My B.A.P Fanfic 2. Chapter 6/2
Chapter 6/2
(JiYo + JongUp (BAP))
JiYo
-Már csak 13 nap van a fogadás végéig. – Motyogta JongUp a
kanapén mellettem ülve, miközben a kezemet szorongatta.
-És 18 nap a versenyig. – Tette hozzá YoungJae. Milyen
verseny? Bejutottak valamilyen idol-versenyre a Second Sensibilyti-vel?
-Jó, hogy itt vagy JiYo, mert beszélni akartunk veled erről.
– Bólogatott Min. Velem???
-Szóval… - Kezdte YoungJae. - Van egy bizonyos Park Hyung
Min, a Szöuli Táncverseny egyik főemberkéje, aki… Látta a videókat, és nagyon
tetszett neki mind a kettő koreográfia…
-Megkeresett minket, és azt szeretné, ha a győztesek
fellépnének november 15.-én, a versenyén. – Fejezte be Oppa.
-És ez… Mikor volt? – Kerekedett el a szemem.
-Amikor Los Angelesben voltál. – Hajtotta le a fejét Min. Komolyan
bejutunk egy táncversenyre?
-De eddig miért nem szóltatok? – Kérdeztem értetlenül.
-Tanultál, alig aludtál, aztán érettségiztél, miután megvolt
a vizsga leléptél az egyetemre. Ott meg nem vetted fel a telefonod, nem írtál
vissza sehol… - Számolta az ujjain YoungJae. – Először nem akartunk ezzel
fárasztani, aztán meg… Sehogy nem lehet elérni valakit a 21. században, kicsit
gáz!
-Igaz… - Sóhajtottam. – De mi ez a verseny?
-A Szöuli Táncverseny? Korea egyik legnagyobb táncversenye.
Aki megnyeri, az nagyon menő.
-És ti neveztetek?
-Nem. Ez a Park Hyung Min megkereste YoungJaet, és
felajánlotta nekünk ezt az egészet.
-Miért tenne ilyet?
-Nagy sztárok vagyunk az Interneten. Talán azt hiszi, hogy
nagyobb lesz a nézettség, mert mi közönség kedvencek vagyunk, vagy ilyesmi. –
Fogta meg a kezemet JongUp.
-Tudod, neki a pénz kell. Nekünk meg jól jön, ha JongUp
szerepel valahol a médiában, ezzel még népszerűbbek leszünk. – Vonogatta a
vállát YoungJae. – Érted már?
-Aha… Nagyjából. Kell a pénz egy emberkének, ezért meghívott
minket…
-Csak a győztest.
-Ezért meghívta a győzteseket a versenyébe, hogy több pénze
legyen.
-Nagyjából. Ezek mögött mindig az üzlet áll. A pénz forgat
mindent. – Húzott közelebb magához Oppa.
-De a szavazást csak 10.-én zárjuk le.
-Igen, de neki nagyon kellünk 15.-én. Mit gondolsz?
-Hát… Oké. Csak… Mi van, ha valaki lebetegszik?
-Ha mondjuk JaeSeo lebetegszik, akkor JongUp lép fel
helyette. Nem lehet felismerni ki kicsoda a ruha miatt. – Magyarázta Min.
-De akkor miért jó, ha JongUp szerepel ezen a versenyen?
Úgysem lehet tudni, hogy kik táncolnak.
-A lényeg a részvét. Nem kell ahhoz ország-világnak tudnia,
hogy kik vagytok. Egyszer majd úgyis kiderül. De ahhoz előbb le kell vernetek a
kishölgyet, és az öccsét, hogy ti mehessetek el arra a versenyre, mint
résztvevő. – Karolta át Min vállát YoungJae. – A vesztes kettő meg az első
sorból nézheti a riválisokat. Bár az is jó muri lehet. – Vigyorgott, aztán
megsimogatatta Min karját.
-Meg is akartam már kérdezni hogy jött ez nektek így össze?
– Billentettem oldalra a fejem, és a párosra néztem velem szemben.
-Hát… Sokszor találkoztunk a fogadás miatt… - Kezdte
YoungJae.
-Szerintem csak kifogás volt az a fogadás. – Szólt közbe
Min.
-Nem igaz!
-Akkor minek jöttél minden nap be a kávézóba? Mert biztos
nem HyoRa miatt.
-Jó, oké, igazad van. – Vonult vissza a fiú.
-Aztán elhívott randira, és… Így alakultak a dolgok. –
Nézett fel Oppájára. YoungJae egy puszit nyomott a homlokára, aztán elnyomott
egy ásítást.
-Nyugodtan menjetek aludni ti is. – Néztem a két fiúra. –
Hosszú napotok volt.
-De holnap elmész.
-Még itt leszek egy darabig. – Emeltem fel a fejem JongUphoz.
-De ha elalszok, akkor…
-Akkor is itt leszek még egy darabig.
-Rendben.
-JiYo, ha ledőlnél, akkor a fürdőtől balra a második szoba,
ahol megágyaztunk neked, meg apudnak. – Állt fel YoungJae.
-Köszi, jó éjt! Szép álmokat! – Mosolyogtam a két fiúra,
akik elmentek a szobáik felé.
-Már azon gondolkodtam hogy küldjem el őket aludni… Egész
héten rohangáltak, alig aludtak valamit. – Csóválta a fejét Min.
-Ilyen az idol-élet. Na, mesélj, ha már így vagyunk! Milyen
a kapcsolat köztetek? – Ültem át mellé.
-YoungJae olyan aranyos! Mindig hoz virágot, vagy valamit,
amit tudja, hogy szeretek, ha nem lehet ott velem, a munkája miatt. –
Mosolyodott el.
-YoungJae nagyon rendes fiú.
-JongUp is az.
-Meg JunHong is.
-Jó, akkor már DaeHyun is.
-Meg Yongguk.
-Akkor Himchan is az.
-Nem, ő nem.
-Mit szívatjátok már egymást?! Ma is az a beszólás!
-Megérdemelte! Kellett neki pirosra festenie a haját.
-Az a Stylist dolga.
-De ő meg hagyta!
-Hagyjuk a témát. – Legyintett Min. – Milyen a sulid?
-A JAJ elég magyarázat?
-Nem is tudom… - Ütögette a mutató ujjával az állát. Aztán
komolyra váltott. – Nagyon nehéz?
-Hát sok a tanulnivaló. A pótolással nagyjából már
megvagyok, de mindig van mit tanulni, aztán jönnek majd a félévi vizsgák…
-És a kolesz?
-A szomszédban mindig csend van, egyedül vagyok a szobában…
-Tanárok?
-Sokat követelnek.
-Osztálytársak?
-Vannak rendesek, de túlnyomórészt azok is csak a fiúk. Az a
pár lány, aki a suliban van ellenségként tekint rám.
-Rivális vagy a szemükben?
-Nem tudom. Nem érdeklenek azok a fiúk. Szóval nem tudom,
hogy mit hisznek.
-Érdekes. – Ajtónyitódást hallottunk, aztán Doy jelent meg.
-Hát ti? – Ásított egyet.
-Beszélgetünk. Ha van kedved, vagy nem alszol be… Te is
elmondhatod pár agyszüleményed. – Mosolyogtam rá. Megvonta a vállát, aztán
leült velünk szemben a fotelba.
-Miről van szó?
-A suliról kérdezgetett.
-Nagyon fárasztó, ugye? – Dőlt előre a helyén.
-Hazudjak? Alig alszok. Az amúgy normális?
-Körülötted semmi nem normális.
-Köszi Doy, én is szeretlek!
-De tényleg! Ott voltak a sasaengek valamikor év elején.
Aztán anyud kitalálta ezt a sulis dolgot, és még itt van ez a távkapcsolatos
valami JongUppal. Szerinted ez normális?
-De most mit tegyek? Szökjek meg a suliból? – Tártam szét a
kezem.
-És ha… - Kezdte Min.
-Figyeljetek, eddig is szerettem, ezután is fogom. Nem
érdekel mennyi időt kell külön eltöltenünk! Csak azért, mert állandóan nem
lehetünk egymás mellett nem fogok keresni mást, csak hogy legyen valaki! Ha ő nem így akarta volna már régen
beújított volna egy másik csajt.
-Értjük. És én csodállak titeket. – Bólogatott Min. – Hogy
bírjátok ki egymás nélkül ennyi ideig…
-Beszéljünk valami vidámabb dologról! – Kértem őket. –
HyoRával mi van?
-Nagy esemény… Tá, tá, tááá!!! – Hadonászott a kezével Doy.
– A múltkor a kávézó felé mentem haza, és DaeHyunnal beszélgettek a hátsó
kijáratnál.
-De mit keresett ott? – Hajolt közelebb Min. – Ő nem szokott
ott lézengeni, nem úgy mint anno YoungJae.
-Gőzöm sincs. De lehet, hogy lesz ebből valami. Tartsd
nyitva a szemed és a füled majd Min! Még bármi lehetséges.
-Ez azt jelenti, hogy már csak eperkének nincsen senkije?
-Mármint Himchannak?
-Van valami barátnője. Bár nem mutatta még be nekünk…
-Ilyen hajjal azonnal kiszeret belőle az a szerencsétlen.
-Hagyd már! Nem értem miért piszkáljátok állandóan egymást.
-Valakit kell!
-Na jó, elég volt, megyek aludni! – Állt fel Min, és
bevonult ez egyik szobába.
-Mesélj valamit! – Kértem Doyt.
-A bátyád olyan aranyos! Még mindig nem hiszem el, hogy
testvérek vagytok!
-Pedig már tudod egy ideje.
-De ő olyan magas, és kedves, és aranyos….
-Megsértődtem.
-Naaa! Te olyan kis alacsony vagy, akinek minden gondomat el
tudom mondani…
-Legyél olyan nagy azzal a 161 centiddel.
-Az 2 centi különbség! – Háborodott fel. Valószínűleg kicsit
hangosan, mert nyikorgott az egyik ajtó, és JongUp jelent meg.
-Mi a jófenét csináltok már!? Késő van! Doy, Zelo nyöszörög,
menj már vissza hozzá, mert mindenkit felkelt! – Morogta. Dorothy nagy nehezen
felállt, megölelt, és visszabattyogott a szobába. JongUp pedig leült mellém.
-Azt hittem már alszol.
-Félálomban voltam, amikor Zelo neje kiment. Aztán meg
nekiállt nyöszörögni… És ti meg itt kint röhögcséltek. És én még azt hittem,
hogy vagy olyan jó kislány, és mész aludni.
-De nem vagyok az.
-Vettem észre. – Morogta, aztán átölelt. – De pont így vagy
jó.
-Kócos fejjel?
-Engem nem érdekel, hogy hogy áll a hajad, vagy hogy milyen
ruha van rajtad, vagy mennyire fested ki magad! – Húzott közelebb magához. –
Így vagy a legjobb, és a legszebb.
-Köszönöm.
-De azért aludhatunk, mert álmos vagyok. – Suttogta. Átölelt
engem, és az ölébe húzott. A vállára hajtottam a fejem, aztán elaludtunk.
Megjegyzések