Négy Évszak Chapter 6. 4

NÉGY ÉVSZAK

HERO - Hős

VI.IV

Egy hóvihar közepébe jutott. Arcába fújt a szél, sötétszínű ruhájának vastag anyagára ráfagytak a hópelyhek, fekete, csillogó páncélja jégvirágos lett.

Minden érzékszervével körbevizsgálta a helyet esetleges őrök, vagy csapdák után kutatva, de mikor nem talált semmi veszélyforrást, egy intéssel elcsendesítette a hóvihart.

Pontosan emlékezett a koordinátákra, így biztos volt benne, hogy az útja a hatalmas barlangnyílás belseje felé fog vezetni, aminek a bejárata előtt állt. ú

Kinyitotta összeszorított ujjait, mire a hírhozó hópehely felemelkedett és újra kéken kezdett ragyogni. A jégcsillag a barlang belseje felé repült, Shownu pedig lerázta magáról a ruhájára tapad felesleges havat, és érzékszerveivel a körülötte lévő világra koncentrálva utána sietett.

A sötétség lepelként borult rájuk, az Ifjú csak a teste kékes ragyogásának fényében látta hová is lép, miközben a fénylő jelet követte a mélység felé.

Ahogy egyre mélyebbre jutott furcsállani kezdte, hogy nem találkozott még gépezetekkel, kik azt a lányt őrzik, akit ki kell onnan hoznia.

Óvatosabb lett, mert úgy vélte, csak akkor nem őrzik a helyet, ha tele van csapdákkal. Elvégre ő így csinálná, ha lenne egy nagy becsben tartott foglya. Ködöt emelt maga köré, hogy ha bárki figyelné ne láthassa. A szürkés párában még nehezebben látott, de ereje segítségével fel tudta mérni a körülötte elterülő hegyes sziklákat, a feje fölött futó repedéseket, a lába alatt húzódó vastagon barázdált köveket.

A hócsillag megállt egy vastag, masszív fémkapu előtt, majd kis pislákolás után erősebb fénnyel kezdett világítani. Az Ifjú beláthatta ezzel a ködös homályban a fémesen csillogó rézkaput, amin egy kis billentyűzet világított vörösen.

Szóval a gépezetek világa is hasonló, mint a mienk. - Húzta el a száját, majd odalépett a billentyűzethez, miután lefagyasztotta a talpa alatt a talajt, és elméjével körbekutatta a lehetséges csapdák elhelyezkedését. És nem érte meglepetésként, mikor talált is jó néhányat a feje felett is, és a talpa alatt is. Elvégre miért lenne fogoly, ha nem őrzi senki, és semmi.

A jégcsillag leszállt elé, majd mintha egy írást próbálna kirajzolni fel-le mozgott a fal előtt.

Ansa Linney az átkozott - Olvasta ki magában Shownu, majd kesztyűs kezével gyorsan bepötyögte a Téli Birodalom billentyűzete alapján a kódot, az egyforma négyzet alakú vörös billentyűkön, mire az ajtó nyikorogva feltárult. A jégcsillag, ami vezette őt elhalványult, majd eltűnt.

Az óvatosság kedvéért nem lépett be addig, míg végig nem ellenőrizte a védelmet. Érezte a kamerákat, amik a sarkokból figyeltek, így elméjével jéggé fagyasztotta a vezérlésüket, mire kis pukkanással, sok füsttel szétrobbantak.

Az ajtó már kezdett visszacsukódni, mikor beugrott rajta, és a legbiztonságosabbnak tűnő fal mellé húzódott.

A köd miatt nem láthatták őt a teremben tartózkodó gépezetek, és jobbnak látta nem felfedni magát, így még a csuklyát is a fejére borította, köpenyével pedig eltakarta a páncélját. -

Ki-van-ott. Jön-el- kü-lön-ben-lő. - Hallotta az egyik robot érdes hangját. Úgy döntött nem kockáztatja meg, hogy az a harminc robot lelője, így bízva az erejében eloszlatta a ködöt.

-Üd-vöz-let-nagy-úr. - Engedték le karjaikat a robotok a felismerhetetlen Shownu előtt, majd elég ügyetlenül, de mindannyian meghajoltak. - Kí-ván-lát-fogoly.

Shownu a furcsa kérdésre bólintott, mire a gépek nyikorogva arrébb lépkedtek, utat engedve neki. Az első robot, ugyan már a szétesés határán volt, de előtte ment.

Elértek egy másik ajtóhoz, ahol a gép beírt egy kódot a billentyűzeten, mire az ajtó feltárult.

Shownu intett, hogy tűnjön el, és a teremben tartózkodó két robotnak is, miután odabent kiiktatta a kamerákat.

Felmérte a csapdákat, majd a láncokra kötött, vékonyka, barna hajú, lassan lélegző lány felé sétált.

-Mit akarsz? - Emelte fel a fejét a térdéről a lány. Arca beesett volt, szemei karikásak, de fiatalnak tűnt, annak ellenére, hogy régóta be lehetett ide zárva.

Shownu nem válaszolt, csak megállt a lány előtt, majd addig hűtötte a láncokat, míg azok el nem törtek. A lány lassan felemelkedett, így láthatta a fiú kékesen ragyogó arcát.

-Te meg ki... - Suttogta maga elé, majd felkelt a földről. - Ha ez csak egy trükk... - A csuklóit a bilincs még mindig szorította, mivel Shownu nem akarta felsérteni a lány bőrét a jéggel, és mint egy karperec volt rajta.

-Maradj csendben és kövess. - Utasította halkan a télfiú, mire a barna hajú lány bólintott. Az Ifjú érezte a kisugárzásából, hogy ez a virág különleges, de nem értette, hogy miért viseli a téliek katonai egyenruháját.

A fiú előre ment, majd kibiztosított néhány csapdát. Gondolatfalat emelt maguk köré, majd jéggel megdobott egy-két robotot. Azok felé fordultak, majd mikor vörös szemeikkel maglátták a lányt feléjük indultak, ám nem számoltak a csapdákkal, amik kinyíltak alattuk, és elnyelték őket.

Shownu élvezettel robbantotta fel, vagy fagyasztotta le a régi típusú robotok alkatrészeit, és lassan az összeset megsemmisítette. Úgy érezte jól szórakozik, amikor a mögötte lévő, a félelem miatt falhoz lapuló lány felsikított.

Az egyik gépezet meghúzott egy kapcsolót, mire a vörös fények kezdtek villogni, és a falak lassan egymás felé csúsztak.

Shownu megragadta a lány karját, és ugyan teleportálni nem tudott, de maga után húzta a virágot. Együtt rohantak a zárt kapu felé, ahol Shownu beütötte a kódot, de az nem nyílt ki.

Körülöttük a falak lassan húzódtak egymás felé, a lány köhögött a füsttől, a gondolatbuborék pedig szétpattant a fejük fölött, mikor sziklák kezdtek zuhanni a plafonról.

Shownu tenyerét a billentyűzetre tette, majd szétroncsolta a kábeleket, és a vezérlőt, és jéggel elkezdte szétfeszíteni a vastag fémajtót.

Mind a ketten a földre estek, mikor egy hatalmas szikla zuhant le a mennyezetről, és megremegett tőle a föld.

-Megsemmisíti magát ez az egész vacak! - Köhögte a lány, majd az egyik szikla elől menekülve a jeges fémnek döntötte a hátát.

Shownunak nem sok ideje volt gondolkodni, minden erejét belefektette a jégbe, amely az ajtót feszítette szét.

Végül, mikor a falak már a sziklákat tolták maguk előtt az ajtón akkora rés keletkezett, hogy egy ember átfért rajta. Az Ifjú intett a lánynak, aki gyorsan átmászott a túloldalra, majd a Télfiú is követte, mielőtt még a sziklák elzárták volna az útját. Újra megragadta a lány csuklóját, majd futva igyekeztek a barlang kijárata felé.

Az egész hegy megremegett, mikor a két fal összeért; a repedések recsegve tágultak ki, és futottak tovább a mennyezet szikláin. Aztán először csak homokszerű kőtörmelék, majd kisebb kövek potyogtak, végül hatalmas szikladarabok váltak le recsegve a barlang faláról, és mennyezetéről, majd lezuhantak. Shownu még gyorsabb tempóra ösztökélte a lányt, próbálta maga után húzni, és bármennyire is érezte, hogy ő is fárad, ereje kezd csökkenni, tudta, hogy ki kell jutniuk onnan. Gondolatfalat emelt maguk fölé, amely a kőtörmeléktől megvédte őket, de a repedések egyre nagyobbak lettek, a lezuhanó sziklák pedig egyre közelebb estek hozzájuk. A lány botladozott a sötétben a kiálló kövekben, így Shownu a sziklás föld fölé recés jeget emelt, amelyen gyorsabban tudtak haladni. Ahogy a sziklák a jégre zuhantak azon is repedések futottak végig, de már nem volt sok hátra az útjukból. Már látták a hó csillogását, mikor egy szikla zuhant le eléjük. Shownu nekiesett a kőnek, a lány pedig a télfiúnak.

Kövek potyogtak a fejükre, a bejáratot pedig elzárta egy szikla.

A lány felsikoltott, mikor egy újabb hatalmas darab zuhant feléjük. Shownu magához rántotta a virágot, majd egy erős gondolatfalat emelt maguk fölé.

A barlangban visszhangot vertek a falak a recsegéseknek és a lezúduló kődarabok zajának.

Shownu ereje remegett a megerőltetéstől, karja elzsibbadt, lábait nehéznek érezte, mikor a hangok végül elhaltak körülöttük. A lány a nagy sziklának vetve a hátát, magát átkarolva, szaporán lélegezve remegett a félelemtől.

-Meral vagyok. - Szólalt meg, mikor a hangok elhaltak.

-Shownu. - Pillantott rá a télfiú.

-Most hogyan tovább? - Emelte fel a fejét a lány, és körbenézett. A fiú kezének ragyogása bevilágította a miniatűr helyet, ahol ők ketten megmenekültek.

-Valószínűleg ránk omlott az egész barlang. - Hunyta le a szemét az Ifjú. A szabad kezével megérintette az egyik sziklát, mire azon jégvirágok keletkeztek. A jég felfutott a sziklák között, megerősítve, és összetartva őket, így, mikor a fiú leengedte a másik kezét, és a gondolatfal szertefoszlott a sziklák nem omlottak rájuk.

-Ha szét tudnád robbantani ezeket a sziklákat, akkor kijuthatnánk. - Gondolkodott hangosan a lány.

-Pihennem kell. - Vetette a hátát a jeges szikláknak Shownu, majd a fejét is a köveknek döntötte. - Nemsokára elég erőm lesz ahhoz, hogy kijussunk.

Az Ifjú lehunyta a szemét, és a Nagy folyó északi partján harcoló hópelyhekre gondolt.

Meral nézte a télfiút, és azon gondolkodott, hogy vajon mennyit változhatott Asucca azalatt az idő alatt, míg ő hibernálva volt az egyik szigeten, majd, míg itt raboskodott.

Vajon a fekete szemei ugyan úgy ragyognak-e, mikor ránéz; vagy miután egy kézlegyintéssel tüzet gyújt ugyan úgy átöleli-e, mint régen, és együtt nézik a lángokban táncoló alakokat...? Mikor azt mondja, hogy szeretlek vajon ugyan olyan gyönyörű érzés lesz?

Elmosolyodott, mikor eszébe jutott Asucca, mikor először vitt neki egy csokor virágot. Annyira zavarban volt, hogy véletlenül felgyújtotta a csokrot, és csak egyetlen egy tűzálló virág maradt meg belőle, ami végül az ő kedvenc virága lett.

Vajon, mikor újra találkoznak karjai közé fogja zárni? Vagy... találkoznak majd egyeltalán?

-Köszönöm, hogy kihoztál onnan. - Suttogta végül, mire az Ifjú felnyitotta fekete, vékony szemeit.

-Csak veled sikerülhet egy küldetés. - Zárta vissza a pilláit, mire a lány lemondóan sóhajtott. Mégis miért mentene meg valaki, ráadásul egy ismeretlen Ifjú, ha nincs semmilyen oka. - Mivel, mint látom jártál már a Tél földjén így nem féltelek, hogy oda kell vinnem téged.

A barna hajú lány szemei kikerekedtek a meglepetéstől. Egyszer járt Télvárban, mikor menekültek, de nem gondolta volna, hogy valaha eljut megint arra a gyönyörű helyre.

Asuccával járt ott, abban az évben, mikor a Nagy Fal megépült a Nyári Birodalom nyugati felén.

-Mennyi idő telt el azóta, hogy a Nagy Fal megépült? - Törte meg a csendet a lány. Shownu csukott szemmel ráncolta a szemöldökét egy darabig, így Meral már azt hitte nem is válaszol.

-Körübellül három évezred. - Szólalt meg a télfiú. - Talán egy-kétszáz évvel több is. - Tette hozzá.

A lány próbálta felfogni, hogy mit mondott az Ifjú, majd mikor eljutott a tudatáig, hogy mit is hallott, akaratlanul is kimondta a gondolatait.

-Több, mint háromezer?! - Mikor meghallotta a saját hangját tenyerét a szájára szorította.

Shownu megmosolyogta Meral kiakadását, majd elgondolkodott.

-Hogy maradtál életben ennyi ideig? - Elvégre legjobb tudása szerint a halandók, mármint a virágok és a hópelyhek egy-két ezer év alatt élik le az életüket, születésüktől kezdve az öregségen át a halálukig.

-Hibernáltak. Talán egy éve hoztak át ide. - Engedte le lassan a tenyereit a szájáról, majd hatalmas szemekkel a télfiúra nézett. - Három ezer év?

-Csak úgy repül az idő. - Húzta el magát a kövektől Shownu, mivel úgy érezte elég erőt gyűjtött, eleget pihent.

Feltérképezte a helyet, megkereste a leggyengébb pontot, majd jéggel szétrepesztette a köveket, majd egy ember magasságú alagutat képezve nyitotta szét a sziklákat.

A kékesen csillogó jéggel megerősített, kacskaringózó alagúton néhány perc alatt kijutottak a hóviharba, a hóval befedett hatalmas sziklák közé.

Shownu megfogta a lány csuklóját, a karperecként rázárt bilincs felett, és teleportált.

...................................

A szőke lány ájultan esett a földre, miután az édeskés szagú gáz a levegőben szétterjedt a sötét teremben. JooHeon még időben vont maga köré egy gondolatfalat, amely, mint egy burok körbezárta, és nem engedte, hogy testéhez érjen az altató szérum.

A fekete hajú fiúnak nem volt elég ereje ahhoz, hogy bármely testrészét megmozdítsa, mikor nyikorogva robotok jöttek be, és elvitték a lányt. Nem sokkal később Wonho teste zuhant a hideg, jeges betonra JooHeon mellé. A gépek elmentek, nagy dörrenéssel bezárva az ajtót. A sötét plafonról jégcsapok hullottak alá, majd darabjaik szerteszét gurultak a jeges padlón.

JooHeon hagyta elpárologni a gondolatfalat, majd, miután elég erőt gyűjtött, keservesen odahúzta magát Wonhohoz. Felmérte a másik erőveszteségét, és saját, lassan, de biztosan növekvő erejéből átadott a szőke télfiúnak.

A lány egy forró, kénesen füstös szagú teremben tért magához. A füst a tüdejébe kúszott és köhögnie kellett tőle.

-Ó, nézd, a kiskirálylány felébredt! - Hallott egy gúnyos hangot, mire felsőtestét lassan felemelte a földről.

A látókörébe kúszott Guhon lefitymáló tekintete, valamint Asucca érzelemmentes arca.

-Ha sértegetni akarsz most tedd meg. - Pillantott a szőkeség az idősebb nyárfiúra.

-Nem is tudtam, hogy ennyire megeredt a szájacskája, kicsi Hena! - Lépett oda a lányhoz Guhon, és gúnyos vigyorral fél térdre ereszkedett előtte. Ujjait a lány állára csúsztatta, majd felemelte a fejét. - Túl fiatal vagy a háborúhoz, nem gondolod? - Nézett mélyen a szemébe.

-Te félsz tőlem. - Közölte a lány, mintegy válaszként. Guhon arca megremegett, majd gyorsan felegyenesedett, és lassú léptekkel a lány körül kezdett sétálni.

-Miből gondolod, hogy bármilyen érzelmet mutatnék feléd, a gyűlöleten kívül? - Tette fel a kérdést, majd Asuccára nézett. - Te mit gondolsz hős?

-Elég lesz a játszadozásból. - Szólalt meg a fiatalabb vörös, és a falhoz lépett.

-Ugyan, én szeretek játszani. - Gúnyolódott Guhon, majd visszafordult a lányhoz. - Mivel te vagy a legfiatalabb ezért te fogsz nekünk beszélni. - A földön ülő karcsú test körül lávává olvasztotta a talajt, kis szigeteket létrehozva benne.

-Arról a félelemről beszéljek, ami a lelkedben van? - Szegte fel a fejét a lány magabiztosan. - Hogy mennyire rettegsz attól, hogy elbuktok, hogy nem árulok el semmit, és hogy Mr.S elszívja az erődet? - Nézett a mellette álló fiú fémesen csillogó arcára.

-Kezd, elegem van belőle! - Morrant rá Guhon Asuccára, majd a falon egy részt lávává olvasztott és azon keresztül távozott.

A teremre csend borult. A lány várta a fájdalmat, de az nem érkezett, pedig a láva lassan már újra kővé dermedt körülötte.

-Tényleg fél tőled? - Szólalt meg halkan Asucca.

-Mindenki fél valamitől. - Jelentette ki a lány maga elé nézve.

Asucca sóhajtott egyet, majd a fal felé tartotta a tenyerét, de még mielőtt hozzáérhettek volna ujjai az érdes felülethez megtorpant. Lehunyta a szemeit, majd mintha egy belső vitát folytatott volna valakivel ráncolta a szemöldökét és a homlokát. Végül megrázta a fejét, és elhúzta a faltól a kezét.

-Te mitől félsz? - Engedte le maga mellé a karját.

A szőke lány a tétovázó nyárfiú felé fordította az arcát.

-Hogy elbukok. - Suttogta a lány, de a falat bámuló vörös hajú a nagy csendben tisztán hallhatta a halk szavakat. - És hogy te is olyan Ifjú leszel, akit a rossz befolyásol.

Asucca összevonta a szemöldökét, majd a lány felé fordította az arcát.

-Nem befolyásol senki.

-Nem önszántadból vagy itt. - Ellenkezett a lány halk, mégis határozott hangon. Asucca ellépett a faltól, és lassan a lányhoz ment.

-Miből gondolod? - Nézett le érzelemmentes arccal a lány nagy kék szemeibe.

-Sokkal erősebb vagy bármelyik másik Nyár Ifjúnál. - Nézett vele farkasszemet a Hercegnő. - Ha te nem akarnál itt lenni, már régen elmehettél volna. Mégsem tetted.

Asucca elfordult a lánytól, de nem mozdult.

-Azt hiszed, ha leigázzátok a Tél Birodalmát elszabadulsz innen, és boldogan élhetsz örökké, mert Ifjú vagy? - Folytatta csendesen a lány. Hangjában semmi gúny, vagy ellenségeskedés nem volt. Inkább mint egy barát, próbált szólni a megingott Ifjúhoz. - A világunk el fog tűnni, ha sikerrel járnak. Olyan lesz minden, mint itt. Szürke, sötét, kegyetlen, és halott. - Hunyta le a szemét a Hercegnő. Érezte, hogy Asucca hite és bizalma megingott, és bár nem akarta kijátszani mégis folytatta. - Te sem akarhatod.

-A te világod.... - Kezdte a vörös fiú, de elhallgatott.

-A mi világunk. - Suttogta a lány. - Az Ifjak világa, akiknek az a feladatuk, hogy bölcsen vezessék a Birodalmakat. Hiszen erre születtünk. - Emelete meg csuklóit, mire a láncok megcsörrentek.

-Hena... - Fordult vissza Asucca a szőkeséghez. - Hogy tudsz ilyen erős lenni? Hogyan lehet az, hogy az erőd egyre nagyobb, pedig majdnem elvesztetted mindet?

-Én sem tudom. - Ingatta meg a fejét a lány lemondóan. - Talán a remény teszi.

-Remény? - Húzta össze a szemöldökét a fiú.

-A remény, hogy kijutunk innen, és a Birodalmak megmenekülnek. - Hunyta le a szemét a lány. - Hogy Ansa Linney feléled, és újra képes lesz harcolni.

-Ő meghalt, mikor Sara letaszította a falról. - Ráncolta a homlokát Asucca. - Nem éledhet fel.

-A tűz gyermeke nem hal meg a tűzben. - Suttogta a lány, és felnyitotta nagy kék szemeit.