanatra, majd hátrébb húzódok. Mosolyogva figyelem a reakcióját. Szemei villannak egyet, ahogy tekintetembe fúrja az övét. Érzem, ahogy felvezeti a hátamon hatalmas tenyerét. Ujjai kellemesen melegítenek és simogatnak ahogy végigfuttatja őket a vállamon.

-Most rosszul döntöttél. - Suttogja mély hangján, és tarkómra vezetve ujjait visszahúz ajkaira.

-END-