Négy Évszak Chapter 5. 5

NÉGY ÉVSZAK

GUILTY - Bűnös

V.V

I.M a földre zuhant, majd a nagy lendülettől, amivel érkezett, gurulni kezdett a hóban. Végül egy épületnek csapódva állt meg.

Lihegve tápászkodott fel, mikor a katonák észrevették, és odasiettek hozzá segíteni neki.

-Minden rendben. - Hárította el a segítő kezeket. - Köszönöm, menjetek a dolgotokra! - Intett nekik, mikor végre egyenesen tudott állni. Kirázta a hajából a havat és a jeget, majd felmérte a terepet.

Látta feltűnni HyungWon alakját az egyik bástyánál, mire újra teleportált, és próbálta megtalálni a védelmet vezető idősebbeket.

Végül a palotába jutott, ahol KiHyun unalmában hófúvásokat idézett elő az előcsarnokban.

-I.M, mi ez az egész? - Kérdezte a havas lépcsőkön leszaladva az ott rostokoló.

-Röviden te meghaltál, és a Hercegnő született helyetted. - Fagyasztott meg a fiatalabb egy mini-forgószelet, ami felé tartott. - Figyelj, rá kellene jönnöd, hogy mi élteti a gépezeteket. - Lépett oda hozzá, majd megfogta a csuklóját. - A Hercegnő szerint valahogy belezárják a virágokat, és ha a gépezet megsemmisül a benne lévő ember is meghal. A lány azt mondta, hogy menj el a Sohafény-öbölbe, a Jeges vidéktől délre, ahol egy régi kutatóbázis van. Onnan vezet egy alagút a Bársonyos szigetekhez, ahol meg kell találnod egy vörös hajú kislányt. Csak az alagúton tudsz eljutni a szigetre, és csak te tudsz oda menni, mert pajzs védi az egész környéket. Kérlek légy óvatos! - KiHyun bólintott, majd I.M engedélyével a fejéből kiolvasta a részleteket, amiket a lány elmondott még neki, aztán tisztelgett, és eltűnt.

A fekete hajú fiú sóhajtva leállította a teremben tomboló forgószeleket, és kiűzte onnan a havat, majd késeit ujjai között pörgetve teleportált vissza a határhoz.

...............................................................

Egy sötét, ablaktalan, rázkódó helyen zötyögtek, a dobozon kívülről hangos kattogás, nyikorgás hallatszott.

Vörös, izzó bilinccsel voltak a kezeik a hátuk mögött összekötve, szájukat egy kendő takarta.

Először a szőke fiú ébredt fel, majd ülő helyzetbe tornázta magát. Körbepásztázta a helyet, amit testük halvány ragyogása félhomályossá tett. Szűknek és vastagnak tűnt a börtönük, falán rozsdával, és néhány horpadással.

A szőke lány mellette feküdt a rázkódó padlón, harmadik társuk, a fekete hajú fiú, a másik sarokban, lassan ébredezett a szer által okozott álomból.

Jól vagy? - Küldte az üzenetet JooHeon felé, amire nem sokkal később egy megnyugtató választ kapott.

I.M hol van? - Kérdezte a feketehajú, majd egy nagy zöttyenésnél, minden próbálkozása ellenére visszaesett a földre.

Visszament a többiekhez. Már mindent tud, neki ennyi volt a feladata. - Válaszolt gondolatban Wonho.

JooHeon elgondolkodott azon, hogy vajon neki mi lehet a feladata ebben a furcsa játszmában, de lassan megnyugodott, hogy legalább a többiek biztonságban vannak.

Az ébredező lány felé nézett, majd megpróbálta addig hűteni a saját, izzó bilincseit, míg azok el nem pattantak a hidegtől.

Miután kezeit újra használni tudta letépte arcáról a kendőt, majd a többiekhez mászott, kiszabadítani őket. Ugyanis az egész doboz, amiben valószínűleg valahová szállították őket akkora volt, hogy fekve pont elfértek benne, magasságilag pedig ha felültek épphogy nem kellett lehajtani a fejüket.

Miután mindannyian felültek a folyton ide-oda billenő, rázkódó dobozban megfogták egymás kezét, mivel így könnyebb volt a gondolatátviteles kommunikálás.

Van itt egy Nyár Ifjú, érzem. Elég gyenge, Kalen lehet. - Szólalt meg a lány lehunyt szemmel. - Úgy érzem biztonságos.

A terv a következő. - Kezdte Wonho. - Jelenleg valószínűleg a Paradicsom szigetek felé tartunk. Ha odaértünk minden bizonnyal a nagyfőnök elé visznek, vagy a börtönbe, és utána Mr.S-hez. Kemmani adott néhány tanácsot így a terv onnan folytatódik, mikor Mr.S a közelben lesz. Ki kell derítenünk ő melyik erővel bír, és mekkora az ereje. Aztán utána mérlegelünk.

Meg kellene tudnunk miért olyan fontos az a hat nap, amit Saranak is említett. - Nyitotta fel kék szemét a lány. - Talán Kalen tudna segíteni, de érzem rajta, hogy retteg az idősebbektől.

Ő a legfiatalabb? -Pillantott JooHeon a lányra, mire ő óvatosan megrázta a fejét.

Kalen után még két Nyár Ifjú van. Asucca, és még egy kislány, akit Kemmani elbújtatott a Bársonyos szigeteken. - Válaszolt. - Egy látomásban találkoztam vele, ő egy gyermek.

Két terv van. - Folytatta Wonho. - Ha Mr.S a Nyár erejét birtokolja lejegeljük.

A robotok könnyedén kitörtek a jégből, és nem tette őket tönkre. - Hunyta le újra szemét a lány. - Valószínűbb, hogy a Tél erejét birtokolja, mivel a hő nagyobb hatással volt a gépezetekre.

Mi van ha egyiket sem? - Kérdezte JooHeon. - Vagy mindet? Négy lehetőség van. - Szögezte le, mire a másik kettő idegesen pillantott fel rá.

Igaza van. - Nézett Wonhora a lány. - Ezek is lehetségesek. Túl keveset tudunk róla.

Kemmani segítségével meg tudjuk tenni, amit kell. - Próbálta megnyugtatni két fogolytársát a legidősebb. - Minden úgy lesz, ahogy lennie kell. - Nézett a másik kettőre, majd megszorította a kezüket. - Készüljünk a személyes háborúra.

...............................................................

KiHyun végigtapogatta a sziklákat, majd miután megtalálta az ajtónyitó nehézkesen mozgó darabot, erősen benyomta, és a barlang bejárata feltárult.

Gyorsan besurrant a sötétségbe, ami az ajtó bezáródása után még hatalmasabb lett. Testének kékes ragyogása halvány fénybe borította a magas termet. Bakancsa kongott a fehér kőpadlón, ahogy kissé tanácstalanul fordult körbe a hatalmas, mindenféle szerkezetekkel telerakott teremben.

Lehunyta a szemét, majd feltérképezte a helyet. Az egyik fal mögött egy nagy könyvespolcot érzékelt, mögötte pedig valami tompa "ne gyere erre, nincs itt semmi" érzést.

Ahhoz a falhoz lépkedett, ami mögött a több ezer könyv lapult, majd addig tapogatta a hűvös, embermagasságig fehér csempével kirakott falat, míg meg nem találta azt a fehér négyzetet, amit benyomva a nehéz fal, mély döngéssel, a súlytól nyikorogva, lassan odébb csúszott. Feltárult a plafonig érő polc sor, amit minden tizedik polc után erkélyek törtek meg.

A fiú ámulattal nézte a régi, vaskos, dohos, nagy könyveket, majd próbálta feltérképezni melyik polc mögött lehet az alagút ajtaja.  Kihúzott néhány könyvet onnan, ahol a legerősebben érezte a gondolatpajzsot, és a földre dobta őket. A könyvek nagy puffanással estek a fehér padlóra, ami visszhangot vert a teremben. De az ajtót nem találta meg.

Hátra lépett egyet, majd lehunyta a szemét, és erejét használva kutatott tovább.

Egyszer csak csilingelésre lett figyelmes. Fekete szemeivel hamar megtalálta a csilingelő, halvány kékes fénnyel ragyogó hópihét, ami az egyik földre dobott kinyílt könyvben volt.

Leguggolt a könyv mellé, majd óvatosan megérintette a jégcsillagot, mire az lassan felemelkedett, majd a második erkély felett lévő polcon egy könyv kötésére szállt.

KiHyun hóna alá csapta a régi könyvet, és fel teleportált az erkélyre, majd lassan kihúzta a hópehely miatt ragyogó könyvet. Hallotta, ahogy két emelettel feljebb valami megmozdul. Hóna alá csapta az ajtónyitó könyvet is, majd újra teleportált. Az ajtó, ami kinyílt a sötétségbe vezetett, így a fiú egy pillanatra megtorpant.

Ám hangos döngéssel elindult visszafelé a fal, ami elrejtette a könyvespolcot, és valami csoda folytán azok a könyvek, amiket a fiú a földre dobott visszalebegtek a helyükre.

Az ajtó, ami a polcok között feltárult lassan kezdett bezáródni.

Mikor a fiú mély levegőt véve beugrott a sötétségbe az ajtó végleg bezárult, és a fiút elnyelte a sötétség.

Hallotta, ahogy a fal döngve visszaér a helyére, aztán próbálta kitapogatni, hogy mi is lehet körülötte.

Erejével fényt csikart ki a testéből, ami feltárta számára a hideg, dohos alagút egy részét.

KiHyun a falhoz érintette a kezét, majd fagyasztott. A jég végigkúszott a falakon megerősítve azt, és útmutatóul szolgálva a fiúnak.

KiHyun lassan feltápászkodott, miután felmérte a terepet, majd a két könyvvel a kezében indult el az alagúton.

Az út egyenes volt, a járat elég széles és magas ahhoz, hogy kényelmesen tudjon rajta menni. Időérzékét elvesztette, csak ment, ment előre a sötétben.

A barátaira gondolt, a Hercegnőre, végül arra, amit a Nyári palotában hallott.

...de ne feledd amiben megegyeztünk. Még hat napod van elém hozni őket. Az óra ketyeg. A sereged egyre nagyobb. Nem várhatsz . Már csak hat napod maradt.

Sietősebbre vette a tempót, végül már rohant a jeges alagútban.

Lassan fáradni kezdett, de az alagút csak nem akart véget érni. Nem látott semmit, ami azt jelentette volna, hogy bárhová is eljutott, és a levegő is ugyan olyan dohosnak tűnt.

Végül térdére támaszkodva, levegőért kapkodva állt meg.

-Hat nap. Abból egy már biztosan eltelt. - Motyogta a falnak, miután kifújta magát, és újra elindult.

Ahogy ment előre megérezte, hogy valami furcsa van előtte, vagyis... mintha nem lenne előtte semmi. Kezét újra a jeges falra helyezte, mire a jég recsegve-ropogva terjedt tovább, aztán egyszer csak megállt.

A fiú gyanakodva lépkedett előre, aztán megtorpant, mikor megpillantotta az előtte lévő szakadékot, és az alatta tátongó mélységet. Testének ragyogását megtöbbszörözte, így körbe tudott tekinteni a homályos barlangban.

Felfedezte egy régi függőhíd maradványait a sötét sziklák között, és a mélyben valamiféle vizet érzett. A túloldalon a függőhíd kiindulási pontjával szemben mintha a barlang folytatódott volna.

KiHyun a jeget maga mellől átívelte a szakadékon. Ám az a mélység közepén meginogott, és recsegve-ropogva eltört, aztán lezuhant.

A fiú elgondolkodott, majd kihúzta a hóna alól az egyik könyvet.

A címét nem tudta elolvasni, így felcsapta, és lassan lapozgatta a vastag, régi, elsárgult lapokat.

Az egyik oldalon egy híd rajza látszódott, egy pompás, csillogó híd rajza.

A Tél Ifjú nem sokáig tétovázott. Jól megnézte a rajzot, majd lenyúlt elméjével a mélybe, a vízhez, és hosszú, erős pilléreket emelt belőle. A pilléreken átfuttatta magát a hidat, majd több ponton is a kőfalhoz erősítette a pilléreket és a korlátot, majd az egészet megfagyasztotta.

Óvatosan rálépett a jégre, és kipróbálta mennyire érzékeny a híd. De az teljesen masszív volt, így KiHyun újra hóna alá csapta a könyveket, majd folytatta az útját, a hídon keresztül. Kényelmesen átért a túloldalra, ahol a barlang folytatódott.

Újra végigfagyasztotta az egész járatot, ám érezte, hogy az ereje valamibe beleütközik.

Óvatosan igyekezett a még számára ismeretlen célja felé. Minden érzékszervével figyelt, aztán a fejét lassan kezdte eltompítani az a gondolat, hogy vissza kell fordulnia, mert nincs tovább a járat.

Ahogy egyre közeledett ahhoz a falhoz szédülni kezdett, majd csak olyan gondolatok jutottak a fejébe, hogy tűnjön el innen. Azzal terelte el végül a gondolatait, hogy egy jeges forgószelet indított el maga után az alagútban, és futásnak eredt a gondolatfal felé.

A fájdalom majdnem széthasította a koponyáját, mikor hirtelen megszűnt. A forgószelet leállította, majd folytatta útját a kissé langyos, furcsa, virág és friss szellő illatú alagútban. Érezte, hogy nemsokára megérkezik.

KiHyun egy olyan elágazáshoz ért, ahol az alagút egy kis teremből hatfelé folytatódott.

A fiú jéggel megjelölte azt a nyílást, amin érkezett, majd sorban a többihez lépett, és a falra tette a kezét, hogy tudja, hogy merre kell mennie.

Az első alagútból nagyon büdös, mintha erjedne valami benne, olyan szag áradt ki. Egy zsákutcának tűnt, ahogy a fiú megjelenítette maga előtt a hologram képen a tudatában kirajzolódó vonalat, majd egyesítette azzal a térképpel, amit magával hozott. Az alagút a Sohafény-öböl felé vezetett, ahol egy szakadékban végződött.

A második járatból poshadt levegő áradt ki, néhány kilóméter múlva véget ért, mintha az idők során beomlott volna.

A harmadik alagútból érkezett a virág illat, és az tűnt a legrövidebbnek, de valami lezárta a végét, amiről a fiú nem tudta eldönteni, hogy mi.

A negyedik alagút lefelé vezetett, pár méter után összeszűkült, majd a jég terjedése ott is megállt. Szintén beomolhatott, tehát a fiú számára poshadt levegős zsákutcának bizonyult.

Az ötödik barlangban sós tenger illat érződött, állott, párás levegővel. A térkép szerint az a Bársonyos-hegység alatt húzódott, majd egy rejtett öbölben kiért a szabad levegőre, az Azúr-tenger partjára.

Az utolsó alagút megbújva a sötétben amellett a járat mellett nyílt, amiből a fiú érkezett. Furcsasága az volt, hogy semmilyen szag nem áradt ki belőle, ami jelezte volna, hogy merre tart. Ahogy KiHyun hozzáérintette a tenyerét a falhoz, és fagyasztott a vastag, recsegő jég helyett csak fehér dér futott végig a tenyere alatt, majd kirajzolódott egy jégvirág. Az lassan terjedt végig a falakon, kékes csillogó virágokba borítva a köveket, majd pár lépéssel beljebb kirajzolt egy vonalat, ami után nem terjedt tovább.

A fiú óvatosan odalépkedett ahhoz a vonalhoz, majd a kezében egy jégtömböt formált, és a járat mélye felé dobta. A sötétben egy pillanatra felvillant valami, de nem hallotta, hogy a jég leesett volna. Hátralépett, vissza a kis kör alapú terembe, ahonnan az elágazások nyíltak. A virágillatú járat felé nézett, majd arra, amiben a jég eltűnt.

Végül a könyvekre pillantott, amiket letett a földre, és a tetejükön lévő térképre.

A térkép szerint az a két alagút vezetett a szigetcsoport felé.

Végül tanácstalanságában felnyitotta azt a könyvet, ami kinyitotta az ajtót, és amiben a híd rajzát is megtalálta.

Ahogy lapozgatni kezdte érezte, hogy a virágillat egyre erősebb lesz a harmadik alagút felől. Szinte hívogatta, rángatta befelé.

KiHyun felkapta a másik könyvet is a térképpel együtt, majd minden lelki erejét összeszedve odalépett a jégvirágos alagúthoz.

Mikor visszapillantott látta, hogy a virágillatú alagút felől zöldes, hívogató fény közeledik megtorpant.

Aztán a virágillat mögött megérzett valami elképesztően büdös, poshadt szagot. Akkor már tudta merre kell mennie.

Belépett az alagútba, majd vastag jeget emelt maga mögé, nehogy a lény követni tudja, aztán a valószínűleg varázslatos ajtó felé dobta a könyveit. Azok kék villanással eltűntek a levegőben. Mögötte a jégfal repedezni kezdett, és a zöldes fény megvilágított mindent, mikor elszánta magát, és nekifutásból bevetődött az alagútba.

Egy pillanatra súlytalannak érezte magát, majd elvakította a fény, és a földre zuhant. A jég, ami szinte kirobbant az alagútból  a hátára potyogott, de azt az erős, bódító virágillatot már nem érezte.

Mielőtt még kinyithatta volna a szemét egy hatalmasat tüsszentett, majd megpróbált feltápászkodni a magas, égig érőnek látszó gazban. Mikor végre kitisztult a látása, megszokta a napfényt, és lehűtötte magát, a négykézláb könyveit kezdte keresni.

Aztán nyöszörgésre lett figyelmes. A hang felé fordult, és megpillantotta a barna hajú, hosszú színpompás ruhába öltözött lányt, aki ott feküdt a magas réti virágok között.

KiHyun odagázolt a növényzetben, és a talpa alatt néhol megroppanó lassan olvadozó jégdarabokban, majd leguggolt mellé.

-Hé! Jól vagy? - Lökdöste meg óvatosan a mozdulatlan lány vállát, majd megköszörülte a torkát, mivel hangja nem volt az igazi, és újra felette a kérdést. A lány nyögve a télfiú felé fordította a fejét, mire láthatóvá vált az arcán végigfutó vörös vágás, amiből bordó vére csurgott le, végig az arcán.

KiHyun hozzáérintette a halvány bőrhöz az ujjait, mire a lány nyöszörögve elrántotta az arcát.

-Meg tudom gyógyítani. - Suttogta a fiú, majd letérdelt a színes, furcsa lány mellé. - Kérlek! - Nyújtotta felé újra a kezét, mire az összeszorította a fogát, és hosszú pillanatok múlva a fiú ujjaihoz érintette sebesült arcát.

A fiú erejét óvatosan használva néhányszor végigsimított ujjaival a puha, vértől nedves bőrön, mire a seb lassan összezárult. Vizet gyűjtve a kezébe letörölte a vért a fehér bőrről, majd elhúzta a kezét. Körbetekintve látta, hogy a nagy gazban, a lány mellett, ott fekszenek a

 könyvek, lapjaikra esve, jégdarabokkal és valami furcsa piros bogyókkal beterítve.

-Ki vagy te hogy ilyet csinálj? - Szólalt meg a lány, nem kis bosszúval a hangjában, majd nagy nehezen feltápászkodott. Lerázta a ruhájáról a jégdarabokat, majd bosszúsan vette tudomásul, hogy a virágmintás anyag csupa víz lett a melegben gyorsan olvadó jég miatt.

-KiHyun. - Válaszolta kis gondolkodás után a fiú miközben a magát álló helyzetbe tornázó lányt nézte. Meglepően gyorsan mozgott annak ellenére, hogy az előbb még a földön feküdt.

-Szóval azért hajigáltad a könyveket, és azért borítottál be mindent jéggel, mert őnagysága mindent megtehet? Mégis hogy képzelted ezt? És ha esetleg többen vagyunk itt? Ha az a nagy jég talál el amit először ért ide? - Tette csípőre a kezét a lány a távolba mutatva, és a fiú fölé tornyosult. - Életveszélyes vagy! Bármi és bárki lehetett volna itt! - A lány a ruhájából előkotort egy tőrt, és a fiú felé tartotta.

KiHyun nyelt egyet, majd lassan felemelkedett ő is, és így a lány már csak a mellkasáig ért.

-Nem szándékos volt. Sajnálom hogy gondot okoztam. - Hajtotta le bűnbánóan a fejét, majd fél szemét a remegő kézben lévő tőrön tartva végre körbe tudott pillantani, hogy hová is érkezett.

A vadvirágok színpompás szivárványként foltozták a végtelen kékjébe nyúló domboldalakat.  A vakítóan kék égen fehér fátyolfelhők úsztak; a napfényben ezernyi csillogó pillangó kergette egymást, zümmögő bogarak szálltak ide-oda, egyik színes virágról a másikra.

-Ez valami eszméletlenül szép... - Suttogta a fiú maga elé, majd az őt figyelő mogyoróbarna hajúra pillantott.

-Hogy kerültél ide? - Kérdezte mélyen a szemébe nézve a lány, és a tőrt közelebb emelte a fiúhoz. Vékony ujjai elfehéredtek attól az erőtől amivel szorította, a szeme határozottságot sugallt, bár a keze remegése elárulta.

-Az alagúton keresztül. - Nézett újra a virágos dombok felé KiHyun, majd vissza a lányra.

-Az alagút nem létezik. - Húzta össze nagy barna szemeit a lány.

-Ha nem létezik az alagút, akkor hogyan jutottam el ide? - Húzta fel a szemöldökét a fiú.

-Honnan tudsz az alagútról? - KiHyun a lányra pillantott, és miután felmérte az erejét, és a harcképzettségét sóhajtva eltolta a torkának szegezett fegyvert.

-Hagyd abba ezt a butaságot, erre nincs időm. - Sóhajtott a fekete hajú fiú, majd ellépett a lány mellett. - Már így is sok időt vesztettem.

A lány azonban nem hagyta könnyen magát, KiHyun elé lépett és összeszorított ajkakkal emelte a fiú felé újra a kis ezüstszínű tőrt.

-Kinek nézel te engem? - Húzta össze a szemét a lány. KiHyun újra végigmérte a hosszú szoknyájától kezdve a feje búbjáig, majd a remegő kezéig.

-Egy egész csinos harc képzetlen nyári kislány, aki bátor ugyan, de gyenge. - Húzta el a száját, majd kikerülte a döbbent lányt, és a domboldalak felé vette az irányt.

-Nem mehetsz arra! - Kiáltott KiHyun után.

-Már elindultam! - Közölte a fiú hátra se pillantva. Egy intésére a szétesett könyvek körül dér keletkezett, majd egy kis szellő visszafújta a lapokat a helyükre, és a két könyv a térképpel együtt a fiú után repült kis hópelyhekkel és hűvös széllel.

Ahogy a fiú eltűnt a domboldalon, a kiborult kis kosárra jégvirágok futottak fel, és a piros bogyókat felkapta a szél, és nemsokára a kosár teli volt.

Döbbenet jelenet meg a barnahajú lány pirospozsgás arcán, majd a keze jobban kezdett remegni, végül kiesett belőle a fegyver.

Hátralépett a földre esett tőrtől, majd a fiú után pillantott.

Aztán felkapta a kosarat és a tőrt is, majd futva indult a feketehajú, sötétruhás fiú után, aki már a másik domb tetején járt.