Négy Évszak Chapter 6. 3

NÉGY ÉVSZAK

HERO - Hős

VI.III

A szőke fiú lassan nyitotta fel a szemét. Sóhajtva vette tudomásul, hogy újfent elkábították.

JooHeon... - Emelte meg a fejét, és a cella hátsó sötét fala felé fordította az arcát, de válasz  nem érkezett. Látta ugyan a sárgás fényt, és a kékes ragyogást, de úgy tűnt, hogy a másik még eszméletlen.

Feltápászkodott, majd kissé szédülve a földön heverő testhez lépkedett. Mikor felfogta, hogy ki van ott letérdelt mellé, és a maga felé fordította a vékony testet.

-Herecgnő... - Suttogta remegő hangon, és félve, óvatosan végigtapogatta a lány nyakát, és karját, hogy meggyőződjön róla, hogy életben van e.

Mikor mindent rendben talált ujjait óvatosan a lány szíve fölé helyezte.

A testben lassan áramlott az erő, mintha apró, lusta halak úsztak volna egy nagy tóban.

Mit tettek veled? - Kérdezte az eszméletlen lányt, mert érezte, hogy az ereje nagy része eltűnt. A szív ugyan erősnek bizonyult, de a testből az erő akkora része tűnt el, hogy akár napokba is telhetett volna, mire annyira regenerálódik, hogy ki tudja nyitni a szemét.

Wonho a tenyerét a lány homlokára helyezte, majd lassan áramoltatni kezdte belé azt a gyógyító erőt, ami őt is megmentette.

Mikor újra ellenőrizte a lány energiaszintjét az magasabbnak tűnt, de érezte, hogy a Hercegnő valahol máshol van. Mintha csak a teste lenne itt, de lélekben máshol járna. Olyan érzése volt, mintha egy látomás magába nyelte volna a lány tudatát.

Óvatosan az ölébe húzta a Hercegnőt, és a köpenyével betakarva próbálta normális hőmérsékleten tartani a jéghideg testet, miközben sajátját is hagyta felmelegedni.

A körülöttük lévő vastag jégből is rengeteget leolvasztott, és próbálta lassan felmelegíteni a helyet, mivel érezte, hogy a lány ereje gyorsabban nő, ha meleg éri a testét.

A szőke lány lapockáján a kacskaringós minta folyamatosan fénylett, amit Wonho próbált csillapítani, de lassan az ő ereje is fogyni kezdett, így inkább csak melengette az átfagyott karcsú testet.

Karjai közt a Hercegnő teste megremegett, és körülöttük lassan kékes fénnyel hópelyhek kezdtek keringeni. Először csak lassan, majd egyre gyorsabban. Néhány, a fiú számára felismerhetetlen alakot rajzoltak ki a jégcsillagok egy-egy pillanatra, majd kavarogva keringni kezdtek a két rab körül, olyan gyorsan, mintha hóviharban lennének.

-I.M, menj el KiHyunhoz a barlangba... Segíts nekik... - Suttogta a lány lassan formálva a szavakat, és egy pillanatra félig felnyitva kék szemeit. Majd a feje hátrabicsaklott, halvány ragyogás futott végig a testén, majd ajkai elnyíltak egymástól, és a forgószél hirtelen leült körülöttük. Néhány hópehely azonban a plafon irányába indult. Wonho a jégcsillagok után, a sötét magasságba bámult, majd a lány arcára.

...............................................................

-Nincs más lehetőségünk? - Kérdezte a vörös hajú lány, a nagy sziklafal előtt.

-A térkép szerint nincs. - Nézte a régi papirosra rajzolt ábrákat a fekete hajú fiú, majd egy hologram térképet vetített ki maguk elé, ami minden lehetséges utat megmutatott.

-Oh, ilyet én is tudok? - Ámult el a lány, majd a kezeire pillantott. Maga elé tartotta őket, és úgy forgatta az ujjait, mintha valami varázslatos dolgok bújtak volna el benne.

-Ne gyújts fel semmit! - Szólt felpillantva rá KiHyun, majd elmélyedt a hologram térképben. - Majd egyszer megmutatom hogyan kell. - Tette hozzá kis idő múlva, mire a lány sóhajtva leengedte a karjait maga mellé.

A lány elhúzta a száját, majd amikor úgy gondolta, hogy a télfiú nem figyel rá hozzáérintette az ujját a lebegő kék fényhez. Meglepődött, mikor a levegőt érintette, hogy a kezén játszottak a fények.

KiHyun felpillantott a kezével a térképben játszó elmélyedt lányra, majd szomorúan elmosolyodott. Legalább eddig gondtalanul élt.

Egy intéssel eltüntette a lány elől a hologramot, mire ő ijedten pillantott fel.

-Erre megyünk. - Közölte, majd összecsavarva a régi térképet belépett a nagy nyíláson, és a falhoz érintve a kezét a jég mutatta úton lépkedett.

-Miért van itt ilyen hideg? - Karolta át magát a lány, mikor a kékesen ragyogó, lassan előle eltűnő fiú után indult.

KiHyun megvárta a sötétben botladozó, a hidegtől remegő Yominát, majd a fekete köpenyét lecsatolta a válláról, és a lány hátára terítette.

-Ne maradj le. - Kérte, majd a fal mellett újra elindultak. A vörös lány mint egy takaróval, betakarózott a köpennyel, majd kissé csúszkálva, a falba kapaszkodva a fiú után sietett.

KiHyun csak ment előre, egyik kezét mindig a falon tartva, a jéggel térképezte fel előttük az utat, és mindig szólt a lánynak, hogy hol vigyázzon. Yomina bármilyen óvatosan lépkedett néhol mégis megcsúszott. Már fájt a keze a hidegtől, ahogy a jeges falba kapaszkodott, de nem volt más választása, csak a Tél Ifjút követni.

Az útjuk elkanyarodott, majd egy szakadékban véget ért.

-Zsákutca. - Szólalt meg a lány, mert minden érzékszerve azt súgta, hogy itt van az útjuk vége, majd a másikra pillantott. - Mondtam, hogy ne erre jöjjünk. - Pillantott a szakadék szélére térdelő fiúra. Elképzelni sem tudta, hogy mire készül a másik.

-A Bársonyka félsziget felé hatalmas kerülő lett volna, és ahogy mondtad oda elértek a gépezetek. - Nyomta erősen KiHyun a talpuk alatt lévő kövekhez a tenyerét, mire egy jeges lépcső kezdett felépülni lefelé, a szakadék mélyére. A lány meghátrált a hideg miatt, és még jobban beleburkolózott a fekete anyagba.

-Lefelé megyünk. - Szólt hátra a fiú, majd elindult a lépcsőn a mélybe.

Yomina lassan közelebb merészkedett a szakadék széléhez, és egyik lábával rálépett az első hideg fokra, majd, mikor a vékony csizmájának talpa elcsúszott a jégen ijedten gyorsan visszalépett.

-Nem tudok lemenni. - Szólt le idegesen a fiúnak, mire ő visszanézett. - Képtelen vagyok rá.

KiHyun sóhajtott egyet, majd visszalépcsőzött egészen a lányhoz.

-Ez az egy út van, ahol rejtve maradunk a gépezetek előtt, és reménykedhetünk abban, hogy nem talál ránk a Szégyenvirág. - Nézett fel Yominára komoran. - Nincs másik út.

-Elcsúszok rajta, és lezuhanok oda. - Ellenkezett a lány, és a mélybe mutatott.

-Nincs másik út. - Ismételte meg magát a fiú.

-Akkor csináld olyanra, hogy le tudjak menni rajta. - Vont vállat a lány, majd a köpenyt még jobban magára húzta, fagyos ujjaival szorongatva az anyagot, hogy ne fázzon annyira.

Pár pillanatig egymás szemébe bámultak, végül KiHyun elfordította a fejét.

Kékes csillogás és halk csilingelés mellett gyönyörű, díszes korlátot emelt a széles lépcsőfokok mindkét oldalára. Mikor elkészült vele a lányra pillantott várakozóan.

Ő félve, vékony ujjaival a hideg korlátba kapaszkodva, óvatosan rálépett az első fokra, ám annyira a lépésre koncentrált, hogy a teste felmelegedett, és a jég az ujjai alatt darabokra tört. Ijedten lépett újra hátra, és a remegő, ujjait a köpeny alá rejtette, hogy felmelegedjenek.

A díszes korlát darabjai a mélybe hullottak, majd ott csörögve még több darabra törtek.

-Nem fog menni. - Suttogta, és hátrébb lépett néhányat. - Sajnálom.

-Márpedig ez az egy út van. - Közölte a fiú, miközben újraépítette, amit a lány tönkre tett. Kicsit gondolkodott, majd sóhajtva fellépett a biztos talajra. - Szabad lesz? - Lépett Yomina háta mögé, majd az ölébe kapva a meglepett lányt indult lefelé újra a lépcsőn.

A vörös hajú ijedtében átkarolta a fiú nyakát, és olyan erővel kapaszkodott a másik vállába, hogy ujjai elfehéredtek, és apró lángnyelvek kezdtek táncolni a köpeny alól kilógó karján. A fiú nem merte letenni a lányt, de már szinte égette a vékony test, és kissé megijedt a lángoktól, így gyorsabban lépkedett lefelé a csillogó fokokon.

Yomina addig szorította össze a szemét, és nyomta az őt tartó vállának az arcát, míg KiHyun be nem jelentette, hogy leértek.

Mikor a lány a biztos, bár kissé jeges talajon állt, és KiHyun végre lehűthette a testét furcsa, bódító szagot éreztek meg.

Az alagút mélye felé pillantottak mind a ketten, majd a lány lassan hátrálni kezdett a számára csúszós talajon.

-Menj! - Szólt rá KiHyun, és kékesen fénylő kezével a másik irányba mutatott. Ujjai között egy kéken ragyogó hópelyhet formált, ami bevilágította az alagút egy részét. - Kövesd a jeget!

-De veled... - Kezdte Yomina, de a fekete fiú közbeszólt.

-Fuss, ne nézz vissza! - A lány összehúzta magán a fekete köpenyt, majd az alagút mélye felé kezdett futni, a fényes hópehely pedig a feje fölött világított, hogy láthassa hová lép.

Mikor a kékes fény eltűnt az alagútban KiHyun összedöntötte a lépcsőt, hogyha bárki követni próbálná őket ne tehesse. A jég összezúzódásának hatalmas robaja visszhangot vert a barlangban.

A bódító virágillat pedig egyre erősödött. Már a zöldes fény is derengeni kezdett, mikor KiHyun jéggel zárta el a szellemlény útját, több méter vastag jeget emelve az alagút bejáratába. Aztán behátrált abba az alagútba, amin a lány elindult. Mire végzett annak az elzárásával is a zöldes fény már erősen ragyogott a két vastag jégfal mögött.

A fekete hajú fiú a lány után rohant.

Enyhén érezte a virágillatot, majd egy nagy robaj visszhangzott a járatokban. Aztán nemsokára még egy.

Olyan gyorsan rohant, ahogy csak tudott, néha a falhoz ért, és jégfalakat emelt, de egyre jobban érezte a virágillatot.

Maga előtt nemsokára megpillantotta azt a kékes ragyogást amit a hópehely bocsátott ki, és a lány erejét is érezte. Lassan érte csak utol a szintén rohanó lányt, majd megragadta a vékony csuklóját, és gyorsabb tempóra ösztönözve őt húzta maga után.

Kis idő múlva a szakadékon átívelő jéghídnál találták magukat. KiHyun a sima, tükörjeget gyorsan lefedte egy kevésbé csúszós havas-jeges réteggel, hogy a lány ne csússzon el rajta.

-Menj tovább! - Engedte el Yomina karját, aki engedelmesen rohant tovább a jéghídon át a túloldalra.

KiHyun megtorpant, majd minden erejét összeszedve vastag jégfalat emelt az alagút bejáratába, majd jól megvetve a lábát a jeges talajon erejével befelé kezdte tolni a hatalmas jégtömböt. A zöldes fényt villogva törte meg a jég, majd a vastag tömb lassan repedezni kezdett.

KiHyun felfuttatta a jeget a sziklafalon, majd sziklákat robbantott ki onnan.

Futva menekült a híd felé, ahogy a sziklák lezúdultak.

A nagy recsegésre Yomina is visszanézett, a híd közepéről, majd megbotlott és a lendülettől elesett.

Remegve próbált feltápászkodni, de mikor a sziklák nagy robajjal leértek, hatalmas erejüktől megremegett a híd.

KiHyun futott felé, de még messze volt tőle, mikor nagy robbanással jeges-sziklás torlasz szerteszét repült.

A híd újra megremegett, repedések futottak rajta végig. Yomina felkelt, majd a biztos talaj felé kezdett futni. Nemsokára az alapok újra megremegtek, és a híd díszes, hidegen csillogó korlátjának csapódott.

Ahogy a korlát mellől, a jégről felpillantott, a zöldes fényben KiHyunt látta felé szaladni a híd közepén, és a bódító szag mellett érezte a rothadás bűzét.

-A Szégenyvirág... - Suttogta miközben erejét összeszedve felkelt, és botladozva az omladozó hídon a biztos talaj felé futott.

A zöld fényt megtörte a jég, és ezerfelé szórta. Kísértetiesen csillogott a híd, és a mélybe hulló darabjai.

KiHyun a híd közepén járt, mikor megérezte a mögötte lévő gusztustalanul bűzlő erőt. Elméje hadakozott az ellen a gondolat ellen, hogy megforduljon, hogy megálljon, de bármilyen erős is volt az akarata az egyik támpillér összedőlésekor feladta.

A pillér darabokra törte a híd egy részét, hatalmas darabok recsegve zuhantak le, és a fiú a mélység szélén kénytelen volt megállni. Minden arra késztette, hogy megforduljon, és bárhogy hadakozott a teste ellen nem bizonyult elég erősnek, és kényszeredetten azt tette amit a lény parancsolt neki.

Ahogy megfordult szinte lebénult az agya. Vele szemben a zöldes ragyogásban egy gyönyörű nő állt, vékony fehér anyagból készült karcsú testére simuló ruhában. Hosszú világos színű haja körülötte lebegett, ajkai vörösek voltak, a szeme káprázatosan csillogott. Bódító illata körbelengte a fiút, aki akaratlanul is lassan közelebb lépkedett hozzá.

A nő lassan elmosolyodott, majd felszegte az állát.

Yomina már majdnem elért a barlanghoz, mikor a kis világító hópehely kialudt, és csörögve a lány fejére, majd a jégre esett. Tudta, hogy KiHyun bajba került. Ahogy hátrapillantott a hídról, látta ahogy a télfiú egyre közeledik a zöld fényben lévő gusztustalan, öreg, ráncos vénasszonyhoz.

Nem tudta mit tesz, mikor felemelte a tenyereit, csak azt érezte, hogy ujjai közül erő áramlik ki. Lehunyta a szemét, és a fiú felé nyújtotta ki a karjait. Úgy érezte felemelkedik, hogy lebeg, és mindez remek érzés volt számára, egy csodálatos új tapasztalat.

Egy hatalmas robbanás következett, mire a lány szemei felpattantak, és visszatért a valóságba, KiHyun pedig eszméletlenül esett le a biztonságos sziklapárkányra.

A híd megremegett, a jég megrepedt, majd az építmény egy része dőlni kezdett, és a Szégyenvirág a jéggel együtt a mélybe zuhant.

Yomina megcsúszott, majd a híd korlátjának esett. A háta sajogva ellenkezett, de fogait összeszorítva ragadta meg a korlátot, ám az erejével nem számolt.

Talpa alatt a jég recsegve olvadni kezdett, szinte egy pocsolyában állt; hátán átázott a köpeny, ahogy a korlát mögötte vízzé vált. Aztán talpa alatt beszakadt a jég, és előreesett.

-KiHyun! - Sikította. Próbált kezével kapaszkodót keresni, de a jég túl gyorsan olvadt körülötte. Érezte, ahogy csúszik le, ujjai nem találtak kapaszkodót, és képtelen volt magát lehűteni. Összeszorította a fogait, és próbálta magát felhúzni, vagy legalább megtartani magát a híd szélén, a szakadék felett.

Lábai alatt a mélység tátongott, ahová a jéghíd hatalmas darabjai recsegve zuhantak le. A jégdarabok hatalmas visszhangot verő csattanásokkal törtek kisebb darabokra a kiálló sziklákon, és magukkal sodorták a köveket, majd a mélyben nagy loccsanással belezuhantak a szakadék mélyén lévő vízbe. Yomina karja remegett a megerőltetéstől, kezével fogást keresett a csúszós, vizes jégen, de bárhogy kapaszkodott ujjai alatt a jég gyorsan olvadt. Túl gyorsan.

A pillérek megrepedtek, a jégen repedések futottak körbe az életéért küzdő lány kezei körül. Yomina ujjai lassan csúszni kezdtek, és egyik tenyere alatt elolvadt a jég. Segítségért sikított, de csak a saját hangja válaszolt neki a barlang falairól visszaverődve.

A víz patakként hullott a lányra, és könnyeivel együtt folyt végig az arcán. Másik kezével fogást keresett a feje fölött, de a jég összetört az tenyere alatt, ahogy hozzáért, és a hidegtől ujjai görcsösebben, lassabban mozogtak. A szeme sarkából meglátott egy lángnyelvet a vállán, mire hidegtől remegő kezével odakapott, és hangtalanul könyörgött neki, hogy aludjon ki.

Egy kézzel próbálta megtartani magát a szakadék fölött, de érezte, hogy túl gyorsan olvad a jég a tenyere alatt. Még jobban összeszorította a fogait, és remegve próbálta magát lehűteni, próbált az erejére is figyelni, mikor recsegve megerősödött a jég az ujjai alatt, aztán két erős, hideg kar a vállánál fogva felhúzta a mélység széléről.

A lány remegve esett az őt tartó mellkasának, aki gyorsan letette a jégre, de a lány forró teste alatt repedések futottak végig, és a télfiú bárhogy erősítette a jeget a híd meggyengült.

A megmentője az ölébe kapta a lányt, és még mielőtt összedőlt volna az egész jégépítmény, a sziklapárkányra ugrott vele.

A híd utolsó darabjai recsegve zuhantak a mélybe, a jégszilánkok ezerfelé hullottak, a robbanásszerű hangba az egész barlang beleremegett. A Yominát tartó egy jégpajzsot emelt maguk fölé, ami megvédte a nyárlányt a jégdaraboktól, de a hangtól még sokáig csengett a fülük. Mikor már csak a visszhang emlékeztetetett a csodás jéghíd összedőlésére a lány kinyitotta addig összeszorított szemeit.

-Jól vagy? - Kérdezte a télfiú, és párává foszlatta a jégpajzsot, majd leengedte a karját.

Yomina felpillantott az arcát bámuló sötéthajú fiú vékony fekete szemeibe, és képtelen volt megszólalni. A télfiú csak bámult a vörös hajú lány szemeibe, és minden gondolat eltűnt a fejéből. A füle még akkor is csengett, de a lány szemei miatt megfeledkezett a körülötte lévő világról, és arról is, hogy a karjai közt fekvő lány teste lassan már lángol, és olyan forró, mint a nyári nap délben.

-I.M...? - Nyögte nem messze tőlük KiHyun, már sokadszorra, mire a másik kettő, mintha egy álomból riadtak volna fel, kapták oda a tekintetüket.

Yomina ért oda előbb a földön fekvő fiúhoz, majd a télfiú is a másik mellé térdelt.

-Fel tudsz kelni? - Tette KiHyun hátára a tenyerét I.M, miután lesöpörte róla a jégszilánkokat, és a kőtörmeléket, hogy ellenőrizze megmarad e. Az idősebb télfiú nyögve megpróbált felkelni a földről, de visszaesett.

-Hogy találtál meg minket? - Találta meg a hangját Yomina, de tekintetét nem merte felemelni a mellette térdelőre, így inkább KiHyun válla mögött az oda esett jégdarabokat szuggerálta. Levegőt venni is elfelejtett, mikor a jégdarabok lassan tócsává olvadtak, és a kő a kis pocsolyák alatt vörösen felizzott. Gyorsan lehunyta a szemét, majd lassan óvatosan újra felpillantott arra a helyre, és megkönnyebbült, mikor nem látta a vörös izzást.

-A Hercegnő üzent. - Hunyta le a szemeit a fiatalabb télfiú, majd sóhajtva megrázta a fejét. - Jobban is igyekezhettem volna. Akkor talán nem törik el csontod.

Yomina csendben figyelte, ahogy I.M koncentrál, és meggyógyítja KiHyun sérült csontjait.

-Mennyi időnk van még? - Kérdezte KiHyun miután összeforrtak a csontjai, és fel tudott kelni. Leporolta magát, majd a szakadék túloldala felé pillantott. - Pedig olyan szép volt... - Motyogta.

-Akkor ment le a Nap, mikor a barlang bejáratához értem. - Állt fel I.M, majd halkabban, mintha csak a másik fiúnak súgná, hozzátette. - Két nap van hátra.

- Két nap múlva... a nyári napforduló van. - Állt fel Yomina is elgondolkodva, aki a csendes barlangban mindent hallott. - Miért olyan fontos az nektek? - Nézett a két fiúra.

-Hűtsd le magad, és induljunk! - Intett KiHyun, mire a lány ijedten nézett a karján felkúszó lángokra.

-Én, én, én ilyet... Ne, ne, ne...  - Hátrált, és próbálta magától minél messzebb tartani a lángokat, de azok nem akartak messzebb menni tőle, vidáman lobogtak a kézfején, és a karján.

I.M odalépett hozzá, újra visszahúzta a szakadék szélétől, és eloltotta a lány karján a tüzet.

-Menjünk. - Kérte a lányt, aki lehajtotta a fejét, majd átkarolva magát KiHyun után indult.

...............................................................

A szőke lány mikor elég erőt érzett magában lassan felnyitotta nagy kék szemeit. A sötétben nem sokat látott, de érezte, hogy az egyik télfiú ott van a közelében, így fájó tagjaival lassan odahúzta magát a földön fekvő, lassan lélegző Ifjúhoz.

JooHeon testében lassan keringett az energiája, de ahogy a lány hozzáért a mellkasához ő felemelte az egyik karját, és a Hercegnő kézfejére tette a tenyerét.

Elvitték Wonhot. - Hallotta a lány a fejében a télfiú hangját.

Téged hogyan vittek ki innen? - Kérdezte a lány, miközben lehunyt szemmel, ujjait JooHeon mellkasán tartva vizsgálta végig a fiú lehetséges sérüléseit.

Elkábítottak valamilyen édeskés illatú szerrel, amit a levegőbe fújtak. - Válaszolt a fiú. - Wonhoval végignéztük ezt a helyet, de sehol nem találtunk még egy rést sem. Nem tudom hogyan juttatták be. Vagy hogy mi hogyan juthatunk ki innen.

A szőke lány felnyitotta a szemeit, és megkönnyebbült, hogy nem talált semmilyen sérülést, az energiamennyiség csökkenésén kívül.

Ha elkábítanak, mikor elvisznek az azt jelentheti, hogy félnek tőlünk. Nem mernek szembenézni velünk. - Húzta el a tenyerét a fiú mellkasáról, majd a ruhája zsebébe nyúlt, hogy ellenőrizze a tőrt.

Asucca, vagy hogy hívják a barátodat. - Folytatta JooHeon kis cinizmussal. - Teljesen őrült. Bár el kell ismernem elég erős.

A Hercegnő a fiú arcára nézett, aki lehunyt szemmel várta, hogy az energiaszintje megemelkedjen.

Megzsarolták. - Mondta ki a lány, mire JooHeon szemei felpattantak, és megpróbált felkelni, de a lány visszanyomta.

-Még nincs elég erőd hozzá. - Figyelmeztette, mire a télfiú sóhajtva visszadőlt a jeges földre.

Akkor is megfojtanám. -  A lány lehajtotta a fejét, mire arcát függönyként eltakarta a hosszú szőke haja.

A szerelmével. Mr.S úgy tartja itt, hogy a halandó lányt elrejtette valahol.

Az Ifjak lehetnek igazán szerelmesek? Tél földjén ez sohasem volt divat. Egy-két halandó lány, ha éppen úgy esett, de csak szórakozásból... - Nyitotta fel újra a szemeit JooHeon, és a lehajtott fejű lányra pillantott. - Ilyen nagyon régen nem volt már. Ha volt egyeltalán. Nem lehet hogy Ifjú? Bár az Ifjak között is ritka lehet.

Nem lehet Ifjú. Yomina a hetedik nyárifjú, és csak tizennégy Ifjú van összesen a világon. - Ellenkezett a lány. - Mindenesetre ez a halandó lány lehet a kulcs, hogy Asucca mellénk álljon.

Van esély arra, hogy megtaláljuk? - Húzta fel a lábait JooHeon.

Kell lennie. Nincs sok időnk. - Emelte fel a plafon felé az arcát. - Meg kell találnunk. - Mondta ki hangosan, és a jeges falakon visszhangot vertek a szavai.

Ahogy felemelte a tenyerét néhány hópehely táncolta körbe a testét kékes ragyogással, majd eltűntek a sötét plafon irányába.

Készülj fel, úgy érzem nemsokára jönnek érted. - Szólt a lánynak JooHeon, mire a Hercegnő újra lehunyta nagy szemeit, és abból a gondolatból próbált erőt gyűjteni, hogy meg kell védenie a népét, és a birodalmakat.

...............................................................

Shownu kifulladtan esett a mellette álló katonáknak, akik odébb segítették a jeges hóban, és leültették egy nagy kőre.

-Szóljatok HyungWonnak. - Kérte köhögve az Ifjú, mire két fekete páncélba öltözött katona meghajlás után eltűnt mellőle.

Néhány perc múlva hárman léptek oda a kifulladt legidősebb, erejét vesztett ifjúhoz.

-I.M? - Pillantott fel Shownu a katonákkal érkezettre.

-Átveszem. - Közölte a legfiatalabb Tél Ifjú. - Pihenned kell. - Közelebb lépett a lassan lélegző idősebbhez, és a vállára tette a tenyerét. - KiHyun megpróbálja kiképezni a nyárlányt egy rejtett helyen, de időben ide fognak érni.

Az összes Ifjúnak egy helyen kell lennie, ha győzni akarunk. - Pillantott fel Shownu, mire a fiatalabb bólintott. - Más?

A keleti határ tartja magát, MinHyuk elrejtette a hópelyheket az északi hegyekben. - Összegezte I.M.

Wonho, és JooHeon?  

Csak reménykedni tudunk. - Hajtotta le a fejét a fiatalabb, majd ellépett tőle, és a gondolatfalhoz lépett. Négy katona körbe vette a hóba térdelő Ifjút, aki lehunyta a szemét és erejét a falba juttatva erősítette a Tél Birodalmának legfőbb védelmét.

Shownu két katonával a Kegyes-völgybe teleportált, ahol a hadsereg szállása is volt.

Az Ifjú leült egy jégből faragott székre, és lehunyt szemmel a hidegből, és a reményből próbálta gyorsítani erejének visszatérését.

Csilingelést hallott a szél zúgásában, mire lassan felnyitotta a szemeit. Néhány kékesen ragyogó hópehely táncolta körbe, majd a karjára szálltak.

Meg kell találnunk egy halandó lányt. Ő lehet a kulcs a kijutásunkhoz, és a sikerhez. Meg kell találnod őt! - Suttogta Ansa Linney hangja. - Kemmani, kérlek segíts!

A hópelyhek felszálltak a fekete anyagról, és Shownu tenyerébe érkeztek. A kék fény egy halvány arcot rajzolt ki, majd egy hologram térkép jelent meg a fiú tenyere fölött. A Sehol-vonulatok nyugati csücske felett egy apró jégcsillag ragyogott.

Légy óvatos! - Hallotta a fejében a vizek zúgásához hasonló hangot, aztán eltűnt a térkép, és a hópelyhek elvesztették a ragyogásukat.

Shownu felállt, mire néhány katona odasietett hozzá, várva a parancsot.

-Szóljatok I.Mnek, MinHyuknak, és HyungWonnak, hogy jelentkezni fogok. - Rendelkezett Shownu, mire a fekte páncélba öltözött katonák meghajoltak, és eltűntek.

Az Ifjú körbenézett, majd a tenyerébe zárta a hópelyheket, és teleportált.