My B.A.P Fanfic 1. Chapter 5

MY B.A.P FANFIC 1. - A BARÁTNŐM BÁTYJA...

Chapter 5

(Doy + Zelo (BAP))

Doy

Már zúgott a fejem a sok baromságtól, és a fejemből nem mentek ki az évszámok, meg a II. világháborús dolgok, amikor csengettek. Elég késő volt már, majdnem éjfél. Elgondolni nem tudtam ki van az utcán ilyenkor, és minek csenget, amikor létezik telefon, facebook és társai (ki él manapság technika, vagy mobilnet nélkül???), és mellesleg a családom, a kisöcsémmel egyetemben az igazak álmát alussza. Kinyitottam az ablakot, hogy jöjjön be egy kis levegő, és lenéztem az utcára. Egy sötét alak ácsorgott a kapu előtt, és készült, hogy még egyszer megnyomja a gombot.

-Te meg ki vagy? - Szóltam le, hogy megakadályozzam az újabb hangzavart. Az illető körbenézett, aztán felnézett rám.

-DaeHyun vagyok. - Húzta le egy kicsit a maszkját. - Tudom hogy késő van, és lehet hogy felkeltettelek, de holnap nem tudunk felköszönteni szülinapod alakalmából, mert hajnalban elutazunk, de szeretnénk ha most át tudnánk adni az ajándékunkat... Van egy kis időd?

-Ki tudok surranni.

-JiYohoz megyünk.

-Rendben. Sietek, csak ne csengess. - Gyorsan felöltöztem, csendben felhúztam a cipőmet, aztán halkan bezártam az ajtót, és letrappoltam a kapuhoz. DaeHyun rám mosolygott egy fáradt pofival, aztán elindultunk.

-Hallottam mi történt.

-Miért, mi történt? - Nézett rám.

-YoungJaet kórházba kellett vinni.

-Hát, igen. Túlhajszolta magát, és nem is tudtunk eleget pihenni.

-Ha ilyen veletek a TS, meg olyan, amit JiYo elmondott, akkor valamit csinálnotok kéne.

-Egy csomót gürüztünk azért hogy bekerüljünk. Nem oszolhatunk fel. - Nézett megint az útra.

-Nem úgy gondoltam... Lehet hogy problémás lenne, de mi van ha átmentek egy másik kiadóhoz?

-Az nem egyszerű. És tele a naptárunk minden egyes napja, amiatt meg szinte lehetetlen.

-Ez már kínzás.

-A munkánk velejárója, de ezzel most ne foglalkozzunk. - Zárta le a témát. A tavaszi éjszakban sétáltunk a hűvösben. Először nem értettem miért nem megyünk busszal, aztán rájöttem hogy az énekest bárhol-bármikor felismerhetik. Meg amúgy is jól esett sétálni egy kicsit. A következő sarokig nem szólaltunk meg, de nem bírtam tovább, mert megint az évszámok, meg a történelem (BLAH!!) került a gondolataim közé.

-És te hogy vagy mostanában? - DaeHyun mintha meglepődött volna, aztán rám nézett, és fáradtan elmosolyodott.

-Fáradt vagyok, ki akarok ugrani egy kicsit a mókuskerékből... Már a többiek viccein sem tudok nevetni, és csak az alváson jár az eszem. Néha már a kajára sem bírok gondolni.

-Hát az már beteges.

-Én is úgy érzem. Na, megjöttünk. - Felcsengetett JiYohoz, és vártunk. - Új biztonsági rendszert építettek ide is. Most már páncélozott ajtók vannak.

-Egy ideje már nem jártam itt. Állandóan az érettségire készülök. Zelonak hogy megy?

-Neki is kéne... De persze nincs ideje.

-Mit kéne nekem? - Nyílt ki az ajtó.

-Neked semmit JongUpie. Na, menjünk. - Sóhajtott DaeHyun. Felballagtunk a lépcsőn. Az ajtóban JiYo ugrott a nyakamba, aztán beljebb érve megláttam egy kanapén kidőlt párost, és egy földön fekvő YoungJaet. JiYo megböködte a kanapén alvó Himchant és Yonggukot, aztán felkeltette YoungJaet is. Letelepedtünk a kanapéra, meg a földre,és JiYo behozott egy tortát.

-Zelo merre van? - Kérdeztem két harapás közben, mert feltűnt hogy a maknaet még nem láttam amióta megérkeztünk.

-Valószínűleg a szobámban dőlt ki. Vagy nem tudom. Nézd meg! A villany nem működik rendesen, úgyhogy a nagy villanyt nem lehet felkapcsolni. - Intett az ajtó felé JiYo a tortahabos kezével. Letettem a tányéromat, aztán bekukucskáltam a barátném szobájába. Tök sötét volt, csak a lávalámpa szolgáltatott csekély fénymennyiséget, ami arra volt elég, hogy belerúgtam egy dobozba.

-Doy? - Hallottam kintről YoungJae hangját.

-Hm?

-Az ajándékod is ott van bent. Ugye nem estél át rajta?

-Majdnem.

-Vigyázz, mert törékeny.

-Oké. Itt nincs villany?

-Még a cica elrágta a drótokat, bocs. - Hallottam JiYo hangját. A doboz megmozdult, és halk röhögés szűrődött ki belőle.

-Ezzel a törékeny dologgal valami nem stimmel. - Jártam körbe a dobozt.

-Az ég szerelmére bontsd már ki! - Jelent meg az ajtóban az egész siserehad.

-Oké. Mindjárt. - Elkezdtem letépkedni róla a ragasztószalagot, aztán felnyitottam a doboz tetejét, aztán döbbenten meredtem a dobozban gubbasztó, nevető maknaera. - Te meg mit csinálsz odabent?

-Boldog szülinapot! Öhöm...Izé...Meglepetés! - Állt fel Zelo, és kilépett a dobozból, aztán magához szorított. Az ölelésében majd' elolvadtam, és éreztem ahogy a szíve kalapál-kicsit sem lassabban az enyémnél.

-Ugye nem erőszakkal raktak a dobozba? - Kérdeztem tőle suttogva.

-Nem. Önként és dalolva engedtem, hogy a húgom bedobozoljon. Himchan fel akart adni postára, de JongUp megvédett. Úgyhogy mázlim van.

-Akkor jó. - Bújtam még közelebb hozzá. Zelo is szorosan ölelt, aztán belenyúlt a zsebébe, és valamit a nyakamba csatolt, aztán megint szorosan magához húzott.

-Khm, gyerekek! Ez már gusztustalanul romantikus! - Szólalt meg valamelyik idióta mögöttünk. Gyorsan szétrebbentünk, és vörös fejjel meredtünk egymásra.

-Himchan! Hülye vagy! Olyan cukik együtt. Nézd meg... - Korholta JiYo a fiút.

-Mint egy mesében. Az óriás, és a törpe. - Bámult elgondolkodva ránk DaeHyun.

-Jó, most hagyjátok abba! - Szólt közbe Yongguk. - Három óra múlva indulnunk kell, úgyhogy vagy alusztok, vagy buliztok, nekem mindegy, csak engem hagyjatok békén. - Mondta, aztán végigdőlt a barátnőm ágyán.

-Maradt még a tortából? - Érdeklődött Zelo, mikor kimentünk a nappaliba, hátrahagyva a fél bagázst, akik kidőltek a sötétben.

-Hát... - Az asztalom csak koszos tányérok, és az üres tortatálca volt. A konyhában meg találtam egy szeletet, amit már valaki elkezdett enni... - Ennyi maradt. - Zelo elvigyorodott, aztán behabzsolta a sütit.

-Nem fog megártani?

-Naem-mhm-hizsem. - Nyámmogta.

-Hogyhogy nem vagy annyira fáradt, mint a többiek?

-Aludtam a dobozban! - Vigyorgott, miközben az arcáról törölgette le a habot. - Bár kicsit kényelmetlen volt...

-A hosszú lábaid miatt! - Vigyorogtam rá.

-Ja, persze. - Vigyorgott. Észrevettem az arca oldalán még egy kis habot, és gondolkodás nélkül r

odanyúltam, hogy letöröljem. Ő csak megkövülten állt, mikor hozzáértem, aztán, az ujjamról a habot az orra hegyére nyomtam. Őszintén fogalmam sincs miért csináltam, csak úgy jött. Kimivel is mindig ezt csinálom, ha maszatos a képe. Zelo egy pár pillanatig még megfagyva állt, aztán letörölte a habot az orráról.

-JiYo is ezt szokta csinálni, csak tőled ez... fura volt.

-Bocs.. Én csak... Az öcsém mindig összekeni magát, és... - Hajtottam le a fejem, mert nem bírtam volna azokba a nagy szemeibe nézni.

-Héj... Nem kell... magyarázkodnod. - A hangjában egy kis félelem csendült. Felnéztem rá, ő pedig a padlót szemlélte. - Csak... Furcsa volt. De jólesett. Vagyis... - A kínos szituációt JiYo szakította félbe, aki kómás fejjel betámolygott a konyhába, aztán ivott egy pohár vizet. Mikor végzett, és letette a poharat ránk nézett, és kisöpörte a haját a szeméből.

-Nem akartok aludni egy kicsit? Késő van és neked meg korán fel kő' kelni reggel. - Mutatott a bátyjára. - Miért nem alszol már?

-Utálom... - Nyögte Zelo, a plafon felé nézve. Valószínűleg az utóbbi mondatra értette, amit alapból ki nem állhat, aztán a húgára nézett. - Minden oké Törpibaba. Nem kell aggódnod.

-De igenis kell aggódnom! - Csattant fel JiYo. Vádlón meredt a tesójára, én meg azt figyeltem, ahogy a kócos fejével, meg a karikás szemeivel nézi Zelot. - Nem is tudom mikor aludtátok ki magatokat, a maneggeretek egyre... seggfejebb, a főnököd egy idióta...! - Kezdett el kiabálni a lány.

-Nyugi, nyugi! - Fogta le Zelo, amikor meg akarta ütni. - Doy, ezt inkább...

-Maradok.

-Akkor segíts egy picit! - Megfogtuk ketten JiYot, aztán leraktuk a kanapéra. Zelo mellé ült, én meg a földre majdnem melléjük.

-Nyugi, nyugi. Velem minden rendben lesz. Gondolj szép dolgokra!- Simogatta a fejét, aztán várta hogy elaludjon. Úgy fél óra múlva sikeresen bealudt a lány, de közben Zelo is elbóbiskolt a fejét JiYo párnájának a szélén nyugtatva. Feltápászkodtam, aztán betakartam mindkettőjüket. Zelo motyogott valami olyasmit, hogy JiYo meghülyül az alkoholtól, aztán ő is kidőlt. Néztem az alvó arcát, a kisimult vonásait, amit most nem takart smink, sem maszk... Aztán JiYora néztem, és elvigyorodtam. Egyszer láttam már becsiccsenten, valami esküvő utáni este, de most... Honnan a fenéből szedte?

-Ki adott ennek a lánynak alkoholt? - Suttogtam magam elé. Persze senki nem válaszolt rá. A testvérpárt hagytam együtt aludni, lekapcsoltam a villanyt, csak a kis éjjeli lámpa, és pár lávalámpa maradt égve, aztán leültem a fotelba, felhúztam a lábaim, és elaludtam.

*

Max 20 percet aludhattam, amikor is megcsörrent valakinek a telefonja. Kómásan tápászkodtam fel, hogy megnézzem melyik telefon az. Szerintem Yongguké lesz.

-Halló? - emeltem a fülemhez, és elnyomtam egy ásítást.

-Maga meg kicsoda? Hol vannak a fiúk? A maneggerük vagyok.

-Kitaláltam abból a feliratból, ami a képernyőn villogott. - Morogtam. - Dorothy vagyok, a fiúk egyik barátja, és Zelo húgánál vagyunk.

-És engem erről miért nem értesített senki? - Akadt ki a bácsi a túlvégen.

-Úgy gondolták, hogy 1 órát bulizunk, szülinapom alkalmából, aztán hajnalban indulnak.

-Hol van a felelősségteljes leader?

-Alszik. Ahogy a többiek is.

-Ezzel csak még több munka szakad rám! Azonnal keltsd fel őket, és üzenem, hogy soha többet nem mehetnek el szó nélkül!

-Uram! - Akadtam ki. - Ők is szabad emberek! Ez már nekik is sok! Hetek óta nem alszanak, esznek rendesen, az egyik már kórházban is volt...

-Mit akar ezzel elérni? Mert ne rabolja az időmet! - Szólt közbe türelmetlenül.

-Azt akarom mondani, hogy ők nem robotok, akik bírják az agyonstrapálást... - Hallottam ahogy bontja a vonalat. - Ők is emberek, akiknek kell a kikapcsolódás, és a pihenés... - Fejeztem be magamnak. Az alvó testvérpárra pillantottam, aztán szomorú arccal bevonultam a szobába, hogy kirángassam a többieket az ágyikóból, illetve fel a földről.

Nemsokára az ajtóban álltak, a manegger meg eszeveszettül dudálgatott az utcán (remélem letartóztatják csendháborításért). Gyorsan elköszöntünk tőlük, mert közben a másnapos JiYo is felébredt, aztán rohantak le a folyosón. Még Zelot megállítottam a lépcsőfordulóban azzal hogy utánarohantam, és megfogtam a könyökét.

-Vigyázz magadra, és csináljatok valamit.. ezzel az egésszel. Nem fogjátok sokáig bírni... - Suttogtam. Ő bólintott, aztán a többiek után rohant.

Ez volt a dobozban :)