My B.A.P Fanfic 1. Chapter 6/2

MY B.A.P FANFIC 1. - A BARÁTNŐM BÁTYJA...

Chapter 6/2

(Doy + Zelo (BAP))

Zelo

Amikor beértünk a kórházba mindannyiunkat kivizsgálták, aztán 2 napig még bent tartottak, hogy kipihenjük magunkat, és Yongguk és JongUp, no meg Himchan is helyre jöjjön kissé. Közben felhívtam Doyt és JiYot is, és mindent elmondtam nekik, amire a srácokkal együtt jutottunk. Közben a manegger és CEO (a TS vezetője) is hívogatott minket, főleg Yonggukot, aki egyszer falhoz is vágta a telefonját miattuk. Állandóan azt ordibálták, hogy azonnal menjünk vissza dolgozni. De persze mi nem mentünk.

Ugyan a Baby-kkel nem tudtunk mit kezdeni, de 2 héten belül bepereltük az ügynökséget. Mellettünk szóltak a kórházi jelentések, és a sok selca, amit minden alkalommal készítettünk, meg a szerződés alapszövege. Az ügynökség meg mindent megtett hogy ne veszítsék el az általunk nyert pénzüket. Nos, ez sokáig fog tartani.

Visszamentünk Szöulba. Yongguk ment MiRához, és JiYohoz költöztem, a többiek meg hazautaztak a szüleikhez, vagy valahol a közelben szálltak meg.

Néztem, ahogy JiYo főz valamit, közben azon agyaltam hogy mit fogok mondani Doynak. Oké, persze, csak egy barát, de hogy éli át ő ezt az egészet? Mert nem csak a karrieremről van szó, hanem a rajongókról. Szegény Baby-k. Legszívesebben mindegyiket megölelném.

-JunHong Oppa!

-Hm? – Fordultam Törpibaba felé.

-Doy mindjárt itt lesz. Összeraknád a kanapét, meg a cuccaidat? És próbálj meg egy kicsit… áh, hagyjuk. – Legyintett a fakanállal, aztán visszafordult a kajához. Kimentem a nappaliba, és összecsuktam a kanapét, aztán bedobáltam a bőröndbe a cuccaimat. Leültem az egyik fotelbe, és szuggeráltam az ajtót, hogy nyíljon már ki. Persze még vagy 10 percet kellett várnom. A szülinapjakor találkoztam utoljára vele. Azóta beszéltünk párszor telefonon, de az úgy nem az igazi. JiYo, hogy jobb kedvre derítsen elmondott pár történetet, a mit Doy talált ki, aztán áthívta a barátnőjét, hogy segítsen tanulni az érettségire. Mert hogy még az is hátra van. Talán szeptemberben voltam utoljára iskolában. Most meg 1 hónap múlva érettségizek. Nehéz lesz mindent belenyomni az agyamba. Törpibaba mázlista, neki még van egy éve. 

Csengettek.

Felugrottam, és a húgomat megelőzve rohantam le a lépcsőházban. Kitártam az ajtót, és hirtelen megtorpantam.

-Szevasz öcskös! Hova ez a nagy rohanás? - Vigyorgott az orrom előtt JongUp.

-Te meg mit keresel itt?

-JiYohoz jöttem. Azt mondta, hogy amíg tanulsz Doyjal, addig elmehetnénk valahova. YoungJae is jön, csak késik. Szokás szerint. Na mindegy. Megjött már a csajod? - Nézett a hátam mögé.

-Szerinted hová rohantam? Azt hittem Doy vagy. - Morogtam.

-Bocs, de ahhoz még kicsit összébb kell mennem. Beengedsz Kisherceg, vagy reggelig itt állunk még?

-Menj csak. A konyhában van. - Álltam félre az ajtóból.

-Hmm... Akkor DaeHyunnak is jönnie kellett volna. - Hallottam a motyogását, ahogy elment mellettem. Lassan kiléptem az ajtóból az utcára. Pont egymásnak ütköztünk Doyjal.

-Oh, szia! - Mosolyodott el, amikor sikerült felnéznie rám. Most lehet hogy nyálasan hangzik, de őrülten kezdett verni a szívem, és én is elmosolyodtam. Aztán megláttam a kezében a tételes füzeteket, és megint morgós hangulatomba léptem vissza. - Jól vagy? - Nézett rám a cuki kis szemöldökeit ráncolva.

-Persze. Csak megviselt a sok... tanulás.

-Na ne kamuzzál. - Vigyorodott el, és a kezembe nyomta a füzeteket. - Hozd te, ha már neked is kell tudni. Nagyon sokkal le vagy maradva, remélem tudod!

-Ja. Igen. - Indultam utána. Ő meg, mint egy energiabomba indult föl a lépcsőn. Lassan bandukoltam utána. Párszor hátranézett, és fényes mosolyokat küldött felém, de azok a tételek nagyon nehezek voltak. Még egy gond, ami nyomja a lelkem. Csodálatos!

Mikor felértünk átölte Törpibabát, aztán köszönt JongUpnak, és ők ki, mi meg be.

Lepakoltam a tételeket az asztalra, aztán megvártam amíg Doy levesz a pulcsiját, meg a dzsekijét (persze az eső is csöpörgött), és leültünk.

-Amiket JiYoval küldtem azokat már tudod?

-Hát... nagyjából. - Bólintott, aztán előhúzta ez egyik füzetet, amit Törpibaba tett még az asztalra, és belekérdezett a koreai töribe.

-Japán megszállás. Az egyik legfontosabb tétel. Ott van az atlasz, azt lehet használni a vizsgán. Mondd, amit tudsz! - Tolta elém az atlaszt. Keresgéltem egy darabig a térképek között, aztán végre megtaláltam, és mondani kezdtem a tételt. Végig csendben figyelt, aztán amikor elbizonytalanodtam belekérdezett, és kérte hogy használjam a térképet is. Csak néztem a képet, és bámultam a sok piros vonalat, meg a kék vonalat meg a sok pöttyöt...

Doy odahúzta a székét mellém, aztán felkönyökölt az asztalra, és magyarázni kezdte a dolgokat. Bevallom, nem mindig arra figyeltem amit mondott. Vagyis próbáltam figyelni, csak az arca, vagy a mozdulatai (ahogy ontotta magából a sok okosságot, és közben mutogatott) jobban megragadtak. Aztán amikor egyszer kicsit előrébb hajolt a nyaklánca is láthatóvá vált számomra, amitől megdobbant a szívem. Az a lánc volt rajta, amit tőlem kapott szülinapjára. 

-Izé... - Szóltam közbe a magyarázásának, megjegyzem utólag tökre hülyén érzem magam miatta. Valami frappánsabbat is kitalálhattam volna. Doy megakadt, és rám nézett.

-Igen? Valami nem érthető?

-Ööö.. De minden... Csak... Ez nem ide tartozik, de... A nyakláncod... - Hebegtem-habogtam.

-Ha azt akarod kérdezni, hogy hordom-e.... - Hajtotta le a fejét, és láttam hogy kissé elpirult. Amitől én is kissé piros lettem. Idegesen megvakartam a tarkómat, aztán kinyögtem, hogy igen, hordod-e.

-Mindig rajtam van. - Sütötte le a szemét. Egy darabig hallgattunk, aztán terelte a témát. - Mi van JiYoval meg JongUppal?

-Nem tudom. Valahová elmentek YoungJae-val.

-De csak ketten voltak. - Értetlenkedett.

-Hyung mindig késik mindenhonnan.

-És a többikkel mi van?

-DaeHyun vidéken van, valahol a nagyszüleinél, Yongguk MiRánál, Himchan meg valahol csajozik-ahogy ismerem.

-Várj... MiRánál? Annál a MiRánál, akivel egy koncerten is találkozhattam?

-Valószínűleg. Mindig az első sorokban van valahol.

-És ők...

-Már vagy 2 éve együtt vannak. Még debütálás előtti a kapcsolatuk.

-Huh... Hihetetlen! Kiderül hogy a legjobb barátnőm tesója egy idol, aztán meg ez... Igazi Baby-nek érzem magam. - Megint csöndben maradtunk egy időre, aztán félénken megszólaltam.

-Folytatjuk? Most figyelni fogok!

-Eddig nem figyeltél? - Rökönyödött meg, és csak pislogott, és pislogott... 

-Héj, ezt én szoktam csinálni! - Erre a vállamra ütött, aztán mindketten felnevettünk. 

Majdnem éjfélig magyarázta a törit, meg a matekot, amikor megjött JiYo, és közölte, hogy elmegy aludni. Ha lehet ne legyünk hangosak.

-Haza kéne mennem. Holnap suli.

-Nagyon késő van. - Néztem az órára. - Hajnali fél kettő. - Megrohantak azok az idők, amikor ilyenkor estünk haza a dormba-ahonnan most kiköltöztettek minket. Gyorsan megráztam a fejem. -Innen úgyis közelebb van a sulid, nem? - Tétován biccentett egyet. - Nos, akkor mint a házigazda bátyja engedélyezem, hogy itt aludj. Kihozom a vendégágyat JiYotól, én meg alszok a kanapén. - Felemelte a kezét, hogy közbeszóljon, de nem hagytam, hanem besunnyogtam JiYohoz, és kihoztam a szivacsot. Elküldtem Doyt fürdeni, addig megvetettem az ágyikóját-meg kihúztam magamnak a kanapét (amiről mellesleg lelóg a lábam. Törpibaba erre azt mondaná: "Miről nem?"), aztán váltottam Doyt a fürdőben. Lekapcsoltuk a lámpákat, aztán jó éjszakát kívántunk egymásnak. 

Ébren feküdtem a kanapén, és hallgattam Doy egyenletes légzését. Közben azon gondolkodtam, hogy fel bírok e majd reggel kelni, hogy meglessem az arcát miközben alszik. Csak ahhoz az kéne hogy el tudjak aludni, és még őelőtte felébredjek. Nos, magamat ismerve, ez nem fog sikerülni. 

De a remény hal meg utoljára.