Négy Évszak Chapter 6.

NÉGY ÉVSZAK

HERO - Hős

VI.I

Érezték, hogy nemsokára odaérnek. A levegő, ami odakintről valahol beszökött a fémdobozba kénes füstszaggal telt meg, köhögésre késztetve őket.

Wonho végül a vasdoboz falának nyomta a kezét, és fagyasztott. Jégvirágok futottak végig a fémen, mindenhol kékesen csillogóvá téve a doboz belsejét. Többször is megismételte ezt a folyamatot, de nem találta meg azt a helyet, ahol a levegő beszökött a kis térbe.

JooHeon is próbálkozott, és ketten szinte jégbe borították a kis teret, miközben a kabátjukat nyomták az orrukhoz hogy ne fulladjanak meg.

-Felébredtek. Igyekezzetek már! - Hallották kívülről kissé torzítva Kalen hangját.

Végül maguk köré, alá és fölé is vastag jégfalat vontak, és a doboz közepén egymáshoz közel ülve kabátjukon át lélegeztek, így kevesebb füst és kén jutott a tüdejükbe. Közben pedig egyeztettek minden eshetőséget, mindent, amit csak lehetett, hogy valamelyik terv beváljon, és végre a béke uralkodhasson a birodalmak felett.

Aztán kezdett kitisztulni a levegő. Először JooHeon engedte le ujjai közül a köpenye fekete anyagát, majd a két fehérhajú is.

-Mi ez? - Suttogta a lány, de mire válaszolhattak volna a kérdésére nagy döccenéssel letették a dobozt valahová.

-Uram, eléd hoztuk őket. - Hallották tompán, mégis érthetően Kalen hangját.

Nemsokára hangos döngés és forróság közepette kinyitották a sötét színű jégvirágos ládát, ahonnan víz és párafelhő kíséretében jégdarabok repültek ki.

Ám nem jutottak sokáig, mivel a három fiú közül az egyik pocsolyává olvasztotta az összeset, így csak némi vízpermet érte el a trónuson helyet foglaló gúnyos arcú vörös hajút.

JooHeon és Wonho lépett ki a ládából, utánuk a lány, akit mind a ketten védelmezően takartak a trónuson ülő elől.

-Nem tudtam hogy Nyárföldön ilyen szívesen fogadnak minket. - Emelte fel szemeit Wonho a főhelyen ülő vörös hajúra. - Elkábítanak, és egy ládába nyomnak.

-Jobb lenne ha hallgatnátok... - Motyogta ijedten a lány felé pillantva Kalen, mire ő komoly arccal elfordult, és egyenesen a trónuson ülő szemébe nézett.

-A nyáriak nem ismerik a törvényeket? - Nézett a lány farkasszemet a fekete szemű félig fémarcú alakkal. - Ez már több, mint sértés. - Majd a trónus mellett álló magas vörös hajúra pillantott. - Uraim, ha magukkal ezt művelnék, nem lennének felháborodva?

-Hol van a többi? - Morrant rá a megszeppent Kalenre a fő helyen ülő.

-A többiek kérlek szépen az otthonunkat védik. - Nézett végig a termen JooHeon, lazaságot tettetve, ujjai között egy hópelyhet pörgetve. - Tudod előled, és a flancos kis néped elől. - Nézett a válla felett a trónuson ülőre, majd gúnyosan hozzátette. - Őfelsége.

-Öt napja van előkeríteni a többit. - Dörrent rá az ijedtében földre esett Kalenre, aki hajlongások közepette gyorsan elhagyta a termet a több tucat robottal, akik még odabent tartózkodtak.

-Ha már iderángattak egy dobozban... - Mutatott felháborodva a lány a fémládára. - Legalább annyi tiszteletet megadhatnának nekünk, hogy a bátyáimról nem mint tárgyakról beszélnének.

-Kislány, megeredt a szád. - Szólalt meg a trónus mellett álló alak, majd elindult le a lépcsőn a téli küldöttség felé.

Megállt előttük, majd lassan előhúzta a rézszínben csillogó kardját az övére akasztott tokból, és a három téli felé emelte.

-Itt egy szavad nincs. - Közölte, majd egy fintorgással vette tudomásul, hogy a három Ifjú lába körül pára kezd gomolyogni.

-Ha már ilyen kedvesen ideszállítottak minket. - Ült le a padlóból kinőtt jégszékbe a lány, majd lábait keresztbe téve kényelmesen elhelyezkedett. - Legalább kicsinosíthatták volna ezt a termet. - Pillantott körbe fintorogva a sivár, betonszínű üres, magas falakon, a sötét homályba vesző plafonon, aztán a fémesen csillogó trónra vezette a tekintetét, és az azon ülő sötét arcú alakra.

Végül felemelte mindkét karját, és egy négyszögletes pavilont emelt maguk köré, lábával pedig jégvirágokat a padlóra, majd kékes fehér fénnyel világította be a kissé sötét termet.

A hozzájuk közel álló vörös hajúr csizmájára is jutott egy kis jégvirág, mire az morogva hátrább lépett és leolvasztotta magáról a jeget.

-Ó, bocsánat marcona Ifjú. - Pislogott rá ártatlanul a lány, majd a jégszéke karfájára könyökölve felpillantott a trónon ülőre. - Szóval, minek kellett iderángatni minket?

"Őfelsége" viszont éppen Wonhoval nézett farkasszemet, a tekintetével próbálta felégetni a szőke fiúban a magabiztos kiállását ám a Tél Ifjú nem hagyta magát. A másik vörös hajú pedig JooHeon tekintetéből próbált kiolvasni valamit, ami a hasznára vált volna, így a Hercegnőre senki nem figyelt.

-Jó, ha nem válaszol senki, akkor hazamegyek. - Állt fel a lány, majd kikerülve a jégszékét csak egy ici-picit rájátszva a szerepére és illegetve magát arra felé indult, ahol Kalen eltűnt. Wonho közben tovább építette a kis pavilont, amit a lány elkezdett, sőt még merő szórakozásból felhúzott néhány jégszobrot is, és az egyikben az előttük álló vörös alak volt felismerhető, míg a többi bájos hölgyeket ábrázolt különféle állatok társaságában.

-Megállni! - Hasított végig a termen a trónuson ülő kiáltása, mire a szőkeség csípőre tett kézzel megfordult. Találkozott a tekintete JooHeon kérdő pillantásával, hogy mégis mit művel.

-Mégis minek? Úgysem mondanak nekem semmit! - Vont vállat hanyagul, aztán újra a kijárat felé indult. Hiszen minden a terv része volt. Laza lépti közben viszont minden erejével koncentrált, minden mozdulatát figyelte a két vörös hajúnak.

Így a figyelmét nem kerülte el az a tűzlabda ami felé repült. Megpördült, majd egy gyakorlott mozdulattal gondolatfalat emelt maga elé, ami elnyelte a tűzlabdát.

-Óhajt még valamit, tapló felség? - Sértegette tovább a trónuson ülőt gúnyosan, mivel pontosan tudta, hogy a tűzgolyó a másik vörös felől érkezett. Mivel választ nem kapott csak egy lesújtó tekintetet tovább indult a kijárat felé.

-Nem mész te innen sehová! - Kiáltott rá a nagyúr, és egy intéssel fortyogó lávamezővé változtatta a lány lába előtt a kormos, sötét köves talajt, mire a szőkeség hátrált két lépést. Ám a lány érezte hogy a két télfiú előtt állónak forr a vére, és látta, ahogy egy pillanatra megmozdulnak az ujjai.

-Most tényleg berezeltem csaló. - Morogta az orra alatt gúnyosan a lány, de ezt senki nem hallhatta a teremben lévők közül.

-Mellesleg senki nem beszélhet így velem! - Állt fel a helyéről "Őfelsége". Egy intéssel párafelhővé változtatta a kis pavilont, a jégszobrok pedig recsegve estek volna össze, ha Wonho engedte volna nekik. A két erő egymásnak feszült, miközben a nagyúr, lávatengert olvasztva maga mögött a repedező padlón, a még szilárd kőzeten álló lány felé lépkedett.

Ám, ahogy közel ért a lányhoz az megérzett valami furcsát.

Abban a pillanatban már tudta mi folyik ott.

-Ő veled megy! - Intett a vörös fiúnak, mire az odalépkedett hozzájuk át a lávatengeren, ami lassan már kezdett megszilárdulni. A fiú megragadta a lány csuklóját, majd maga után kezdte húzni. Ám a szőkeség jéggel borítva a padlót oda fagyasztotta az őt cibáló fiú lábát.

-Nélkülük nem megyek sehová. - Jelentette ki, és kirántotta a csuklóját a szorításból, majd visszafelé kezdett szaladni a két télfiú felé. A vöröses izzás kezdett megszűnni a terem padlóján, mikor a lány odaért a két fiúhoz. Wonho védelmezően magához ölelte a lányt, JooHeon pedig eléjük lépett, és egy gondolatfalat emelt maguk köré.

A vörös fiú összeráncolt szemöldökkel pillantott a szőke lány után, ugyanis nem értette hogy szabadult ki a forró kezei közül,  és hogy úgy egyeltalán mi történt. Hogyan nem sérült meg a lány, hogy-hogy nem égett meg?

"Őfelsége" intett egyet a téli küldöttség felé, de nem történt semmi.

-Asucca! - Dörrent rá a gondolkodó fiúra, mire ő zavartan pillantott fel. - Vidd el innen. - Mutatott a lányra, majd újra intett a téliek felé, mire újra lávatengerré változott a terem.

JooHeon, Wonho és a Hercegnő egymásba kapaszkodva próbáltak egyensúlyozni a talpuk alatt szétrepedő, egymástól egyre távolodó kő darabokon.

Asucca felől egy tűzgolyó érkezett a hármas felé, és miközben Wonho jéggel kiütötte elvesztette az egyensúlyát, és majdnem belezuhant a lávába, mikor JooHeon a csuklójánál fogva visszarántotta a jéggel összetartott talajra. Egy pillanat műve volt az egész, hogy közben a lány eltávolodjon tőlük, de amint ez megtörtént egy tűzfal vette körbe, és bárhogy próbálta védeni magát a füst a szemébe és az orrába kúszott. Hallotta még Wonho kiáltását, aztán beleszédült a tűzfalon átlépő Asucca karjai közé.

Egy vörös tűzfal vágta ketté a termet, mikor a pihegő lányt lelökte a földre a nagyúr lábai elé a vörös nyárfiú.

-Nem akartam ilyen hamar elkezdeni, de úgy látom nincs más választásom. - Jelentette ki a nagyúr, mire Asucca összekaparta a földről a Hercegnőt, és remegő testét felemelte. "Őfelsége" odalépett a magát kiszabadítani próbáló lányhoz, majd tenyerét a szőkeség szívére helyezte.

A karcsú test összerándult, majd kékes fény jelent meg a lány körül, aztán mintha pára, vagy füst kezdett volna gomolyogni körülötte, eltakarva ezzel a két lávatenger közepén egyensúlyozó fiú elől a szenvedő alakját.

Mikor a kékes, majd egyre szürkébb köd szertefoszlott "Őfelsége" elégedetten húzta el a kezét a gyorsan fel-le mozgó mellkasáról, és gúnyosan pillantott az Asucca karjai között pihegő, haragos tekintetű lányra, akinek a szája széléről vékony vonalban folyt le a vörös vére.

A nagyúr intett, mire a két télfiú körül tűzfal keletkezett.

-Engedj el te mocsok! - Próbálta kiszabadítani magát a lány a vasmarkok közül, mint egy vergődő hal. - Nem azért vagyok itt, hogy ezt tegyék velem! - Szorította össze a fogát, majd egy nagyot rántott magán, mire fémes csikorgás után "Őfelsége" egy kard hegyét tartotta a torka felé.

-Tüntesd el a szemem elől! - Intett a kardjával Asuccának, mire ő lefogta a lány karjait.

A tűzben rekedtek komoran, kissé ijedten néztek a lány után, akit a nyárfiú maga után vonszolt.

-Gondolom nem bánjátok, ha őt megtartom. - Nevetett fel erőltetetten a teremben maradt vörös hajú, majd intett, mire robotok özönlötték el a termet. - Börtönbe velük! - Mutatott a két télfiúra a lávatenger közepén, mire a gépezetek megindultak feléjük.

...............................................................

KiHyun beért egy házakkal teli völgybe, mikor a barna hajú lány futva utolérte.

-Nem mehetsz oda! - Ragadta meg a karját, és próbálta visszahúzni. A fekete fiú könnyedén lerázta a rá csimpaszkodó kart, mire a lány a földre esett, és tovább lépkedett. - Nem mehetsz oda, nem érted?! - Kiáltott utána a lány, de a fiú nem hallgatott rá.

-Már megtettem. - Lépett be a virágoskertes házak közé KiHyun.

Az emberek, akik a házikók előtt tartózkodtak egytől egyig az érkező fiút bámulták. A kisgyerekek elámultak azon, ahogy a két könyv bal karja mellette lebegett, míg az idősebbek próbálták elrejteni a csöppségeket kötényeik, és testük mögé.

A télfiú csak ment előre, a színes tetejű házak, illatos virágos kertek között. Az emberek összesúgtak mögötte, majd ijedten fordultak vissza a munkájukhoz, mikor a fiú visszapillantott a válla felett.

A barna hajú lány lassan utolérte egy nagy, lekövezett téren, mire KiHyun megfordult.

-Van itt egy Ifjú? Vagy valami vezető szerű akárki? - Pillantott le a lányra, mire ő ijedten nézett rá vissza.

-Mégis mit akarsz a nagymamával? - Remegett meg a hidegtől, ahogy az egyik könyv túl közel lebbent a karjához.

-Mi ez a felfordulás? - Lépett ki egy nagy házból egy idős barna hajú nő. Háta mögül két kisgyerek bújt elő, majd az egyik kisfiú egy fakardot tartva maga elé közelítette meg a télfiút.

-Nagymama! - Nézett ijedten a lány az idős nőre.

-Yomin, nyugodj meg kedvesem! - Pillantott az unokájára, majd a télfiúra emelte a tekintetét. - Yara vagyok, a sziget vezetője. Erre jer, kérlek! - Intett a fiúnak, mire ő ellépett a lábát fakarddal bökdöső kisfiú mellől, és a nő után indult. - Yomin, remélem elhoztad az üzenetet a Bársonyka félszigetről! - Nézett vissza Yara az unokájára, mire a lány engedelmesen elindult utánuk.

-Nagymama, biztosan ezt kell tenni...? - Suttogta a lány, mikor beléptek a nagy ház világos színűre mázolt nappalijába.

-KiHyun. - Szólalt meg Yara, mire a fiú szemöldökét felhúzva fordult meg. - Minek köszönhetjük, hogy egy Téli Ifjú meglátogat minket? - Yomin remegő kezéből kiesett a kosárkája, mire a nagymama lassan elkomorodott.

-Annyira sajnálom, nem tudtam, hogy... - Kezdett mentegetőzni remegve a lány, mire a nagyanyja leintette.

-Meg kell találnom valakit. - Esett át azon a tényen, miszerint a nő tudja, ki ő. - Egy vörös hajú kislányt. - Tette hozzá.

-Kemmani azt mondta, hogy I.M lesz a vendégünk.

-A terv változott. Ansa Linney engem küldött. - Pillantott az őt hellyel kínáló idős nőre, és elfogadta a meghívást. Lehuppant a puha, tollal töltött párnájú karosszékbe, a két könyvet pedig leengedte a kis világosbarna asztalkára.

Yara sóhajtva bólogatott, majd lehunyta a barna szemeit.

-Megnyugvás tudni, hogy még életben van. - Suttogta maga elé, majd megköszörülte a torkát. - Mi a helyzet a félszigeten? - Nézett az unokájára.

-A gépezetek a Sziklás folyóig jutottak. Akik a Napfény-öbölnél rejtőzködtek, és nem jutottak időben be a barlangokba azokat elvitték. A Bársonyos-hegység egy időre feltartóztathatja őket, de nincs már sok időnk. - Sóhajtotta a barna lány, majd egy papirost húzott elő a szoknyájába rejtett zsebből, és Yaranak adta.

-Mikor indultok vissza? - Kérdezte a nő, miután elolvasta a segélykérő levelet.

-Amilyen gyorsan csak lehet. - Vette a kezébe a könyveket KiHyun.

-Az alagúton nem mehettek vissza. - Szólalt meg Yomin. - A Szégyenvirág bármikor megtalálhat.

-Az a zöld fényű, büdös alak? - Húzta fel a szemöldökét a fiú, mire Yara bólintott. - De egyedül sem mehetek vissza.

-A nyárlány nincs kiképezve. Nem tudja használni az erejét. - Állt fel az idős nő, majd az unokája háta mögé lépett, és félresöpörte az idegesen toporgó lány haját. - Nagyon kell rá vigyáznod, mert ő az egyetlen tiszta vérű Nyár Ifjú. - Érintette öreg ujjait a lány nyakában lógó arany, vörös függőkkel díszített lánchoz. - Ezen Nyár és Tél Birodalmában mindiglen lőn hét Ifjú, kik kormányozzák e két népet. - Mondta ki lassan, mire a lány nyakából a lánc eltűnt.

KiHyun kikerekedett szemmel figyelte, ahogy Yomin kissé hullámos haja bevörösödik, bőre alatt az arcán és a karján vörös minták futnak végig.

Ahogy a lány felnyitotta a zöld szemét megpillantotta magát a szemben lévő falon lógó nagy tükörben, és ijedten lépett hátra, majdnem feldöntve ezzel Yarat.

-KiHyun, Yomina, kérlek mentsétek meg a Nyár népét! - Hajolt meg a sziget vezetője a két elképedt, leesett állú Ifjú előtt.