My B.A.P Fanfic 1. Chapter 10
Chapter 10
(Doy + Zelo (BAP))
Zelo
Amikor visszamentünk a medencékhez (nagyon sok idő után) a többiek éppen azzal
voltak elfoglalva, hogy MiRáról lerángassák Yonggukot. Láthatóan őket nem
zavarta a „fúj, ez romantikus”, meg „kiskorúak is vannak itt”, elmélyülten smároltak,
miközben a medencéből fröcskölték őket, és JongUp kis vödrökben vitte oda, aztán
meg burogatta a fejükre a vizet. Amikor közelebb értünk YoungJae füttyögni
kezdett, JiYo meg felpattant a nyugágyról, és odaszaladt hozzánk, aztán lendületből
megölelt. Kis híján beestem vele a vízbe, de sikerült megtalálnom az egyensúlyom.
Doyt is megölelte, vagyis már az ÉN Dorothymat. Megjelentek a fiúk is, velem
kezet ráztak, jó erősen, a hercegnőmet meg megölelték, bár vele óvatosabban bántak.
Mikor elengedtek minket, és elindultunk a még mindig csókolózó Hyungék felé, óvatosan
hátrapillantottam, és láttam, ahogy egy hatalmas összepacsizást csináltak, aztán
nevetve belöködték egymást a medencébe. HimChan Hyung meg az egyik napágyon
aludt. Doy után slattyogtam, és leültem mellé a nyugágyra. Hyungék és Törpibaba
visszatértek az előző elfoglaltságukhoz, tovább fröcskölték az idősebbeket a
medencéből, miközben kiabáltak.
-Fúúúúj, de romantikus!
-Hagyjátok már abba!
-Gusztustalanok vagytok!
-Menjetek szobára! – Doy csak röhögött rajtuk, Törpibaba meg
a medence másik végébe ment, ahol a „csapattársai” játszottak, akikkel
megnyerte a fröcskölős háborút Hyungék ellen. Mikor aztán Yongguk megunta, hogy
fröcskölik, miközben a barátnőjével van, egy jó nagy hasassal bevetette magát a
vízbe, és kergetni kezdte a visítozó fiúkat, aztán mindet lenyomta a víz alá.
-Fegyelmezd már meg őket! – Szólt rá az ébredező HimChanra,
miközben kiült a medence szélére. – Egye tiszteletlenebbek.
-Mér én? Te vagy a karizmatikus leader, ez a te dolgod. –
Vonta meg ő a vállát.
-De te vagy az anyjuk. Asszony dolga nevelni a gyereket. – Vágott
vissza Yongguk, mire HimChan felpattant, és belökte az idősebbet a vízbe.
Doyjal összenéztünk, aztán jót nevettünk az egészen.
-Nocsak! Mi van kisherceg? – Húzta fel a szemöldökét felénk
fordulva HimChan. – Sikerült megtalálnod a hercegnődet? Pedig azt hittem engem
szeret! – Tette a szívére a tenyerét, és eljátszotta a hattyú halálát.
-Hagyd már őket! Olyan cukik! – Szólt közbe MiRa, aztán a vízben
éppen DaeHyunt kergető Yonggukra nézett, és merengő arccal valami olyasmit
motyogott, hogy ők is ilyenek voltak a legelején. Törpibaba felé néztem, és észrevettem,
hogy egy magas, szőke, jól kondizott sráccal beszélget, a parton ülve. Kissé
meghökkentem, majd megböktem Doyt és a páros felé intettem.
-Ismered? – Pár pillanatig meredten bámulta a srácot, aztán
megcsóválta a fejét.
-Hogy az a gyerek még ide is követi! Az a kis paraszt bunkógyerek!
-Kim Chang Hyun?
-Ja, valami olyasmi neve van. – Ekkor JongUp könyökölt ki a
partra, aztán megkérdezte ki az a gyerek, és mi a jóhalált keres Törpibaba közelében.
-A bunkógyerek.
-Nem tudom, hogy került ide… de rohadtul lekophat róla. – Közölte
JongUp, aztán elúszott a páros felé.
-Ez most… - Motyogta Doy.
-Igen, kissé bele van esve a húgomba. – Motyogtam.
-Hát, most újat mondtál. JiYo nem beszélt még róla.
-Igen, mert nem akarja megosztani a csapatot. YoungJae is
bele szereti, és talán Channie Hyung is, csak ő mindig tagadja. Ezért inkább
mindenkit úgy kezel, mintha a bátyjai lennének. – Elnéztem újra a húgom felé,
de akkor már ott volt JongUp és YoungJae, aztán berágatták Törpibabát a vízbe, és
visszajöttek hozzánk. JiYo kimászott a partra, aztán odaült mellénk. Csöpögött
belőle a víz, és nagyon kimerültnek látszott.
-Hogy a fenébe került ez ide? Már lenyomozza, hol vagyok? –
Kifésülte az arcába tapadt tincseket, aztán rám nézett, majd Doyra. –
Elrabolhatom egy picit? Tanács kéne, és egy kis csajos beszélgetés.
-Én is jövök. – Állt fel MiRa a hátunk mögött. Doy rám nézett,
aztán megsimítottam a karját, aztán elvonultak. Nemsokára Yongguk jött ki a
partra.
-Hová lettek a lányok?
-Csajos megbeszélést tartanak.
-Ch, akkor nem jönnek vissza hamar. – Jelent meg DaeHyun a
kezében egy szendviccsel.
-Ja, megbeszélik a sminktitkaikat. – Röhögött YoungJae.
-Vannak vizicsúszdák is! – Tolt odébb HimChan, ahogy leült
mellém kezében egy hotdoggal, meg egy térképpel. – Ki kéne próbálni őket.
-De a lányok… - Kezdtem, de DaeHyun félbeszakított.
-Most ők csajos programot tartanak, mi meg fiús programot,
na! Végre kipróbálhatjuk azokat a dolgokat, amiket ők tuti nem engednének meg.
-Ez nem igaz. Ami nagyon nagy hülyeség abba Jin mindig benne
van. – Morogta JongUp, és villámokat szórt a szőke bunkógyerek felé, aki még
mindig ott ült a parton.
-Nézzük meg azokat a csúszdákat. – Szólalt meg Yongguk. – De
előtte megvárjuk, amíg megeszitek a kajátokat.
-Igen, apu. – Vigyorogtam, mire mindenki röhögött egy jót.
-A régi szép idők. – Motyogta HimChan, aztán betömte a kaját.
Csendben ettek, én meg elszomorodtam, mert nem biztos, hogy… talán soha többet
nem állhatunk színpadra.
-Nem akarok AZOKRA a dolgokra gondolni.
-Meglátjátok, egyszer minden rendben lesz. – Motyogta
Yongguk. – Mindennek van valami célja.
-Ezt a szünetet úgy kell felfogni, hogy a sikerhez vezető
utat kell kiköveznünk.
-Az a baj, JongUpie, hogy már voltunk sikeresek. – Éreztem,
hogy most kell, hogy közbeszóljak valamit, különben nem lesz vizi csúszda,
hanem itt fogunk ücsörögni, és arról beszélni milyen rossz most.
-Egyetek már gyorsabban! – Szóltam rá végül a két zabagépre.
– Én csuszikálni akarok! – Váltottam nyafogós hangra, közbe aegyoztam is, mire
elértem a célom, és mindenki nevetett. Mikor végre valahára megették, és célba
dobtak a kukába a szalvétákkal, felkerekedtünk, és átmentünk a csúszdákhoz.
Megmásztuk a rengeteg lépcsőt, aztán egyszerre hárman, egymás mellett száguldva
lementünk rajta. Mindenféle figurákat csináltunk, löködtük egymást a
kisebbeken, a nagyokon meg kiabáltunk mindenféle baromságot, szóval nagyon királyul
éreztük magunkat. Aztán azon kezdtünk versenyezni, ki tud nagyobbat csobbanni.
DaeHyun egyszer rosszul esett, és majdnem elsodort egy csinos fekete hajú
csajt. YoungJae füttyögött, a csúszda tetejéről, amikor Hyung nagy bocsánatkérések
közepette kisegítette a lányt a vízből. Persze nem sokkal később meg is kapta
ezért a büntetését, mert az idősebb lelökte az úszógumiról, amivel le kellett
menni, aztán jót röhögtünk rajta, ahogy egy hatalmas csobbanással a lenti
medencébe esett.
Mikor elfáradtunk megkerestük a kajáldát, és leültünk a
kinti asztalokhoz. Már kezdett lemenni a nap, és minden narancssárga fényben fürdött.
Nagyon jó volt így végignézni a fürdő területén. Miközben ettünk, persze
DaeHyun nagy „nőcsábász” mutatványáról beszélgettünk.
-Így fogom felszedni a következő csajomat! – Röhögött
HimChan. – Majd jól ráesek az egyik medencében.
-Ja, aztán elhiteted vele, hogy nem te voltál, hanem
megmentetted a nagy hullámoktól.
-Szerintem jól nézett ki. – Vont vállat DaeHyun, miközben
lenyelte a falatot. Jót nevettünk ezen, aztán arról kezdtünk beszélgetni, hogy
a lányok vajon miről fecseghetnek egész délután.
-Ahogy MiRát ismerem képes mindenről beszélni, ha van társasága.
-Ja, JiYo is hasonló. És Doy? – Erre mindannyian felém
fordultak.
-Ha már itt tartunk! – Csapott az asztalra YoungJae. – Mesélj
már valami érdekeset. Azt tudjuk, hogy eltűntetek, azt is, hogy hova mentetek,
de JiYo nem engedte, hogy leske…
-Fogd már be! – Csapott JongUp a vállára.
-Na ne már! – Röhögött fel Yongguk. – Komolyan leskelődtetek
utánuk?
-JiYo nem engedte. Mindkettőnket belökött a hideg vízbe. –
Panaszkodott YoungJae.
-Hát, Hyung megérdemled. Nem szabad leskelődni. – Ingattam a
fejem. Még beszélgettünk egy kicsit az illemről (Yongguk Hyung kioktatott
minket), aztán befejeztük az evést, és visszamentünk a medencékhez. Szórakoztunk
egy darabig még ott, aztán elmentünk a szállásra. Törpibaba szobájából halk
szipogás szűrődött ki, mire bekopogtam.
-Ki vagy? – Kérdezte MiRa.
-JunHong…
-Nem alkalmas. Ha nagyon fontos, akkor kimegyek.
-Nem fontos. Jól vagytok?
-Persze. Szólj kérlek a többieknek, hogy ne zavarjanak
minket!
-Persze.
-Köszi Zelo. – Bementem a Hercegnőmmel közös szobánkba, átöltöztem,
aztán ledőltem az ágyamra. Úgy fél órát szunyókáltam, amikor HimChan nyitott
be.
-Mi van? – Kérdeztem álmosan.
-Van pár perced?
-Gyere! – Ültem fel. Hyung leült az ágy szélére, aztán egy
ideig a takarót nézte, végül kibökte.
-Tegnap éjjel JiYo sikítozott. Bekopogtam hozzá, de nem reagált,
és az ajtót bezárta belülről. Nem tudod, mi van vele?
-Hát… Új helyeken rosszul alszik. Talán a sasaengek óta… Nem
tudom.
-Mindegy. Csak ennyit akartam. Majd beszélj vele, jó? Hátha
neked elmond valamit. Velem nem nagyon áll szóba.
-Te voltál a hülye.
-Ja, emlékszem. Kössz, hogy felhoztad. – Állt fel, és
kiment. Lám, lám! Na, mit mondtam? Mégis érdeklődik a húgom iránt. Mintha
kitalálta volna a gondolataimat visszafordult. – Ne reménykedj! Csak nem tudtam
tőle aludni. Még Yongguk Hyung horkolása is elviselhetőbb.
Azzal becsukta az ajtót.
Nemsokára Doy jött be, fáradtan eldőlt az ágyán.
-Mindent megbeszéltetek? – Érdeklődtem egy kis mosollyal.
-Nem tudom, ti fiúk hogy vagytok vele, de a lányok között
nincs olyan, hogy mindent megbeszéltünk. Most is csak azért hagytuk abba, mert
MiRa elaludt. – Morogta, miközben az alkarját a szeme elé tette. Egy ideig
csendben néztem, ahogy a mellkasa fel-le mozog, olyan gondolataim támadtak, ami…
nagyon nem ide való. Gyorsan fejbe csaptam magam, elvégre nem gondolhatok
olyanokra…
-Van kedved csillagot nézni? – Szólaltam meg kicsit reszelős
hangon, egyrészt hogy eltereljem a gondolataimat, másrészt tényleg jó lenne
megnézni azokat a csillagokat.
-Hm? – Motyogta, miközben mocorogni kezdett. Megköszörültem
a torkom, aztán megismételtem. – Aha, csak… Olyan nehéz felállni… de persze,
menjünk. – Nyögve felült, aztán kisimogatta a haját az arcából, felvette a
torna cipőjét. Közben én is átöltöztem a fürdőben, felvettem egy rendes nadrágot,
meg egy pólót, egy inget, aztán a cipőmet. Doy gyorsan visszaszaladt valamiért,
én meg a lépcső tetején megvártam. Pár perc múlva Törpibaba slattyogott felfelé
mellettem, kissé fáradtnak tűnt, és a szeme is valahogy furán csillogott,
mintha sírt volna.
-Minden rendben?
-Aha. – Biccentett, aztán megölelt. – Jó éjt bratyó!
-Aludj jól! Szép álmokat! – Simogattam meg a fejét. Törpibaba
biccentett, aztán eltűnt a szobájában. A hercegnőm nemsokára megjelent, egy
pokróccal a kezében. Kiballagtunk a „padunkhoz”, aztán kerestünk egy olyan
helyet, ahonnan jól lehet látni az eget, leterítettük a pokrócot, és egymás
mellé feküdtünk. Doy közelebb csúszott hozzám, és a vállamra hajtotta a fejét.
Cirógatni kezdtem a haját, mire egy nagyot sóhajtott.
-Tudod… - Kezdte, aztán elhallgatott.
-Nyugodtan mondhatod. – Simítottam meg a vállát.
-Hát… - Egy nagyot sóhajtott. - Amióta B.A.P fan lettem,
mindig arról ábrándoztam, hogy egyszer megpillantasz egy koncerten, majd kiállsz
elém a színpadra, és bejelented, hogy szívből szeretsz, és csak velem akarod leélni
az életed hátralévő részét. Azt hiszem túl sok amerikai filmet néztem… -
Nevetett fel. – De… most már tudom, hogy az nem lett volna igazi. Olyan nagyon
mű lett volna.
-Kezdtem megijedni, hogy nem tűntem őszintének. –
Mosolyodtam el, mire a kezemmel kezdett játszani.
-JiYo elmondta neked az összes butaságomat?
-Hát… igen? – Gondolkodtam el. – Talán, nem tudom. De sokat
elmondott. Mindig azokkal nevetetett meg minket, amikor nagyon ki voltunk
akadva a kiadóval kapcsolatban.
-Örülök, hogy ő a legjobb barátnőm. – Suttogta. – És hogy így
alakult minden. – Az eget fürkésztem, és élveztem, ahogy a tenyeremet piszkálja.
-Egyébként egy koncerten láttalak meg először… Emlékszel? –
Szólaltam meg egy kis csend után.
-Igen, persze… És...? – Kicsit odébb húzódott, és egymás felé
fordultunk.
-Igen? – Támaszkodtam az alkaromra, és úgy néztem a Hercegnőmet.
-Ez most lehet, hogy hülyeség, de… - Újra elhallgatott, és
eltakarta az arcát.
-Dorothy… - Nyúltam a kezéhez, és lefejtettem a szeme elől,
aztán a tenyerembe fogtam, és cirógatni kezdtem. – Nem harapok. Nyugodtan
elmondhatod, ami a szívedet nyomja. Nem foglak bántani, ha valami hülyeség lesz
is.
-Hát… Igazából… Azon a koncerten mondtad, hogy „I love
BABY's” és mintha végig rám néztél volna, aztán meg kacsintottál is…
-Á, szóval azért áltál úgy ott, mint aki beleesett a
pillanatragasztóba! – Mosolyodtam el, és a hajával kezdtem játszani. Nagyon
bennem volt az a fél óra.
-Szóval?
-Az úgy volt hogy…
-Zelo!
-Izé…
-JunHong!
-A Baby-knek szólt, de rád néztem. Mindenki annak veszi,
aminek akarja.
-És JiYo hazafelé nem hitt nekem. – Méltatlankodott, mire
elnevettem magam. – Most meg mi van?
-Semmi. – Kuncogtam. Befejeztem a nevetgélést, ő pedig
lehunyta a szemét, és közelebb csúszott hozzám.
-Mesélj valamit! – Kérte halkan.
-Miről?
-A kiskorotokról.
-Rendben, de… - Lenéztem rá, és… - Menjünk vissza a szállóba,
mert a végén még itt maradunk kint.
-Így kell elrontani a hangulatot. – Morogta.
-Bocsánat. – Nyomtam egy puszit a homlokára.
-Meg van bocsátva. Vagyis…
-Gyere csak közelebb! – Hajoltam le hozzá, mire ő is
felemelte a fejét, és ajkaink találkoztak. Megremegett a belsőm, és édes érzés
kerített hatalmába. Sokkal erősebben, mint amikor arról ábrándoztam, hogy csókolózunk.
Vagy a délutáni… nem tudom hogyishívjákon… a kis padocskán. Átöleltem a derekát,
aztán felhúztam magamhoz. Nemsokára elváltunk egymástól, és lihegve néztünk a másik
szemébe.
*
Visszamentünk a szobába, aztán kidőltünk az ágyainkra.
-Mesélsz nekem a gyerekkorodról?
-Sok emlékem van…
-Akkor ami így hirtelen eszedbe jut.
-Jelenleg semmi nincs a fejemben, csak egyvalaki. És ő csak
2-3 hónapja jár a fejemben, de azóta állandóan.
-Valami kínosat JiYoról. Amivel majd tudom piszkálni. És
persze te is legyél benne.
-Oké. Akkor… A nagymamánknál nyaraltunk, 6 éves lehettem, Törpibaba
5, Seo pedig 8. JiYo a mamának segített valamiben a konyhában, mi pedig kint
fociztunk a papával. Seo volt a nagymenő, mindig mindent kivédett. Aztán a papának
el kellett mennie valahová, mi pedig unatkoztunk. Akkoriban Seo mindig engem
piszkált, vagy közösen összefogtunk Törpibaba ellen. Akkor kitalálta, hogy játszunk
kapitányosat. Ő volt a kapitány, én a közlegény, és azt mondta, hogy szedjek össze
bogarakat, és egy csigát. Én sokáig kerestem bogarakat, de csak egy nagy
mesztelencsigát találtam. Seo mondta, hogy akkor most megvicceljük JiYot.
Fellopakodtunk a szobánkba, aztán engem odaállított az ajtóba őrködni, amíg ő
odabent elrendezte a terepet. Lementünk a konyhába, és szóltunk Törpibabának,
hogy valamit odafent hagyott, és nézze meg. JiYo persze hitt nekünk, és
felszaladt a lépcsőn. Pár perc múlva egy hatalmasat sikított, aztán sírva a
nagymamához szaladt. Kiderült, hogy a csigát Seo az ágyára tette, és csiganyálas
lett a kedvenc babája. Persze jól leszidtak minket, aztán nekünk kellett az ágyneműt,
meg a babát kimosni. JiYo pedig egy hétig nem szólt hozzánk. Én bocsánatot kértem
tőle, és játszottam vele valami babás játékot, így velem hamar kibékült, de
Seora még 6 évesen is haragudott.
-JunHong? – Lehelte Doy a takarója alól. –Köszönöm hogy
elmondtad. Jóéjszakát…
-Jó éjt Hercegnőm! – Mentem oda hozzá, és egy csókot nyomtam
a homlokára. – Szép álmokat!
-A mai nap után csak szépeket tudok majd álmodni… - Motyogta, miközben
elmosolyodott. Megsimogattam az arcát, aztán visszamentem az ágyamhoz, és bebújtam
a takaró alá. Arra gondolva aludtam el, hogy ha holnap reggel felkelek (vagyis
ma reggel…), milyen gyönyörű is lesz a nap, úgy hogy itt van mellettem Ő.
Megjegyzések