My B.A.P Fanfic 2. Chapter 1/2
Chapter 1/2
(JiYo + JongUp (BAP))
JongUp
3 évvel ezelőtt…
Szép délelőtt volt. Az utcák csendesebbek voltak, mint
általában, aminek nagyon örültem. Kevesebb autó mehet át rajtam, amíg oda nem érek!
Amilyen gyorsan csak tudtam, futottam le a lépcsőn. Kivágtam a ház ajtaját,
aztán a városon rohantam keresztül. Már így is késésben voltam. Soha nem
értettem mit neveznek az emberek halálpontos-dolognak. Nos, én most halálpontosan,
fél 10-kor estem be a TS Entertainment halljába. Zihálva odamentem a
recepcióhoz.
-Miben segíthetek? – Érdeklődött a pult mögött ülő kedves
arcú idős hölgy.
-Moon JongUp vagyok, asszonyom. – Hajoltam meg, aztán az
oldalamra szorítottam a kezem. – Ma van a tagok bemutatása… valahol. Merre
találom őket?
-Ó, igen. A Best Apsolute Perfect nevű csapat tagja lesz…
Minden elismerésem! – Biccentett.
-Köszönöm. Merre találom őket? – Csendben kattogtatott az
egérrel, és a képernyőt nézte.
-Harmadik emelet, 302-es terem.
-Köszönöm!
-Szívesen drágám! Siess, fél 10-re vártak! – Újra
meghajoltam, aztán felszaladtam a harmadik emeletre. Elrohantam a 302-es
feliratú ajtóhoz. Mielőtt a kilincsre tettem volna a kezem, megálltam.
Lelassítottam a légzésem, aztán benyitottam. Egy nagyon magas szőke fiút láttam
meg először, aztán egy vigyorgós fejű tagot, aztán egy nálam sokkal idősebbnek
tűnő srácot.
-Szia! – Indult el felém a vigyorgós. – DaeHyun vagyok.
Jung DaeHyun. – Nyújtotta a kezét. Kezet fogtam vele, és meghajoltunk.
-Moon JongUp vagyok. – A többiek is előrébb léptek, és a
talán valamiféle tanár?-ral fogtam kezet.
-Bang YongGuk vagyok.
-Üdvözlöm, uram. – Hajoltam meg, mire a többiek
felnevettek. Értetlenül néztem hol a vigyorukra, hol a velem szemben álló
tagra.
-Ő a leader. – Röhögött DaeHyun. – Hát ez állati!
-Ó, bocsánat! – Hajtottam le a fejem.
-Semmi baj. JunHong is azt hitte, hogy valamilyen tanár
vagyok. – Mosolyodott el, és a magas szőke fiú felé intett. A kis… na jó,
inkább óriás JunHong odaugrott mellénk, és vele is kezet kellett fognom.
-Choi JunHong vagyok.
-Moon JongUp. – A következő srácot eddig észre sem
vettem, de odaállt elém, és a kezét nyújtotta.
-Him-Chan. Kim-Him-Chan. – Mutatkozott be James Bond
módra, miközben megemelte a képzeletbeli kalapját.
-Moon JongUp. – Tisztelegtem.
-Várunk még valakit? – Érdeklődött mellettem JunHong, aki
úgy látszik lecövekelt mellém.
-A leader bácsi biztos tudja. – Vigyorgott HimChan a
legidősebbre.
-Valami Yoo gyerek. Nem rémlik a neve… - Vakarta a fejét
Yongguk. – Tegnap későn olvastam el, amit a leendő maneggerünk írt.
-Ti ismeritek egymást valahonnan? – Érdeklődtem hol
HimChanra, hol Yonggukra nézve.
-Együtt lakunk a koleszban. Hallgathatom a horkolását
állandóan! – Fintorgott HimChan.
-Fogd be! – Dünnyögte a leader.
-Srácok… Mi lenne, ha eldöntenénk, hogy a csoki torta,
vagy a sajttorta a jobb? JongUp, arra gondoltunk, hogy megünnepelhetnénk ezt a
csodaszép napot, és elmehetnénk együtt valahová. Tudok egy nagyon király
cukrászdát, ahol nagyon finom sütik vannak. – Lelkendezett DaeHyun. JunHong
hozzám hajolt, és a fülembe suttogott.
-Amióta megérkezett csak a kajáról tud beszélni. Érdekes
figura. – Vigyorogva néztem DaeHyunt.
-Az a Yoo gyerek már igazán meg… - Nyílt az ajtó, és egy
vigyori figura lépett be. – Jöhetne. – fejezte be a mondatát Yongguk.
-Bocs, hogy késtem. Yoo YoungJae vagyok. – Miután
bemutatkoztunk egymásnak DaeHuyn azonnal nekitámadt, mert közben azon
vitatkoztak HimChannal, hogy a csoki torta, vagy a sajttorta a jobb.
-Haver! – Csapott DaeHyun YoungJae vállára. – A sajttorta
vagy a csoki torta a jobb?
-Ööö… Nem tudom. A csokit szeretem, meg a sajtot is.
Tortában meg nem nagyon eszek ilyeneket.
-Ch. Döntetlen. – Ciccegett HimChan. Bejött egy középkorú
pasas, az igazgató, meg egy halom emberke, és egy nagyon hosszú, és uncsi
előadást tartottak. Mikor végre kijutottunk a nyomasztó épületből a napsütésbe
elmentünk abba a híres neves cukrászdába. A végén mindenki azt evett, amit
akart… DaeHyun a sajttorta mellett döntött. Beszélgettünk egy csomót, kiderült
hogy HimChan és Yongguk osztálytársak, YoungJae bevallotta, hogy sokat és sok
helyről késik, DaeHyun imádja a hasát (erre amúgy nem is jöttünk volna rá, ha
nem mondja!), és nagyon megkedveltem a (kis) maknaenkat is, JunHongot. Mindig a
legjobbkor szúrta közbe a poénjait, hogy ne legyen kínos csend. Hazafelé a
csapatunk feloszlott: Yongguk és HimChan visszamentek a kolijukba, YoungJae és
DaeHyun elmentek a hotelhez, ahol ideiglenesen megszálltak. JunHongról meg
megtudtam, hogy arrafelé lakik, amerre én, úgyhogy együtt mentünk egy
jódarabon. Közben elszórakoztattuk egymást. Rengeteg közös van bennünk: imádunk
táncolni, mindkettőnknek van bátyja, majdnem egyidősek vagyunk, és még
sorolhatnám.
Megbeszéltük, hogy mikor találkozunk az én házam előtt,
mivel JunHong pár utcával odébb lakott. Elbúcsúztunk, aztán felmentem a
lakásba, és eltettem magam másnapra.
*
Reggel időben felébredtem, elkészültem, aztán lementem a
ház elé megvárni Zelot. Egy lány ment el a ház előtt, pont, amikor én kiértem.
Szürke pulcsija volt, és a sok karkötője csilingelt a karján. Valahonnan
ismerős volt, de nem rémlett hogy honnan. Annyi versenyen voltam már, hogy
rengeteg arc ismerős, csak soha nem tudom, hogy hol láttam már azelőtt.
Nem kellett sokat ácsorognom a ház előtt, mert hamarosan
megjelent Zelo a szürke kabátjában, és gördeszkával a lába alatt.
-Szia Hyung! – Üdvözölt vigyorogva, aztán pacsira
nyújtotta a kezét. Összeütöttük a tenyerünket, aztán elindultunk a TS
épületéhez.
-Hogy aludtál? – Érdeklődött, miközben az embereket kerülgettük.
-Egész jól, köszi. Nem tudod, hogy ma mit fogunk
csinálni?
-Gondolom táncikálunk. – Vigyorgott. Beértünk az
épületbe, és a kedves portásnéni eligazított minket merre kell, hogy menjünk.
Zelo előrement, én meg lemaradtam a kávéautomatánál, hogy igyak egy
forrócsokit. Kidobtam a poharam egy szemetesbe, aztán felbaktattam a lépcsőn.
Az egyik teremből zene hallatszott ki, így meg sem néztem a számát, csak
benyitottam. Ám megtorpantam az ajtóban, amikor láttam, hogy egy lány van
egyedül itt, és csukott szemmel táncolt. Valószínűleg nem hallotta meg, hogy
van valaki mögötte. Az egyik sarokban vizesüvegek, és egy szürke pulóver hevert
egy oldaltáska mellett. A zen hirtelen leállt, mire a lány kinyitotta a szemét.
A tekintetünk találkozott a tükörben. Pár pillanatig meredtünk egymásra, aztán
a lány gyorsan megfordult.
-Tudok segíteni valamiben?- Kérdezte kedvesen. Átvillant
az agyamon a gondolat, hogy megkérjem mutassa meg a 302-es termet, ahol
„táncikálni” fogunk, de inkább letettem a dologról.
-Bocsi, csak eltévedtem. – Hebegtem, aztán meghajoltam,
és gyorsan becsuktam magam mögött az ajtót. Besiettem a 302-es terembe.
*
Talán ebédszünet volt, amikor HimChan Hyunggal lementünk
a büféhez valami kajáért. A büfésnő nagyon kedves volt, mi meg sok kaját
vettünk. Felfelé menet a lépcsőn megálltunk az egyik fordulóban, mert Hyung
leejtette az egyik becsomagolt szendvicset, és az elgurult. Nem nagyon
figyeltem, így véletlenül nekimentem valakinek.
-Bocsánat! – Motyogtam, és megfordultam, hogy lássam
kinek is mentem neki. A táncoslány ült a lépcsőn, fájdalmas arcot vágva.
HimChan közben felszedte a meglógott kaját, aztán visszatette a kupac tetejére,
amivel eddig is egyensúlyoztam. Aztán odébb állított, és a kezét nyújtotta a
lánynak.
-Bocsi szépség, de a barátom kissé nehézkesen megy a
rakománnyal.
-Egy hétre mentek egy lakatlan szigetre?
-Tessék? – Vontuk fel a szemöldökünket, mire a lány
elnevette magát.
-Minek nektek ennyi kaja?
-Mert éhesek vagyunk? – Értetlenkedett HimChan.
-Annyit esztek ti is, mint a bátyáim. – Motyogta a csaj.
– Gyakornokok vagytok?
-Ha úgy vesszük…Bekerültünk már egy csapatba. Best
Apsolute Perfect. – Magyarázta Hyung.
-Ó, akkor üdvözlöm JunHongot! – Kicsit elgondolkodott,
aztán kibökte. – Adjátok át neki ezt, kérlek! – Vett elő a zsebéből egy papírt,
aztán Hyung kezébe nyomta. – Nagyon köszi! – Azzal le is szaladt a lépcsőn, és
eltűnt a sarkon.
-Stipstop, ő az enyém! – Nézett utána HimChan, aztán
kihajtogatta a papírt.
-Mit írt?
-Valami számok.
-Telefonszám?
-Nem. Talán kódolt üzenet. Menjünk! – Felmentünk a
teremhez, aztán pár perc alatt elpusztítottunk mindent. Közben HimChan odaadta
a papírkát Zelonak, aki nagyon megköszönte, és elrakta a nadrágzsebébe.
A nap végén hazafelé baktatva a mai napról beszélgettünk
JunHonggal, de akárhogy is figyeltem a lányról nem esett szó, aki a számokat
küldte neki. Mire rákérdezhettem volna meg már eltűnt a sarkon a
gördeszkájával.
*
Hét közben többször is találkoztam a táncoslánnyal,
mindig köszöntünk egymásnak, aztán mentünk a dolgunkra. Péntek délután, miután
végeztünk az edzéssel, mindenki elhúzta a csíkot, és csak ketten maradtunk
Zeloval. JunHong elment valamiért, én meg egyedül ültem a padlón a tükrökkel
szemben, és meredtem a semmibe. Egyszer csak nyílt az ajtó, és a táncoslány
dugta be a fejét.
-Bocsi, JunHong nincs itt? – Kérdezte az ajtóban állva.
-Nincs, de pár perc múlva visszajön. Gyere be nyugodtan!
– Intettem, mire kijjebb nyitotta az ajtót, bejött, és leült nem messze tőlem.
Pár percig csendben voltunk, aztán a táncoslány megszólalt.
-Nagyon szurkolok nektek a debütáláshoz!
-Köszi.
-JunHong szerint mindenki nagyon ügyes.
-Kedves tőle, hogy ilyeneket mond rólunk. És… Te mikor
fogsz debütálni?
-Hát, én… Nem fogok.
-Miért? Pedig nagyon jól táncolsz.
-Én nem akarok idol lenni, csak táncolni. A kiadó is
táncosnak vett fel… JunHong hová ment?
-Hát… - Nyílt az ajtó, és belépett az emlegetett szamár.
– Már itt van.
-Ó, szia! – Nézett Zelo a táncoslányra. – Nem is mondtad,
hogy beugrasz.
-Elmaradt pár órám.
-No nem baj. Látom összeismerkedtetek!
-Csak beszélgettünk. – Vont vállat a lány.
-Akkor bemutatom a csapattársamat Moon JongUp-ot, JongUp bemutatom Choi
Jin Youngot, a kishúgomat JiYot.
Megjegyzések