ARMY (BTS JungKook (OneShot))

 ARMY (BTS JungKook OneShot)

Egy rég zárva lévő bolt kiugró teteje alatt vacogok. A szél a szemembe fújja nedves hajamat, és reménykedek, hogy megúszom ennyivel. Gyűlölöm az ilyen időt. Főleg ősszel. Miért nem lehet az, hogy csak kellemesen fújdogál a szél, néha egy-két csepp eső esik, közben pedig a levelek szép színesek, és vakítóan süt a nap.

De neeem, természetesen zuhognia kell az esőnek, és olyan hurrikánnak lennie, ami még a szélálló kabátomon is átfúj.

Csattogó lépteket hallok, majd egy fekete kapucnis magas srác ugrik be mellém csurom vizesen. Zihálva kapkod levegő után, majd hátát a sötét kirakat üvegéhez préseli.

Valamikor ez az üzlet egy felkapott virágbolt volt, egy nagyon aranyos néni dolgozott itt. Aztán tönkre ment, és azóta csak a helyi utcaművészek alkotásai díszlenek a csodás virágköltemények helyett az üvegen.

-Jól vagy? - Kérdezem a mellettem szenvedőtől. Már percek óta idegesen kapkodja a levegőt tőlem elfordulva, míg én tapintatosan az esőt bámulom.

Mikor nem szólal meg óvatosan felé pillantok. Magas, vékony srác. Szétázott farmer, és fekete pulcsi. Vagy szürke, csak vizes, így sötétebb a színe. A karján és a combján lévő izmokat látni engedi a hozzá tapadó vizes ruha, azonban még mindig nem látni az arcát a hozzá tapadó pulcsi kapucnijától.

Látszik, hogy jó erőben van, és ilyen alkattal biztosan sportol valamit. Nem hiszem hogy olyan bady builder lenne mint néhány ismerősöm, akik naphosszat az edzőteremben mutogatják magukat a csajaiknak, és mindenféle por alapú izomnövesztőt zabálnak.

Lassan fordul felém, így feltárul az arca is. Fekete, összetapadt, a szemébe lógó tincsek, kipirult orca, szépen ívelt ajkak. A szeme feketén csillan meg a haja alatt.

-Aha. - Válaszol végül halkan, mire zavartan kapom el a tekintetem róla. Nem kellene bámulnom a szétázott idegen pasikat, ugye? Azt hiszem anya nem erre tanított.

Érzem a tekintetét magamon, ahogy ő is alaposan végigmér. Hiába, semmi extra nincs rajtam: a kedvenc térdénél szakadt kék farmerem, a fekete nem viharálló kabátom, és a kapucnim alól kilógó hullámos tincseim. Talán egyedül a platformos magas sarkú őszi csizmám ami érdekes. Mikor elindultam otthonról még javában sütött a délutáni nap, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz az esti időjárás itt a semmi közepén Yean-ri-ben.

Végül megköszörüli a torkát, mire a graffitis üvegfalnak dőlő lényére pillantok.

-Van itt a közelben buszmegálló? - Érdeklődik az arcomat nézve. Kellemes tónusú a hangja, valahogy olyan nyugalmat árasztó.

-A következő sarkon, ami úgy három perc futva innen. - Grimaszolok az esőbe, ami valahogy erősödni látszik. Bever a tető alá, ahogy visszapattannak a cseppek a betonról, így én is a falhoz tapadok alig pár lépésre az idegentől.

Vacogva szorítom össze a fogam, ahogy a hideg szél a bőrömhöz cuppantja a teljesen átázott kabátomat, és nadrágomat. Reszkető kezeimet dörzsölgetem hogy azok ne fagyjanak meg.

A szemem sarkából látom, ahogy a srác elkezdi lerángatni a pulcsija cipzárját. Meredten bámulok az egyre erősödő esőbe, nehogy véletlenül az ismeretlent kezdjem inkább feltűnően bámulni. Csak a szemem sarkából, a periférikus látásom segítségével követem végig a mozgását, ahogy lehúzza a cipzárt, és a pulcsi belső zsebéből előhúz egy első látásra is méregdrágának tűnő telefont. Igaz, hogy a családom elég tehetős, de soha nem engedhettem meg magamnak egy ilyen készüléket, mint amilyen az övé volt.

Pislogva vettem észre, hogy akaratom ellenére is a srácot bámulom, így nagy levegőt véve halkan fordultam el, hogy a szél rángatta vízcseppeket bámuljam inkább, hátha lesz egy pillanat, mikor elrohanhatok bőrigázás nélkül a buszmegállóig, hogy ott ücsörögve nagyjából másfél órát megérkezzen az a busz ami bevisz a belvárosba, ahonnan már könnyedén haza tudok menni éjnek éjjelén is.

-Hyung! - Szólalt meg a kellemes hang mellettem, mire rákapom a tekintetem.

A méregdrága készüléket a füléhez szorítja, és egyre idegesebb arccal bámul a semmibe.

-Figyelj, rohadtul nem tudom hol vagyok, k*rvára bőrig áztam, és már egy órája Busanban kellene lennem. - Emeli meg a hangját, amitől összerezzenek.

A számat összeszorítva fordulok az eső felé, és felhúzom a csuklómon a rátapadt kabátomat, hogy megnézzem az időt. Még pontosan nyolcvankét perc, míg megérkezik a busz, természetesen ha nem késik.

El kellene jutnom a buszmegállóig, és onnan akkor már sehová sem kell mennem, csak a hatalmas pocsolya közepén megvárni, míg a kék jármű megérkezik. A cipőm már úgy is elázott, annak teljesen mindegy.

Megremegek ahogy a szél nekem csapja az esőcseppeket, és közelebb húzódok a fiúhoz.

-Nem érdekel Hyung. - Közli mérgesen a srác, mire felé kapom a tekintetem. Meredten bámulja az esőt, száját egy vonallá préseli, míg hallgatja a vonal másik oldalán lévő embert.

Éles arcéle megremeg, ahogy egyre idegesebb lesz.

-Húsz perc alatt k*rvára ide tudsz érni ha akarsz. - Sziszegi dühösen. - Miattad vagyok itt, jössz annyival hogy hazavigyél. - Morogja, majd elveszi a fülétől a méregdrága telefont, és egyszerűen bontja a vonalat.

Csendben ácsorgunk egymás mellett, az esőre bambulva. Én nem merek ránézni, az ő fejébe meg nem látok bele. Ajkaimat harapdálom, hogy legalább abba jusson a véremből és ne fagyjak meg. Egy orkán erejű széllökéstől úgy megremegek hogy a srác is felfigyel rá. Ezután pedig egy hatalmasat tüsszentek. Szipogva kapok levegő után az újabb tüsszentések között, majd remegve húzom össze magam.

-Jól vagy? - Teszi fel azt a kérdést az édes tónusú hangján amivel én is kezdtem vele a beszélgetést.

Csak egy aprót biccentek, mielőtt újfent tüsszentenék egyet. Remegő, jéghideg kezeimet elveszem a szám elől, és átkarolom magam vele.

-Voltam már jobban is. - Vallom be halkan, mire egyetértően sóhajt egyet. - Utálom ezt az időjárást. - Motyogom magam elé, de természetesen a fiú is meghallja.

-A nagyvárosban hívsz egy taxit ami hazavisz, de itt még az sincs. - Fintorog. Édes a fintora, ahogy eltorzítja az arcát. Mindig is gyerekesnek gondoltam, de neki kifejezetten jól áll, még a grimasz is.

Pislogva kapom el a tekintetem róla, és szigorúan az esőcseppeket bámulom.

-Először jársz itt? - Vetek fel egy új témát, hogy legalább ne unatkozva fagyjunk meg, míg ideér az illető érte.

-Párszor már voltam erre. - Sóhajt egy nagyot. Ujjaival a hajába túr, ezzel feltárja előttem a homlokát és a szemeit mire bennem reked a levegő. A kisfiús arc egyszerre válik férfiassá, ahogy a tincsei már nem lógnak a szemébe. Leesik az állam. Hogy nézhet ki valaki ennyire jól? Szemei nagyobbak, mint az átlag koreaiaké, fekete szempillái összeragadtak a víztől, magas homloka férfiassá varázsolja. Egyszerre gyermekies és felnőttes az arcfelépítése, ami egy hatalmas gombócot képez a torkomban. A testem azonnal elkezd melegedni, ahogy felém pillant, észrevéve azt, hogy őt bámulom. Talán a szemeim nem esnek ki, mire feleszmélek és zavartan elfordítom a tekintetem róla.

-És te erre laksz? - Érdeklődik. Hangjától megremeg a gyomrom, és igyekszem csak a szemem sarkából figyelni, ahogy végigméri megint a ronggyá ázott valómat fekete szemeivel. Igyekszem nem elpirulni, ahogy ajkaiba harap, és zavartan elfordul.

-Nem, de sokszor jártam már itt. - Válaszolok végül. - Itt csatlakozik az egyik helyi járat a nagyvárosihoz. - Vonom meg a vállam amolyan erre vezet az utam módban.

-Hülye kérdés volt. - Emeli fel a fejét, hogy megszemlélhesse a miket óvó tetőt. - Ha itt laknál már nem állnál itt. - Mondja a logikus tényt, mire felkuncogok.

-Valószínűsítem hogy már otthon kortyolgatnám a forró teát takaróba bugyolálva magam. - Jelennek meg előttem a kis bérlakásom képei, mire sóhajtok egyet. Szeretnék már otthon lenni. Az álmodozásomnak egy hatalmas tüsszentéssel vetek véget. Ahogy előre hajolok a lendülettől a hajam is az arcomba borul. Kénytelen vagyok levenni a kapucnimat, és a hullámos tincseket visszarendezni a vállamra és a kapucni alá.

A srác tekintetét pont elkapom ahogy visszaegyenesedek. Zavartan megköszörüli a torkát, majd egy nagyot nyel.

-Én inkább tejet innék. - Szólal meg kis idő után oldva a közénk telepedett csendet. - Jobban szeretem a tejet, mint a teát. - Gondolkodik el, aztán elmosolyodik. A szívem hatalmasat dobban az édes mosolyától. Mit édes? Egyszerűen észveszejtő!

-Nem tagadhatom le az angol vérem. - Nevetek fel szívből jövően, leplezve a zavaromat, mire még szélesebben elmosolyodik.

-Furcsa, mert nincs akcentusod. - Jegyzi meg mosolyogva, végre teljes testével felém fordulva. A graffitis falnak dől, és zsebre dugja a kezeit. Gondolom ő is fázik abban az átázott pulcsiban.

-A nagyapám a világháború idején volt errefelé katona, és itt telepedett végül le. - Mosolyogok rá vállat vonva. Valahogy az édes, fehér fogait kivillantó szájgörbülete engem is hasonlóra késztet.

Már talán nem is fázok annyira, mint mikor még csak egyedül álltam itt az eső elől.

Szótlanul mosolygunk egymásra. Annyira különleges a mosolya, hogy gyorsabban kezd dobogni a szívem. Az a laza tartás ahogy csak támaszkodik a bolt falának már fotóra illő, na és persze a testére tapadó vizes ruhába bújtatott izomtömeg sem semmi. A farmere majdnem hogy repedezni látszik a combjain, a karjára tapadó pulcsi sem semmi bicepszeket takar, az itt-ott nedves fehér póló pedig, amit a széthúzott pulcsi enged látni redőzve rajzolja ki a mell és hasizmait.

Megköszörülöm a torkom, mikor észreveszem magam. A fiú pillái is megrebbennek, aztán egy nagyot nyelve támasztja inkább a hátát újra a dekorált falnak, és az esőt kezdi szemlélni.

A karórámra pillantva realizálom, hogy már csak pár perc és megérkezik érte az a srác, akit riasztott. És még egy óra, míg a buszom ideér.

Az eső hangja halkabbra vált, míg mindketten az élet nagy dolgain gondolkodunk. Legalábbis az én agyamban a véletlenekről és az időjárásról forognak a gondolatok, ő meg csak bambul előre, és néha rám pillant.

Mikor úgy értékeltem, hogy a zuhogó eső valamelyest csillapodott megköszörültem a torkom. A fiú felém pislogott, mire elmosolyodtam.

-Igyál sok forró tejet ha hazaérsz, hátha nem fázol meg annyira. - Villantom rá a legszebb mosolyom. - Szi... - Kezdeném, de közbeszól.

-JungKook vagyok. - Mosolyog rám a szavamba vágva, mire megakadok mondandóm közben és elég érdekesen bámulok rá. Vár egy pár másodpercet, aztán közelebb lép hozzám. - És te...? -  Érdeklődik aranyosan. Elkapom a tekintetem az arcáról, mert érzem, ahogy kipirulok. Csak a nevemet kérdezte, mégis vörösödöm... megbolondultam?

-Yuna. - Nyögöm ki végre a nevem a pulóvere cipzárját fixírozva.

-Yuna. - Ismétli el a nevem édesen, mire újfent felpillantok rá. - Vigyázz magadra, és az angol véredre. - Szélesedik a mosolya. Aprót bólintok, hogy megértettem.

-Szia! - Intek neki esetlenül, mire ő is integetni kezd.

-Remélem még találkozunk. - Hallom a hangját, mire mosolyogva biccentek neki egyet, majd a hajam betűrve a kapucni alá lépek ki az esőre.

A hideg cseppek kegyetlenül kopognak a vállamon és a fejemen, érzem ahogy egy pillanat alatt átjár a hideg. Gyorsabbra veszem a tempót, és futni kezdek a magas sarkú szerencsémre elég stabil csizmámban a buszmegálló felé. Legalább kimelegszek valamennyire, és nem fogok annyira vacogni.

A tincseim kiszabadulnak a kapucni alól, ahogy egy erősebb fuvallat lerepíti a fejemről azt. Igyekszem menet közbe visszavarázsolni magamra, ámbár hiába, mert a nagy, párától még inkább összegöndörödött, és víztől összetapadt loboncom nem hajlandó engedelmeskedni. Az úton szinte körül sem kell néznem, mert senki nem jár már ilyenkor erre, és a zebráig sem megyek el, mert közelebb van úgy, ha nem kerülök. A kapucnit a fejemen fogva érek el végül lihegve, kimelegedve a buszmegállóhoz. Lehetetlen átlépni a hatalmas pocsolyát, ami az útról folyik át a járdára, így azon átgázolva a már amúgy is szétázott cipőmmel jutok az üvegdoboz belsejébe, ahová már nem esik be az eső. Igaz, így is a vízben állok a járdáról és az útról összefolyó tenger egyik magasabb pontján, de legalább nem esik az eső, és a széltől is egész jól véd.

Lihegve támasztom a fejem a hideg üvegnek, amin kívülről folynak az esőcseppek, belülről pedig a hajam tapad neki. Sóhajtva emelem el onnan a fejem, amint a lélegzésem normálisra szelídül.

Az órám szerint már csak ötvenhárom perc, és megérkezik a busz. A hajamat próbálom megzabolázni, hogy álljon valahogy, majd feladva ezt a tevékenységet a vizes kapucnit a hátamra ejtve hagyom, hogy úgy álljon ahogy akar. A vállaimra húzok néhány hosszú tincset, hogy melegítsen egy kicsit, majd toporogva, magam átkarolva várok. Az eső újra rákezd, kopogva zúdul le az égből az üvegtetőre. Pedig egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy ott maradok vele, de jó hogy nem így döntöttem. Mosoly kúszik az arcomra, ahogy szemeim előtt megjelenik a helyes arca. Szorosabban fűzöm magam köré a karjaimat, és lehajtom a fejem, úgy vigyorgok tovább, mint egy idióta.

A gondolataim a fiú körül forognak, a nevét ízlelgetem. Kétségkívül helyes srác, kellemes társaság, legalábbis udvarias. És nagyon jól néz ki. Baszki a sulimba miért nem jártak ilyen fiúk?

Az órámra pillantok, mikor motorzúgást hallok meg. Negyvennyolc perc, míg jön a busz, tehát az nem lehet. Arra kaptam fel a fejem, hogy egy fekete mitsubishi hajt át a tengeren, ami a buszmegálló előtt terül el. Aztán satufékkel megáll a buszmegálló után pár méterrel.

Az autó lámpája pirosra festi az esőcseppeket, mire elmosolyodok.

-Yuna? - Hallom meg a nevem, és abban a pillanatban meg is jelenik JungKook. Döbbenten pillantok rá, mire elmosolyodik, és a vizes hajába túr. - Úgy látom te is Busan felé mész, szóval elviszünk. - Vakarja meg a tarkóját. - Vagyis ha szeretnéd, vagyis én szeretném, vagy ahm... szerintem... - Kezd összezavarodni és egyre erősebben dörzsölgeti a nyakát.

-Tényleg el tudtok vinni? - Kérdezek rá, mire kipirulva bólint egyet. Hogy milyen aranyos! - De csak ha nem gond... - Harapok ajkamba, mire nagyot nyelve megrázza a fejét. - Menjünk. - Egyezek bele, mire elvigyorodik, aztán kinyújtja a karját felém. Pislogva lépek mellé, mire megragadja a karom, aztán úgy kilő, hogy alig tudom követni. A pocsolyán átgázolva rohanunk a fekete kocsihoz. JungKook kinyitja a mitsubishi ajtaját, majd betessékel.

-Szia! - Fordul felém a kormánynál ülő fiú, aki kiköpött mása a mellém helyezkedőnek. Talán egy kicsit az a babaarc hiányzik belőle, ami JungKooknak volt. Így könnyen következtethetek arra, hogy testvére, vagy közeli rokona.

-Öhm szia! - Mosolygok rá, és megremeg a testem, ahogy megérzem milyen jó meleg is van az autóban.

-Ő a bátyám JeongHyun. - Mutatja be a srácot, mire ő mosolyogva biccent egyet.

-Yuna vagyok. - Hunyom le egy pillanatra a szemeimet, ahogy a fűtés libabőröket csal a karomra. - Köszönöm, hogy elvisztek. - Hajolok meg enyhén a normáknak megfelelve, miközben dörzsölöm az ujjaimat, hogy mozgásra bírjam az elfagyott részeimet.

JungKook rám terít egy törölközőt, miközben az autó elindul.

-Köszönöm. - Mosolygok rá, mire ő is elvigyorodik. Bebugyolálom magam az anyagba, és egy másikkal pedig a hajamat és a bőrömet kezdem szárítani. Vigyázva arra, hogy minél kevesebb vizet csöpögtessek a drágának tűnő autó kárpitjaira.

-És Yuna, hogy keveredtetek össze a lökött öcsémmel? - Érdeklődik a volán mögött ülő. JungKook morogva adja tudtára hogy nem tetszik neki a jelző amit használt rá, de a bátyja csak kineveti.

-A tó körül sétáltam és fotóztam. - Hajolok előre, hogy a hajam ne vizezze össze a háttámlát. - Aztán mikor elkezdett sötétedni az eső is rákezdett, és lekéstem a buszt. - Ismertetem röviden a mai napom történetét. Az ablaktörlőt bámulom, ahogy az ide-oda száguldva próbálja lesöpörni a vizet az ablakról.

-Yean-ri nem pont a forgalmáról híres. - Mosolygott továbbra is az idősebb fiú. - Sokat járok erre, de még sohasem álltam meg a tónál.

-Pedig egyszer érdemes lenne, minden évszakban gyönyörű. - Biztosítom róla a fiút a melegtől kipirult arccal. Úgy érzem kezdek felolvadni.

-Megmutatod miket fotóztál? - Érdeklődik a fiatalabb testvér mellőlem.

-Sajnos lemerült a telefonom már a tóparton... - Húzom el a szám. - És lehet azóta úgy elázott, hogy már használhatatlan. - Veszem elő a kabátom zsebéből a sebtében fóliába csomagolt mobilt. Sóhajtva nyomom rá a törölközőt, hogy azt is megszárítsam, majd a mellettem lévő üres ülésre teszem.

-Pedig jó lenne látni ahogy lekörözöd. - Biccent az öccse felé a sofőr. Érdeklődve pillantok a mellettem ülő, kócos hajúra.

-Én is szoktam fotózni. - Vallja be mosolyogva, olyan hangsúllyal, mintha azt mondaná: nézd, ez is közös bennünk!. - És videózni.

-Nincsenek fotóid Instán? - Kérdezi JeongHyun a szemöldökét felhúzva.

-De vannak. - Mosolyodok el, mire a két fiú érdeklődve pillant rám. JungKook már veszi is elő a mobilját, és belépve az alkalmazásba felém nyújtja azt.

Megkeresem a saját nevem a fiatalabb fiú igéző tekintete mellett, aztán visszaadom neki.

A srác vigyorogva nézegeti a tájképeim, aztán megakad egy-egy az ausztrál tengerparton készült fotón, ahol természetesen fürdő, vagy elég lenge ruhában feszítek vagy feszítünk a barátnőimmel.

-Azt hiszem ezek jobban lenyűgöznek, mint a tájképeid. - Jegyzi meg a fiú, mire kikapom a kezéből a telefont, és elrejtem a hátam mögé.

-Azokat nem is én fotóztam. - Ellenkezek hasztalanul, ugyanis már levakarhatatlan a vigyora.

-Mit műveltek ott hátul? - Érdeklődik a sofőr.

-Megtaláltam Yuna bikinis fotó... - Kezdené a mellettem ülő, de befogom a száját.

-Azt hiszem hiba volt megmutatnom. - Köszörülöm meg a torkom zavartan.

-Pedig biztos szép képek, majd otthon én is lecsekkollak. - Kacsint a visszapillantóba, mire a szabad kezemmel megcsapom a homlokom.

A másikat azonnal elkapom a srác szája elől, mikor fogaival kissé beleharap a bőrömbe. Hitetlenkedve és egyszerre idegesen kapom a tekintetem a mellettem ülő nyuszifogait kivillantó JungKookra. Ő csak elröhögi magát, aztán a bátyjához fordul.

-Hyung, hogy ment a randid? - Kérdezi a fiatalabb testvér. Megkönnyebbülten dőlök hátra, hogy ejtettük a bikinis képeim témáját.

Az idősebb elmeséli, hogy milyen szerencsétlen időben hívta fel az öccse, ezért játékosan meg is korholja. JungKook csak nevet rajta, azzal a rettentően édes hanggal. Aztán felemlegetik az összes hasonló estet, mire dől belőlünk a nevetés.

Az autóban ezután csendben hallgatjuk, ahogy JeongHyun az egyetemi éveiről, és a kiszemeltjeiről mesél. Egy szempillantás alatt kiderül, hogy ugyan arra az egyetemre járt, mint én, előző évben fejezte be azt így az autópályán tökéletesen ki tudjuk tárgyalni az összes rektor és oktató minden rossz szokását. Beleavat kulisszatitkokba is, amit JungKook csendben hallgat, hiszen látszólag nem tud semmit hozzáfűzni a dolgokhoz. Néha, mikor lecsúszik a vállamról a törölköző óvatos mozdulatokkal visszahúzza rá, de csak elmélkedve, és vigyorogva hallgatja az eszmecserénket.

Hogy ne zárjuk ki őt a beszélgetésből a hobbijairól kezdem kérdezgetni, valamint arról, hogy mivel foglalkozik. A két fiú egymásra sandít, mire kissé értetlenül, de folytatom. A fiatalabb testvér vontatottan válaszolgat. Megtudjuk, hogy kedveli a fotózást, szeretne dobolni, gitározni, érdekli a táncművészet, valamint imád énekelni.

-Jelenleg szabadságon vagyunk. - Szögezi le, mire egy aprót biccentek. Bárki lehet szabadságon, nem? Felém sandít, olyan értetlen arccal, mintha valami baj lenne velem.

-Mond csak Yuna, mennyire vagy tájékozott a hazai popkultúrában? - Érdeklődik az idősebb testvér a volán mögül.

-Nem igazán követtem figyelemmel az elmúlt időszakban. - Vonom meg a vállam, mire a mellettem ülő egy nagyot sóhajt. Nem tudom eldönteni, hogy kellemes csalódásként érte-e, mindenesetre valahogy jobban kezd feloldódni ezek után.

-Azért csak van kedvenc előadód. - Dobol a kormányon az idősebb testvér, miután leelőzött egy teherautót. Szerencsére az eső már nem ömlik olyan ádázul, mint mikor megmentettek a buszmegállóból, de én azért még így is félnék vezetni. Ebben az ítéletidőben… JeongHyun azonban magabiztosan lép a gázpedálra, újfent a sebességkorlátozás legfelső határait feszegetve, hogy leelőzzön egy másik autót.

-Szeretem az amerikai rappereket. Bár talán ez édesapám hatása lehet, ugyanis oda és vissza van a tengerentúli előadókért. Warren G a kedvence, akit én is kifejezetten kedvelek, valamint szeretem Designert is. - Mosolyodok el, ahogy felidézem a városi lakás falait borító posztereket. Édesapám fiatalon megszállott volt a gyűjtés terén, és igaz, hogy azóta már inkább a munkájára, és a családjára koncentrál, a féltve őrzött plakátok, poszterek és albumok kiállítási tárgyként köszönnek vissza a szülőházam falairól.

-Hm, Warren G nagyon király. - Mosolyodik el a mellettem ülő ábrándozva, megvillantva ezzel a fogait is. Édesen nagyok a JungKook fogai, és ettől olyan lesz, mikor kivillantja őket, mint egy aranyos nyuszi.

-Ez most olyan kijelentés volt, mintha már találkoztál volna vele. - Nevetem el magam, mire a két hímnemű pislogva mered rám. - Tudom, lehetetlen… - Legyintek lemondóan, majd az utat kezdem figyelni.

-És a hazai előadók… - Kezdi lassan JeongHyun. - Közülük ismersz esetleg valakiket? - Villant rám egy édes mosolyt a visszapillantón keresztül. Nedves hajamba túrva gondolkodok el egy pillanatra azon, hogy vajon a családjukban mindenkinek ugyan olyan édes mosolya lehet-e, aztán észbe kapva inkább a kérdésére próbálok megfelelő válasszal előállni.

-Ami azt illeti régebben hallgattam G-Dragont, de az csak egy rövid idejű tini kori lázadás volt édesapám ellen. Hallottam az EXO botrányairól, meg hogy sokan kiléptek… - Ütögetem az állam mutató ujjammal, hogy eszembe jussanak a régi szép idők. - Az egyik ausztrál barátnőm feleségül akart menni Kim HeeChul-hoz, a barátom pedig odavan az SNSD egyik volt tagjáért. - Kicsit gondolkodok még, de hiába pörögne tovább ezen az agyam, még a bulvárt sem olvasom, mert nem érdekel, a fotók meg általában bénák benne; szóval semmi több nem jut eszembe. - Igen, azt hiszem ennyi. - Vonom meg a vállam. - Nem sok hazai van, akik megfogtak, anyám szerint betegesen soványak és el is tiltott egyszer tőlük. Egy-két botrány rémlik, meg hogy majdnem leszedték a fejem Sydneyben, hogy nem ismerek valami cserkészgyerekeket, meg valami BLACKPINKet vagy mit… - Terítem magamra a törölközőt, ami menet közben lecsúszott a vállamról.

-Jártál Sydneyben? - Kérdezi a mellettem feszengve ülő fiatalabb testvér, mire rápillantok. Úgy tűnik hiába kedveli a zenét, valahogy nagyon feszeng, mikor erről van szó.

-Pár napja értem haza egy két éves ausztrál cserediák programról. - Vigyorodok el, majd a kormány mögött ülőhöz fordulok. - Sajnálom, hogy te nem voltál ott, biztosan jól érezted volna magad.

-Á, tudod, utolsó éveseket nem visznek el. - Legyint, aztán újra az egyetem világáról kezdünk beszélni.

Lassan beérünk a városba, amit az egyre sűrűsödő forgalom, és az utca lámpák megjelenése bizonyít.

-Merre laksz? - Érdeklődik JeongHyun megállva az első piros lámpánál.

-Már így is sokat tettetek értem, szóval ha egy metróhoz közeli buszmegállóban kiraksz azt megköszönném. - Pillantok hálásan a két fiúra.

-Szeretnénk hazavinni. - Köszörüli meg a torkát a fiatalabb, a bátyjára nézve. JeongHyun felvont szemöldökkel mered a visszapillantó tükrön keresztül a testvérére. - Nagyon esik még mindig, és teljesen szét vagy ázva. - Néz rám JungKook végül, a néhány pillanatig tartó néma eszmecsere után a testvérével.

-Már úgy is eláztam, szóval köszönöm, hogy… - Kezdenék bele, de a mellettem ülő közbevág.

-Ragaszkodunk hozzá. - Pillant rám fekete szemeivel a kócos, nedves, tincsekbe összetapadt haja alól. Csillogó szemei fogva tartják az enyémeket, így elveszek az azok nyújtotta mélységben. Hogy lehet valakinek ennyire gyönyörű szeme, ilyen átható pillantása… Nem mellesleg ennyire aranyos nyuszifogai, amellett a dögös testfelépítés mellett. Láthatóan az egész srác nagyon sovány, ami van rajta az csak izom lehet. Az arca mégis angyali, szemei igézőek, ajkai csodás rózsaszínek. Felfedezek egy apró anyajegyet az alsó ajka alatt, ahogy tüzetesen végig mérem az egész arcfelépítését. Bőre olyan puhának tűnik, ahogy az autóban uralkodó meleg kis pírt csalt orcáira. Pillantásom lassan visszavezetem a szemeire, a hosszú fekte szempillái keretezte igéző tekintetére. Úgy tűnik aprókat rebbenő pilláival ő is ugyan úgy végigmér engem, ahogy én tettem, majd újra a szemembe néz. Úgy érzem a tüdőmben reked a levegő, ahogy újfent elmosolyodik. Ez a srác valami eszméletlen!

JeongHyun hangos torokköszörülésére rebbennek meg a pilláim, és zavartan kapom el a tekintetem a másik srácról.

Megadóan írom be a fiatalabb telefonján megnyitott GPSbe a címem, és előreadom a bátyjának.

A témát JungKook ügyesen visszatereli a cserediákprogramhoz, és arról kezdünk csevegni. Összevetjük az ismereteinket JeongHyunnal, megtárgyaljuk a szobatársaimat, és kiderül hogy az egyik idősebb lányt ő is ismeri. A fiatalabb fiú is bekapcsolódik, hisz neki is van egy-két barátja azon a karon ahová én és a bátyja is járunk, vagyis a srác már csak múlt időben. Nem is figyelem még azt sem merre megyünk, annyira megbabonáz a mellettem ülő, aki így, hogy édesen mosolyog és a kellemes hangtónusán beszél valahogy belopja magát a szívembe.

-Azt hiszem megjöttünk. - Áll meg az autó, mire felkapom a fejem. Neem a fiatalabb fiút bámultam egészen eddig, neeem... Hazudhatnék bármit, amúgy sem tagadhatom le, hogy rettentően bejön.

-Igen, ez az. - Nézek ki a vizes ablakon, hogy a szürke betontömb ismerős zöld kapujára vethessek egy pillantást. - Úgy érzem el kell köszönnöm, igaz? - Sóhajtok, majd lehúzom a vállamról a törölközőt.

-Jó volt veled utazni. - Fordul hátra a volán mögött ülő, hogy az öcséjéhez hasonló mosolyt villantson rám.

-Köszönöm hogy nem hagytatok meghalni. - Teszem a szívemre a kezem, és igyekszek hálásan pillantani a két nevető srácra. Ami nem is olyan nehéz, hiszen tényleg kimentettek a pocsolya közepéről, bár a tüdőgyulladás ezek után garantált.

-Azért örülök hogy összefutottam veled. - Vigyorog rám a mellettem ülő. - Bármilyen szar helyzetben voltunk mindketten.

-Most az egyszer hálás leszek az égnek, hogy lekéstem a buszt. - Folytatom a drámai előadásom. - De nem állhatsz itt sokáig, szóval mindent köszönök, minden jót, ezer jókívánság meg minden... - Csatolom ki az övem, és óvatosan, hogy a nedves ruháim ne tegyenek nagyobb kárt, mint eddig kiaraszolok az ajtóhoz. - Hódítsd meg a kiszemelted. - Paskolom meg a sofőr vállát, aki vigyorogva biztosít róla, hogy rajta van az ügyön. - Neked pedig jó fotózást. - Pillantok a fiatalabb fiúra.

-Meg ne fázz, és vigyázz magadra. - Kéri JungKook, mire csak biccentek egyet.

-Örültem nektek, sziasztok! - Nyitom ki a mitsubishi ajtaját. - Ti is vigyázzatok magatokra! - Dugom ki a lábam, majd egy nagy pocsolyába toccsanok.

Mosolyogva csukom be az autó ajtaját, és intek a két benne ülőnek. Igaz, hogy retek hideg van, és megremegek, ahogy a szél és a kopogó eső újra lehűti a felmelegedett valómat, de meg akarom várni, míg elhajtanak. JeongHyun lehúzza az ablakát.

-Menj már be, mert megfázol! - Szól rám, mire vigyorogva húzom magam össze, és szalutálok. Odafutok a kapuhoz, ahol a kis tető alá bújok, mint pár órával ezelőtt.

Integetek az autó felé, mikor az még mindig nem indul el. Beütöm a kapukódot, és belököm a halkan zizegő ajtót.

-Yuna! - Hallom meg a nevem, mire visszafordulok a mitsubishihez, ami közelebb gurul a bejárathoz, ahol én is állok. Sarkammal kitámasztom a zöld kaput, és figyelem, ahogy JungKook kiszáll, aztán odafut hozzám. A combizmai szinte hullámoznak a víztől ráfeszülő nadrág anyaga alatt.

-Oh, köszi! - Mosolyodok el kispirult arccal, mikor megpillantom a kezében a lemerült és teljességgel használhatatlan telefonom. Ne gondolj bele többet te lány, mint ami!

-Fontosak a fotóid. - Vigyorog a srác. A kis nyuszifogaival, az anyajegyével, a vizes hajával, a testére tapadó ruhájával. Ahw, meg fogok halni...

-Köszönöm, édes vagy. - Csúszik ki a számon, mire odakapom a kezem. Hupszika.

-Vigyázz magadra. - Kéri a srác hatalmas mosollyal, aztán visszafut az autóhoz. Ahogy becsukódik az ajtó JeongHyun felbőgeti a motort.

-Yuna! - Vigyorog rám az idősebb testvér, mire kérdőn pillantok rá. - BTS. - Kiáltja, majd felhúzza az ablakot. Integetek még utánuk, aztán bemegyek a lépcsőházba.

A mosolyom a lakásomban is levakarhatatlan lett a fejemről. Ki hinné, hogy egy ennyire elromlott napot mégis fel tud dobni egy srác, akivel valószínűleg soha többet nem fogok találkozni?

Megszárítkozok, és bekészítem a gyógyszereket, mert érzem, hogy holnap elég szarul leszek ahhoz, hogy kelljenek. A közben vízmentesített és töltőre tett telefonomat bekapcsolom, míg egy forró teával segítek a testemnek még inkább felmelegedni. Mosolyogva és vidáman nézegetem a képeket, mikor is eszembe ötlik az utolsó szó, amivel elköszöntek.

Rákapcsolódok a wifire, és a milliónyi értesítést és üzenetet figyelmen kívül hagyva írom be a gugliba a kifejezést: 'BTS'

-Mi a fene? - Kérdezem a keresőoldaltól, mikor az egy láthatóan hazai és láthatóan idol csapatot dob fel. Valami vörös szőnyeges képek, hatalmas Billboard logó... Érdeklődve görgetem lejjebb a találatokat, majd vállat vonva nyomok rá egy videóra. Szemöldök ráncolva hallgatom a zenét, majd elkerekednek a szemeim, mikor megpillantom a srácot. Megállítom, ránagyítok, de hiába forgatom, az akkor is JungKook. Kidülledt szemekkel kezdem el a képeket nézegetni, majd a videókat, és nem akarom elhinni amit látok.

Mert az a JungKook tényleg az a JungKook, aki beállt velem a tető alá, aki hazahozott a bátyjával, aki...

-Úr Isten! - Dőlök hátra az ágyamon, és a plafont kezdem bámulni. - Ekkora mázlit... - Bambulok újra a képernyőre, hogy aztán egész éjjel ezzel a tevékenységgel foglaljam el magam.

Nem érdekelt sem a tüsszögés, sem a nátha ami előjött rajtam... Azon az éjszakán kezdődött az új életem, ARMYként.

-END-