My B.A.P Fanfic 1. Chapter 8/2

MY B.A.P FANFIC 1. - A BARÁTNŐM BÁTYJA...

Chapter 8/2

(Doy + Zelo (BAP))

Zelo

Másnap reggel az ébresztőre ébredtem, aztán arra lettem éber, hogy valakit éreztem a karjaim között. Először azt hittem, hogy Törpibaba az, de ahhoz túl rövid volt a haja. Lassan kinyitottam a szemem, aztán Doy alvó arcára néztem. Az ébresztő újra megszólalt, így kinyomtam, aztán megsimogattam a lány arcát. Kicsit ráncolta a homlokát, aztán kinyitotta a szemét. Pár pillanatig nézett rám, aztán elmosolyodott.

-Jó reggelt!

-Neked is. – Ült fel. Rám nézett, aztán maga elé suttogta. – Benne voltál az álmomban. – Kikeltünk az ágyikóból, aztán óvatosan én a konyhába, Doy meg a fürdőbe ment. Az asztalon megtaláltam Doy táskáját, benne a tételes füzeteket, a tetején a cetlit, amit este írtam, meg mellettük egy szatyrot, tele csokival, meg cukorkákkal. És benne egy kis üzenet:

Sok siker! Menni fog! Mindenki küldött csokit, osszátok el, és nem nyafogni, hogy nem fog menni! Bízzatok magatokban, és sikerülni fog!

JiYo

Ui.: Hagyjatok aludni! Nekem nincs suli…

Doy odajött mellém, aztán elolvasta ő is az üzenetet, és elmosolyodott, aztán kikukkantott a nappaliba, ahol JiYo szokása szerint alkarját a fején nyugtatva aludt a kanapén. A szemét nem láttam, mert az a keze alatt volt, de édesen szuszogott.

Csendben reggeliztünk, összekaptuk magunkat, aztán indultunk a suliba.

Sok sikert kívántunk egymásnak, aztán gyorsan még megöleltem Doyt, aki aztán a táskáját szorongatva elszaladt a számára kijelölt terem felé, én meg a saját termem felé futottam.

Beültem az egyik padba, amire a nevem volt kitáblázva, aztán névsorellenőrzés után elkezdődött…

*

Egész héten rohangáltunk a termek között, otthon meg az aktuális anyagra készültünk, így se JiYora, se a srácokra nem nagyon jutott időm. Bevallom, ha nem találtam volna minden reggel Törpibabától egy üzenetet, arra sem figyelnék fel, ha bármi történne velük. Doy is hazament a szüleihez, így vele is csak akkor találkoztam, amikor elmentünk egymás mellett a folyosón. Igazából ő volt az, aki nagyon hiányzott.

Mikor végre vége lett az írásbeliknek, együtt jártunk felkészítő órákra a suliban, utána meg egy teaházba tanulni, vagy a könyvtárba, így mindig nagyon későn értem haza, aztán reggel meg elrohantam, még mielőtt Törpibaba felkelt volna. Tisztára olyan volt, mint debütáláskor, amikor a Tsbe kellett állandóan rohangálnom. Szegény hugimat akkor nagyon elhanyagoltam. Igazság szerint most is… Egyszer-kétszer, amikor emberi időben értem haza váltottunk pár szót, ami kb annyi volt, hogy egyek rendesen, meg aludjak, mert nem akarja, hogy a szóbelik előtt már hulla legyek.

Egy hónapig játszottuk ezt, aztán elérkeztek a szóbeli vizsgák napjai. Törpibaba bekísért minket, aztán (mivel közben megszerezte a jogsit) hazament a kocsimmal, minket meg Doyjal szépen otthagyott. A folyosón megszorítottuk egymás kezét, aztán különváltunk.

Kicsit várnom kellett, aztán behívtak a terembe.

Kihúztam a cetlit, aztán az ép-eszem kikapcsolt, és a tételek bemagolt szövegei pörögtek a szemem előtt.

Egész héten, miután kihúztam a tételt, csak a tételek pörögtek a szemem előtt, sőt, olyan is volt, hogy valamelyik töri tételről álmodtam, ahogy azt felmondom a teremben.

Doyjal mindketten nagyon fáradtak voltunk már, mire vége lett ennek az egésznek. Az utolsó szóbeli után megvártam a parkolóban, aztán amikor begördült Törpibaba a kocsimmal megkértem hogy had én vezessek. Hosszan a szemembe nézett, aztán nemet intett.

-De miért?

-Szállj be! Aztán majd otthon aludhattok. – Intett hátrafelé, ahová már Doy beült. Annyira fáradtak voltunk, hogy Doy a vállamra hajtva a fejét bealudt. Én is küszködtem az agyammal, ami azt visította, hogy CSUKD MÁR BE A SZEMED, ÉS PIHENJ!!!, de ellenálltam, így is, végül nekem kellett támogatnom Doyt felfelé, mert Törpibaba kezelte az ajtókat. Amikor beestünk a szobába, JiYo lehúzta nekünk a rolókat, hogy sötét legyen, aztán, ahogy anya szokta kiskorunkban betakargatott mindkettőnket, aztán kiment. Szöszmötölt valamit, aztán mintha ajtócsukódást hallottam volna, de már lehet hogy csak álmodtam.

*

Nem tudom pontosan mennyit aludunk (órákat, vagy talán napokat???), de amikor felébredtem sötét volt a szobában, és éreztem, hogy Doy hozzám bújik. El sem bírom mondani mennyire jó érzés volt, ahogy átkarolja az oldalamat, és a vállamon pihenteti a fejét. Óvatosan picit közelebb húztam magamhoz, aztán belepusziltam a hajába, mire mocorogni kezdett, de csak még közelebb bújt hozzám.

Én meg attól féltem, hogy  felébresztettem…

A hátát kezdtem simogatni, miközben a sötétben próbáltam kivenni az arcát. Furcsa csend volt a lakásban, pedig a világító számlapos óra szerint 9 óra volt. Gondolom JiYo már elment valahová, és ezért.

Újra elbóbiskoltam, arcomat belefúrtam Doy hajába, és beszívtam a nagyon finom illatát, amikor….

-ÉBRESZTŐŐŐŐŐ!!! – Rontott be Himchan a szobába, aztán nemsokára felhúzták a rolót, így a hirtelen fényáradatban csak hunyorogni tudtam.

-Nyugodj már le, idióta! – Hallottam Törpibaba hangját, aztán adott egy nagy taslit Himchannak. – Addig nem megyünk sehová, amíg DaeHyun fel nem zabálja a hűtő tartalmát, nagyon jól tudod!

-Már reggel van? – Motyogta Doy mellettem, mire felé fordultam, és egy puszit nyomtam a homlokára. Kómásan felült, aztán Himchan és JiYo felé fordult. – Mi történt? – Túrt bele a hajába, ami nagyon össze-vissza állt, de így is nagyon cukin kertezte azt a gyönyörű arcát…

-Megjöttek a levelek, amiben közlik az eredményt. – Jött be Yongguk, két borítékot tartva a kezében.

-Ajaj… - Néztünk össze, aztán elnevettük magunkat.

-Ki nyitja ki először?

-Hölgyeké az elsőbség.

-Ne már! Kő-papír-olló. Az igazságosabb. – Persze Doy nyert, így nekem adta először Yongguk a levelemet. Közben betódultak a többiek is a szobába, alig fértünk el. Itt volt mindenki, aki számít… A csapattársaim, a húgom, a bölcs Noona (MiRa), és a kis szerelmem… Nagy levegőt vettem, aztán feltéptem a borítékot. Lassan kihúztam a papírokat, aztán, lassan, naaagyon laaassan kinyitottam a papírt.

-Ez totál olyan, mint a tehetségkutatók, amikor azzal szívatnak, hogy húzzák az időt. Na? Mi van benne? – Törte meg a feszült csendet Törpibaba, aztán odaugrott mellénk az ágyra, és kikapta a kezemből. Gyorsan olvasni kezdte. – Ezen levélben értesítjük, hogy Choi JunHong, az …. Iskolánk tanulója, a központi érettségin … blablabla… és a szóbeli érettségit együttvéve… blablablablabla… húúúúú!!! ÁTMENT!!! –A papírt az egyik kezébe fogta, a másikkal meg átölelt, de olyan energiával, hogy majdnem elsodorta Doyt mellőlem. – 3-asod lett szinte mindenből, kivéve töriből, mert abból 4-es!!! – Ujjongott, mire a többiek is tapsolni kezdtek.

-Jó volt a tanárom. – Kacsintottam Doyra, aki erre elpirult.

-Kisasszony! Essünk túl rajta! – Nyújtotta át féltérden, ünnepélyesen a borítékot DaeHyun neki. Doy feltépte, aztán kiszedte belőle a papírt. Olvasni kezdte, láttam, ahogy a szeme ide-oda mozog a sorok között, aztán egy megkönnyebbült sóhaj tört fel belőle, aztán JiYo kezébe nyomta a papírt, és a nyakamba ugrott. Éreztem, ahogy a szívem nagyon gyorsan kezd dobogni… Doy szorosan átkarolta a vállam, és én a hátát fogtam.

-El sem hiszem. – Szipogta, aztán elengedett, és a szemembe nézett. Örömkönnyek folytak az arcán, miközben csendben bámultuk egymást. A többiek is elhallgattak, aztán csend állt be a szobába.

-Most miért van mindenki csendben? – Suttogta JongUp, mire mindenki lepisszegte. Doy elkapta rólam a tekintetét, aztán Törpibabához fordult, és őt is megölelte. Újra csend lett.

-Jól van már! Az érzelgős részt hagyjuk már későbbre! – Morogta YoungJae. Aztán szinte kiabálva hozzátette. -  Mehetünk végre nyaralni???