Négy Évszak Chapter 3. 2
NÉGY ÉVSZAK
CHEATING - Csalás
III.II
~
A gondolatfal megépítése után a hét Tél Ifja közül
valamelyik mindig a falat őrizte. Fáradtságos egy munka volt, hiszen ébernek
kellett lenni, és bár a nyáriak vagy a gépezetek nem tettek semmilyen hadi
lépést, a jobb félni, mint megijedni elv alapján valaki mindig talpon
volt.
A Nagy folyó északi partjain a hópelyhek határőrsége is
járőrözött, persze tisztes távolságban maradva a folyó félig jeges vizétől, és
a túlpartján tartózkodó népektől.
Ám volt más is, aki a falat őrizte.
Minden hajnalban, mikor senki nem látta, az éppen akkor
soros Ifjú pedig a fal másik pontját ellenőrizte, és senki nem érezhette, egy
fehér, hosszú ruhába öltözött alak jelent meg, a Rideg sziklák legmagasabb
csúcsának hófödte, jeges szikláin.
Soha, senki nem vette észre, ahogy nyomok nélkül, a mély,
fagyott hó tetején lassan elsétált a Tél ifjai által emelt gondolatfalig.
Lassan ráhelyezte apró tenyerét, majd lehajtott fejjel állt
pár percig.
Fehér köpenyét, és fehér haját tépte a jeges szél, a ruhája
csak úgy hullámzott mögötte.
De ő csak állt ott, mindig ugyan olyan nyugodtan, akár esett
a hó, akár süvített a szél, akár a csúcsról induló lavina zúzta szét a jeget a
Nagy folyó partján.
A pár perc elmúltával elhátrált a láthatatlan, ám
biztonságot nyújtó faltól, majd eltűnt.
...
Egy évezred telt el azóta, hogy a Nyár birodalma megküzdött
a Gépezetek királyságával.
Az egyik hajnalon, mikor a fény még alig derengett a
látóhatáron, egy kisfiú jelent meg a Rideg sziklák hófödte hegyhátán.
A gyermek lassan nyitotta ki összeszorított szemeit, majd
ámulattal felkiáltott. Hangját a süvítő szél messzire vitte.
-El sem hiszem, sikerült! - Igyekezett egy nagy, fekete
sziklához, amiben megkapaszkodva gyönyörű kilátás nyílt számára az alatta
elterülő Nyár birodalmára. - Anya, apa, látjátok?! - Fordult hátra nevetve,
majd lassan lefagyott az arcáról a mosoly.
A szülei nem voltak ott.
Csak a csikorgó hideg, a jeges hó, a rideg sziklák, és a
süvítő szél válaszolt neki.
Kiáltozni kezdett, a szüleit keresve, de a hangját elnyomta
a szél zúgása.
Körbefordult, hátha valahol meglátja a szeretett édesapját,
vagy a kedves édesanyját.
Akkor pillantotta meg a tőle nem messze álló, fehér ruhába
öltözött alakot.
-Hé! - Kiáltott a gyermek, majd a nyugodtan álló lény felé
kezdett szaladni,
A fehér ruhás lehunyt szeme felpattant, megmutatva ezzel
azúrkék, akár a tengervíz, színű pupilláit, ahogy a gyermek megérintette a
ruháját.
Lassan leengedte a láthatatlan falra helyezett tenyerét,
majd a kisfiú felé fordult.
Az meg hirtelen meg sem tudott szólalni.
-Hogy kerülsz ide? - Térdelt le a fehérbe öltözött, hogy a
gyermek arca az övével egy vonalba kerüljön.
Ám a fiúcska nem tudott válaszolni. Kis fekete szemei
elkerekedtek, ajkai elnyíltak egymástól.
A fehér ruhás megérintette a másik apró tenyerét, aminél még
az ő kézfeje is nagyobb volt, bár csak fél ujjnyival, majd összefűzte az
ujjaikat.
-Ha elviszlek Télvárba onnan hazatalálsz? - Kérdezte kedves
hangon a fiútól, mire ő hevesen bólogatni kezdett.
A következő pillanatban a Tél palotája előtti lépcsősoron
találták magukat. A téren nagy tömeg tolongott, és azonnal őrök hada lett
figyelmes a megjelentekre.
A fehérruhás elengedte a kisgyermek kezét, majd
felegyenesedett.
-Ég veled, és vigyázz, hova teleportálsz! - Búcsúzott kedves
hangon, majd lelépkedve a hófedte lépcsőkön, hang nélkül, a tömegbe vegyülve
eltűnt a gyermek mellől.
-Köszönöm. - Suttogta a fiúcska, miután ámulatából meg bírt
szólalni. Ám a megmentője akkor már sehol sem volt. A tenyerére nézett, ahol
egy kis fehér százszorszép pihent. A gyermek felemelte a virágot, majd
megszimatolta. Boldogan felkacagott, majd a kabátja zsebébe rejtette kis
kincsét.
~
Megjegyzések