My B.A.P Fanfic 1. Chapter 3/2
Chapter 3/2
(Doy + Zelo (BAP))
Doy
Körübellül két hétig volt még bent a kórházban JiYo, aztán
hazaengedték. Vagyis nem haza, hanem a fiúkhoz ment (a kis mázlista), mivel a
lakása katasztrófaövezetté lett nyilvánítva, vagyis Himchan ezt mondta nekem.
Annyit tudok, hogy mindent összetörtek a sasaengek, meg széttéptek, és azt is
tudom, hogy ha egyszer kiderítették a lakcímét, akkor oda már nem biztonságos
visszamenni. Két nappal azután, hogy bent voltam a kórházban anyáék elküldtek a
nagyihoz Busanba, így csak telefonon beszéltünk JiYoval, de már szent a béke.
Zelo is néha felhívott, aminek különösen örültem... Na jó, fangörcsöket kaptam,
miután letette, de ezt neki nem kell tudnia. A nagyi egyébként nagyon rendes
volt, csak a bevásárlást kellett intéznem, meg az unokatesóimra vigyázni (ez amúgy
roppant bonyolult egy 1,5 évesnél, és egy 2 éves kisgyereknél), néha besegíteni
neki főzni, de egyébként nem haltam meg. Mikor visszaértem Szöulba felhívtam
JiYot, hogy elmehetek e hozzájuk.
-Szijjja! - Szólt bele biztoshogynemJiYo a telefonba. Olyan
hangja volt, mint a titokzatos YJ-nek, akit azóta sem tudtam kideríteni ki
volt.
-Szia, JiYo?
-Éppen Himchannal van a... - Egy nagy csattanást hallottam,
aztán Himchan szólt bele.
-Nincs semmi köztünk, csak ez a nyomi mindenképpen össze
akar hozni minket.
-Tök cukik lennétek! - Hallottam a háttérben YoungJae hangját.
-Kuss, köcsög! - Morogta Himchan, aztán egy bájosabb hangon
folytatta. - Egyébként mit szeretnél?
-JiYo?
-Alszik. - Jött a tömör válasz.
-És mikor találkozhatok vele?
-Ha felébredt. - Hát ez rohadt vicces Himchan drága!
-És az mikor van?
-Gőzöm sincs. A kis mázlistája végigaludhatja a napot, úgy
hogy senki nem szól rá. Max JongUp nyúzza valami hülyeséggel, de az lényegtelen.
Egyébként miért kérdezed?
-Mert meg akarom látogatni?!
-Akkor gyere nyugodtan.
-De nem tudom a címeteket sem...
-Himchan! Felébredt a csajod, azt akarja, hogy menj fel hozzá!
Hallod ember! Ne most csald meg...
-BEKUSSOLTÁL?! -Ordított a telefonba, mire azt hittem a dobhártyámnak
annyi. - Ezt nem kell hallanod, gyere majd, szia!
Pár másodpercig meredten néztem a sötét képernyőt, aztán
megráztam a fejem. Idióta. Mind a kettő. Végigdőltem az ágyamon, és néztem a
plafont. Valahogy bealudtam, mert arra eszméltem fel, hogy rezeg a kezemben a
telefon.
Feladó: Himchan Címzett: Én
Nem jössz?
Feladó: Én Címzett: Himchan
Címetek?
Feladó: Himchan Címzett: Én
Mi van vele?
Feladó: Én
Címzett: Himchan
Nem tudom
a címeteket!
Feladó: Himchan Címzett: Én
Ja! Küldöm!
És végre megtudtam a címüket. Összekaptam magam, aztán szóltam
anyáéknak hogy leléptem, és mentem is le a lépcsőn. Út közben beírtam a GPS-be
az uticélt, és vagy 1 óra alatt oda is értem a házukhoz. Közben persze voltam
olyan szerencsétlen, és eltévedtem, de valahogy odakeveredtem eléjük. Mikor be
akartam csengetni akkor jött ki a szomszédból egy idősebb néni, aki azonnal
elkezdett sipákolni, hogy mit keresek ott.
Feladó: Én Címzett: Himchan
Itt vagyok
a ház előtt,
de asszem
sasaengnek
néztek
Feladó: Himchan Címzett: Én
Pilla, kimegyek eléd,
csak maradj
ott ahol vagy
-Mi tartott ilyen sokáig? - Jött vissza hozzám a fiú.
-Eltévedtem.
-Pacsizz majd le DaeHyunnal. - Vigyorgott miközben beterelt
maga előtt. - Yongguk és Zelo nincs itthon. - Sandított rám, amikor beléptünk a
házba. Bevallom nagyon csalódott lettem. Nincs itthon a drágám!
-Szijjja! - Ugrott szinte a nyakamba DaeHyun, de előttem
megtorpant, aztán kis gondolkodás után óvatosan átölelt.
-Szia. - DaeHyun bevezetett a nappaliba, ahol JongUp és
YoungJae ültek a földön a nagyképernyős TV előtt, popkornt zabálva, miközben
valami autóversenyzős játékot nyomtak.
-Kockák! Itt van Zelo leendő neje! Úgy nézzetek rá, mint a sógornőtökre!
- Vigyorgott DaeHyun, mire JongUp megállította a játékot, és mindketten felnéztek
rám.
-Szia! - Integetett YoungJae, JongUp meg csak intett egyet,
azután meghúzta a kóláját, és kivette DaeHyun kezéből a popkornt, (aki természetesen
elkezdte már enni), és a szájába tömött egy jó nagy marékkal.
-JiYo merre van?
-Az emeleten. - Mutatott felfelé két rágás között Himchan
aki szintén rávetette magát a kajára.
-Köszi. - Intettem a táplálkozó társaságnak, aztán felmentem
az emeletre. Fogalmam nem volt melyik szobában lehet, így az összesbe
benyitogattam.
Szétdobált kajapapírok, és dedós plüssök... Chh, ezt tuti
DaeHyun és YoungJae szobája.
Papírok, pontosítva: papírhegyek, gitár a falon, poszterek,
fejhallgatók... Nem gondoltam volna, hogy Himchannak és Yongguknak ilyen a szobája.
A harmadik szobában a gördeszkákat láttam meg először, és
amikor tudatosult, hogy Zelo szobájában járok (abban a pillanatban JongUp jelentéktelen
volt) eluralkodott rajtam a fangörcs... Visítani nem akartam, csak berohantam a
szobába, majdnem átestem az egyik gördeszkán, és körbe-körbe forogtam. A szemem
sarkából megláttam egy pulcsit a szék támláján, odarohantam, és felkaptam.
-Ez a COOFFE SHOP forgatásán volt rajta! - Magamban még
hozzátettem hogy: ÍÍÍÍÍÍÍÍ, meg VÍÍÍÍÍ. Aztán magamhoz szorítottam a
ruhadarabot, mire valaki elkezdett nevetni mögöttem. Megpördültem a tengelyem körül,
és szembe találtam magam a barátnőmmel, aki valószínűleg a drágám ágyában feküdt,
állig betakarózva, felpolcolva párnákkal.
-Csak nyugodtan, nem fog haragudni. De a gördeszkáira vigyázz,
mert azok a szeme fényei. - Intett az egyik bekötözött kezével.
-Biztos?! - Engedtem le a pulcsit.
-Csak ne nagyon visongass, mert azt nem bírnám ki.
-Oh, rendben. - Először mindent megnéztem apránként,
aztán amit felismertem közülük (pl egy plüssmacit, amit az egyik koncerten
dobtak fel a színpadra, az egyik óráját, vagy az "előkéi" közül
egyet) magamhoz szorítottam, ugráltam vele egy kicsit, aztán amikor végeztem a
művelettel visszatettem oda ahonnan elvettem. Mikor úgy egy óra múlva alább
hagyott a fangörcs leültem JiYo mellé az ágyra.
-Jó hogy eljöttél. - Mosolygott. Az arcán már nagyjából begyógyultak
a sebek, de még nem tud lábra állni, és a jobb kezét sem tudja használni.
A bal csak zúzódott, így azzal tud már alapdolgokat csinálni, de az is be van kötözve.
- Végeztél?
-Ha majd legközelebb jövök, akkor is végigszorongatok
mindent. - Vontam vállat.
-Gyere ide! - Paskolta meg maga mellett a helyet, mire odaültem,
és a hátamat a falnak támasztottam. - Egy jó ideje el akartam már mondani
neked, csak nem telefonon keresztül...
-Mit?
-csak ne szólj közbe, oké? Ki akarom beszélni magamból.
-Rendben.
-Kezdem az elejéről... - Sóhajtott. - Miután barátnők lettünk
abban a táborban, és jobban megismertük egymást, el akartam mondani neked, hogy
Zelo a bátyám, de amikor fel akartam hozni a témát előrukkoltál azzal, hogy
mennyire tetszik neked a B.A.P, milyen jó lenne őket ismerni, és utána jöttek
azok a Zelos elméleteid. Átkoztam magam, hogy milyen undok és önző vagyok, de
ha elmondtam volna hogy a testvérem, valószínűleg nem miattam jöttél volna át.
Igazi barátságot akartam, mert ilyen álbarátságban már volt csomószor részem.
Aztán egyik nap Zelo rákérdezett arra, hogy ki az a lány, akivel állandóan beszélek,
és elmondtam neki. Ő azt mondta, hogy mindenképpen számoljak be neked róla, de
nem volt hozzá bátorságom. Így is csak a véletlen műve volt az egész, és ha
rajtam múlott volna talán soha nem találkoztok úgy. Szóval nagy szemétnek érzem
magam... - A vállára tettem a kezem, mire elhallgatott.
-Túl vagyok ezen már.
-Csak azért mondtam el, mert tudnod kell, hogy így van.
-Tudod... Én meg azon fantáziáltam milyen lenne ha az egyik
barátomról kiderülne, hogy valamelyik idol tesója. De fogalmam sincs hogy bírtad
eltitkolni.
-Macerás volt, az biztos.
-Ne érezd magad emiatt rosszul!
-De... Oké, hogy leordítottad a fejem, még a lakásomban, de
ilyen könnyen hogy tudsz megbocsátani?
-Az igazi barátok nem vesznek össze butaságokon. És mi igazi
barátok vagyunk, nem? - Elgondolkodva biccentett, aztán várakozón rám nézett.
-Mi van?
-Úgy megölelnélek, de nem tudok mozogni, szóval... - Nevetve
átöleltem a vállát, aztán ráestem mire felnyögött, de a következő pillanatban már
ő is nevetett. Lekászálódtam róla, és visszaültem mellé.
-Vannak új elméleteim.
-Mesélj! - Kérte vigyorogva.
-De így már nem olyan izgi. Most már elérhető személy, nem
egy mese...
-Akkor képzeld el úgy, hogy holnap reggel felébredsz, és
kiderül, hogy ez meg sem történt.
-Hjá! Ilyennel nem viccelünk! - Ütöttem meg a vállát, mire
felszisszent. - Bocsi, bocsi, bocsi...
-Ajj, hagyd már! Majd begyógyul! Mesélj léééégyccccííí!
-Oké, szóval....
Megjegyzések