My B.A.P Fanfic 1. Chapter 1
Chapter 1
(Doy + Zelo (B.A.P))
-Segíííts! - Estem be az ajtón. A barátnőm először kiröhögött, aztán megölelt,
végül megkérdezte mi a baj.
-Kimi egy retardált, 2 éves kor alatt sem ajánlott mesét néz
minden este, és nem megy ki a fejemből a zenéje!
-Így jártál! - Nevetett rajtam.
-Na de JiYo! Komolyan! Ez tényleg nem vicces! Valami
gyurmababa a főszereplő, és nagyon idegesítő!
-Milyen nagy problémáid vannak! - Nevetett még mindig
rajtam.
-Kééérlek segíts, vagy itt helyben elkezdem neked énekelni...
- Mikor megláttam a félős fejét elröhögtem magam.
-Na jó, van egy ötletem...
-Tényleg?
-Aha. - Biccentett vigyorogva.
-Biztos?
-Igen.
-Tényleg?
-Nem.
-Tudtam én! - Dőltem hátra a kanapén. - Na, mesélj! Mi volt
veled a héten!?
-Majd' meghaltam, majdnem elütöttek a hülye nem műksző közlekedési
lámpák miatt... Ma délelőtt bent voltam dolgozni, így nem voltam suliban...
-Lóóógóóós!
-De igazoltan. - Emelte fel a mutatóujját. - És te mi jót
csináltál?
-Suliban voltam, játszottam a jókislányt, meg fantáziáltam.
-És? - Előre vigyorgott a fantáziámon. Igen, kissé
beteges...
-Elmegyek egy állatkertbe, ahol majd kiszabadulnak a
jegesmedvék, és engem akarnak felfalni, és akkor Zelo megjelenik a gördeszkáján,
és éppen amikor meg akarna enni az egyik vérszomjas jegesmedve ő ott terem, és
felkap az ölébe, felmászik velem egy épület tetejére...
-És elordítja magát hogy: THIS IS SPARTA! - Röhögött fel
mellettem.
-Neeem! Ne szólj közbe! Szóval felvisz egy épület tetejére,
ahová a jegesmedvék nem tudnak követni minket, aztán bevallja, hogy szeret, smárolunk,
aztán elvesz feleségül, gyönyörű esküvőnk lesz, és happy end.
-A jegesmedvéknek, akik az esküvői ruhádban felfalnak?
-Ajj már JiYo!
-És mi lesz a gördeszkával, és honnan szerzel egy épület
tetején magadnak esküvői ruhát, és hogy jut fel hozzátok a pap, amikor
elszabadult, kiéhezett jegesmedvék császkálnak az állatkertben?
-Ne legyél már ilyen! Egész jól kitaláltam!
-Hát, bevallom jobb mint a múltkori. - Nevetett a fejét
fogva.
-Melyik? Amikor Drakula akart elrabolni, vagy a lakatlan
szigetes?
-Nem, nem... Amikor a kémiatanár meg akart mérgezni, valami
lila löttyel...
-Kék volt, mint Zelo nyuszijának a színe. - Szóltam közbe. -
Még a részletekre sem figyelsz?
-Ja, persze. - Legyintett. - Mit akarsz csinálni? Már fáj az
oldalam.
-Mutasd meg azokat a képeket, amiket az ügynökségnél csináltál!
- Kértem, mire elfintorodott, és közölte, hogy nem lehet, mert minden fájlt az ügynökség
egyik titkárának a gépén kellett hagynia. - Neeemááár! - Nyöszörögtem.
-Nyugi, viszont van egy naggyon király hírem!
-Na? - Lelkesültem fel, és úgy néztem rá, mint egy kiskutya.
-Szereztem... jegyeket aaa...
-Nyögd már ki!
-B.A.P koncert, VIP, holnap este. És nem megyek veled ruhát
venni. - Nézett rám a szemét forgatva.
-MÍÍÍÍ???? JiYo! Annyira imádlak! Istennőnek kéne lenned! -
Visítottam. Haleluja a szomszédok nem panaszkodtak /még eddig/ a hangzavarra,
ami péntekenként van itt.
-Tudom Doy. - Vigyorgott, amikor meg akartam ölelni, de
persze nem hagyta. - Ne merj megölelni, mert agybajt kapok! - Szűrte a fogai között.
Haha, a hülye bátyja az oka, aki minden egyes ölelésével összébb nyomta a húga
tüdejét. Oké, így megértem, de addig kergettem a szobájában amíg meg nem tudtam
ölelni.
-Utállak. - Nyöszörgött, amikor jól összenyomkodtam.
-Én nem! Köszi, köszi, köszi!!! Annyiraimádlakésmostelmegyünkruhátvennimertaholnapestenagyonfontoslesz.
-Lassabban!
-Ugyeljösszvelemruhátvenniléééééééééééééécccí!
-Nem.
-Naaaa! Csak most az egyszer!
-Nem.
-De.
-De nem.
-Dedededededejössz! - Ragadtam meg a csuklóját és kifelé
kezdtem húzni a házból.
-Nem, nem, nem, nem, nem...
*
A végén persze rá tudtam venni, így fél óra múlva én
boldogan tapsikolva, és ruhákról ábrándozva, ő meg unott, és fintorgó képpel léptünk
be a ruhaboltba.
-Utállak. - Nyögte.
-Neked is kell valami. - Gondolkodtam el ránézve. Elvégre
nem jöhet szegénykém farmerben. Amikor a kezébe nyomtam a 100.000. nekem tetsző
ruhadarabot, ő olyan volt mellettem mint egy robot-fogas. Csak az volt a baj,
hogy a robot-fogasok nem nyavajognak arról, hogy mi a francnak kell ennyi ruha,
amikor úgy is csak egyet tudok egyszerre viselni. Cöh... Az öltözők felé
tuszkoltam aztán én öltözködni kezdtem, és minden egyes ruhadarab után kikérdeztem
a véleményét.
-Jól nézel ki.
-Az előbb is ezt mondtad.
...
-Jól nézel ki.
-Aha! Tudom!
...
-Jól nézel ki.
-Kössz. Biztosan?
-Fáradt vagyok.
-Ó, ez új. Kössz az infót. - Mikor én végigpróbáltam a nagy
stóc ruhát, amit elhoztunk a polcokról, és sikerült kiválasztanom a top 3-ból
amiben nem tűntem: laposnak, dagadtnak, kicsinek, nagynak, aztán nem volt:
nyanyás, kislányos, felnőttes, ribancos, túl hivalkodó, túl csillogó, túl rövid,
túl kivágott meg egyebek... JiYo következett, bármennyire is utált
"divatbabát" játszani. A második darabnál tartott, amikor
kijelentette, hogy elege van.
-Ezt nem veszem fel! - Mutatott arra a darabra, amit a kezébe
nyomtam.
-Akkor ezt?
-Nem tetszik.
-Miért?
-Mert fekete.
-És ez? Tudom, hogy imádod a rózsaszínt.
-Nem vagyok te!
-Héj! Én a kéket...
-Amilyen Zelo nyuszija, igen, tudom. Szóval azt sem veszem
fel. De az jól néz ki. - Bement az öltözőbe, aztán megmutatta magán a ruhát
(elismerem, tényleg elég okés volt), és mehettünk a kasszához. Az odavezető úton
sikerült kiválasztanom a top3 közül a Zelonyuszijakék-ruhát, amit a végén
megvettem.
-Irány a cipőbolt! - Adtam ki az utasítást. JiYo megadta magát,
így megálltunk a magassarkúknál.
-Komolyan meg akarsz ölni?
-Majd máskor. - Legyintettem, és a kezébe nyomtam egy fekete
tűsarkút, amit azzal a lendülettel vissza is tett a polcra.
-Cipőm van. - Közölte. Amíg én a magassarkúkat próbáltam
JiYo valahová elment, gondolom a tornacipő-részleghez (már ha van ilyen). Nem értem
miért nem bírja a magassarkúkat, és miért nem élvezi a ruhavásárlást. Chh, ez
van.
*
Másnap JiYot már fél 7 körül felkeltettem, szegény tiszta kómásan
támolygott ki a szobájából, és harmadszori próbálkozás után (mindig mellényúlt)
sikerült megtalálnia a hangfalakon a hangosító gombot, amit szépen letekert.
-Unni1, hajnal van.
- Nyögte, és ráesett a kanapéra. - Szombat hajnal. És vannak szomszédok.
-Nyugi, mind megsüketültek a múlt fél évben. - Feleltem
vigyorogva. - Tudod, amikor Amerikában voltál tanulni, mondtam, hogy nagyon
egyedül éreztem magam, ezért ordítattam éjjel-nappal a zenét. Azóta nem
jelentkezett senki, hogy nem bír létezni...
-Doy! Fél 7 sincsen. És este 9-kor kezdődik a koncert.
- Motyogta félálomban, aztán 20 percre bealudt, amikor gondoltam egyet és felráztam.
- Mi van? - Morgott. Elég viccesen, mondjuk...
-Egyszer mondtad, hogy befestenéd a hajam.
-Mikor? Hagyj már aludni! Éjfélkor értünk haza a hülye vásárolgatásból!
-Lééégyszííí! Lehet Himchannyuszijarózsaszín vagy
Zelonyuszijakék. És csak csíkokat! Az olyan jól nézne ki!
-Biztos, hogy nem írták el a születési dátumodat? Mert nem
18 évesként viselkedsz. - Ült fel, és beletúrt a(z amúgy is szénaboglyaként álló)
hajába.
-Jó, mindegy. - Legyintettem. - Akkor nem kell. Megyek hajat
mosni. - Bevonultam a fürdőbe, és vagy 2,5 órán keresztül babráltam a hajammal.
Megmostam, és tincsenként beszárítottam, de mivel úgy nem tetszett ezért
kivasaltam. Aztán gondoltam egyet, és inkább újra bevizeztem, és megint beszárítottam.
Amikor végeztem a hajammal (ami úgy is szét fog jönni, de majd JiYo megcsinálja
nekem) ettem valami salátát reggelire. JiYo meg még mindig aludt a kanapén,
ugyan úgy, ahogy 3 órával ezelőtt hagytam. Mondjuk ez az ő lakása, én még
otthon lakok a szüleimmel, és a kisöcsémmel (éljen!), de minden hétvégémet nála
töltöm mostanában, ha meg nincs itthon, mert a szüleihez utazott, akkor is,
mert a cicájára kellett vigyáznom. Bár szerencsétlen macska egy hónapja összeevett
valami patkánymérget vagy mit, és meghalt. De a barátságunk megmaradt.
Unalmamban doramát kezdtem nézni, és hagytam JiYot 1-ig aludni, de akkor már
nem bírtam tovább (elvégre már csak 8 óra!!!), és felkeltettem. Ettünk, aztán
addig nyafogtam, amíg meg nem csinálta a hajam, aztán cseréltünk, és én
szenvedtem az övével (nem vagyok egy fodrász, na), ami egész tűrhető végeredményt
hozott. 6 körül felöltöztünk a "báli" ruhánkba, ami nekem a
Zelonyuszijakék gyönyörűséget jelentette, neki pedig egy majdnem
JongUpnyuszijazöld ruhát (igazából a Matokikból egész színrendszereket találtam
már ki, szóval nem kell meglepődni ezen, a közelemben). Összeraktuk a táskákat,
JiYo elrakta a jegyeket, nehogy én elhagyjam (tipikus én, egyébként), vagy
itthon maradjon, aztán felhúztuk a cipőnket, és indultunk. Most már JiYo is pörgött,
nem csak én, láttam, hogy rajta is elhatalmasodott a "KONCERT VAN VÍÍÍÍÍÍÍ!!!!"
hangulat. Amikor leszálltunk a 3. buszról és megérkeztünk a koncertcsarnok elé...
elment minden életkedvem, ugyanis kígyózó sor állt az ajtók előtt, aminek a következő
utcákban sem volt vége. JiYo is meglepődött, aztán félrehúzott, és egy nagy háztömböt
megkerülve a csarnok mögé jutottunk.
-Maradj itt, hátha kijön valaki. - Aztán előkapta a telefonját,
és valakivel beszélt, amiből nem értettem egy szót sem, mert kicsit arrébbvonult.
Nemsokára visszajött, és vigyorogva megállt mellettem. Egy 10 centivel magasabb
nálam, még úgy is, hogy rajtam tűsarkú van, rajta meg kb 5centis sarkú. Nemsokára
kinyílt az ajtó, és egy öltönyös, szemüveges pasas jelent meg.
-Mr. Yoi! Örvendek! - Hajolt meg JiYo, mire gyorsan én is követtem
a példáját.
-Szia JinYoung! Szia! - Köszönt nekem is, aztán beterelt
minket egy nagy terembe, ahol már voltak páran.
-Honnan ismered? - Kérdeztem suttogva, nehogy a többiek
meghallják.
-Az egyik munkámban segített. - Egy magas (pf, hozzám képest
mindenki az!) lány lépett be a terembe, aki valahonnan ismerős volt, de gőzöm
sincs honnan. A csaj körbenézett, aztán meglátott minket, és szinte szaladt
hozzánk. JiYot jól megölelte, közben sutyorogva beszélgettek, utána Ji elment
megkeresni a mosdót... én meg ott maradtan az ismerős ismeretlennel.
-MiRa vagyok, JiYo egyik ismerőse. Biztosan te vagy Doy, a
nagy, hatalmas, és még annál is óriásibb Zelo fan, igaz?
-Ilyeneket mond neked rólam?
-Meg azt hogy alacsony vagy, de nyugi, 20 éves korodig még nőhetsz.
- Nevetett rajtam. Nemsokára megjelent JiYo, beszélgettünk egy kicsit, aztán
betereltek miket a koncertterembe, ahol a színpad előtt, pont középen álltunk
meg, és egy kordon választott el minket a sima jegyesktől, és a hatalmas
hangfalaktól a színpadon. Úgy 20 perc múlva minden elsötétült, és mindenki visítnai
kezdett, aztán kigyúltak a fények és...
Nem állt senki a színpadon?!
1 Unni : lányok
között használatos megszólítás, a fiatalabb hívja így az idősebbet (pl.: testvéreknél,
barátoknál stb)
Megjegyzések