My B.A.P Fanfic 1. Chapter 6
Chapter 6
(Doy + Zelo (BAP))
Zelo
Körübellül egy hónapig rohangáltunk egyik városból a másikba a lemezkiadás
után. A manegger minden nappal egyre idegőrlőbb, és kibírhatatlanabb lett, és
közölte hogy nem találkozhatunk egy bizonyos csajszival. Itt vagy JiYora, vagy
Doyra gondolhatott, mert amikor náluk voltunk akkor készült ki. A munka annyira
lestrapált minket, hogy koncert után alig bírtunk ülni, egy dedikáláson
YoungJae majdnem bealudt, de Himchan belediktált egy kávét, így kb 20 percig
még nem aludt el. A többiek is pihenni akarnak már, de amikor eltennénk
magunkat, úgy 30 percen belül megjenelik a manegger, és kipaterol minket a...
szóval onnan, ahol épp vízszintesben vagyunk, hogy menni kell a kövi koncertre,
vagy helyszínre. Yongguk egyszer összeveszett vele, azóta egyikünk sem szereti,
de muszáj mennünk, mert most épp Kína közepén vagyunk, és nem lenne jó itt
maradni.
JiYoval és Doyjal sem beszéltem azóta, hogy eljöttünk, csak
annyit hogy múlt héten volt erőm egy SMSt küldeni a húgomnak hogy még élünk. A
választ azóta sem tudtam megnézni. Most épp egy 10 perces szünetünk van, és
nekem már megigazították a hajam, már csak JongUpra várunk, akinek a karikákat
kell eltüntetni a szeme alól. Berobbant a manegger, és már tolt is minket
kifelé az ajtón.
-Gyerünk, gyerünk! Irány a színpad, JongUp meg majd utánatok
megy! Nincs lazsálás! Minél előbb végeztek, annál többet aludhattok! -
Egyébként mindig ezt mondja, de sohasem sikerül. És ami a rosszabb: mindig azt
mondja, hogy holnap aludhatunk, erre reggel 4-kor közli, hogy megyünk a
következő helyszínre. Annyira gáz ez az egész! Ja, és elvileg hétfőn meg
kellett volna kapnunk a fizetésünket. Nos, most vasárnap van, és még mindig
semmi. Elvileg egy hét a határidő...
A koncert nagyon rosszul sikerült. Himchannak valószínűleg
eltört az ujja, mert leesett a lépcsőn, és azonnal elvitték a kórházba. A
manegger üvöltözött Yonggukkal, én meg majdnem bealudtam a lépcsőn ülve. A
többiek is nagyon rosszul festettek, és megijedtek, hogy Himchan hyungnak
valami nagy baja lesz. DaeHyunnak még enni sem volt kedve.
-Nos srácok, Himchannak eltörött az ujja, de azonkívül jól
van, valószínűleg még bent tartják a kórházban - a kis kínaiak - még egy
darabig, de nektek folytatnatok kell a koncertezést. Mars pakolni! - Tapsolt a
drága maneggerünk. A "kis kínaiak"-at olyan rasszizmussal mondta,
mintha ő nem lenne vágott szemű. Csendben pakoltunk az öltözőben, amikor JongUp
megszólalt.
-Meddig csináljuk ég ezt?
-Fogalmam sincs. Amíg a turné le nem megy.
-Már rég vége van! 1 hónap volt, és már 1,5 hónapja itt
vagyunk, és úgy csinálnak velünk, mintha robotok lennénk. - Nyögte DaeHyun
Yongguka nézve.
-Megjött a fizetés a számlára! - Túrtam elő a mobilom. A
többiek kissé fellélegeztek, aztán YoungJae mellém lépett, és kivette a
kezemből a mobilt.
-Igen. Fele annyi mint múlt hónapban. - Közölte, mire
mindannyian a telefonunkat kezdtük nyomkodni. Ebben a pillanatban robbant be a
manegger, sorban összeszedte a telefonjainkat, aztán közölte hogy azonnal
indulunk. A kocsiban a következő állomásig aludtunk, de olyan rázós volt az út,
hogy minden kanyarnál felébredtem, és persze, mint mindig mostanában rosszat is
álmodtam.
*
Hajnalban odaértünk Bangkok-ba, ahol 6-kor kezdődött a
próba, aztán ruhapróba, utána dedikálás, interjúk, és egy koncert. Percre
pontosan be voltunk táblázva. Yongguk azon morgott, hogy hogy fogja elérni így
MiRát, de én inkább termeltem be a kávékat, és ha tudtam aludtam. Pl. smikelés
közben bealudtam, a manegger rázott fel, hogy azonnal induljak a színpadra.
A koncert vége felé tartottunk, amikor Yongguk hangja
elcsuklott, és fulladozni kezdett. Gyorsan lement a színpadról, mi meg
elköszöntünk a Baby-ktől, aztán rohantunk a leader után. Az öltözőben mentősök
voltak, akik mesterségesen pumpálták Yonggukba az oxigént. Az oxigénmaszk
láttán mindannyian földbegyökerezett lábbal álltunk, és csak néztük, ahogy
verítékben fürdik, miközben alig kap levegőt.
-Kórházba kell vinnünk, mert nagyon kimerült. - Közölte az
egyik mentős. A manegger robbant be, és üvöltözni kezdett a mentősökkel, hogy
most azonnal rakják le, mert holnap még van egy koncertje, ahol muszáj
megjelennie, és egy interjú, meg egyebek... JongUp odament a maneggerhez, és a
vállára tette a kezét.
-Nem. Megy a kórházba, és mi is megyünk vele! Nem vagyunk
robotok.
-A főnököd vagyok gyerek! Nem mész sehová, amíg én nem
mondom! - Üvöltötte amaz teljesen kikelve magából.
-Márpedig nekünk meg elegünk van abból, hogy ide-oda
rángatnak minket! A csapat fele lesérült, teljesen ki vagyunk készülve, és a
fizetésünket sem kapjuk meg rendesen! - Vágott vissza DaeHyun. A mentősök össze
vissza néztek közöttünk, és a vörös fejű bácsi között.
-Aláírtunk egy szerződést! - Lépett előrébb YoungJae. -
Amelyben volt szó a szabadnapokról is! Márpedig hónapok óta gürcölünk, és
hallgatjuk a maga ordítozását! És elegünk van! - Na, most már az ápolók is
kerek szemekkel figyeltek. A manegger feje egyre vörösödött, ahogy üvöltött,
aztán felkapta a telefonját és kiviharzott az öltözőből. JongUp lerogyott a
földre (már egy ideje fájlalta a térdét, és most is kishíján felüvöltött amikor
földet ért) Yongguk mellé, az egyik ápoló pedig mellé térdelt, és megvizsgálta,
aztán kijelentette, hogy mindannyiunknak kórházba kell mennie. Összekaptuk a
cókmókunkat, feltámogattunk Yonggukot, aztán a mentősök után indultunk. Az
egyik STAFF-osnak odaszóltam, hogy technikai okok miatt nem lesz dedikálás,
aztán beszálltunk a mentőskocsiba, és elhajtottunk.
Megjegyzések